#8 – Egy szerethető matador

Mata leigazolása is nagyon pánikigazolásnak tűnt annak idején, bizony kemény árért jött ő is, manapság azonban viszonylag nyilvánvalóvá válik, hogy alaptag lesz a spanyol csapatunkban. Tavaly év végén Juan szépen elkezdte szórni a gólokat és gólpasszokkal is kivette részét a csapat játékából, ami némi bizakodásra adott okot. Juan szezonjának memoárja következik.

juan-mata-manchester-united-liverpool_3280537

Az igazi áttörést és a csapatba való huzamosabb idejű bekerülést idén a Crystal Palace elleni gól adta meg számára, hiába szerzett már előtte is két találatot a bajnokságban. Mata aktív részese volt mind az első, mind a második hatos győzelmi sorozatnak idén. Többek között ezért is volt érthetetlen, hogy van Gaal a padra száműzte január elején és mindössze rendszeres csereként kapott lehetőséget, egészen márciusig.

A Liverpoolt idén 3 góllal és 1 gólpasszal keserítette, amivel szerintem sokunk szívébe lopta bele magát. A spanyol könyörtelenül használja ki helyzeteit, egészen zseniális volt a városi rivális ellen szerzett gólja, de a Liverpool elleni mind a két gól a kitűnő helyzet-felismerési képességét és precizitását tükrözi. A sokat emlegetett ollózós pedig egyenesen az év egyik leggyönyörűbb találata. Bár akadnak hiányosságai, sebességén is talán lenne mit javítani, de igazán komplex, sokoldalúan bevethető játékost ismerhettünk meg személyében.

Az alábbi videóban nem csak a góljai és asszisztjai jelennek meg Matanak, hanem az is, hogy mennyire kitűnően segít be például védekezésben is.

Emberségből is sikerül újra és újra jelesre vizsgáznia, Juan Mata többek között egy dedikált mez átadásával is kedveskedett egy jubiláló dolgozó számára. Az emberi természetesség, ahogyan csinálja mindezen dolgokat, különösen szimpatikussá teszi személyét. Mata már az érkezése óta folyamatosan vezeti blogoldalát a United hivatalos weblapján. Ez nagy elkötelezettségről ad tanúbizonyságot.

Juan 1,5 év alatt igazi vörös ördög lett, aki bár még mindig keresi helyét a Unitedben, de egyre inkább megtalálja azt. Bízzunk benne, hogy második teljes idénye még ennél is kiemelkedőbb lesz.

mataPNG