Hozni a kötelezőt

Délutáni látogatásra van kötelezően invitálva a West Bromwich Albion csapata az Old Traffordra, a jelenleg 12. helyen szerénykedő Pulis csapat elég hullámzó teljesítményt produkál. Ez az idényben mutatott eredménysoron (4-2-5) is igen erősen meglátszik, a West Brom pocsék kezdést követően indult be, majd mind a 4 győzelmét 1-0-val abszolválta, igen, igen, van Gaal biztosan nem futott el eme adat mellett. Mi viszont nem engedhetjük meg maguknak a pontvesztést és a bizonytalan játékot sem, mert a riválisoknak hozható meccseik vannak és jó lenne továbbra is tapadni az élbolyban, minden egyéb információ néhány sorral lentebb.

westb

Azt hiszem azon túl, hogy Pulist nem kell bemutatni senkinek, ott van még kis túlzással a fél keret, akiket ilyen vagy olyan okokból, de nagyon is jól ismerünk. Kezdjük mindjárt Ben Fosterrel, akiben jelenleg az a legjobb, hogy sérült és helyette a 32 éves Boaz Myhill véd, aki a Hullban töltött pályafutása érdemi részét, a West Bromwichnál pedig 1 év kölcsönt még beleszámítva, 6. éve véd, vagyis alig véd, azt viszont nem tudjuk Lindegaardunk miért nem előzi a walesit.

Ez nagy előny, ahogy Brunt sérülése is, aki minden bizonnyal nem fog felépülni a mai találkozóra, ami mindenképpen érzékeny veszteség, hiszen a helyettes csapatkapitányról beszélünk, ráadásul több gólpasszal is rendelkezik. A csapatkapitány pedig maga Darren Fletcher, akit senkinek nem kell bemutatni, de így van ezzel Jonny Evans, aki ugyancsak a kezdőben fog helyet kapni.

Fletcher-565170

Akiktől sokat várnak a West Bromnál az értelemszerűen Berahino illetve a legutóbbi két fordulóban két gólt szerző Salamon Rondon. Berahino idén kétarcú formát fut, de azért még mindig ő a csapat házi gólkirálya, ráadásul Lamberttől is számíthat némi támogatásra, aki inkább csereként riasztgathat minket.

Nálunk a helyzet mondhatni változatlan, mindössze Darmian eltiltott. A sérültek tekintetében sincs nagy probléma, miután Young és Depay felépült, jó néhány variációs lehetőség megemelkedett a csapatnál, Jones is fitt és valószínűleg a kezdőcsapatban kap helyet. Igaz van Gaal a hét közbeni hátsó négyest is jó eséllyel megtarthatja. A középpályán van néhány kérdés és felmerül a lehetősége a formációváltásnak is, hiszen Carrick 90 percet robotolt, Fellaini viszont sérült és Schweinsteiger is majdnem végig a pályán volt a Moszkva ellen, ellentétben Herrerával, aki ugye 3 percet játszott. Schneiderlin pedig bár a keretben van, fittségi állapotáról elég ellentétes információk érkeztek. Szóval vagy megmarad a 4231 és az Sch középpálya, vagy könnyen bejátszhat egy Schneiderlin vagy Carrick előtt mozgó Schweinsteiger és Herrera is.

Wayne+Rooney+Bastian+Schweinsteiger+Manchester+WXXJa5fkcUSl

Mindez befolyásolhatja a támadószekció összeállítását, ahol abban az esetben könnyen a Mata, Rooney, Martial hármas állna fel, a klasszikus 4231 esetén pedig alighanem Mata, Rooney, Lingard – Martial lenne elől. Egyelőre erre tehát nincsen válaszunk, mindent a maga idejében, egy kis izgalomra nekünk is szükségünk van. Viszont a mérkőzésen reméljük, már semmilyen izgalom nem jön elő, csak a siker, amire most is szükségünk van.

4700306