Dühöngő a derbi elé

Nyugtassatok meg, hogy csak bennem van a hiba, de én valahogyan nem pörögtem fel annyira a mai United – Liverpool meccs előtt, mint amennyire kéne. Pedig általában nagyon várom ezeket a rangadókat, hiszen két dolgot utálok igazán: az emberi butaságot és a Liverpool FC-t. Vörösöket verni mindig jó, kikapni tőlük meg általában egyet jelent valamilyen több napig tartó katasztrófával, most valahogy mégis amolyan nemtörődömséggel, vagy legalábbis vegyes érzelmekkel várom a kezdő sípszót. Ez nem valami önkéntelen védelmi mechanizmus, hanem valószínűleg a tét hiánya nyomja rá bélyegét meccshangulatomra. Igen, ma az ősi rivális érkezik az Old Traffordra, és ennek a párharcnak akkor is van tétje, ha igazából nincsen, de ha jobban belegondolunk, a szezon végkifejletének szempontjából teljesen mindegy, hogy mi lesz a mai meccs végeredménye. Mi ugyanúgy nem fogunk az első négyben végezni, ahogyan ők nem lesznek bajnokok, ráadásul nekünk szerdán lesz egy igazán fontos mérkőzésünk, ők meg ugye tavaly még a sztoritévét sem csípték meg, így csak a bajnokságra koncentrálhatnak. Szomorú ezt kijelenteni az elmúlt húsz év után, de a mai mérkőzés a Liverpool számára sokkal fontosabb, és csak remélhetjük, hogy ezt a motivációs különbséget enyhíti majd a rangadókat idéző hangulat az Old Traffordon. Nyilván nyerni kéne, de közben nem lenne szabad lesüllyedni arra a középcsapat szintre, ahol az elúszott szezon vége felé közeledve az az egyetlen bekarikázott nap a naptárban, amikor a jobb helyen álló fő riválist fogadjuk. Ezt hagyjuk meg a Villa- és Spurs-féle gárdáknak, mi meg nyáron felejtsük el ezt az elbaszott szezont, és jövőre harcoljunk újra a bajnoki címért. Gödörben vagyunk, de hogy a legalján-e, vagy még ki tudunk lapátolni egy kis szart aminek a helyére befeküdjünk, az az elkövetkezendő másfél hétben kiderül, ezért ne tulajdonítsunk majd túl nagy jelentőséget a mai végeredménynek. Persze jó lenne ha Rooney meg RvP elkapnák a fonalat, vagy ha az uruguayi főgyökér sírva hagyná el a pályát egy piros lap vagy egy Jones-belépő után, de amilyen szezon ez, már azzal is elégedett lennék, ha a 90 perc után nem lennék sík ideg. Ráadásul utolsó hat meccsünket otthon nyertük ellenük, szóval … hajrá, Manchester United!suarez kutya