True Legends – a botrányhős

eric beintAmi a harmincas éveikben járó Arsenal-drukkereknek Bergkamp, vagy a hasonló életkorú chelseaseknek Zola, az nekem Cantona. A király. De valamiért ő mégis más. A lázadó zseni, aki tényleg azt csinált a pályán, amit akart. És nem csak a labdával, hanem az ellenféllel, a bíróval vagy akár egy prosztó szurkolóval. Sokan, sokszor méltatták már őt, én most mégsem pályafutása legszebb pillanatait idézném fel a posztban, hanem a legsötétebbeket. Hogy miért? Nem tudom. Cselekedeteire legtöbbször ő sem tudott kielégítő magyarázatot adni, így én sem próbálkozom ezzel. Csak azt remélem, hogy egyesek számára fogok némi plusz információt közölni, vagy legalább kicsit átadni abból az érzésből, amit a Philippe Auclair által írt életrajzi könyv elolvasása után éreztem, így Eric (franciások számára: Éric) pályafutásának számegyenesén megjelöltem a legnagyobb botrányokat. A teljesség igénye nélkül, viszont legalább időrendben.

cantona 871987 február – Egy ütős Martini

A fiatal Cantona Auxerre-ben kezdte bontogatni szárnyait, a tehetséges támadó azonban nem csak góljaival, hanem különcségével is felhívta magára a figyelmet. Guy Roux, a burgundiak örökös edzőjének sztorija szerint egy lengyelországi felkészülési meccsen Eric szenzációs gólt szerzett, de a hazai közönség egyik tagjának a találat olyannyira nem tetszett, hogy a levonuló Cantonát tojással dobta meg. Cantona teljesen bepörgött, neki akart menni a drukkernek, az sem érdekelte hogy kétezer lengyel bányász állt vele szemben. Szerencséjére nem találta meg az elkövetőt, így nem lett ütésváltás a vége. Nem úgy februárban, amikor csapatának kapusa, Bruno Martini esett áldozatául Eric sajátos igazságosztásának. Az Auxerre a téli szünetben a svájci bajnok Neuchatel Xamax-szal játszotta a saját rendezésű Alpok Kupa döntőjét, ám előző éjszaka tíz centis hó esett a pályára. Halasztásról már csak a Canal+ csatorna által a közvetítési jogokért kifizetett félmillió frank miatt sem lehetett szó, így jobb megoldás híján a keret tagjai lapátolták el a havat, edzés helyett. Illetve, nem mindenki, hiszen a válogatott Martininek nem tetszett az ötlet, ezt egy csapattársa szóvá is tette: „Bruno, talán te is…” – de nem tudta folytatni, mert Cantona közbevágott: „Abszolút.” Martini válasz helyett csak legyintett, mire Eric odament hozzá és bevert egyet neki. Az ütés nyoma este is látszott, Roux a közvetítés után azt mondta, hogy az edzésen, fejesek gyakorlása közben sérült meg kapusa. Aki amúgy játszott a 3-1-re megnyert meccsen, Cantona viszont nem, de a következő bajnokin már mindketten szerepet kaptak.

1988 április – Egy kis kung-fu

A szerelési kísérletnek nagy jóindulattal sem nevezhető repülőrúgás áldozata Michel Der Zakarian, de érdemes megfigyelni az utána kiosztott pofont is, amellyel Cantona egyszerre két játékost talál el, akik közül az egyik csapattárs. Jutalma egy három meccsre szóló eltiltás, amit később azonban kettőre csökkentettek, hogy a francia U21 sztárja játszhasson a létfontosságú elődöntőkön a Gascoigne-nal felálló angolok ellen.

1988 augusztus – Egy rakás szar

Soccer - FranceA következő szezonban hősünk szintet lépett: gyermekkori álmát megvalósítva az Olimpique Marseille csapatába igazolt, és már a nagyválogatottban is egész jól ment neki Papin mellett/mögött, egészen addig míg egy félreértés miatt a tévésektől tudta meg, hogy Michel kapitány kihagyta őt a csehszlovákok elleni barátságos meccsre készülő keretből. Azzal az indokkal, hogy másokat is szeretne kipróbálni, és pihentetné kicsit Cantonát egy amúgy sem túl fontos meccsen, csak mindezt a játékossal elfelejtette közölni. És hogy mi volt Eric reakciója élő adásban? „Amíg Henri Michel a menedzser, nem fogok a válogatottban játszani. Egyszer majd olyan erős leszek, hogy az embereknek választaniuk kell köztem és közte. Remélem, hamar rájönnek arra hogy ő az egyik legfogalmatlanabb szövetségi kapitány a világon. Épp most olvastam, mit mondott Mickey Rourke az Oscarról: az, aki odaítéli ezeket, egy rakás szar. Hajlamos vagyok azt hinni hogy Henri Michel is az… Mégis mit gondolnak egyesek magukról? Nem is érdekel az egész.”

A szövetségnek érthetően nem tetszett a performansz, a büntetés tíz hónapnyi eltiltás a címeres meztől. Még az sem hatotta meg őket hogy Cantona másnapra már megbánta viselkedését: „Mikor láttam magam a tévében, megijedtem magamtól, és szégyelltem magam (…). Ez a durva, faragatlan fickó nem én voltam. Néha mikor mondani akarok valamit, rosszul fejezem ki magamat, nagyon rosszul. Ócsárolok egyeseket, vagy a lelkükbe gázolok. Még családon belül is előfordul velem. Michel kerethirdetése érzékenyen érintett. Pánikoltam. Féltem. Azt hiszem, minden el fog rendeződni magától – ez mindenki közös érdeke. Szükségem van rájuk, nekik pedig szükségük van rám.” És hogy mi történt a francia válogatottal a következő 10 hónapban? A jugoszlávok és a skótok mögött végezve nem jutottak ki a ’90-es vb-re, Henri Michelnek így távoznia kellett. Jött Platini aki újra beválogatta Cantonát.

1989 január – A király meztelen

Hogy nem Marseille-ben teljesedett ki Eric karrierje, annak rengeteg különböző oka van, de az biztos, hogy a mindössze fél szezon után bekövetkező első balhé nem sokat dobott egy harmonikus kapcsolat kialakításán. Ismét téli szünet, és ismét egy felkészülési meccs az időpont és a helyszín. Történt ugyanis, hogy a hagyományosan szoros francia-örmény kapcsolat hatására az Olympique Marseille jótékonysági mérkőzést szervezett az örményeknél hatalmas pusztítást végző decemberi földrengés áldozatainak megsegítésére. Mivel ekkoriban Örményország még a Szovjetunió része volt, a CCCP egyik élcsapatát, a Torpedo Moszkvát hívták meg ellenfélnek.

A Sedanban lejátszott meccset valójában el sem kellett volna kezdeni: a talaj olyan fagyos volt, hogy a játékosok többsége bemelegíteni sem akart a pályán. A gyep minősége Cantona játékát is befolyásolta, a labda többször is elcsúszott a lába alatt, vagy éppen kiszámíthatatlanul pattant átvétel előtt. Frusztráltságát rossz szokása szerint nem rejtegette, egy reklámtábláról visszapattanó labdát dühében kapásból a lelátóra bikázott. A bíró figyelmeztette, mire ő azt válaszolta neki, hogy oké, értem, ne bosszants, nincs is szükségem erre az egészre. Az OM akkori edzője, Gérard Gili a sporival való konzultáció után úgy döntött, lecseréli az időzített bombaként viselkedő Ericet. Na ezt nem kellett volna, mert Cantona sok dolgot utált pályafutása során, de legjobban talán azt amikor behoztak valakit a helyére. Amint az edző tudomására hozta a dolgot, levette magáról a mezt, a pályára hajította, aztán elsétált az öltözőbe. Hogy mi lett tettének következménye? Mármint az óriási felháborodáson kívül, amiért a botrányhős egy jótékonysági meccsen sem bírt magával? Szűk három hét múlva a tavaszi idénynyitón már a Bordeaux csapatában lépett pályára, mint kölcsönjátékos.

De ez még csak a kezdet, első és második visszavonulásáról, Franciaországból való száműzetéséről, a híres kung-fu rúgásról és egyéb finomságokról majd legközelebb, mert hogy folyt. köv.