Are you watching David Moyes?

moyeswatching Baszódj meg, Tim Howard! – így szólt a kb. másfél évvel ezelőtti 4-4 utáni bejegyzésünk nyitó mondata, és sajnos ez a bevezetés most is abszolút helytálló. Na nem szeretnénk ha ebből szállóige lenne, de tény, hogy tegnap este a kapufával szorosan együttműködő ex-unitedes amcsi kapus nem csak szakállával, hanem teljesítményével is kitűnt a mezőnyből. Idén már másodszor maradtunk góltalanok egy hazai bajnokin, ráadásul még kaptunk is egyet, így 14 forduló után az igen ciki kilencedik pozíciót foglaljuk el a tabellán. Tavaly (lásd még: Fergie-vel) az ilyen meccseket behúztuk, és a mutatott játékkal igazából most sem lehetünk elégedetlenek, de a West Brom után újra egy olyan csapat tudott nyerni az Old Traffordon, amelyik a PL történetében még soha. Valami tehát mégsem stimmel, ezért csatlakozunk a vidám Everton-drukkerekhez, és együtt énekeljük újdonsült menedzserünknek a címnek választott, tegnap hallott nótát. Na de azért az érdemjegyek kiosztását sem hanyagoljuk.

de Gea – 7

Hogy nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott ez a United – Everton, azt kapusunk foglalkoztatottsága is jól jelzi. Már a meccs elején észnél kellett lennie, amikor Mirallas lövését a léc fölé öklözte, de később Lukaku lapos lövését is hárítania kellett térddel, majd a második félidőben a szőke ál-Messi rövidbe tartó löketét is védte lábbal. Igazából nem lehet rá panaszunk, hiszen a gólnál bravúrra lett volna szüksége, egy szabadrúgást meg kapufára imádkozott, de akárcsak szakállban, teljesítményben is elmaradt Howardtól. Nem rajta múlt.

Rafael – 7

Moyes valószínűleg előre eltervezte, hogy kettesünk csupán 60 percet fog játszani felépülése után, mert játéka egyáltalán nem indokolta a cserét. Egyébként is aktívabb volt a jobb oldalunk, a legtöbb passz Rafael és Valencia között jött létre, de érthetetlen módon mindketten abban jeleskedtek, ami nem az elsődleges feladatuk. Az ecuadori beadáskirályról még lesz szó, brazil jobbhátvédünk meg inkább a támadást vállalta magára, ha már védekezésben néha nem bírt Mirallassal. Lendületes megindulásai után többször is beadhatott, a legveszélyesebbet Giggs csúsztatta kapu fölé. Hatvanperc.

Welcome back!

Welcome back!

Smalling – 7

Moyes érkezésének alighanem Smalling örül egyedül legjobban, hiszen az idei szezonban elég sokat játszik, és mostanában nem is rosszul. Rafa visszatérésével vissza kellett adnia a kölcsönkapott jobb oldalt, és középhátvédként még jobb teljesítményt nyújtott mint az utóbbi meccseken. Elsősorban jó helyezkedése miatt érdemel piros pontot, többször is gyilkos passzokat fülelt le azért, mert éppen jó helyen állt. De akadt fontos blokkja is, mint ahogyan becsúszó szerelése vagy megnyert fejpárbaja is. Nem is olyan kicsi Rio.

Vidic – 6

Nemanja nem az igazi valamiért. Régebben legalábbis elképzelhetetlen lett volna, hogy valakiről lepattanjon csapatkapitányunk, márpedig tegnap ez megtörtént, amikor a szétszteroidozott fekete predator Lukaku testi erejét kihasználva ment el mellette. Azért az egész meccset tekintve nem maradt alul a benga belgával szemben, hiszen blokkolta egy lövését és párszor szerelte is, de azért akadt pár meleg pillanat, amikor csapatkapitányunk nem állt a helyzet magaslatán. Új szelek?

Evra – 7

Egyik előtte helyezkedő balszélső sem segítette igazán a munkáját, hiszen Coleman szabadon vezethette a labdát a szélen, ennek ellenére egy kisebb megingástól eltekintve, amikor Delafeuso (vagy ki) legyorsulta, Evra remekül tette a dolgát hátul. Akadt egy kulcsfontosságú szerelése a tizenhatosunkon belül (a már említett Coleman volt a szenvedő fél), de legemlékezetesebb megmozdulásai ismét a másik kapu előtt adódtak. Bemelegítésnek egy lövés-szerű beadás (mellé), majd egy 25 méteres bomba (Howard kiütötte), végül egy életerős fejes Rooney szöglete után (ezt is kiszedte). Mégis, minden próbálkozása ellenére sem gólpassz, sem gól nem került a neve mellé. A baloldal maga.

Fellaini – 5

Statisztikái nem rosszak, és védekezésben tényleg odatette magát, de semmiképpen sem tudjuk azt írni, hogy Fella jól játszott volna. Nyoma sincs annak a gólemnek, aki még Everton-játékosként terrorizálta a légterünket (nem nyert fejpárbajt tegnap, az kemény), van cserébe egy lassú, ütemtelen, alibipasszokkal operáló oszlopunk. Azt persze tudtuk róla eddig is, hogy nem egy labdazsonglőr, de azért ennél ő sokkal többet tud. Komoly eséllyel pályázik az egy percen belül történő labdaeladások rekordjának megdöntésére, valamint a meccsenkénti hazaadások számában is jól áll (ne legyünk gonoszak, Smallingnak többet passzolt). Talán valamiféle áttörés hiányzik neki, például egy gól, amire kétszer is volt esélye, de kapáslövését és fordulás után leadott löketét is blokkolták. Kell legyen egy fordulópont hamarosan, mert jelenleg úgy játszik mint aki be van szarva attól, hogy a Manchester United mezét viseli. De szó szerint is, néha úgy mozog, mint a kétségbeesetten wc-re siető ember, mikor már kilóg a vége. Ébresztő!

Nagyra nőtt belgák.

Nagyra nőtt belgák.

Giggs – 6

A Leverkusen elleni meccs után ismét végignyomott 90 percet az immár tényleg 40 éves Giggs, úgy tűnik őt a hétközi mérkőzésekre tartogatja az edzői stáb, amelynek természetesen ő is része. Nem is játszott rosszul, kezdésnek például finoman odébbtette a 19 éves Barkley-t, majd Rafael beadását csúsztatta fejjel a kapu fölé. Szögletei veszélyesnek bizonyultak, és több akcióban is részt vett, kár hogy a második félidőben eltűnt, illetve hogy neve mellé gólpassz nem került, csak élménypassz, meg még egy felesleges sárgát is összeszedett. Balküli.

Ebben a szezonban még nem szerzett gólt. Csak majdnem.

Ebben a szezonban még nem szerzett gólt. Csak majdnem.

Valencia – 5

Valencia – Oviedo 0-1, kettes. Ez nem a spanyol bajnokság totóeredményeinek ismertetése, hanem a tegnapi vonal melleti harc párbajának végeredménye. Egy pocsék vonalszélső és egy támadó szellemű szélső védő keresztezéséből jöhetett létre az idei Antonio, aki ugyan nem olyan rossz mint a tavalyi, de a két évvel ezelőtti önmagát meg sem közelíti. Oviedo pedig costa rica-i válogatott balbekk, aki Baines helyetteseként három meccsen két gólnál jár. Az eredmény meglepő, de jogos.

0 sikeres beadás.

0 sikeres beadás.

Kagava – 5

Immár nem lehet kifogás, hogy Kagsi nem az eredeti pozíciójában játszik, hiszen tegnap is Rooney mögött foglalhatott helyet. A támadások kreatívabbá varázsolását várnánk tőle – na ebből nem sokat láthattunk. Feljegyezhettünk azért némi aktivitást a neve mellé, egyszer például kiugratta a bal oldalon Evrát, máskor meg bővítette a Howard-bravúrok körét egy közeli lövéssel, és tulajdonképp az sem a japón múlt, hogy beadását Welbeck elwelbeckezte, Rooney-t meg váratlanul érte a lábai között elsuhanó labda. Na de ennyi, meg néhány idegesítő szituáció, amikor lövés helyett keresi a tökéletes passzt. Most lőj, most lőj, ááá…

Welbeck – 4

Ha az a kapufa bemegy, vagy az elején a szép szóló után nem döngölik földbe… akkor nem Danny Welbecknek hívnák a csatárunkat. Két abszolút ziccert is kihagyott: a már említett Kagava-beadást nem találta el, a Howard által kiütött Evra-fejest pedig elég tiszta helyzetből csak a kapufára tudta fejelni. Szokás szerint csetlett-botlott, meg faragták is, de egy United-csatártól nem azt várjuk, hogy minden helyzetet elbutáskodjon. Vaktöltény.

Ezt azért illett volna befejelni, Dannyboy.

Ezt azért illett volna befejelni, Dannyboy.

Rooney – 7

Idén eddig egyértelműen Rooney a csapat motorja – ez azon is meglátszik, hogy ha ő nem lő gólt (vagy nem ad négy gólpasszt), akkor nem nyerünk. Egyáltalán nem rajta múlt ez most sem, hiszen annak ellenére hogy sokszor hátra kellett mennie labdáért, minden támadásunkban aktív szerepet játszott. Rövid alsóba tartó lövését Howard kiszedte, mint ahogyan reflexszerű kapurahúzását is. Amikor már az amerikai kapus sem tudott segíteni, akkor pedig a kapufa vállalta ezt a szerepet, mint megpattanó lövése után is. Fogalmunk sincs, mi lenne a csapattal Rooney nélkül, de sajnos erre hétvégén választ is kaphatunk, hiszen a Jagielka ellen elkövetett buta odarúgás szezonbéli ötödik sárgáját jelentette, így a Newcastle ellen nem játszhat. Öntörvény.

Reméljük valami csúnyát mond neki éppen.

Reméljük valami csúnyát mond neki éppen.

Nani – 5

Azért jött be, hogy aktívabb legyen a bal oldalunk, de csak elhamarkodott lövésekig jutott, és sokat cipelte a labdát feleslegesen. Mi lett azzal a sráccal, aki tudott lőni meg beadni, és nem gondolkodott éveket a következő megoldásán? Nuni.

Januzaj – 7

Negyedik belgaként érkezett a pályára, és lendített is a támadójátékunkon. Többször is szabálytalankodtak ellene, egyszer például a tizenhatos vonalán lökték fel (tovább, hogy rohadj meg, Atkinson). Pár perc alatt sikerült neki az, ami Valenciának egész meccsen nem ment, vagyis jól beadni a labdát, de legjobb megmozdulása mégsem ez volt, hanem egy középre cselezés után húszról eleresztett lövés, amit Howard természetesen bravúrral hárított. Kezdőbe vele!

Hernandez – 0

Nem sokkal többször ért labdába, mint ahányas osztályzatot kap. Majd hétvégén.