A biztosíték?

Bármennyire is nevetségesen hangzik – különösen a legfőbb riválisok számára – az alábbi megállapítás, eddig mutatott formánk alapján sajnos nem több ez a szomorú igazságnál: jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő évi európai kupaindulásunkat a Capital One Cup megnyerésével biztosíthatjuk be a legegyszerűbben. Ehhez persze első körben újból meg kéne csapni az orkok kevesek által szeretett hadát – az október végi diadalt követően most idegenben.

stoke_utd

Miután a Sunderland tegnap este megtette nekünk azt a szívességet, hogy egy rendkívül szórakoztató hosszabbításos meccsen kiejtette a Chelsea-t, ezért a City maradt az egyetlen komoly ellenfelünk a kupáért – a másik mai mérkőzésen a jelenleg menedzser nélküli Spurs és a West Ham csapnak össze a negyedik elődöntős helyért. Ez persze nem jelenti azt, hogy a két esztendeje sikeresen megutált Európa-ligára vágyunk, de szerintünk Moyes jobban teszi, ha biztosra megy – egyáltalán nem biztos, hogy lesz esélye ebben a szezonban bármelyik másik trófeára.

Az persze már más kérdés, hogy a keretünk mit enged, hiszen a december végi ünnepi hajrá végkimenetele általában a jó rotáláson szokott múlni – nem véletlen, hogy Fergie rendre jól jött ki belőle, hiszen ő nagymestere volt az állomány forgatásának. Amikor ugyanis a támadók közül van Persie, Chicharito és Kagava is sérült, akkor nehéz okosnak lenni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a középpályán a sérült Carrick mellett Fellaini sem játszhat, hiszen az Everton színeiben már pályára lépett korábban a sorozatban…

Összegezve: a ma esti kezdőcsapat az egyik legkeményebb dió lesz az eddigiek közül Moyes számára, amely egyszersmind arra is választ fog adni, mennyire tartja fontosnak a menedzser a ligakupa megnyerését. Megteheti ugyanis – amolyan „lesz ami lesz” alapon -, hogy kiállít egy Lindegaard – Fabio, Ferdinand, Vidics, Büttner – Zaha, Anderson, Fletcher, Nani – Young, Welbeck kezdőt, pihentetve egy kicsit a mostanában sokat játszókat, és rákészülve egyben a hamarosan induló ünnepi versenyfutásra, csak kérdés, hogy mennyire érdemes fél vállról venni a ma esti találkozót. A kevés lehetőséget kapók bizonyítására ugyanis egyre kevésbé számíthatunk – Moyes nem véletlenül nyilatkozta le a napokban, hogy lesznek távozók a télen.

Mi minden esetre reméljük, hogy ez utóbbira nem pont ma este igyekeznek majd bizonyítani „rátermettségüket” a srácok…