Who are ya? – Lajos

van gaal fergieTudtuk, hogy nem lesz egyszerű a hosszú-hosszú Ferguson-éra állandósága és nyugalma után áttérni valami másra, de hogy egy év alatt már a harmadik kinevezett vezetőedző személyével kelljen megbarátkoznunk, arra kevesen gondoltunk. Moyesnak a pocsék szezon miatt nyilván mennie kellett, Giggs pedig még talán nem érett egy ekkora feladatra, ezért a vezetőség új menedzser után nézett. Klopp, Simeone, Blanc – úgy tűnt, hogy a tulajdonosok sikerre éhes fiatal szakembert keresnek, majd kinevezték a 62 éves Louis van Gaalt. Aki, mondjuk ki az őszintét, egy pöcs. Lehet hogy nagyon ért a focihoz, és sok tapasztalata van, de elviselhetetlen ember, aki mindenhol mindenkivel összeveszik. Ne gondoljuk, hogy a Manchester Unitednél ez másképp lesz.

Lehetne rosszabb is, kinevezhették volna mondjuk Rafa Benitezt, Sam Allerdyce-t, Pintér Attilát vagy Lázár Jánost is, de úgy alakult hogy van Gaallal kell megbarátkoznunk. Neki meg leginkább az angol nyelvvel.

Megjelenésében is csak egy fokkal jobb a Gollam-hasonmás Moyesnál, de ez talán betudható 62 éves korának.

van gaal fiatalon

Nem.

Louis_van_Gaal_(1988)

Sőt jól áll neki a hatodik iksz.

Középpályásként játszott a hetvenes-nyolcvanas években, de az Ajaxba nem fért be, meg a válogatottba se hívták. Először az AZ-nál, majd az Ajaxnál lett pályaedző, és itt kapta élete első vezetőedzői megbízatását.

vanhalen

Közben a saját magáról elnevezett Van Halen bandában gitározott. Louis jobbról a harmadik.

Az Ajax csapatával aztán forradalmit alkotott, a kilencvenes évekre hangolta a hagyományos amszterdami totális focit, aminek veretlenül megszerzett bajnoki cím és BL-győzelem lett az eredménye.

ajax ünneplés

Nem veti meg az alkoholt sem.

Nem csoda, hogy a Barcelona rá is csapott a fiatal trénerre. Az első két szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a katalánokkal, és a spanyol kupát is elhódította. A BL-ben azonban mindkétszer kihullott a csoportkörből.

van-gaal-mourinho

Még tolmácsa is volt: „Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship.”

A harmadik szezon viszont gyengébben sikerült: a bajnoki címet a Deportivo ellen, a BL-elődöntőt meg a Valenciával szemben bukták el. Van Gaal jól össze is veszett mindenkivel (leginkább Rivaldoval és a médiával), aztán lelépett a holland válogatotthoz.

holland válogatott 2001

Akikkel nem jutott ki a távol-keleti vb-re 2002-ben. Bravúr.

Aztán visszatért a Barcelonához, de mindössze fél év után kirúgták, mert a csapat csupán három pontra állt a kieséstől.

taktika

Attacking football: Vincent van Gaal korai alkotása, a mester katalán korszakából.

Aztán korábbi sikerei helyszínére, az Ajaxhoz tért vissza, mint technikai igazgató, de itt is mindenkivel összeveszett, és egy éven belül lemondott.

van gaal pörgőrúgás

Biztosan a dühkitörései miatt történhetett a dolog, itt éppen pörgőrúgással próbálkozik.

jean-claude van gaal 500

Jean-Claude van Gaal

Következő útja a már jól ismert alkmaari kiscsapathoz, azaz az AZ-hoz vezetett. Ezüst- és bronzérem után egy csalódást keltő 11. hely következett, ami után le is mondott, de játékosai nyomására elvállalt még egy évet. Az eredmény bajnoki cím.

van haalsing 500

Suarez is a holland bajnokságban találkozhatott először van Gaalsinggal.

2009-ben aztán úgy tűnt, végleg megtalálta helyét: a leggonoszabb gonosz Bayern Münchennél bízták rá a csapatot. Eleinte be is vált az ötlet, duplázni tudott a bajorokkal, a bajnoki címet és a kupát is begyűjtve. Ráadásul a BL döntőjébe is bejutottak, ahol azonban van Gaal alulmaradt az egykori tanítvány Mourinhoval szemben.

van gaal ferguson farkasszem

Biztosan arról a Rafael-pirosról beszélgetnek ilyen meghitten.

A második szezon azonban szörnyen sikerült, és a bajorok vezetősége előbb bejelentette, hogy idény végén menesztik van Gaalt, majd miután a BL-indulás is veszélybe került, még áprilisban kirúgták.

van gaal müller

Őt mondjuk rávehetné, hogy költözzön Mancesterbe.

Majd’ egy év munkanélküliség után ismét feladatot kapott: a holland szövetség gondolta úgy, hogy ami nem ment 2001-ben, az majd 2012-ben menni fog, és a válogatott kijut a világbajnokságra van Gaallal a fedélzeten.

devecseri öngól

Ki is jutottak, gyönyörű gólokat szerezve.

És itt tartunk most. A Manchester United a következő szezonra készül, az új menedzser meg éppen a vébén dolgozik, közben valakik biztosan intézik a transzferügyeket, megfigyelik a játékosokat, elemzik a keretet, és böngészik a youtube-ot tehetséges fiatal holland focisták után kutatva. Mert hogy akár csak Moyes, van Gaal is új stábot hozott magával, Giggs segédedzői megbízatása valószínűleg csak a vezetőség kikötése volt. Jobb is, mert ha van Gaal mellett még Kluivertet is a United kispadján kéne néznünk, hát, az már tényleg sok lenne.