Sikerélményre várva – Ligakupa, 4. forduló

Az Ipswich Townt úgy intéztük el, hogy a mérkőzéshez hozzá szagolni sem tudtak a lovacskások és azóta depressziójukban egészen a 13. helyig csúsztak vissza a Championshipben. Így egyértelműen nem titkolt célunk hasonló ráhatást gyakorolni a Middlesbrough csapatára, akik jelenleg a negyedik helyen állnak a Championshipben. Negyedik forduló, Old Trafford, este 21 óra. Újra vár a Ligakupa és az első mérkőzésünk a Digi Sport 3 csatornán.

Manchester-United-Defeat-Ipswich-Town-To-Play-Middlesbrough-Next-Round

Az előzőekhez hasonlóan most sem tudunk sok mindent elmondani az ellenfélről. A Boronak nincsenek nagy gólvágói jelenleg, de Adomah mellett felhívnánk a figyelmet Downingra (!) vagy David Nugentre. A tavalyi évben a playoff finálét elbukva sikerült lemaradni a Premier Leagueről, tiszta sor, hogy a klub jelenlegi céljai között is a visszakerülés szerepel.

A Middlesbrough idegenben 3-2-2-es mérleggel rendelkezik a Championshipben, ami azért azt mutatja, hogy távol otthonuktól sebezhető riválisunk. A Ligakupában a vörösök a második fordulóban, hosszabbítás után ejtették ki a harmadosztályú Burton Albiont, az előző körben pedig a Wolvesnak gurítottak egy laza hármast otthon.

A két csapat legutóbb a Ligakupában 2008-09-ben futott össze. Mellesleg ez volt a Boro utolsó idénye a Premier Leagueben, azóta is.

A gólokról CR, Nani és Giggs gondoskodott, na meg a Boro védői, akik töketlenkedésükkel gyakorlatilag az ölünkbe adták a meccset. A csapat akkor a végső sikerig menetelt. A helyzetet elnézve pedig könnyen lehet ez is a végső cél idén.

english-carling-cup-picture-600x450

A legnagyobb kérdés a csapat rotációja lesz az este folyamán. Én szívesen néznék ki eltávot de Gea és Smalling sporttársnak, továbbá Blind, Depay vagy Pereira is bemelegíthetné mostanság a padon fagyasztott testrészeiket. Továbbá ott van még Carrick vagy Wilson, bár utóbbiról többet nem tudunk, csak azt, hogy van Gaal szerint jó fej srác. Lingard úgy látszik senkinek a lányát nem környékezte meg, így bőven kapott játéklehetőséget ebben a hónapban.

britain_soccer_premier_league_mjs113

Bevetésre kész Fellaini is. Schneiderlin és Schweinsteiger alighanem kimenőt kap estére, ahogy reményeim szerint Martial sem kell, hogy beindítsa a boogiet és helyette Rooneyt terheljük, nem fejtegetnénk, hogy miért. A továbbjutás nem csak célkitűzés, de elvárás is. A remélhető tovább lépés esetén sorsolás, ha minden igaz, akkor szokásosan közvetlen a mérkőzést követően. Glory-Glory ManUnited!

Bold prediction a kezdőre: Romero – Darmian, Blind, Jones, Rojo – Fellaini, Carrick – Depay, Herrera, Wilson – Rooney.

andreas-pereira-goals-manchester-united-3-0-ipswich-town-highlights-1443076252-800