Who are ya? – Már csak két élet maradt

sunderland_leadAz enyhén szólva csalódást keltő szezonnyitányt követően LVG és csapata azon Sunderland otthonában javíthat majd vasárnap délután, akik immáron sorozatban nyolcadik szezonjukat tapossák a Premier League-ben, mióta 2007-ben legutóbb feljutottak az első osztályba. Két életük maradt már csak tehát a Fekete Macskáknak, melyekre jó eséllyel szükségük is lesz, hiszen a szóban forgó időszakban mindössze egyetlen alkalommal kerültek három győzelemnél nagyobb távolságra a kieséstől – igaz, akkor egyenesen a felsőházban zártak. Nem nagy merészség tehát azt állítani, hogy valószínűleg idén is a kiesés elkerülése lesz a legfőbb céljuk. Még akkor is, ha jelenleg egy ponttal többjük van, mint nekünk, miután az első fordulóban ikszeltek a West Brommal.

Az elmúlt két szezonban különösen meleg volt a pite, tavaly pedig csak egy zseniális hajrával, a City-n, a Chelsea-n és rajtunk keresztül sikerül kiharcolniuk Poyetéknak a bennmaradást. A keret ráadásul nem mondhatni, hogy erősödött: a City-nél két évet elvesztegető Jack Rodwell bezsákolása ugyan jó húzásnak tűnik, cserébe viszont úgy néz ki, le kell mondaniuk a tavalyi legjobbjukról, a valószínűtlenül jó kölcsönszezont futó Fabio Boriniről, akinek végleges megszerzéséről egyelőre nem sikerült megállapodni a Liverpoollal. Ja igen, mi személy szerint annak is örültünk volna, ha Ki Szung Jong legalább egy meccs erejéig Sunderlandben maradt még, mielőtt visszatérne a Swansea-hoz…

borini

Akad itt még nevesebb érkező az elmúlt években Hart mögött padozó Costel Pantilimon személyében, aki Rodwellel párban jött a szomszédéktól a biztos játéklehetőség reményében, ám egyelőre itt is kénytelen Vito Mannone hátát nézegetni. A védelem közepén – ahogyan azt az elmúlt években már megszokhattuk – két korábbi United-kedvenc, a BL-győztes évünkben kiemelkedő szezont futó Wes Brown, valamint legnagyobb mindenesünk, John O’Shea pacsizhat majd Rooney-ékkal, mellőlük azonban ezúttal hiányozni fog a harmadik ex-ördög, a Stoke-ba igazoló Phil Bardsley, akinek a tavaly csak epizódszerepekig jutó Valentin Roberge vette át a helyét. Jobbvédőben szintén egy új arcot láthatunk majd a Chelsea-től megszerzett, valójában évekig csak kölcsönből kölcsönbe járó Patrick von Anholt személyében.

Hogy mennyire gyenge is jelenleg a középpályánk, azt jól mutatja, hogy még a Sunderland is ütősebb névsorral tud majd felállni, mint mi. A védelem előtt most is számíthatunk majd a nem éppen óvatosságáról híres verőemberük, Lee Cattermole ténykedésére, a tavaly örök ígéretből házi gólkirállyá avanzsáló Adam Johnshon, a már említett Jack Rodwell és a 29 éves kora ellenére már több mint 250 meccses PL-tapasztalattal bíró Sebastian Larsson pedig kifejezetten jól csengő hármast alkotnak.

Legelöl a két évvel ezelőtti gólzsák, a tavaly sérülései miatt csak önmaga árnyékának bizonyuló Steven Fletcher bizonyulhat a legnagyobb veszélynek, de ott lesz az a Connor Wickham is, akit éppen előbb említett társa kiesése miatt hívtak vissza az előző szezon végén kölcsönből, és végül öt gólt szerezve az áprilisi hónap legjobb játékosa lett, megkeserítve több topcsapat életét is – mindezt alig 21 évesen.

wickham

Elmondható tehát, hogy egy viszonylag összeszokott gárda ellen kell majd megpróbálnunk összekaparni első pontjainkat, ami a feltételezhető minőségbeli különbség ellenére sem lesz könnyű, a sérültek tekintetében ugyanis továbbra is igen rosszul állunk. Van Persie és Rafael talán már játszhatnak ugyan, a középpályáról azonban Herrera és Fellaini is kidőlt, az új igazolás Rojo pedig még nem kapott munkavállalási engedélyt, ami egészen minimálisra korlátozza LVG variációs lehetőségeit. Mindezek alapján mi egy De Gea – Smalling, Jones, Blackett – Rafael, Cleverley, Fletcher, Young – Mata – Rooney, van Persie kezdőre számítunk, de valószínűleg úgysem lesz igazunk. Majd Ti a kommentek között megmondjátok, miért is nem.