Louis van Gaal’s army – Helyzetértékelés

Két forduló alatt négypontos hátrányból sikerült megelőzni az Arsenal és a Manchester City csapatát is. A múltkori döntetlenek után ezúttal vereséget szenvedtek riválisaink, így most már mi vezetjük a tab…öööö, szóval a Leicester City mögött a második helyre kapaszkodtunk fel a Watford legyőzésével, de lássuk mi is történt a Szarvasosok ellen.

CUWFanDWIAAGbmz

Néha az az érzése az embernek, hogy van Gaal a legjobb kártyás a világon, mert bármilyen lapok is vannak a kezében, mindig képes valami meglepetést hozni. Ilyen volt mindjárt, hogy Young ismételten jobbhátvéd pozícióba lett száműzve, de hányattatása nem tartott sokáig, ugyanis Herrera sérülésének hála visszaálltunk a régen látott 352-es felállásra, ami ténylegesen nézve igazából mintasor pontos 343 volt. Erre azonban mindjárt visszatérünk, hiszen Herrera gyönyörű gólpasszának hála a csatárbeugró Depay szerzett vezetést csapatunknak (lentebbi videóban lásd 1:18-nál). Sokan bíztunk benne a játék képe alapján és az Everton elleni mérkőzésből kiindulva, hogy ez talán még sima is lehet, ám túlzott optimizmusunk hamar a helyére állt. Jött ugyanis az injury time és mivel a középpályára se Fellaini, se Carrick nem tudott beugrani, de a sérüléseknek hála még egy Rooney vagy Martial sem ült a padon, maradt Rojo beállítása, aki értelemszerűen nem a középpálya tetejére jött játszani.

4708864

A dolog egészen a második félidő közepéig egészen szépen működött, ám ekkor látszott, hogy Rojo, Jones és Smalling is sokszor kényszerült kilépni és így könnyen be tudták mögéjük játszani a labdát a Watford futballistái, van Gaal jó érzékkel kapta le Jones-t is. Ekkor már valóban a három középhátvéd mellett a középről visszalépő, de egyébként nagyon fenn játszó Blind és Young próbált besegíteni a széleken, utóbbi ráadásul többet lépett vissza.

image

A meccs vége felé pedig megint jött a de Gea God Mode (legnagyobb védés 6:40-nél), hogy megmentse a seggünket, egy különösen bravúros és néhány résen levős védése újra akadt.

Lingard ajtó-ablak helyzete eldönthette volna a meccset (videóban 7:18-nál), ám az angol ziccerben pocsék megoldást választott, ezért majdnem sokat fizettünk, mert Rojo buta szabálytalanságából Deeney kiegyenlített büntetőből, ám még nem volt vége…Lingard jóvátette hibáját, egy okos lövése kijött a kapusról, amit Schweinsteiger kotort a kapuba, igaz végül Deeney öngóljaként könyvelte el a rendszer.

Watford's English striker Troy Deeney (L) and Watford's Brazilian goalkeeper Heurelho Gomes (R) stare at the ball after Deeney had deflected the ball into his own net for United's second goal during the English Premier League football match between Watford and Manchester United at Vicarage Road Stadium in Watford, north of London on November 21, 2015. Manchester United won the game 2-1. AFP PHOTO / BEN STANSALL RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 75 images, no video emulation. No use in betting, games or single club/league/player publications.BEN STANSALL/AFP/Getty Images

A mindent eldöntő pillanat

Összességében megint jó néhány tanulsággal okosabbak lettünk a szombati napon.

Ez az a fajta futball, amit várnánk Depaytól. Valószínűleg jót tett a hollandnak a padozás és az is, hogy ezúttal nem szélsőként kellett a vonal mellett vonaglania, hanem sokkal szabadabb szerepkörben játszhatott és szemmel láthatóan bentebb focizott mint eddig bármikor korábban. Továbbá a gól is biztosan kellő önbizalmat adott a meccs további szakaszához.

2EAA007800000578-3328330-Depay_was_alert_inside_the_Watford_penalty_box_and_met_Herrera_s-a-13_1448183224897

Aztán ott van még Blind is. A másik hollandusunk pocsék balhátvéd, megint elnyargaltak mellette vagy kétszer, különösen az első félidő közepén való szerencsétlenkedése volt fájó (videóban 3:33-nál), viszont amit fentebb képes játszani, az egészen remek. Zseniális meglátásai és gólpasszt érő hosszú indításai vannak, csak megerősítést nyer bennem az a gondolat, hogy fentebb kellene futballoznia.

Aztán ott van a láthatatlan úr, Schneiderlin. Már sokadjára írom le, de a francia olyan mesterien követ el szabálytalanságokat, a megfelelő pillanatokban, hogy az egész egyszerűen remek. Ezúttal ötször kapták akciózáson, ami a csapat 12 szabálytalanságából egy igen magas szám, de ki bánja? Legnagyobb értéke pedig, hogy még sárgát is borzasztóan ritkán kap taktikai faultjainak hála. Ezek mellett tisztázások, labdaszerzések, utóbbiból mindjárt 6 darab, az összes a saját térfélen. Egészen egyszerűen remek. A kapu előtti blokkolását már nem is említem, mert még elérzékenyülök (videóban 5:35-nél).

Watford v Manchester United - Premier League

Rojo-nak viszont jár a faszkorbácsi, mert ilyen egyértelmű szabálytalanságos a mérkőzés vége előtt egyszerűen nem lehet elkövetni, ráadásul a tizenhatoson belül.

A csapat már negyedik idegenbeli találkozóját nyeri meg idén, tavaly ez a szám összesen hat volt. Nagyon bízunk benne, hogy szépen felfelé ívelő tendencia marad, mindjárt itt a jövő héten a csúcsrangadó, első a második ellen. A Leicester City csapatához látogatunk, és csak reménykedhetünk benne, hogy van Gaal okos taktikai manőverekkel képes lesz megfogni a szárnyaló Rókákat és nem lesz rókázás a vége. Előtte azonban a PSV következik, az Old Traffordon, erről majd hamarosan többet is megtudhattok. A lentebbi videóban pedig visszanézhetitek a fentebb említett jeleneteket.