Az igazi kezdet?

lead_blind_falcaoA sikeres előszezont követően aligha ilyen kezdésről álmodtak a United szurkolói: az eddigi három forduló során összekapart két pont (valamint az elmúlt évek egyik legszégyenteljesebb veresége a ligakupában) aligha indokolja LVG és a csapat dicsőítését. Ha valami, hát a válogatott meccsek miatti szünet azonban biztosan jól jött Manchester vörösebbik felének: elcsíptünk két jófajta last minute-igazolást (Falcao, Blind), Rojo végre hivatalosan is játékra kész, Shaw és Herrera személyében pedig két fontos poszton épült fel egy-egy nagy hiányzó, így nem túlzás azt mondani, új kezdet lehet a csapat számára a ma délutáni, QPR elleni összecsapás.

A legnagyobb kérdés, ami a drukkeret és a szaksajtót is erősen foglalkoztatta az elmúlt két hétben, hogy van Gaal vajon lemond-e az eredmények és a mutatott játék tükrében is alaposan leszereplő háromvédős felállásról. Talán mondhatjuk, hogy a friss igazolások némileg erre utalnak, de a kezdőcsapat 16 órás kihirdetéséig semmiben sem lehetünk biztosak. Mint ahogy abban sem, hogy hosszú távon ki lesz az elmúlt időszak jövés-menésének legnagyobb kárvallottja, már ami kiemelkedő támadókvartettünket (Falcao, Rooney, van Persie, Mata) illeti.

A másodosztályban tett egyéves kirándulás után visszatérő londoniak kapcsán leírhatnánk, hogy valószínűleg a kie… de inkább nem tesszük, mert eddig ez a kijelentés nem hozott sok szerencsét – úgy tűnik, idén ez váltja a tavalyi „legutóbb X éve kaptunk ki” rekordokat. Éppen ezért legyen elég annyi, hogy a kék-fehéreknél ott lesz egyik nagy nyári távozónk, Rio Ferdinand, aki egyfajta utólagos búcsúmeccsre térhet vissza az Old Traffordra.

rio

Ami minket illet, a kapuban De Gea helye a tökéletesen semmilyen teljesítmény ellenére úgy tűnik biztos, a védelem azonban már nagyban változhat. Olyannyira, hogy mi négyfős szisztémára tippelünk, melynek két szélén két visszatérő, Rafael és Shaw szerepelhet majd, középen pedig eddigi vezérünk, Jones sajnálatos sérülése miatt a friss igazolás Rojo, valamint a szezon eddigi egyetlen pozitív meglepetése, Blackett játszhatnak. A középpályán a szintén újonc Blind feladata lesz a védekezés, aki előtt a szintén visszatérő Herrera, rekordigazolásunk, Di Maria, valamint az eddig képességei alatt teljesítő Mata helyezkedhetnek el gyémánt alakzatban, méghozzá Rooney és Falcao párosát támogatva – van Persie tehát a padra szorulhat.

Aztán legfeljebb majd nem így lesz – hogy miért, azt szokás szerint Ti fogjátok elmondani nekünk a kommentek között.