A pótselejtezők miatt beiktatott válogatott szünet talán a legrosszabkor jött, hiszen a United éppen kezdett formába lendülni. Az előző fordulóban botladozó riválisoknak, na meg az Arsenal-verésnek köszönhetően szépen lassan kezdünk felkúszni a tabellán, és ha ma nem kapunk ki, az a tizedik veretlen meccsünket jelentené egyhuzamban. Na de ne érjük be ennyivel, hiszen egy újonc otthonában a Manchester United számára kötelező a győzelem. Utoljára 1975-ben játszott egymással a két csapat, így természetesen a Stretford End virtuális hasábjain sem mutattuk még be őket, jöjjön tehát egy újabb whoareya bejegyzés, ezúttal Wales kék madarairól.

A klubot 1899-ben, Riverside AFC néven alapították, és eleinte a város környéki ligában tanulgatták a foci alapjait. 1905-ben aztán Cardiff városi rangra emelkedett, ennek örömére három évvel később a csapat felvette a ma is használt Cardiff City nevet. 1910-ben már saját stadionjukban, az egészen 2009-ig használt Ninian Parkban játszottak, eleinte a Southern League másodosztályának keretein belül, majd a háború után meghívást kaptak az átalakult bajnoki rendszer második ligájába, mint a legerősebb csapat Walesben. Éltek is a lehetőséggel, hiszen hamarosan a legfelsőbb osztályban találták magukat, sőt 1924-ben akár bajnoki címet is nyerhettek volna, de akkoriban még nem a gólkülönbség, hanem a gólarány számított, így a Huddersfield Town mögött csupán másodikok lettek. Természetesen azóta is ez a Cardiff legelőkelőbb bajnoki helyezése, de nem a legnagyobb sikerük. Az ugyanis az 1927-ben, az Arsenal ellen megnyert kupadöntő, amely az első rádión közvetített futballmeccsként, és az egyetlen, nem angol csapat által megnyert FA-kupaként vonult be a történelembe.

Akárcsak Al Capone esetében, a Cardiff Citynél is a ’20-as évek jelentették a csúcsot, a következő évtizedek mérsékelt sikerrel teltek a klubnál. 1929-ben ugyanis kiestek az első ligából, és ezzel együtt 2004-ig összesen 23-szor váltottak osztályt, ami komolyan veszélyezteti a Haladás rekordját. Persze akadt az osztályváltások között feljutás is (egyébként most a huszonnegyedik ligában nyomnák), az ötvenes-hatvanas évek nagyrészét is a legfelsőbb osztályban töltötték, de beleszagolhattak a negyedosztály légkörébe is. Mindeközben, kettős állampolgárságukat kihasználva velszi kupagyőztesként néha-néha elindultak a megboldogult Kupagyőztesek Európa Kupájában is, ahol egyszer egészen a negyeddöntőig meneteltek, máskor meg 1-0-ra verték otthon a csudálatos Real Madridot. A valódi sikerek azonban elkerülték a csapatot, 21. századi történelmük pedig az útkeresésről és a változásról szól. 2000-ben a Wimbledon ex-részvényese, a különc libanoni üzletember, Sam Hammam próbálta helyes útra terelni a csapatot, ám miután ez nem sikerült neki, inkább lelépett egy csomó pénzzel. A sokmilliós adósság miatt már a Leeds egykori főnökének, Peter Ridsdale-nek fájhatott a feje, aki először az adósságokat ütemezte át, majd hathatós önkormányzati segítséggel új stadiont, a rendkívül kreatív nevű Cardiff City Stadiumot építtetett a csapatnak. Hogy aztán, mint aki jól végezte dolgát, eladja a klubot néhány dúsgazdag malájnak.Talán a sok extravagáns tulajnak, talán a régi sikerek utáni vágyakozásnak köszönhetően, de az utóbbi 10 év elég mozgalmasan telt Cardiffban. Új stadion, harmad- másod- és első osztály, állandóan változtatott hivatalos klubszínek (most éppen piros-feketék) és négy különböző címer. Na meg állandóan változó keret, amelyből immár két éve a feljutást is elérő Malky Mackay válogathat.

Ha létezik egyáltalán erősségük, az a hátsó alakzat, amely a skót válogatott kapussal, David Marshall-lal kezdődik. A Celtic egykori kapusa előtt az újonccsapat idei legjobbja, az angol nagyválogatottban 20 évesen bemutatkozó középhátvéd, Steven Caulker a főnök, aki idén eddig a legtöbb lövési kísérletet blokkolta a PL-ben (19-et, héttel többet mint bárki más). Állandó partnere a PL-újonc Ben Turner, akiről nagyjából semmit sem tudunk azon kívül, hogy 193 centi magas, szóval a pontrúgásoknál oda kell rá figyelni. Bal oldalon a Boro színeiben egyszer már kieső Andrew Taylor próbálja majd megállítani a támadásainkat, míg a másik szélen a biszexuális nevű új igazolás, a francia Kévin Théophile-Catherine próbálkozhat meg ugyanezzel.

Kreatív középpálya helyett inkább a zúzásra koncentrál Mackay csapata, amelyben élen jár a rekord összegért, 11 millió fontért szerződtetett chilei verőember, Gary Medel, illetve a vb-re majdnem kijutó izlandi Aron Gunnarsson. Ha valakitől mégis számíthatunk valami focira emlékeztető megoldásra a középpályán, az a londoni olimpián berobbanó Park-utód, Kim Bo-Kyung lehet, de neki egyelőre nem ízlik a Premier League, hiszen sem gól, sem gólpassz nem áll még a neve mellett. Nem úgy az általában őt váltó Jordon Munch, aki két góljával egyenesen házi gólkirály (a már említett középhátvéd Caulkerrel és a csatár Campbellel együtt).

Az ex-poolos, ex-shitty-s főköcsög, Craig Bellamy sem talált még be idén bajnokin, a nigériai Peter Odemwingie pedig addig-addig erősködött, hogy a West Bromtól egy jobb csapathoz igazoljon, hogy aztán végül is egy gyengébb klubhoz került, és ő is mindössze egy gólt szerzett a bajnokságban eddig. Fraizer Campbell ugye United-nevelés, de egyrészt nagyon régen távozott már a klubtól (a Berba-biznisz részeként), másrészt a Manchester City ellen szerzett duplája óta ő sem szerzett gólt. A balszélső Peter Wittingham van még talán a legjobb formában, ő már gólt és gólpasszt is elért. Találhatunk még mindenféle random embereket a keretben, például a 8 millió fontért szerződtetett, bokasérülése miatt eddig csupán pár percet játszó dán csodagyereket, Andreas Corneliust. Vagy a szintén gólképtelen csatárt, a háromszor csereként beálló benini (!) Rudy Gestede-t, a szlovákiai magyar Kiss Filipet, a szlovén válogatott Etien Velikonjat, meg egy fiatal uruguayi jobbhátvédet, Maximiliano Amondaraint, mert hogy az most divat lett PL-berkekben. Közös bennük, hogy még egyszer sem kezdtek a bajnokságban.Ebbe a halmazba tartozik szegény Lindegaard is, és térjünk is rá a United várható kezdőcsapatára. De Gea helye biztos, előtte pedig a Vidic-Ferdinand páros mára beosztott tagja mellett Jonny Evans masszív jelenlétére lehet számítani a védősorban. Rafaelt egy ideje nem láttuk, helyette Smalling szállhat be. Evra végignyomott két kőkemény pótselejtezőt, és a jövő heti programot vizsgálva (Leverkusen és Spurs idegenben) meg is érdemelne egy vasárnap délutáni pihit, lehetőséget adva Büttnernek vagy a néhány perces epizódszerepeknél többre érdemes Fabionak. A középpálya közepén hatalmas űr tátong Carrick és Jones kiesésével, a BL-ben kényszerszabin lévő Fellaini maradt az egyetlen védekezni tudó játékos, mellette Cleverley lehet a passer, vagy az immár 40 éves Giggs próbálkozhat meg egy két autentikus velszi varázslattal, esetleg Anderson erre a hónapra tervezett 60 percét is élvezhetjük. Valencia élvezi a bizalmat a jobbszélen, Januzaj frissen és kipihenten trükközhet a balon, az egyre jobban működő Rooney – van Persie támadógépezettől pedig gólokat várunk. Így nyerünk majd 2-1-re.