A poszt címében szereplő hipotézis igazolására nincs szükségünk schmittelésre, így nem ez lesz „álamfővé” válásunk első „álomása” sem. Elég csak megkérdezni egy 2. osztályos gyereket és készen is vagyunk. No de azért mi itt pontosan tudjuk, hogy nem a kísérleti matematika tankönyv egyik NER-kompatibilis feladványról van szó. Robin Good vendégposztját olvashatjátok a hajtás után.

2013 szomorú nyarát 2014 szomorú nyara követte, mikor is a védelmünk, időnként ugyan kicsit már roskadozó, de mégis büszke oszlopainak kellett búcsút intenünk. Köztük a csapat kapitányának, a 15-ös mezszám tulajdonosának is. Vidicset azóta sem pótoltuk, sem a mezszámát, sem pedig a játékát tekintve. Persze ezt ebben az idényben nem is a két „ovistól” vártuk, hiszen ők éppen most hagyják maguk mögött az utánpótlást és válnak felnőtt United játékosokká. Már ha erre valóban sor kerül…

Mindannyian nagyon szeretnénk, ha végre ismét felbukkanna 1-2 csodás tehetség a United utánpótlásából, és ismét giggsek és scholesok szaladgálnának az Old Trafford gyepén. Tavaly Januzaj volt a nagy reménység, aztán jött a 2014-es nyári felkészülés, ahol a született manchesteri, Tyler Blackett robbant, bár innen nézve inkább csak pukkant be a köztudatba. Akadt köztünk olyan aki már blackwallról kezdett beszélni, és összességében valóban elég jó benyomást tett ránk. Vélhetően van Gaal is így volt ezzel, amiben talán a védőmunkája mellett a hosszú passzokban mutatott jó teljesítménye is szerepet játszott, ami végül oda vezetett, hogy az idény elején alkalmazott 3-5-2-ben a védelem baloldalát Blackettre bízta. Ezt az időszakot azonban a katasztrofális és a pocsék között ingadozó védekezésünk jellemezte, így Blackett sem szolgált rá a dicséretre, azt a bravúrt azonban nem tudta végrehajtani, hogy lefelé lógott volna ki a mélyen alulteljesítő társaságból. Először a 4. fordulóban léptünk pályára négy védővel, és mivel Jones és Smalling az orvosit védte, Blackettnek Evans oldalán bérelt helye volt a QPR és a Leicester elleni kezdőben is. Az első öt fordulóban ő játszott a legtöbbet a védőink közül, és csak azért nem írhattam, hogy egyedüliként játszotta végig az első öt meccset, mert a Leicester elleni összeomlásban nem kis szerepet vállalva kiállíttatta magát. A folytatásban már nem kapott annyi lehetőséget, a bajnokságban mindössze egy meccsen, az Arsenal elleni idegenbeli meccsen volt kezdő, a többi meccsen csak csereként, általában a meccs vége felé léphetett pályára. A Yeovil Town ellen a védelem közepén játszhatta végig élete első és eddigi egyetlen FA kupameccsét.

Blackett a bajnokságban 11 mérkőzésen lépett pályára ebből 6 alkalommal kezdőként, és amikor így volt, akkor csak Clattenburg tudta eltávolítani a pályáról. Azt a számok alapján sem állíthatjuk, hogy a United győzelme nagyban függne a jelenlététől, mert bizony az említett 11 meccsből mindössze hármat nyertünk meg vele a csapatban, míg négy alkalommal az egy ponttal kellett megelégednünk, és ugyanennyi meccsen még ennyi sem jutott.

Tyler Blackett szezonjától eltérő ívet mutat az észak-ír Patrick McNair idénye. Ő nem a nyári felkészülésen mutatta meg magát először a nagyközönségnek, hanem a tétmeccseken. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, az orvosit olyannyira kedvelő védőinken túl, kellett a már említett Blackett kiállítás is, így lényegében elfogytak előle a játékosok. Bemutatkozásként elég jó kis meccset hozott össze, ahol bizony a győzelmünket mentette meg, ezzel a mozdulattal.

McNair középpályásként indult, de már az U21-ben is többször került hátra a védelembe, így aztán nem meglepő, hogy van Gaal is ebben a csapatrészben számol vele, és bár három alkalommal a jobb bekk pozíciójában is kipróbálta, alapvetően a négyvédős rendszerben a jobboldali belső védő posztja az övé. Talán középpályás „múltjának” is köszönhetően, nem csak bíztató hosszú passzaival, hanem felfutásokkal is bekapcsolódik a támadásokba, ahol labdabiztossága is megmutatkozik, e tekintetben Rojot kivéve valamennyi középsővédőnk előtt jár, de még Fellaini vagy Valencia is irigykedhet rá.

A kapott játéklehetőséggel jobban élt, mint Blackett, ezt bizonyítja az is, hogy az idény vége felé sem felejtette el van Gaal, annak ellenére sem, hogy a Southampton ellen a félidőt sem várta meg és a 39. percben lehozta a borzalmasan játszó észak-írt. 16 bajnoki meccsen lépett pályára, ebből 12 meccsen kezdőként. Vele a csapatban 10 meccset nyert a United, 1 meccsen döntetlent játszott, de 5-ször vesztesként hagyta el a pályát. Míg Blackett részvételével mindössze 13 pontot szereztünk, addig Paddy szereplése 31 pont megszerzéséhez járult hozzá. Ő is a Yeovil Town ellen játszhatta élete első felnőtt FA kupameccsét, de ő a Cambridge elleni megismételt meccset is végigjátszotta. Az észak-ír felnőtt válogatottba is meghívót kapott, de ott pályára még nem lépett.

Mindkét játékosról elmondható, hogy erős, jól passzol és nem retten vissza, ha keményen oda kell lépni vagy éppen be kell vetődni egy-egy lövésnél. Blackett 84%-os, McNair 87%-os passzmutatója egyaránt jónak mondható, a meccseken látottak alapján mégis egyértelmű, hogy Paddy jobban bánik a labdával, ennek köszönhetően előrefelé is hasznosabb lehet a csapat számára. Helyezkedési hibákban azonban egymást próbálták alulmúlni, ami az ő pozíciójukban döntő kérdés, ha arról gondolkodunk, hogy van-e helyük a Unitedben.

Sok új dolgot hozott ez az idény a számunkra, ezek közül az egyik, hogy végre tartósan láthattunk két fiatal, saját nevelésű játékost a csapatnál. Ez azért is fontos, mert rendszeresen igazoljuk millióért a jövő ígéreteit azzal, hogy majd pár év múlva beérnek és klasszisokká fejlődnek nálunk (aztán mehetnek a Realba). Mindeközben a saját utánpótlásunkból meg nem nagyon láthatunk ilyen fejlődést. Ha rosszmájú akarok lenni, akkor azt is írhatom, hogy Blackett és McNair talán erre meg is adta a magyarázatot. Pedig a statisztikákat böngészve első PL szezonnak nem rosszak az eredményeik. A probléma ezzel csak az, hogy ők egy klasszis középhátvédek nélküli csapatban szerepeltek, nem elsősorban kimagasló tehetségük, hanem a kényszer és a csapatkeresés adta számukra a játéklehetőséget.

Kudarcot nem vallottak, de azt sem bizonyították, hogy végzetes hiba lenne az elengedésük. Blackett már szerepelt kölcsönben, több tapasztalata van felnőtt csapatban, ennek ellenére McNair játékában több a lehetőség. Szükséges és biztosra vehető, hogy középhátvédet igazolunk a nyáron, ami azt is jelenti, hogy a két fiatal helyzete és Evans-é is bizonytalanná válik. Hacsak nem lesz a következő idény is az orvosoké, akkor ennyi játéklehetőséget nem fognak kapni, a várhatóan megnövekvő meccsszám ellenére sem. Nyilván az lenne az ideális mindkét játékosnak, ha egy PL csapathoz kerülhetnének kölcsönbe, ahonnan tapasztalatokkal felvértezve térnének vissza, hogy lassan meghatározó játékosokká váljanak. De ez csak egy nagyon halványan pislákoló remény, amit főleg az táplál, hogy ők mégiscsak a Unitedben nevelkedtek.