#31 – Egy belga lovag története

Már a blog kezdetekor ott tobzódtam a képletes első sorokban, hogy hozzászólhassak, posztolhassak, akármi. Akkoriban még nem volt akkora élet a kommentmezők alatt mint manapság, de hasonlóan élvezetes dolgok zajlottak. Aztán írtam vendégposztokat, majd egy éve már én is szerkesztek. Nevemet nagyjából tíz perc gondolkodás után választottam (egyértelmű okokból) és soha nem gondoltam volna, hogy így „rajtam” ragad, de nem bánom.

Hálás vagyok a blognak, hiszen remek embereket ismerhettem meg. 2011 januárjában Strigo, Tomi, Everred és mások társaságában egyszer én is csatlakoztam a pesti italozáshoz, mai napig nagy emlék. Fogadjátok a véleményem szerint legjobbra sikerült alkotásomat, ami nem igazán elemez vagy osztályoz, de még csak nem is beharangoz.

61A3B56F82F7418C9021C24D39898EDC

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Versek – EZS összes

Mikor Strigo előállt a jubileumi poszt-folyam ötletével e jeles ünnepi alkalomra készülve, kis aggodalommal jegyeztem meg, hogy mint friss szerkesztőségi tag (még mindig vigyorgok, mintha a Real United igazolt volna le), nem nagyon tudok kedvenc posztot választani. Vagyis, megjelent négy írásom, az is az elmúlt hónapban, vicces lenne választanom közülük, majd újra kitenni. Szerencsére főszerkesztőnk segítségemre sietett, és felvetette, mi lenne, ha egy amolyan EZS összesként prezentálnám a blogon eddig született verseimet. Persze ezt csak azért írom bevezető gyanánt, hogy őt vegyétek elő a következőkben olvasottak miatt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

És akkor most vissza a Földre

(Azért választottam ezt a dolgozatot, mert így utólag is pontosnak érzem, és még mindig aktuális. Plusz: erre érkeztek a legpozitívabb reakciók. – Beyonder)

Vége.

Egyelőre még nem a világnak, „csak” egy korszaknak. 2013. május 20-tól minden más lesz, még akkor is, ha sokan (köztük maga a Mester is) azt állítják, hogy ugyanolyan szellemben folytatódik (majdnem) minden. Látszólag talán így is van, a keret nagy része megmarad és jövőre is az Old Traffordon játsszuk a hazai meccseinket, vörös mezben. Manchester United szurkolónak lenni azonban nagyon más élmény lesz ezentúl. Nem jobb, de nem is biztos, hogy rosszabb – más.

saf-exit Egy kattintás ide a folytatáshoz….

És akkor Ferguson úgy döntött, visszavonul

fergie_ban1Blogunk egykori taktikusa, janek, aki mostanában mc_deere-ként a Britannia blogon tolja, 2013-ban még Fergie visszavonulása előtt játszott el a gondolattal, mi lett volna, ha az öreg tényleg leteszi a lantot 2002-ben, mint ahogyan tervezte. „Sosem tartottam magam különösebben kreatív embernek – nem is vagyok az -, úgyhogy igazán jó szívvel emlékszem erre az írásra: egyrészt volt benne jó sok meló, másrészt rohadtul élveztem közben elengedni kicsit a fantáziám, és talán a végeredmény sem lett annyira szörnyű, mint amilyenre számítani lehetett.”  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vörösök…

Nem szeretnék itt az általános iskolai szavalóversenyek büntetésből delegált zsűrijének közhelyeivel élni, de sok év távlatából nehéz volt kiválasztani egy bejegyzést a sok közül. Nem azért, mert egy zseni vagyok (nemafasztnem), hanem mert annyi íráshoz köt szép emlék, akár az apropó, akár az alkotási folyamat, akár a bejegyzés alatt folyó diskurzus miatt. Szinte gúzsba kötve éreztem magam, amikor egyre rá kellett böknöm, de abban biztos voltam, hogy valamelyik novellisztikusabb stílusú anyagomat szeretném újra megosztani a nagyközönséggel. Szerencsére ezt a stílust sokan szerették az ősblog olvasói közül, így támadógránátként dobálhattam a hálás közönség közé őket, amikor még aktív alkotói pályám csúcsán voltam.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hé, öreg!

safEz a poszt nem azért született meg, mert bármivel is okosabb lennék Fergusonnál. Vagy többet tudnék a futballról, vagy bármi ilyesmi. Nem, ez a poszt azért születik meg most, mert már egyszerűen nem bírom magamban tartani azt amit érzek, eddig elmismásolgattuk a dolgokat azzal, hogy jó-jó, ez egy katasztrofális szezon, de hát a végén meglesz a 20. bajnoki cím. Azonban most a dolgok jelenlegi állása szerint, nem lesz meg, és így azt gondolom eljött az a pont a szezonban amikor dühből kell kiadnom magamból minden eddigi csalódottságomat, mérgemet, frusztrációmat, és ki kell magamból kiáltsam azokat a kérdéseket amelyek belülről mardosnak szét szépen lassan!

(kovacstomi értekezése a rosszemlékű 2012 tavaszi City elleni vereség után)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Igyál velünk!

glassÜnnepi posztáradatunkban sem feledkezhetünk meg olvasóinkról és kommentelőinkről, hiszen nélkületek aligha tarthatnánk ötödik születésnapot. A Stretford End blog motorja a kezdetektől meglévő és egyre erősebb közösség, amely a virtuális mezőkről már a való életbe is átkacsingat néha, elég csak a közös meccsnézéseket, a Stretford End csapatot, vagy a nicknevek mögül előbújó arcok közötti barátságok kialakulását említeni. Hogy az olvasói jelenlét és a kommentmező már négy éve is erős volt, arra bizonyítékként álljon itt az akkor még vendégposztoló, de később szerzővé lett Dr. Rudeboy társasjátéka, a Stretford End ivós játék. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A mentalista

mentalistA mentalista jelen esetben én lennék. Mint sok millió United-szurkoló, magam is megtekintettem a Norwich elleni mérkőzést, és igen különös folyamatokat indított el az agyamban: azt hiszem, egyfajta vevőberendezésként ráhangolódtam a pályán téblábolók gondolataira, elsősorban annak következményeként, hogy mintegy 68 percen keresztül lényegében semmi érdemleges nem történt.

Így úgy határoztam, szakmai elemzés helyett inkább megosztom az imigyen felvett tartalmakat, amelyek talán jobban segíthetnek megérteni mindazokat a folyamatokat, amelyek tulajdonképpen az ekképp kihallgatott gondolatoknak köszönhetően manifesztálódtak a pályán. /Everred rendhagyó meccsértékelése 2011 októberéből/

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy BL-meccs következményei

Nem is gondoltam, mennyire nehéz feladat elé állítottam magamat azzal, hogy kiválasszam az 5 év alatt megírt posztjaim közül a legjobbat. Próbálkoztam verseléssel, paródiával, elborult osztályzással, vagy éppen az azóta hagyománnyá vált szilveszteri agymenéssel, és utólag visszaolvasva a posztokat azt ismételgettem hogy húdejóvagyok komoly fejfájást okoz, melyiket is publikáljam újra. A választás végül is egy korai zsengére esett, egy számomra nagyon kedves időszakból, amikor éppen nagyon ment a csapatnak és a blognak is. BL-negyeddöntő, Chelsea, továbbjutás – én meg megírtam, mi zajlott a háttérben. Nem biztos, hogy igaz történet alapján. /Strigo/stretford end csiribiri Egy kattintás ide a folytatáshoz….