United – PSV BL beharangozó

Deeney szinte még ki sem kászálódott a háló fogságából, talán néhány watfordi háziasszonyt is rajta lehet kapni, ahogy titkon elmorzsol egy-egy könnycseppet kedvencei bukása miatt, a Manchester United játékosai már újabb skalp begyűjtését tervezik. Ráadásul a szezon eddigi – szó szerint – legfájóbb vereségéért készülnek fiaink visszavágni. Egy győzelem esetén pedig már akár a biztos csoportelsőség is a miénk lehet. Manchester United – PSV Eindhoven mérkőzés következik a BL csoportkörének ötödik fordulójában.

mupsv

Az odavágóról sajnos kevés érdemlegeset tudok írni, szegény Shaw sérülése meghatározta a mérkőzés további alakulását és az általános szurkolói hangulatot – kurvaanyád Moreno! Luke miatt is meg kell nyerni a mai találkozót. Mindenesetre jelenlegi formánk bizakodásra ad okot. Bár támadójátékunk egyelőre nem túl sziporkázó, a védelem rendkívül acélos. Ha nem De Gea védene, azt is mondhatnám, hogy hátsó alakzatunk a négy páncélos és a tuja, de szerencsére a spanyol áll a kapuban, ráadásul lehet, hogy ezt a fiatalabb olvasók nem is értenék. Valójában az Arsenal elleni vereség után (meg vagyok győződve róla, hogy az a mérkőzés is csak egy párhuzamos valóság váratlan kitüremkedése volt a dimenziónkban) nyolc meccsen mindössze két gólt kaptunk, azokat is tizenegyesből.

Mai minikvízünk első kérdése:  

A Premier League hányadik legjobb kapusa védte Moszkvában Jeremenko büntetőjét, ami után Doumbia gólt lőtt a kipattanóból? Válaszlehetőségek a mellékelt képen:

degea

A furcsa, szokatlan sérülésmentes időszaknak „szerencsére” vége, immár otthonosan érezheti magát minden Carringtonban dolgozó egészségügyi alkalmazott, az eddig unalmas-üresen kongó kórtermekben fellendült forgalmat látva. Shaw után Valencia is hosszú időre offolta magát a csapatból, Tóni bal lábának precíziós alkatrészeit cserélik rossz nyelvek szerint, ami hónapokat vesz igénybe. Rajtuk kívül még Herrera, Carrick és Jones fog hiányozni. A nagy sérüléshullám egyébként Lajos legújabb taktikai húzása is lehetne, megóvandó játékosainkat egy mexikói pszichopata esetleges ámokfutásától – kurvaanyád Moreno – ha Rooney, Martial és Fella nem térne vissza a csapatba.

Második kérdés: 

Az UEFA statisztikái szerint melyik Manchester United játékos követte el a legtöbb szabálytalanságot az eddigi négy BL meccsen? 

  1. Schneiderlin
  2. Martial
  3. Fellaini
  4. Darmian

Anthony-Martial_1

A PSV-nél két sérültön kívül mindenki pályára léphet, igen, ő is (kurvaanyád Moreno). A hétvégén 2-2-t játszottak a Willem II-vel, de előtte egy ötmeccses győzelmi szériát tudnak felmutatni, beleértve a Wolfsburg elleni 2-0-ás diadalt, amivel minket hoztak helyzetbe a továbbjutás/csoportelsőség szempontjából. Jó formában van tehát az eindhoveni gárda, nem szabad fejjel rohanni a falnak – ez mondjuk idén nem is szokásunk. A Watford ellen kényszerűségből újra megcsodálhattuk a jó öreg háromvédős felállást, de várhatóan visszatérünk a 4-2-3-1-es hadrendre – vagy valami hasonlóra, nálam hozzáértőbbek majd elemzik – mégpedig talán a De Gea – Young, Smalling, Blind, Rojo – Schneiderlin, Schweinsteiger – Martial, Mata, Lingard – Rooney kezdővel.

Harmadik kérdés: 

Vajon melyik az a PSV játékos, aki az UEFA statisztikái szerint eddig minden BL meccsen játszott, középhátvédként mindössze három szabálytalanságot követett el, valamint egyszer még a meccs emberévé is választották?

  1. Phillip Cocu
  2. Luuk De Jong
  3. Andrés Guardado
  4. Kurvaanyád Moreno

moreno

Az év eleje óta tartó zúgolódás ellenére Lajos számításai általában bejönnek, a BL-ben a csoportelsőségért küzdünk, a bajnokságban is az élbolyban vagyunk, pontelőnnyel az összes rivális előtt. A héten egy másik fontos meccset is játszunk, szombaton este a PL első két helyezettje csap össze, a szuperrangadón ellenfelünk a listavezető, a nagy múltú kék együttes, a Chelsea Leicester City lesz. Amennyiben ezt a két mérkőzést megnyerjük, mindkét tabellát vezetni fogjuk. Adott hát a feladat uraim, győzelemre fel!

A mindhárom kérdésre helyesen válaszolók között egy korsó sört fogunk kisorsolni, amit a nyertes egészségére fogyasztok majd el a Mozaikban!