Feketén-fehéren a Newcastle United ellen

“We’re nothing, and nothing will help us
Maybe we’re lying,
then you better not stay
But we could be safer,
just for one day”

(David Bowie – Heroes)

Áthallásos, megemlékezős idézetet követően nem illik nagy szavakat használni, de valamerre még mindig el kell, hogy induljon a nagyjából december óta bemutatott csoportos szenvedés, amit játékosok, szurkolók és szponzorok egyaránt bemutatnak nekünk. Még mindig semmi nem dőlt el van Gaal és a csapat jövőjét illetően, így egyre nehezebb miről elmélkedni. Hétről hétre megjelennek a gólgálás tippek a Stretford End kommentmezőin, azonban általában jön az újabb 0-0-s első félidő és a nagyon maximum 1-2 találatot hozó második, igaz idegenben mintha más lenne a helyzet. Várjuk a fejleményeket, ellenfél a Newcastle United.

Newcastle-United-1200x469

Kezdjük a csapatunkkal és ezennel máris megosztanék veletek egy egészen vicces dolgot, amire a honlapunkon akadtam rá. Na most, ha még egy Manchester United szponzor fogadóiroda is az alábbi összeget fizeti egy tetves gól esetén, amit mi szerzünk, akkor már csak egy kérdésünk marad. Vajon milyen érzésekkel indulhat útra egy United szurkoló mondjuk élőben megnézni a mérkőzést? Arról már nem is beszélve, hogy milyen lelkiállapottal ülünk le (vagy már lassan sokan azt se) a képernyők elé. Szóval álljon itt az a bizonyos kép.

26a4df8e-2dd6-4106-a7fd-0b14e5292d02

A hét nyilatkozata nálam ez volt:

“Yeah we understand what the fans are thinking but we have to stick with the manager and his plan,” Kedves Pereira, értem én a lojalitást, de mi azért szívesen néznénk valami joga bonito utánzatot és kérlek, ne kövesd annyira a Mestert, a rossz oldalon áll!

Kiderült néhány információ még a sajtóból, például, hogy Will Keane az U21-es csapatot fogja erősíteni a Reading ellen (update: rúgott is hármat), így ő aligha fér oda a padra és Januzaj sem, van Gaal szerint rizikós lenne Adnan bedobása most a mélyvízbe. A belga kapcsán érdekesség, hogy éppen a Newcastle United elleni hazai találkozón játszott utoljára vörös mezben.

7CB6318FFAF94052B5A7E27AB109322B

Sérülésfronton a helyzet majdnem változatlan, annyi kivétellel, hogy Schweinsteiger nem tud elutazni és ez nem túl jó hír, bár a Carrick-Schneiderlin kettős azért mozdítható és reméljük nem Fellaini vizes haját kell majd néznünk a mérkőzésen. Na meg ugye nincsen Jones sem, de ez olyan információ, minthogy a fű zöld, az ég kék és télen ritkán esik a hó Magyarországon. Szóval vagy Young kerül vissza a védelembe vagy ismételten jön CBJ43. Kérdés, hogy Depay vagy Lingard be fog-e kerülni a kezdőbe vagy elől is nagyjából marad a megszokott felállás.

Továbbá esett még némi moralizálás a játékosok állapotáról és hogy csínján kell velük bánni. Louis van Gaal kifejette, hogy muszáj megnyerni ezt a mérkőzést és Scholes kritikája is szóba került, amire csak visszakérdésekkel reagált a Mester. Kifejtésre került az is, hogy a csapat számára még fejlődni kell a támadások terén és gyorsabban kell futballoznunk.

7e85f6ca25dc43a8b8df72e52bda600e

Az ellenfél továbbra is olyan pocsék formának örvend, hogy McClaren még mindig csoda, hogy a helyén van. A Newcastle United kiesett az FA Kupából a hétvégén, zsinórban három vereség is bejátszott legutóbb a bajnokságban és a csapat újra a kiesőzóna hugymelegében, a 18. helyen találta magát. A sérülések sem kímélik a szarkákat. Obertan, Krul, Cisse, Anita, Taylor, Haidara és még néhány társuk is csak lélekben erősítheti a fekete-fehéreket, ráadásul még Colback visszatérése is kérdéses. Viszont éppen ezért elvitathatatlan, hogy a hazaiak nagyon fognak kaparni a pontokért, hiszen a bennmaradáshoz minden egységre nagy szükségük van és biztosan ők sem szeretnék, hogy Stevie még tovább hullajtsa a haját.

1627

Mi viszont nagyon szeretnénk a három pontot és biztos, hogy van Gaal sem fog fukarkodni a legjobb kezdőjével, a többi már remélhetőleg megy majd magától. A játékvezető Mike Dean lesz, a mérkőzést a DIGI Sport 1 csatornája sugározza számunkra. Az FA Kupa sorsolásakor pedig az is kiderült, hogy a Premier League feljutásért való harcban igen kiemelkedő Derby County lesz az ellenfelünk, ráadásul idegenben.

Soha ne add fel a reményt és bízz a gólokban! Glory-Glory ManUnited!

  • stanleykubrick

    Szerintem inkább olvassátok el a legújabb bejegyzésemet.

  • godlikezaza

    ezé szar a csapat, meg a tegnapi is ezért volt meg a katinka ügy is meg minden:

    http://i.imgur.com/v9tQi1v.gif?noredirect

  • csinibob

    OFF: Katinkának még légyszi azt is vessétek majd a szemére, hogy hiányolta a bemelegítő medencét az OB-n, mert az olimpia előtt 10 hónappal nem akart megsérülni. A helyzet kiválóan mutatja csodás országunk szellemiségét. Egy embert, aki kőkeményen hajt és példát akar mutatni, ÉS MÁSOKNAK is szeretné a minőségi felkészülést lehetővé tenni, elnyomja a hangos nyáj, mert a köztudottan maffiózó Gyárfás és a mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr ebből is belpolitikai ügyet csinált. Gratulálok az értelmes hőzöngőknek ismét.

    Egy mod nyugodtan törölheti, de le kellett írnom, mert jogászként szégyenteljesnek tartom, hogy már a sport is a mindennapi politika játszótere lett.

    • ezraharrari

      De miért kell ehhez jogásznak lenni?

      • csinibob

        Mert úgy tűnik, hogy a magát értelmiségnek hazudó barátaim is felültek a fidesz vonatra ebben a témában is, ami fájóan bántó, hiszen sportolóként azt sem kellene tudnia az adott versenyzőnek, hogy ki van hatalmon. És, nem csak tőlük hallom ezt, hanem ezt a SZART kell reggel korán itt is olvasnom, ahelyett, hogy jól kibeszéltük volna a tegnapi meccset.

        • ezraharrari

          Tehát aki nem ért veled egyet, az fideszes?

          • csinibob

            Látod, ez a baj. Megint össze akarod mosni te is ezt. Nem mondtam értékítéletet, csak azt, hogy a fidesz (Gyárfás, Orbán, stb.) ezt is pártpolitikává tette. ÉS az itteni érvek is olyan szinten vannak.

          • wolandrule

            Gyárfás, mint Fideszes? Otthon vagy a témában 🙂

          • csinibob

            Kérlek, ne nézz hülyének. Gyárfás ott volt a Napkeltében a szocialista időkben is. (Erről lentebb írtam is, csak azt láthatóan nem olvastad el, akkor nem próbálnál hülyének beállítani.) Arról van szó, hogy ma ő fideszközeli ember, hiszen másképp nem lehetsz elnök. Lásd kézilabda, foci, stb.

          • wolandrule

            Ő nem kormányközeli, csak nehezebb eltüntetni, mert a nemzetközi szövetség alelnöke, plusz nélküle nem kapjuk meg a vizes VB-t.

          • csinibob

            Jaj, Istenkém. Ne légy naiv ennyire. A vizes vb megszerzéséhez neki vajmi kevés köze van. Kellő kötelezettségvállalással szinte bárki megszerezheti. Nézd meg, hogy a szakági szövetségek élén milyen cserék voltak, és láthatod, hogy senki sem mozdíthatatlan.

          • wolandrule

            Biztos, hogy kettőnk közül én vagyok a naiv? 😀

          • mrmojo

            igen

          • mrmojo

            gyárfás nem fideszes , nem is maszopos , ő egy flexibilis gerincű ember , inkább önálló értékrend nélküli , mintsem politikailag elkötelezett valamerre

          • ezraharrari

            nem akarlak elkeseríteni, doktor úr, de a politikát javarészt jogászok és értelmiségiek csinálják. de azt hinni, hogy Magyarországon lehet bármit apolitikusan nézni, szerintem naivitás

          • csinibob

            itt tévedsz. lehet, hogy ők csinálják, de az embereken múlik. az ő igényeiken. a csinált politika mindig leképezi egy társadalom szerkezetét és igényeit. ha nem lenne igény a gyűlölködésre, az állandó bűnbakkeresésre, akkor másról szólna.

          • ezraharrari

            de van. és ez így is lesz, mert mindig is így volt, Katinka ide vagy oda. engem nem zavar, én is utálok mindenkit, pedig – plot twist – én is jogász vagyok, pont ezért is nem értem, miért lenne nekem kötelező azt gondolni, mint neked, mert még életemben nem szavaztam a Fideszre és nem ültem még fideszvonaton

          • csinibob

            ha ennyi jött le a mondandómból, akkor sajnálom, hogy a doktor úrnak nem tudtam megfelelni. következő alkalommal jobban igyekszem, ígérem.

          • ezraharrari

            ja, nekem ez volt benne a lényeg, mert Katinkák meg Gyárfások mindig lesznek

          • csinibob

            Nem tudom éltél-e huzamosabb ideig valahol nyugaton, de a mindennapok nem így mennek. Ott is megvan ugyanaz a szar, de elképzelhetetlen, hogy egy sportolóra ráeresszék a hordát, mert más körülményeket szeretne.

          • ezraharrari

            nem, én szeretem, ami most van, különben most nem beszélgetnénk ennyire jót

          • mrmojo

            tehát szerinted most is két politikai pólus csatáját látjuk? remélem nem ezt gondolod , mert ha igen menthetetlen vagy

          • ezraharrari

            ugyan már, végigironizáltam az egész diskurzust, ha visszaolvasod, feltűnik, de ettől még Katinka nem lett számomra szimpatikusabb, igaz nekem a botrány előtt sem volt az, hiába rühellem a szarrágó Gyárfást is. nem egyszerűen szerintem csak naivitás azt hinni, hogy az apolitikus szemlélet Magyarországon eredményre vezethet

          • mrmojo

            Már elnézést de ebben az országban a szakmai , a pszichológiai , az alapvető morális kérdéseket is átpolitizálják , szerinted ez mindig is ilyen mértékben jelen volt , szerinted ez más országokban pontosan ilyen mértékben jelen van , szerinted ez normális , elfogadható? Amit mondasz hogy mindig is így volt és lesz , az pont mintha valamelyik kevésbé fejlett politikusunkat hallanám , aki ezzel akarja legitimálni létezését-ténykedését.

          • ezraharrari

            ez egyáltalán nem normális és egyáltalán nem elfogadható, de amíg én ennek köszönhetően tudom a dolgaimat intézni, addig nem érdekel, még akkor sem, ha ettől gerinctelen szarember leszek

          • csinibob

            ezek szerint benned már nincs meg vagy egyáltalán nem is volt meg egy normálisabb közéletre való igény. sajnálom.

          • ezraharrari

            szerintem x év ájk pont ezt öli ki az emberből, az igazságérzetével együtt, de örülök, ha te még tudsz reménykedni

          • csinibob

            más nézőpontból látjuk. az ájk életre nevel, ezek szerint belőled kiölték, engem megerősít abban, hogy nem reménykedni kell, hogy majd mások megoldják, hanem tenni kell érte.

          • ezraharrari

            értem. most ezt így zárásként írom – különben is, van új poszt! – de szurkolok, hogy tudjál tenni érte, hogy mit, azt majd csak akkor áruld el, ha sikerül!

          • csinibob

            szerintem kezdésnek annyi is elég lenne, ha a környezetében mindenki csak kicsit kevesebbet nézne félre. már ez óriási lépés lenne. részemről én is lezártnak tekintem.

          • wolandrule

            Az élettapasztalat képes finomítani ezeket a sarkos gondolatokat, amiket csinibob megfogalmazott.

          • csinibob

            hát, igen, a multi és az állandó jogszabályi környezettel való hadakozás engem még nem edzett meg, csak titeket vén rókákat.

          • mrmojo

            az élettapasztalat az egyes ember életében történő dolgok , és magának az embernek ehhez való viszonya , alkalmazkodása , az hogy te esetleg (fogalmam nincs hogy így van vagy sem) az alkalmazkodásnak bizonyos mintázatait vetted fel az önérvényesülés érdekében egyáltalán nem az egyetlen járható út , bár valszeg az egyszerűbb

          • mrmojo

            lehet , csak érdeke a politikai elitnek hogy ne lehessen…..mostmár olyan dolgokat is politikai témává tesznek amelyek egyébként a privát szféra része kellene hogy legyen…

          • ketomika22

            de bármi negatív történik ebben az országban ami rossz fényt vethet a kormányra/rendszerre stb. azonnal jön minden kormány közeli orgánumból a (kibaszott) BULLSHIT és konkrétan mindent összehordanak, hogy bemocskolják az ellenséget (jelen esetben Katinkát, ami már magában nevetséges, hogy Őt támadják), és megvédjék a saját kis posványukat. Még csak véletlenül sem lehetne fejlődni, legfeljebb elrontani/elkussoltatni az éppen jelenlévő konkurenciát. hát remek.

        • ketomika22

          elég sokan felültek már arra a vonatra, azért lehetnek ezek még mindig itt

        • Newton_heath

          Fidesz vonat !!!! :-)))))))))))

          • csinibob

            Nincs kedvem visszakeresni, de talán te drukkolsz már annak, hogy semmit se érjen el az olimpián. Számomra ennél nem sokkal van lejjebb. És teszed mindezt azért, mert kiállt és mondott valamit. HA hülyeség lett volna, még akkor sem ezt érdemelné.

          • Newton_heath

            Nem nem, soha nem tennék olyat, hogy ellene drukkolok….Drukkolok neki, csak én nem vagyok olyan magabiztos az aranyesélyeit illetően mint mások.

    • godlikezaza

      ez az offtopik ott van már lentebb

      • csinibob

        majd törli az illetékes. de jobb volt leírni ide, mint még magamban ezen morogni órákat,

    • Newton_heath

      Érdekes, még nem volt olyan posztod amivel egyetértettem volna, foci témában sem futballisták megítélése kapcsán sem…Ritka az ilyen. :-)) Tulajdonképpen fontos benchmark vagy nekem..

      • godlikezaza

        kezdjünk egy offtopikot a nőkről. abban remélem lesznek, és megbékél mindenki

        • csinibob

          biztos vagyok benne, hogy nem a szőke szeplős az ő esete.

          • Newton_heath

            Ha formás a feneke, akkor nem zárom ki… :-))

      • csinibob

        a sokszínűség gyönyörködtet.

      • mrmojo

        ez az információ mennyiben releváns , nem tudom . önigazolás forever

  • Golf

    Aludtam rá egyet, de még mindig úgy érzem, hogy két gyenge láncszem van a csapatban jelenleg, ami mivel éppen január van simán orvosolható lenne. Blind mint középhátvéd és Fellaini mint játékos. Nem hiszem el, hogy ezt pont Lajos nem látja. Két igazolást simán be lehet húzni, tök mindegy hogy éppen január van, tele vagyunk pénzzel. Én bízom benne, hogy ezt meglépik és helyreáll a balance.

  • Mainpieeater

    mérföldes OFF: Valaki aki nagyon benne van az NFL-ben magyarázza már el nekem, hogy hogyan működik ez a csapat átpakolás. A Rams 2019-től LA? Annak ellenére h most szavaztak meg nekik nemrég valami 1,1 milliárd dolláros stadiont StLouisban? + lehet megy a Raiders/Chargers is? Ha nem, fizet nekik 100 millát a szövetség. Ez most kinek is jó? Az oké h a Rams eredetileg Los Angelesi csapat, de már vagy 20 év ott vannak stlouisban nem?

    • United82

      Már most kotloznek tavasszal es amíg nincs az új stadion addig vmi egyetemi stadionban játszanak . A chargers opciosan becsatlakozhat ha úgy alakul (vmi feltételeknek teljesulni kell). A raiders meg valszeg új stadiont kap.

      • Mainpieeater

        Azt olvastam, hogy ők döntenek és ők most valami városi szavazásra várnak, hogy San Diego hajlandó-e új stadiont építetni vagy nem. Ha nem akkor mennek, ha igen akkor maradnak. Ha maradnak, akkor jövő tavasszal lesz lehetősége a Raidersnek is csatlakoznia, ha ők sem akkor meg keresnek még valami csapatot. De minek két csapat LA-be?

        • godlikezaza

          minek két csapat manchesterbe 🙂
          meg aztán nba-ben is egész jól megvan a két la-i csapat

          • Mainpieeater

            nekem az NFL szépségét mindig is az adta, hogy minden csapat más városban játszik és tök sokat tudtam meg amerikáról amíg a 49ers meccsek unalmas részein szénnégugliztam meg wikipédiáztam magam az aktuális ellenfélről + városról.

          • enyeger

            azért LA kicsit nagyobb piac mint St. Louis 🙂
            de a City tényleg mehetne esetleg Szibériába

        • wolandrule

          Mindegyikük motivációja más, a Chargers stadionja kb. a Puskás szintjén van, máshol úgy érzik nem bír el ennyi major sportot a város, meg ki ne akarna LA-ben játszani? Egy ekkora város simán elbír 2 csapatot.

    • enyeger

      nem tudom mennyire szokás más blogokat reklámozni de itt van infó a költözésről: http://fuzovelkifele.com/2016/01/13/szokjuk-meg-los-angeles-rams/

      • Mainpieeater

        Koszonom! :))

  • Porter Ramsey

    Memphis amúgy éledezik, balon kezdhetne a Pool ellen, Martial meg a jobbon.
    bár a lényeg az, hogy Fella ne játsszon. többet.

    • United82

      Memphis miatt is 433 kéne mert nem tud a lelkem védekezni es kell a 3 fős belső kpalya aki kisegit. Lehet szidni Lingardot a kiahgyott helyzet miatt de amikor lement gyakorlatilag megszűnt a baloldalon a védekezés Darmian egyedül maradt. Es a vicc h Marcinak is a 433 lenne a jobb mert több teruelete lenne. Elegem van a vak edzonkbol.

      • Mainpieeater

        minden érv a 4-3-3 (4-1-4-1) mellett szól, csak lajos ragaszkodik valamiért a doppelsechshez ha játszik valamelyik matuzsálemünk.

  • Mainpieeater
  • juanfielden egy pool b-től elszenvedett vereség lesz a nóta vége

    • fella

      és akkor Giggs? hát lassan már én sem bánnám.

      • stanleykubrick

        Nem is kell más, jobb, mint egy José kaland. Nyáron meg kiderül, Woody pumpolja csak Pep-et addig.

        • csakaMU

          ??? mourinhot akarod?

          • ketomika22

            fella mester szeretné

          • csakaMU

            jaaa. uh van baj

          • fella

            kezd annyira hiányozni a régi united-mentalitás, hogy már bárkinek örülnék, akinek fogalma van róla, hogy azt hogy kell csinálni

          • stanleykubrick

            Szerintem a -jobb- szót átfutottad.

          • csakaMU

            Szerintem is.

    • csakaMU

      én is úgy tippeltem meccs előtt, hogy ma x, ott bukta és cső. de ma nem ilyen x-re számítottam. jó a lényegen nem változtat 😀

    • RobinGood

      Minden meccsre van egy ilyen tipp 🙂 Én tartom, hogy idény közben nem rúgják ki, csak ha nincs 4 vagy valamilyen kupa. Ha a csodálatos 0-0 elég volt a maradáshoz akkor az ilyen 3-3 is az lesz és a Pool-tól sem kapunk ki nagyon és az bele fog férni.

      • várjuk ki a végét, az nagy pofon lesz

  • Porter Ramsey

    Nemanja Vidic is set to leave Internazionale with immediate effect. The Serbian defender has struggled with injuries and his relationship with the manager, Roberto Mancini, has suffered as a result. He has not played for the club this season.

    The former Manchester United defender had five months left of the two-year-contract he signed in the summer of 2014.

    nemtom vote már, de azért az egyik örök kedvencet szar így látni. sérülten a bundabajnokságban, a buzeráns Mancinivel az élen. oh, my captain

    • csakaMU

      vote már. nem hiába, a united után csak lefelé vezet az út :DD

      • Csordás Adrián

        de ma már a Unitedben is

  • Angus

    Totális off, lehet a sör miatt írom ki.

    Csak nekem unszimpatikus Hosszú Katinka viselkedése?

    • stanleykubrick

      Biztos nem, de én mellette vagyok. 😀

    • glory

      sajnos nem

    • ketomika22

      úgy tűnik. teljesen jogosan csinálja, talán elér valami változást ebben a posványban

    • csakaMU

      Kicsit hálivúd lett a vége, de az indíttatással egyet tudok érteni. Meg amúgy is, egy olyan szervezet – még ha magyar szinten sikeres is – amit Gyárfás vezet, VESSZEN!!! Bár erre nyilván semmi esély.

    • Kriss

      ?
      őt is leigazoltuk? 😀

      • Angus

        Szélen jó lesz, meg nagy esőben remélhetőleg.

    • Porter Ramsey

      lehet teátrális volt a széttépés de:
      – Katinka már korábban ezerszer lobbizott a jobb körülményekért a szövetsgénél
      – világ legjobb női úszója, elvárja az a szövetség, aki minden kérését lesöpörte, hogy az arcát adja a matketinghez
      – USA-ban a férjével készült, látta a körülményeket, és itthon látja a különbségeket
      – az első sajtótájékoztatója után szerintem hányingerkeltő, hogy ezt a sz9vetség úgy akarta elintézni, hogy hozzávág 12 milkát.

      • Angus

        ezekkel egyet is értek, és tisztában voltam vele, de valahogy (lehet a buzi híradósok miatt) már sok

    • mddnszksz

      én egy általános iskolába jártam vele (már amennyit Katka bejárt akkor a napi 2 edzése miatt), már akkor is mindig kiállt az igazáért én teljesen mellette állok

      • Angus

        elég hülyén fogalmaztam, nem az unszimpatikus, hogy ő kiáll az igazáért, hanem hogy túltolja kicsit. De hagyjuk is, nem idevaló, reméljük a legjobbakat a nyárra. Biztos hogy nyerni fog, kérdés mennyit. 🙂

        • csakaMU

          legalább két arany, vegyesekben. meg talán csillan még valami háton

          • fabiancancellara

            kérdés, hogy milyen színekben éri el (nem feltétlen az úszódresszre gondolok)

          • Mainpieeater

            Ha jól tudom akkor amennyiben elindul Rióban (és elfog) azt már csak magyar színekben teheti meg, mert a vbn úgy szerzett kvótát, illetve ő kijelentette, hogy szereti magyarországot és büszke arra a magyar, csak a helyzet nem tetszik neki ami a szövetségben van. Attól nem félek, hogy JanicsNatasázik egyet és szembeköpi a magyarokat 🙂

          • Newton_heath

            Ugye a helyzet ott annyiban más, hogy Janics nem magyar.

          • fabiancancellara

            valószínűleg igazad van, de a jövőben az akkor is nagy kérdés marad. Vagyunk akkora barmok, hogy pusztán begyepesedettségből, faszméricskélés miatt illetve kizárólag önzésből elzavarjuk a nemzet egyik legnagyobb büszkeségét? Ki tudja, hogy nem fogják mások is követni? A “maradóknak” meg még szarabb helyzete lesz.

          • godlikezaza

            ilyenkor jön az, hogy nagy várakozások szép remények osztán kopp. mert magyarok vagyunk. ne legyen igazam.

          • Mainpieeater

            Mondjuk lehet pont nem fél évvel az olimpia előtt kellett volna kirobbantani a botrányt, hanem már csak a felkészülésre koncentrálni (addig úgysem változik semmi), de remélem az idő őt igazolja és hoz egy raklap érmet. Aztán ha Olimpiai bajnok utána úgyis többet fog érni a szava mint Gyárfásnak. Ami engem legjobban zavar ebben az egészben az a szarkeverés amit a férje is művel meg a szövetség is. Ez így senkinek sem jó 🙁

          • mrmojo

            azt egyébként miből következtetted ki hogy a férje keveri a szart és ez nem az ő saját véleménye?

          • Mainpieeater

            Volt az a tavalyi balhé amikor ordibáltak egymással Gyárfással, meg ez a sértődés, nulla kommunikáció szerintem nem Katinka sara. Nem hiszem el, hogy ha ő tényleg változást akarna akkor azt így kezelné + ami a napokban történt (tusup benevezte valami amcsi pénzes versenyre és nem kérte ki a rajtengedélyt a szövetségtől, csak amikor már kint voltak).

            Simán lehet, hogy a csávókámnak semmi köze a balhéhoz, simán lehet, hogy miatta van az egész. Abban mondjuk 100% biztos vagyok , hogy ő a legjobbat akarja csak Katinkának, de valahogy nem szimpatikus a viselkedése.

          • mrmojo

            Ordibáltak egymással igen , és? sértődés-vagy csak hosszú nem akar a semmiről beszélni , márpedig gyárfásék részéről nincs hajlandóság semmi értelmesről . Azt nem tudom értelmezni hogy tusup benevezte , mintha vmi felsőbb entitás lenne , hosszúnak ez a munkája , bármennyire meglepő pénzt akar keresni vele , a rajtengedélyes dolog nekem nem tiszta , nem tudom ez hogy működik pontosan. Nem szimpatikus a feje-hát nekem sem de ennyi kb.

          • Mainpieeater

            Hosszúval azóta vannak “problémák” ha jól tudom amióta edzőt váltott. Gondolom a szövetséget is fúrja, hogy az aranytojást tojó tyúk más edzi, de eddig mindenben mellettük álltak tudtommal. (nem védeni akarom őket mielőtt valaki azt hinné). Amúgy úgy működik, ha jól tudom, hogy meghatározzátok az edződdel a felkészülési programot, ezt lekonzultálod a szövetséggel, a szövkap rábólint esetleg tesz egykét ajánlást és csinálod. Ha ezeken kívül beugranál valahova hivatalos versenyekre (mint ami most lesz amcsiban) akkor ki kell kérned a rajtengedélyt időben, hogy elindulhass. Nem akarom levenni a férjéről a keresztvizet, mert nekem szimpatikus az alapötlet, hogy szembe mernek menni a szövetséggel, csak a módszereik és a teátrálisságuk egy kicsit sok volt nekem. Az is a baj, hogy elég kevés és megszűrt info jut csak el hozzánk, nehéz így látni az összképet és eldönteni, hogy kinek mennyire és miben van igaza.

          • Newton_heath

            Ja, semmi köze a balhéhoz…Ehhez képest Katinka által megkeresett pénzt Tusup bankár apja kezeli az USA-ban.

          • csakaMU

            Ami miért is baj?

          • Newton_heath

            Hozzáértők azt mondták, hogy a sajtótáj szövegén egyértelműen látszott, hogy angolból volt magyarra fordítva

          • csakaMU

            Legalább akkora esélyes, mint pölö Jurta Jani volt mellen az utóbbi években. Nem lehetetlen azért ezt a terhet elviselni, akár egy magyarnak sem, hiába tűnik hihetetlennek. Négy éve is ott lehetett volna Katinka, de az edzője egy fasz volt meg ő hozzáállásával is voltak gondok. Most tarolni fog, kár ezért a mellékzöngéért.

          • wolandrule

            Hihetetlenek vagytok, az egyik kisbetűvel írja országunk nevét, Te Jurta Janizol, ne már! Most tarolni fog, ja, valszeg megkapja a kinti “edzésmódszereket”. Nekem százszor inkább Cseh Laci, aki majdnem összeesett a medencéből kijövet, a jól edzett versenytársai meg mentek 10 perc múlva a következő döntőre.

          • csakaMU

            A Jurta Jani az csak úgy beugrott, nem kifigurázni akartam, nem tudom miért kell ezen ennyire fennakadni. Az esélyesség terhével is meg tudott birkózni, a legnagyobbak sajátja ez, minden tiszteletem az övé.

          • Newton_heath

            Ja, az előző olimpián is megvolt

          • csakaMU

            Szoktál a dolgok mögé is nézni vagy csak vagdalkozol?

          • Newton_heath

            :-))) Az előző olimpián is biztos voltam az aranyéremben legalább 400 vegyesen. 4. lett. Ezek a tények. Simán benne van, hogy valami kemikáliával Je Siven-t megint kihegyezik az olimpiára. Érem most lesz, azt tutti

    • RobinGood

      Az inkább, hogy Kiss megfenyegeti, majd pedig eljátssza a mártír öregembert, akit a “miniszterelnök úr támogatása” hív vissza a posztjára.

    • KecsopBeno

      Segiteni akar es kokemeny. En tisztelem.

    • Newton_heath

      Nem. Igazából nagy az arc, és valójában olimpián nem nyert semmit (érmet sem)..Katinka előtt is volt magyar úszósport és utána is lesz…Fura, hogy tavaly az úszószövetség finaszírozta, hogy induljon a pénzes versenyeken (ebből egy csomót kaszált), utána meg nem akar szerepelni egy 30 mp-es reklámspotban ingyen hanem pénzt kér érte. :-)))..Kurva nagy faszság a magyar körülményeket az amerikaihoz hasonlítani, ott az egyetemről kikerülve mindent az úszónak kell fizetni, még az úszópálya bérlést is beleértve, itt sokkal többet kap egy úszó a (mind a felkészülésben mind jutalmazásban) USA-ban egyéni szponzorokra vannak utalva..A sajtótáj nagyon gáz volt, öltözőt kért, megkapta, utána azt mondja nem értenek engem, nem öltözőt kértem, hanem rekreációs helyiséget… :-)) Utána meg elfutnak Kiss elől, meg nem veszik fel a hívásait…Legalja.

      MIndazonáltal Gyárfás is menjen a picsába, rég meg kellett volna csinálnia az úszókat támogató tudományos részt.

      • stanleykubrick

        Bullshit bingó. Itt nem az ő személyéről van szó. Sok ezer fiatal úszik baszki reggel 5-től és évtizedeken keresztül csinálja, hogy sikert érjenek el és ehelyett pedofil edzőkkel találkoznak meg lesajnálással, szar körülményekkel stb. És a legszomorúbb az egészben, hogy nem az úszósport van a legpocsékabb helyzetben és a birkózók hordják haza az érmeket az Olimpiákról, mégis szar körülmények között tengődnek, szinte mindenfelé. Eszméletlen módon megy itthon a sportágválasztás is, hát még a sporttámogatás.

        • Newton_heath

          NEm annyira értem, hogy ez most hogy kapcsolódik ehhez a konkrét dologhoz…Mi a bullshit? Csupa konkrét dolgot írtam, te maszatolsz

          • stanleykubrick

            De ő nem maga miatt rinyált, ezt értsd már meg!

      • mrmojo

        Itt a maffiózó gyárfás mozgatja a szálakat azt azért érdemes látni , kiss lemondása-visszajövetele is az ő ötlete volt . Egyébként profin kommunikálja le az egészet , a problémákról eltereli a figyelmet amiket hosszú próbált volna elmondani a maga nem igazán kommunikáció-szakos módján (egyébként nem hasonlította a körülményeket az amerikaihoz , alapból sem öltözőt kért stb.) , mégpedig hogy a felsőbb vezetés (gyárfásék stb.-hozzáteszem ezt az egész országra ki lehet terjeszteni) nem hajlandó semmi energiát és szakmai tudást beleölni a fejlődésbe – és ezt addig könnyen meg is tehetik amíg jönnek a sporteredmények , csak ennek a visszamaradottságnak a hatása később fog kijönni (belegondolsz a 60as években már voltak gondok a magyar fociképzéssel , de akkor még voltak eredmények , ami ezekből fakadt később jött ki ) . Súgjuk egymás fülébe , ne mondjuk ki , 12milla nesze kussolj , kis sztoridarabok hogy milyen romlott ő meg a férje …. természetesen az a gyenge értelmi képességű magyar lakosságnak önmagában is elég hogy a férje amerikai , könnyebb utálni . Ezekre gyárfás maximálisan rá is játszik , és sikeresen , mert nincs is szó arról hogy ők mit fognak tenni. Magyarország kicsiben egyébként.

        • Newton_heath

          Nagyon különböző dolgokat próbálsz összemosni…A magyar foci és a többi sportág helyzete teljesen más mind anyagiakban mind szakmai háttér szempontjából…

          Az a helyzet, hogy a gyenge értelmi képességű lakosság túlnyomó többsége Katinka mellett van, mert ugye ő sportoló, nyert VB címeket, ő bármit megtehet és neki mindig igaza van. Tusup jól csinálta, nagyon komoly támogatottságot kreált Katinkának az eredményein keresztül, ehhez szépen felhasználta a közösségi médiát, és most ezt az erőt próbálja az úszószövetségnek vezetni.. Érdekes a helyzet, mert úgy néz ki, hogy a MOB-tól ehhez támogatást kap, itt a 2 szervezet között is van valami ellentét.

          Szerintem ez a sztori nem fekete vagy fehér, Gyárfás egy simlis fasz, ez nem vitás, nem is értem hogy sikerült az úszószövetség élén maradnia, de Katinka azért nem tett le annyit az asztalra, hogy megmondja hányas a nagykifli…Most őszintén nem lenne okosabb, ha egy sikeres olimpia után áll elő ezzel…Miért nem lehetett szerepelni a vb-t reklámozó spot-ban őszintén? Miért kell ezért pénzt kérni? HA egy Kiss kaliberű ember felhív telefonon többször, akkor nem illene felvenni vagy visszahívni?…Mennyire gáz már hogy elfutnak előle…Szóval ez az elemi emberi viselkedés normáiba nem fér bele nálam. Ez színtiszta bunkóság. Ja hogy ő lehet paraszt, mert világbajnok…

          • csinibob

            GYÁRFÁSRÓL, ugye megvan, hogy az utóbbi 1 évtized top 5 túlélőjében van?!?! Nem sok ekkora maffiózó van, úgyhogy minimálisan sem kellene Katinkával szemben védeni, Meg mi az ,hogy várjuk vissza az édes Katinkát, meg kérjen elnézést az elnöktől? Meg ne dugja éppen?! Jobb körülményeket szeretne mindenkinek.

          • mrmojo

            A focit az analógia miatt hoztam be mert ott is látszott a 60as években hogy bajok vannak a rendszerrel , de volt aranylabdásunk stb , á szarjuk le aztán mi lett belőle. Katinka azért mert kiállni a véleményével , mert sikeres. Egy nem sikeres úszó elmondaná ezt még szofisztikáltabban is mint ő , jobban ki is fejtené esetleg , gyárfásék annyival el tudnák intézni hogy nepofázz szar vagy- ennyi elég is lenne az emberek többségének , nem azért mert az a vélemény kevesebbet érne , hanem ,mert a társadalom nagyrészének látásmódja a kommunizmus és a feudálfasizmus legrosszabb elemeit olvasztja össze. Tusup támogatottságot kreált? Hosszú úszott , sikeres lett , volt két sajtó előtti beszéde , volt aki előtte is szerette , volt aki előtte igen , már nem , van aki csak most , én pl. eddig sem különösebben szimpatizáltam vele , ezután sem fogok , azt nézem csak hogy mit mond , hogy ennek ellenében hogy működik az általánosan elfogadott és berögzött gondolkodásmód a társadalom szintjein. Elég rosszul látod a hatalmi helyzeteket , itt nem az van hogy katinka akkora király hogy ő megmondhatja , hanem ő az akit nem tudnak annyival elintézni hogy hazaáruló , pénzéhes , tehetségtelen satöbbi (próbálják persze) – azért az olimpia előtt állt elő ezzel , mert most nagyobb sajtóvisszhangot kap , az olimpiáig vmilyen formában eszkalálódni fog a helyzet. Az a baj hogy ebben a témában a szimpatikus-antipatikus koordinátarendszerben gondolkozol , ez alapján formálsz véleményt , ami nem több mint zsigeri érzés.

    • wolandrule

      A férjét ha meglátom már viszket a tenyerem, amúgy nem látjuk pontosan mi a helyzet.

      • Newton_heath

        Adom…Nagyon kivagyok a csávótól. A tavalyi vébén többet mutatták a közvetítésekben mint bármelyik más úszóedzőt…

    • United82

      Azokutan h a MUSZ hazudott ( azaz hogy a facerol tudták meg h HK amcsiba van uszni- egy vasárnapi interjúban Kiss László mondta h megy HK amcsiba majd utána beszélnek) es megfenyegette HKt hogyha szépen kéri akkor uszhat szerintem nincs miről beszélni. Egyszerű a dolog. A szövetség hozzászokott h ők a feudallis nagyurak akiknek a penzetol függnek az úszók akiket lehet csicskaztatni. HK az első magyar úszó aki nem a szövetségtől függ pénzügyileg es így nem lehet ugraltatni. A magyar sporttendszerben ez nagyon ritka így a komcsi rendszertől örökölt struktúrába legypiszok került nehogy már egy versenyzo ne legyen a szövetség lekotelezettje. Erről szól az egész. Gyarfaseknak szurja a szemet h vki nem tőlük függ.

    • Károly Fodor

      A gond azzal van, hogy látta és tapasztalta, hogy hogyan kellene ennek az úszásnak működnie. Az nem tetszik neki, hogy egy eredményhez (és itt mindegy, hogy kié) a szövetség nem tesz hozzá annyit, mint máshol.

      Ott az úszó, aki beletolja az energiát a munkába. Meg ott van a szövetség, akinek az lenne a feladata, hogy minden mást alátegyen az úszónak. Ahogy a szövetség nem tud helyetted úszni, úgy a versenyző sem tudja megteremteni a megfelelő körülményeket.

      A kérdés az, hogy miért nincs élvonalbeli körülmény? Nem Katinkának, hanem az összes úszónak. Miért van az, hogy nem tudnak a legújabb, hivatalos versenykövekkel edzeni? Miért van az, hogy egy nyamvadt raktárban pihent 16 db rajtkő és nem szerelték be egy uszodában sem? Amikor meg a versenyző SAJÁT pénzen szeretne venni egy darabot, hogy ne a versenyen kelljen vele először találkoznia, akkor nem adnak neki, mert csak a 16-ot egyben adják (tudom, hogy a józan ész ezt diktálja, nem is ez a baj, sokkal inkább az, hogy nem szerelték be sehova). Miért nem használhatnak olyan jeges kabint, mint amit a világ élvonala használ?
      Ezek nagyon súlyos század-, akár tizedmásodperceket jelenthetnek.

      Tornában ugyanez. Mikor azt olvasod, hogy a világbajnok, olipiai bajnok Berki Krisztián nem tud felkészülni a legújabb hivatalos verseny lóval, csak az előzővel, az mi?
      Én úgy látom, hogy Katinkának azzal van baja, hogy a szövetség nem tesz meg mindent, amit megtehetne vagy meg kellene tennie.
      Az is lehet, hogy ezekkel sem lenne semmi változás. Meg az is, hogy Katinka mellett lenne még másik 5 olyan versenyző, akik a maguk úszószámaiban verik a mezőnyt. 10-ből 8 szor.

    • ezraharrari

      Gyárfás egy gusztustalan ember napkeltéstől, mindenestől, de hogy valaki képes egy jól felépített marketingfogásban meg a Katinka nevű úszó reklámtáblában szabadságharcost látni, az még szomorúbb

  • fella

    Van Gaal másfél év után felállt a kispadról, már ezért megérte. én ezt kurvára élveztem, Rooney fasza volt. dobni kéne a mindenkori 10-est és Rooney mögött játszatni Martialt, aztán semmi gond nem lenne. Fellaini kilóg, Marci szélen faszág. Depay-Lingard szél, Scheid és aki egészséges középen, Martial, Rooney elől, viszont látásra. De Van Gaal felállr, dühöngött, mutatott érzelmet… ennek még mindig a hatása alatt vagyok basszameg.

    • stanleykubrick

      Felállhatna és elballaghatna.

    • Angus

      Egyszer ilyesmi volt, tavaly a Soton ellen, mikor Mekner jött volna le ugye fél óra után, az az ökör Rojo meg saját térfélen rúgta ki hogy cserélhessünk. 😀 Na akkor is kiakadt, mondjuk én is.

      • fella

        de bazmeg, ma úgy nézett ki, mint akinek nem kurvára mindegy, hogy mi a fasz történik, csak lehessen jegyzetelni. ebben ma volt valami, ami unitedes, függetlenül attól, hogy elfaszkodtuk. nyáron Stones ide, Blind fel, Fella el, és jó lehet. Csak Martialt felejtsük el a jobbszélen.

        • Csordás Adrián

          lehet ma az állása múlott rajta

          • fella

            nekem is az az érzésem, hogy ezután simán kivághatják, bármennyire is üdítő volt a meccs összképe, nem voltunk elég jók

        • Angus

          Túlzónak tűnik optimizmusod. Rajtam már nem hatnak efféle romantikus csecsebecsék, tavaly meg idén ősszel rájöttem, hogy nem ezen múlik.

    • reelbeba

      ehhez kéne egy nagyon komoly középpályás

      • fella

        amúgy az az igazság, hogy matát meg herrerát is kivágnám, ha elvonatkoztatok az érzelmi oldaltól, jó esetben ketten tesznek ki egy komplett focistát

        • stanleykubrick

          Mata 433-ban szerintem megmutathatná mit tud vagy 4231-ben középen, Herrera meg egy normális középpályával 433-ban szintén kellett, hogy villantson. Egy kis időt azért hagyni kell a játékosoknak, tényleg nem zavarhatunk el mindenkit 2 szezon után.

          • fella

            kibaszott idegesítő, hogy fizikálisan nullák; főleg Matának csak körömpasszai vanak, lassúak, körülményesek. lehet, hogy csak a sör mondatja velem, de abba az ellentmondást nem tűrő fociba, ami miatt a Unitedbe szerelmes lettem bő tíz éve, az ilyen típusú focisták valahogy nem férnek bele. pedig kedvelem őket, főleg Herrerát, de valahogy mégsem

          • stanleykubrick

            Megvárnám egy edzőt mit hoz ki mind a kettőjükből még és akkor kiderül, mert látjuk, hogy nem szar focisták és képesek nagyokat menni. Valószínűleg Matanak hamarabb fog itt lefőni a kávé, azt mondjuk látszik.

          • fella

            Matáról elég sok mindent elmond – ezt annak tudatában írom, hogy az elmúlt 2 év egyik, ha nem a legjobbja United-szinten – hogy Chelesea-rejectként került hozzánk. ha egy játékos full frankó, akkor a klubjának eszébe sem jut eladni

          • stanleykubrick

            Jó, de azért a 3 év alatt vagy 40-50 gólhoz azért köze volt, ami nem szar.

        • Angus

          Ahhhww. Menj már.

          • fella

            mert szerinted bármelyikük komplett játékos, egy csapat kihagyhatatlan tagja, alapember, neadjisten klasszis? aligha

          • Angus

            Nem létezett még olyan csapat amelyben 15 klasszis volt. Herrera kedvenc, a tavalyi szezon után nem tudom kinél nem. Imádom a csávót. És focizni is tud! Nem ők a baj, maradjunk annyiban. Szarba nem lehet szöget verni.

          • fella

            szerintem tök nagy baj, hogy olyan játékosokra tekintünk alapemberként, akik azon a szinten, amire vágyunk, 13-14. embernek számítananának. kettejüket nem, egyiküket bírja maximum el a csapat, nekem eddig ez a nagy tanulság velük kapcsolatban így fél év után

          • Angus

            Nem értek egyet, Herrera nagyon jó játékos.

        • Veled tényleg valami baj van, hogy ilyeneket írsz.

  • stanleykubrick

    De most őszintén. Tippjáték. Szerintetek mi várható ebben a szezonban? Szerintem az FA Kupában elmegyünk a 4-ig, EL-ben vagy 8-16, de a bajnokságban nem lesz meg a top four.

    • csakaMU

      ugyanaz mint tavaly. a kupákból az első értelmes csapat kipofoz, top 4 jó tavasszal épphogy

    • Angus

      Biztos vagyok benne, hogy fogalmam sincs.

    • Kriss

      nem tudom, de már épp keresem a vevőket a házra, és tolom is fel a befolyt összeget a liverpool elleni meccsre 😀

    • Yossuf_84

      FA Kupa, 4??? Derby búcsúztat minket, vagy újrajátszás… EL-ben Mityilandon túl megyünk, és OFF, ha pedig nincs top4 a bajnokságban, nagyon forró…

    • Kriss

      egyébként az FA kupában szerintem a következő köreben újrajátszásra mentjük a balhét, és a második meccsen büntetőkkel kizúgunk.

      A Mityilandnak Depay oda vissza lőni fog 3 gólt összesen, és a következő körben kiesünk. Whoever we get in the next round ellen.

    • wolandrule

      Szerintem a bajnokságban elfogy Lui mákpatronja, 5., 6. helyet tippelek. Az EL le van szarva, de megpróbálunk rámenni, kb. elődöntő, az FA-ben idegenben kiesünk valahol.

      • Mainpieeater

        szerintem a bajnokságban simán belavírozunk a top 4-be FA-kupa elődöntő, EL legjobb 8 lesz a vége

    • enyeger

      én az EL-t elengedném, játszanak Pereiráék…FA kupára inkább rámennék a hagyomány miatt
      bajnokságban mindenképp kell a Top 4, de ha így folytatjuk akkor nagyon lemaradunk és borzasztó nehéz lesz

  • Kriss

    Mellesleg ha van Gaal bedühödik, simán kinézem belőle hogy Lingaardot kölcsönadja. Vagy elküldi. A legenda szerint Hernandeznek is kerek perec megmondta a büntetője után hogy takarodjék, többet nem fog játszani…Sőt, még lehet hogy a meccset is a nyakába varrja.

    • Porter Ramsey

      az fake volt, a fél blog is beszopta itt

      • Kriss

        szkúzi. Attól még izgulok érte. 😀

      • Attylon

        Nem mondta ki, de nyílt titok, hogy ott játszotta ki magát végleg.

  • RobinGood

    Azért ha ma Rooneynak nem jut eszébe hogy tud focizni is, akkor nem nagyon lenne miről beszélgetni, mert pont ez volt a különbség az eddigi meccsek meg a mai között. Most vagy egy keverttel többet vagy eggyel kevesebbet vert be meccs előtt, nem tudom, de amit ma csinált azt csinálhatná vasárnap is.

  • Kriss

    Azért azt hozzátenném hogy azzal indult a nap, hogy leballagtam a totózóba és megraktam a Newcastle győzelmet, és egy másik cetlin a döntetlent is, biztos ami biztos. Aztán megszállt a kisördög és egy harmadik papírkán megraktam a félidei 0-0-ás állást is, mert hát nehogymár egy fillért is a bankban hagyjak. Ugyan az előző másfél órában történt sajnálatos események miatt csak a döntetlen jött be, így is sikerült +ban zárni az estét. Van Gaal még elbohóckodik itt a kispadon pár meccset, addig azonban úgy döntöttem inkább kifosztom a cseresznyejáték zrt-t. És hát mit mondjak, nem panaszkodom 😀 Sokkal jobb végignézni a meccset ha az ember Xre fogad.

    • Mainpieeater

      egyik kecskemét szurkoló ismerősöm játszotta mindig azt 3-4 éve amikor fos volt a KTE, hogy megrakta az ellenfelet. Ha nyertek, ha veszítettek ő boldog volt 😀

      • Kriss

        😀
        ha meg mégis elmegy akkor gyakorlatilag pár száz ft-ért vettem egy győzelmet nekünk, az se rossz. Mint múlt héten.

      • csakaMU

        damage limitation at its best.

        • Mainpieeater

          úgyúgy (damage control az angol internet szleng az ilyenre am :D)

  • stanleykubrick

    És a legszarabb az egészben, hogy semmi jele és esélye a változásnak. Jones nem lesz egészséges 5 meccsre egymást követően, Smalling le fog fulladni, Valencia márciusban, Shaw áprilisban térhet vissza, elképzelhetjük mennyit fognak bírni és milyen formában lesznek. Schweinsteiger még nem volt sérült gyakorlatilag komolyan és márpedig, ha ő sérült, akkor elég gyakran jön a Fellaini magic.

    • Attylon

      Egy normális csapatnál Sweini, akármennyire klasszis (volt), már nem lenne alapember. Kiegészítőnek egy 22-26 éves (nagyon jó) középpályás mellett iszonyat nagyot tudna dobni a játékon, ha csereként bejön.
      De ahogy Moyes Story úr is emlegette nem egyszer egy 34 és egy 31 éves középpályást akarunk váltogatva játszatni. Ez egy komolyan vehető csapatnál még elméleti szinten sem jöhetne szóba.

      • Mainpieeater

        Scholes hány évesen nyert Blt alapkezdőként? Lampard? Xabi Alonso? Xavi? egy 30+ elfér. kettő nem.

      • Rio

        Ezt mondtam én is az első pár meccs után, amikor a két öreg egymást váltogatta a középpályán. Minusz egy csere minden meccsre.

      • stanleykubrick

        Én ezt már ezer éve mondom, hogy Schweinsteiger 4231-ben nem igazán érthető miért van még ennyire nyomatva. Az a baj idén nem lehetett feltenni egy 433-at, mert a Schweinsteiger, Schneiderlin, Herrera hármas nem bírt volna vagy 40 meccset, még akkor sem, ha Carrick normálisan rotálta volna őket, Fellaini tényleg egyre lesújtóbb, ha a pályán van és innentől meg ott lenne még Blind, de…..

  • Moyes Story
    • csakaMU

      Akar, küzd, hajt. Hogy focizni nem tud, az a kuttyát nem érdekli.

      • RobinGood

        Pedig itt pl. pont úgy szaladt a labda után mint egy kutya 🙂 és kb olyan jól is bánik vele 🙂

    • Angus

      Szakadok. 😀 Egyenes vonalban távozott a pályáról. :DD Labdástól. 😀

    • ketomika22

      erre emlékszem. Te raktad be talán szóról szóra ezzel a szöveggel: “ball playing midfielder”

      • Moyes Story

        hazudsz, centre back volt

        • ketomika22

          ige’? 😀

    • reelbeba

      😀

  • United82

    3-3, 2 Rooney gól ,izgalmas meccs. Tiszta retro. Most majd mondhatja Lajos h boring az anyatok az 1-0 3 pontot ért volna.
    Amúgy ketsegbeejto h 1.5 év alatt nem lett meg a balansz.
    Lajos out továbbra is azonnal.

  • Angus

    Nekem beugrott a Reading elleni idegenben. Megvan? 4-3 ide kb. 35 perc után, Linde véd, Anderson talán utoljára élete formájában, a Reading minden megmozdulása gól.

    • csakaMU

      lindegaard ott védte ki magát a Unitedből

      • Porter Ramsey

        lajos adta el

        • csakaMU

          lényegen nem változtat. azután a meccs után védett egyáltalán?

          • Angus

            Biztos, szerintem Moyes alatt is, bár így most nem rémlik. Hogy Fergie játszatta-é azután azt nem tudom.

          • csakaMU

            wba ellen ő nyelte az ötöst Fergie búcsúmeccsén, ennyi rémlik.

          • Angus

            jogos

          • Porter Ramsey

            lajánál mindenki tiszta lappal indult, a túrán kapott egy potyát (Pjanics 60 méterese talán), azután ment a levesbe. ergo nem akkor játszotta ki magát

          • csakaMU

            azt nem amos kapta?

    • stanleykubrick

      Én csak arra emlékszem, hogy Fergie ott is mert cserélni, reagálni a helyzetre. Ma meg Fellaini megint végigtolta a 90 percet, megint amint lőtték a szépítőt, egyből harapva jöttek ki a másodikra és beszorítottak minket, ahogy a 3. rúgott után is. Ez kurvára fájó.

  • reelbeba

    fella fejelgette kifele a labdákat, de összességében inkább kárára van a csapatnak. én nem vagyok hive annak, hogy kétévente lecseréljük az egész csapatot, de ha fellaini alapember lehet védekezö középpályásként, akkor bizony komoly gondok vannak. Lehet ha jön egy középhátvéd, Blind egy sorral elörébb jobb lesz, nem tudom, nem hiszem.

    • Mainpieeater

      Blind egy sorral előrébb jobb lesz. A hátulról építkezést még bátrabban csinálhatja, a passzjátéka rendben van és ha vét egy helyezkedési hibát vagy elküldik gyufáért akkor is lesz mögötte 2 ember aki tud kompenzálni. A srácnak gecijó szeme és rúgókája van, de ez kh-nak kevés. Hibátlan lenne egy háromfős középpálya leghátsó posztjára. Herrera-Blind-Schneidi

      • stanleykubrick

        Meg akkor jóval nyugodtabban végezhetné a szögleteket, mert ahhoz megvan a lába és igen, fentebb simán ki tudna osztani 20-30 méteres lasztikat egy kirobbanó játékosnak, ez abszolút benne van, Néha meg be tud segíteni máshová is, de a középpályán a helye.

  • Csumpitáz Béla

    Az a borzasztó, hogy darabra meg is lenne a védelmünk, ha Rojo, Shaw és Jones nem lenne sérült. Akkor Blind játszhatna középpályán.

    • Mainpieeater

      arra mikor lehetett építeni, hogy Jones nem lesz legalább egy hónapig sérült?

      • EZS

        amikor Vinnie-nek hívták.

      • Porter Ramsey

        első és harmadik szezonjába. de rojo még mindig 10szer inkább mint Blind.
        ja és Blind már bizonyította, hogy középpályára is kevés. egy jó jolly joker, de kezdőben nem érdemes vele számolni

        • Angus

          Ó de hogy indult, azonnal beleszerettem. Az első három szezonja elég fasza volt.

          • Porter Ramsey

            pls dont:(
            mindig én voltam itt a legnagyobb védelmezője, de már kifogytam az érvekből.

      • godlikezaza

        amikor megvettük

        • Mainpieeater

          ja 5 éve. azóta talán rájöhettünk volna, hogy ő kevés ide egyedül

  • Porter Ramsey

    steve mcclaren extrém balfasz csapata ellen 2 pontot gereblyéztünk össze.
    gondoltam feljegyzem, hátha májusban majd elemzünk és értékelünk hogy miért nem lett meg a top4

  • Kleinheislerlin

    Kep

    • EZS

      bazmeg, altatom a gyereket! :DD

      • KecsopBeno

        Most?

      • Mainpieeater

        mutasd meg neki a sheffield meccset felvételről

      • wolandrule

        Indítsd el neki bármelyik decemberi meccsünket.

  • Kriss

    Borzalmas amit Blind leművelt középhátvédben. Teljesen fölösleges ott erőltetni. Smalling és Fellaini játéka is arra ment rá, hogy Blind bénázásait kisegítsék valahogy.

    • Angus

      Darmian, Smelé… nem a védelem nalja volt.

  • Newton_heath

    Az milyen , hogy Fella követő emberfogással fogta a szerbet, külön készülünk rá, és ő szopatott meg az első kettőnél..Pedig Mitrovic egy hulladék.

  • rooney, lingard, fella. ez 3 100as ziccer, itt ment el a meccs

    • KecsopBeno

      Nekik is volt azert helyzetuk. A meccs nem ezen ment el, hanem azon, hogy a nyolcvanbaszomhanyadik percben nem sikerult normalisan vedekezni.

      • ha a mi helyzeteink bemennek, kurvamindegy mivan. 1-3nál végük lett volna

    • ketomika22

      na meg. kaptunk hármat

    • MrFer

      rooneyt most nem basztatnám

    • Newton_heath

      3 gólt nem szabad kapni egy ilyen fos csapattól..

      • belefért volna, ha képesek vagyunk berúgni a 3ból legalább egyet

    • EZS

      ezen, hangsúlyozom, ezen a meccsen Rooneyt említeni azok között, akiken elment a meccs, hát elég butaság.

      • csakaMU

        hirtelen be se ugrik mire gondolt a szerző…

        • Angus

          mikor Colora vitte rá…

          • csakaMU

            jahhogyúgyértemmár. igen az ha marcira jön ki talán többre megyünk vele. jó volt ma rooney de azért 1v1ben sosem volt egy nagy császár.

          • Attylon

            Azért a pályája kezdetén ez a műfaj jobban ment neki, meg a labdavezetés.

        • EZS

          az első felesben volt egy helyzete, amit bárki más berabonázott volna.

          • Angus

            haha 😀 mindegy, hogy a védelmen vagy a ziccereken ment el a meccs, a csapatunk gyöngusz, kell a 4. hely. idén is ennyi az annyi.

            edit: az hogy mi trófeát nyerjunk meg továbbra is elképzelhetetlen nekem, szóval hogy mi FA kupával ugrálunk májusban… felejtős

          • EZS

            márpedig nem is az FA kupával kell pózolni, hanem az EL-lel (sci-fi), ha BL-t akarunk.

          • Mainpieeater

            de szép lenne. Befutna a Pool negyediknek de mehetnének az EL-be bohóckodni mert mi megyünk a BL-be 😀

          • Fish08

            Elképzeltem. Legyen így 😀

      • tényekkel nehéz vitatkozni, én csak azt írtam

        • EZS

          ok értem persze, rúghatott volna még kettőt, de annyit kapott már idén (jogosan), hogy most azért se érdemli meg. Bár amikor belevitte Coloccinibe 1v1, az az idei önmagát idézte, az igaz. Viszont mindhárom gólunk tevékeny részese volt, így belefér egy-két kihagyott helyzet szerintem.
          Persze, ahogy írtad 3-1-nél végük lett volna, így döntő lett, hogy az első félidőben nem ment be az a helyzet.

    • Porter Ramsey

      3 gólnak bármikor elégnek kell lennie a győzelemhez, ennyi

      • Mainpieeater

        Anglia 3 – 6 Magyarország 🙁

  • sipi

    azért na. ilyen ingerek nem értek másfél hónapja United meccs nézése közben. pl tudtam örülni egy gólnak. egy Rooney gólnak

  • stanleykubrick

    Kirúgták-e már Lajost?

    • ketomika22

      KecsopBeno megtudta a jelszavad? 😀

      • stanleykubrick

        Nem tudom ma Carrick miért nem volt legalább egy 30 perces bevethető állapotban. Fellaini helyett pont kurvára ő kellett volna, kicsit hozni a nyugit.

        • ketomika22

          vicc. az előzőn sem volt a padon nem? érthetetlen.

          • stanleykubrick

            Ezek a WTF dolgok magyarázatra szorulnának. Már a kezdőből meg lehetett mondani, hogy lesz egy rakat gól.

          • sipi

            McLaren is megmondta. Vagy 0-0 lesz vagy 3-3

      • KecsopBeno

        En a krivaanyadKaili-val probalkoztam, de nem az volt.

        • ketomika22

          :DDD az az enyém :S

    • KecsopBeno

      Elveszed a munkam!!!!!!!

  • Angus

    A Newcastle tizije meg semmi nem volt. Az a szerb fasz letépi a mezt róla, hát hogy engedné el?! Mike Köcsög Dean meg köszönte szépen, kompenzált.

    • ketomika22

      látom elszakadt a pohár :/

    • RobinGood

      szerintem simán be lehetett fújni, persze akár kifelé is lehetett volna fújni vagy semmit is lehetett volna fújni

      • ketomika22

        szerintem meg “verseny baleset”. mind a ketten ugyanazokat az eszközöket használták, innentől ez semmi, mehet tovább

      • wolandrule

        Kutyából nem lesz szalonna, összeomlana az univerzum, ha ez a fasz nekünk fújna egyszer.

      • Angus

        semmit nem kellett volna fújni, az elsônél meg a néger gyerek kitárt kézzel volt, jogos!

      • Mainpieeater

        ennyi erővel azt is befújhatta volna amikor két newcastle-i röpizett a labdával, de nem akkor kifelé szabad és sárga póznának, mert bevetődött elé a srác 😀

        • RobinGood

          Jó, de az, hogy egy befújhatót nem fújt be az nem jelenti azt, hogy egy másik befújhatót ne fújjon be 🙂 Egyébként meg következetes volt annál a helyzetnél. Mivel szerinte ha valaki a földön fekve maga alá húzza a labdát kézzel az szabályos, akkor nem történt semmi, így Fellaini viszont már szabálytalan volt mikor belerúgott az előtte fekvő (a labdát szabályosan a kezével maga alatt tartó) védőbe 🙂

    • Newton_heath

      Mind a ketten faltoltak, csak Mitrovic okosan elölről, Smalling meg bután a szerb hátán húzta a mezt…Dean meg hátulról csak az utóbbit látta.

    • csakaMU

      ennyi egyéni hibával nem lehet meccset nyerni a Premier League-ben. a két fasz tizi üti egymást, mindkettőt be lehetett fújni, de ha egyiket se fújja be, akkor se emlékezne rá holnap senki. nem ezen múlt. fellaini a pályán volt, lingard túl jól akarta, blind hetek óta kuka, darmian annyira kivan hogy félek lassan összeesik a pályán stb stb stb

      • Ressan

        Mindkét tizit be lehetett fújni, hiszen be is fújta, csak annyi a különbség, hogy az egyiket jogosan, a másikat meg jogtalanul.
        ..de nem ezen múlt az tuti! 😉

  • bfgbobo

    Azon a napon amikor leigazoltuk Marouane Fellaini-t valami megtört…

    • csakaMU

      ezt nehéz lenne vitatni. bebé és obertani magasságokban ha az előző évtized flopjait vizsgálom

      • RobinGood

        Mert Fergia alatt is volt ilyen. Igaz itt egy négyszeres szorzást is meg lehet tenni.

      • wolandrule

        De ők nemigen játszottak. Le sem kellett volna igazolni, nagy vita ment itt is, hogy kell-e.

        • csakaMU

          Mondjuk úgy a nulladik percig támogattam. Na jó hazudok, megvett azzal, amit ellenünk csinált mindig, bíztam. Úgy kábé 2-3 lejátszott meccséig.

  • mrmojo

    most se lesz bl kurva nagy gáz lesz itt

    • stanleykubrick

      Márpedig nagyon kérdéses, hogy lesz.

  • Angus

    Hát ez focimeccs volt, na. Most örömmel ihatnám a harmadik sert, ha Lingard nem hagyja ki (javulnia kell ebben, hiába az okos gól), ha Fellaini befejeli (omfg…) vagy ha Darmian vagy Depay kibikázza 2-3 nál. Apróságok, amik kibaszott dühítőek. Igen cinkes lesz ez a BL idén. Gyenge a csapat, az a helyzet.

  • GENERATI

    Az ég megbassza, hogy nem lehet kivágni azt a kurva labdát, megállnak és várnak hátha beadják, meg középre felszabadítani első és harmadik gólnál… barátnőm már ijedezik, mikor 3 percenként felordítok minden hajmeresztő megoldásnál…

    • Mainpieeater

      annyi gólt lőttünk mint az elmúlt négyen összesen, jobb volt ez sokkal, csak (remélhetőleg lajos számára is végképp) bebizonyosodott, hogy Smalling egyedül nem bírja el a védelmet, mert Blind nem oda való. 🙁 kár érte, de én érzem azt, hogy egy-két igazolás, felépülés és formába javulás után lehet keresnivalónk a foci elitjében újra 🙂

      • stanleykubrick

        És ez tényleg így van. Nem vagyunk messze tőle. Nyugodtan támadhatnánk egy jobb védelemmel és ha még előre is besegítene valaki, könnyen fordulhatna a helyzet.

        • Newton_heath

          Egyébként sokan Blind nyakába varrtátok az elsőt tévesen…Fellaini követő emberfogással fogta a szerbet, ha mente vele, el kellett volna fejelnie…Nálam az 100%-ban Felláé

          • Mainpieeater

            Smalling meg feleslegesen (Jonesosan) kirohant..

          • ketomika22

            fejben kicsit elkészült szerintem, Sissoko helyzeténél is elszállt. PIHENNIE KÉNE (KELLETT VOLNA)

          • Mainpieeater

            aztán majd jön a McNair Tuanzebe belsővédő páros a végén. Kell az nekünk?

          • ketomika22

            ez az, nagy hiba. de így meg csak a sérülés fog jönni

          • Mainpieeater

            Igazolni kéne, akár ilyen Ron Vlaart meg Suboticot is lehetne hozni, nem kötelező már most világsztárt, csupán valami megbízható KHt aki nem akkora homály mint Blind. Nyáron meg jöhet Laporte vagy Stones

          • ketomika22

            most nyáron kellett volna

          • wolandrule

            Mike is lemaradt a csatárról.

      • GENERATI

        nem mondom, hogy nem lehet jobb, de mikor Blind háttal állva próbálja kihúzni a támadó elől és luftot rúg… az a hülye aki CB-ként játszatja, az pedig a hülye edzője… kéne egy jó középhátvéd, de Smalling ma a 3 évvel ezelőtti homályát hozta, az meg mindent elmond, hogy nekem 30 percig fel sem tűnt, hogy Scneiderlein a pályán van, semmi szűrés nem volt ezzel a rohadt Fellainivel, semmi stabilitás…

        • Mainpieeater

          mert Blindnek kéne ott játszania ahol most Fella játszott és egy középső védőnek Blind helyén. Akkor ez ma sima 0-3 lett volna 🙁

          • GENERATI

            Egyetértünk, csak kéne nagyon az új Carrick Schneiderlein mellé (azt, hogy új Scholes, nem nagyon merem remélni sem…) irány lerabolni 120 millióval az Evertont…

          • Mainpieeater

            Senkiből sem kell “új”, hanem egy olyan kk aki ütközik labdát szerez és utána elosztani es el tudja (nem suta teljesen) és ha kell a támadásba is be tud kapcsolódni érdemben. Én tuti Gündogant hoznám vagy Verrattit, de az a Rabiot srác is ígéretesnek tűnik.

          • GENERATI

            akkor a reinkarnációjuk, úgy értettem 😛 mind3 jó név, sokat is forognak opciókként, én egy Kroost próbálnék, bár esélyét nem látom 😀

          • Mainpieeater

            Realból mi többet nem igazolunk soha 😀

          • GENERATI

            ne már, pedig CR-t már zsebben éreztem :-/

          • stanleykubrick

            Amúgy én ezt kb. október óta mondom. Örülök, hogy mások is kezdenek ráébredni.

          • GENERATI

            Én is láttam már rajtuk a potenciált, más kérdés, mennyire hajlandóak szétesni a kedvünkért 😀

  • Porter Ramsey

    Fellainiről a ‘you had one job…’ szállóige jut eszembe, még a magas labdákat sem tudta lefejelni, teljesen haszontalan volt. Blind meg a már megszokott nagy szart hozta védekezésben, csak most Mike sem segítette ki.
    Rooneyak pacsi, viszont nem változott meg a filozofi meg hasonlók, egyszerűen a ‘Castle egyszerűen negyed óra után teljesen kijött és rohadt sok emberrel támadott, a lyukakat meg a srácok kitudták passzolni. a lényeg, hogy ez még mindig lófasz, Fellát pedig a kihagyott helyzetéről is megkérdezném, hogy 4 méterről mégis mi volt a terve és hiogy sikerült végül a kapust eltalálni

    • csinibob

      a puli a fején összezavarta

    • Achi Mike

      Simán! Fella sok kárt tud tenni, de nagyon hasznos is lehet. Pl. ha gólt fejel. Nem értem, hogy mostanság mi faszért nem megy legalább az neki, ha már ott van a labda előtte. Balszerencsénk is volt ma, ahogy kell.

      • bfgbobo

        meccsenként van ajtó-ablak ziccerünk amit képesek a játékosaink kihagyni
        MIÉRT?

        • wolandrule

          És ezek meccslabdák általában.

        • Angus

          Mert Lingard nem Ronaldo, Fella meg nem Scholes, akik belövik a ziccert.

  • Moyes Story

    beelőzött a west ham

  • Endy919

    De Joséval lesz két jó évetek !

    • Moyes Story
    • lasi

      Na az baszna be!

    • Achi Mike

      Köszi, nem veszünk semmit.

      • Endy919

        Csak vigasztalni probalok… tudom milyen erzes 😀

    • bfgbobo

      nem lesz
      ne próbálkozz!

    • MrFer

      az üvegtigrisből idéznék, de nem akarok paraszt lenni…

      • Mainpieeater

        én a torrentéből de azért EZS már lecseszett egyszer 🙁

        • EZS

          mi van ? 🙂

  • RobinGood

    Legalább unalmas nem volt és LvG úgy tett mint akit érdekel mi van. Rooney meg ma kurva jól nyomta.

  • Mainpieeater

    és még a pozessönt is buktuk 🙁

  • Moyes Story

    egyéni hibák, elkerülhető gólok, hogyne
    ez még mindig egy balfasz csapat, lúzer mentalitással, csak most más árnyalata jött ki

  • infinite_red

    köcsögdummett

  • Károly Fodor

    Egyéni hibákon ment el. Nem az a baj, hogy rábassza aztán bemegy. Pattanóból.

    Hanem az, hogy előtte 15 másodperccel a balbunkó nem vágta ki a labdát, illetve rúgta fel az ellent a csillagokig, ha már nem tudja taccsra vágni.

  • Mainpieeater

    Fella fejjátéka végzett ki minket ma. Gólpassz az ellenfélnek, kapus kezébe fejelt ziccer 1v1ben. 🙁 Lehet le kéne nyírni a haját, hátha jobban menne neki ha érezné is a labdát

    • RobinGood

      Na de ez az, hogy nem érzi, hanem zavarja.

    • Attylon

      Lehet le kéne nyírni a lábát, akkor nem lenne ennyi kókler a csapatban.
      Nem tudom eldönteni, hogy a külseje vagy a produkciója áll távolabb egy futballistáétól.

  • enyeger

    haverom szerint ma v holnap kirúgják lajost…szerintem ez (sajnos) nem fog megtörténni
    de legalább golokat rugtunk…de hihetetlen h egyfolytában a balanszrol beszél és másfél év alatt nem sikerült kitalálnia h miképpen kellene megoldani h egyszerre legyen meg ez és a góllövés…hullagyenge newcastle rug 3at

    • csakaMU

      azért sok embert megtéveszt a castle. oké hogy picsába nincsenek a tabellán, de mondjuk az utóbbi 2-3 fordulóban nem játszottak ám rosszul, csak kibaszott szerencsétlenek voltak. emiratesben arsenalt kb lejátszották jó 60 percig szóval annyira azért nem kell lesajnálni őket. persze nagyon idegesítő így pontot veszteni, de azért ezt ezerszer inkább nevezném focinak, mint amit ezelőtt két hónapig elővezettek a fiúk. és szívesebben is nézem. a baj csak az, hogy megint az fog történni, amit moyesstory úr is írt. lajos mint egy kis csiga amihez hozzáértek, ettől most visszabújik a házába és jön újra a dögunalom, 0-0ás félidők, néha szerencsés győzelmek, botrányos pontvesztések

      • MrFer

        jó, akkor legyünk büszkék

        • csakaMU

          fergie apó alatt is volt azért egyéni hibákkal tarkított idegesítő pontvesztés, ennél durvább módon is. értem én hogy semmi se jó, de azért ez egy kicsit túlzás. ezerszer közelebb állt ez a mai a Unitedhez amit szeretek, mint a decemberi

          • RobinGood

            Komolyan a világból ki lehet már üldözni ezzel a szar dumával, hogy Fergie alatt is volt ez meg az. Ez pont olyan lófasz játék volt mint eddig csak kicsit több mákkal támadásban. A 18. helyezett egy hónapja gólképtelen csapat ellen nyertünk 3-3-ra…

          • csakaMU

            Akkor szaladj ki a világból. Támadásban nem több mák volt, ha nem több “támadás”. Remélem érted. Tudod a szándék. Moving the ball forward, első szándék, ilyesmi. A hibát a védekezésben keresném.

          • RobinGood

            Reménykedj csak. Annyi történt, hogy Rooney az idényben először azt csinálta ami várható tőle. Lingard meg képes volt egy helyzetet berúgni aztán gyorsan egy még nagyobbat kihagyni. De a lényeg, hogy Fergie alatt is volt ilyen.

          • csakaMU

            Látom sikerült megfogni a lényeget, oké. Nem nagyon reménykedek én semmiben, maximum abban, hogy látok még néhány ilyen meccset, mint a mai (nem feltétlenül ezzel a végeredménnyel) mielőtt könnyes búcsút veszünk Lajostól.

          • MrFer

            én sosem mondom, hogy semmi sem jó, sőt, legyen process, waitandsee (slipknot) de azt nem tudom vállalni, hogy ha az alsóház bármely csapata ellen élet-halál harcot vívunk, azon nem b.szom fel magam. a mai meccs egy Arsenal ellen vállalható lett volna. a castle ellen szerintem nem.

      • enyeger

        persze h jobb az ilyen meccs és nincs is ezzel baj vagyis de persze mert így csak még jobban leszakadunk…de h így ne tudjon működni egyszerre támadás és védekezés

      • stanleykubrick

        az a baj, hogy nem tudtunk megverni a WHU-t otthon, nem tudtunk pontot szerezni a Norwich és a Bournemouth ellen, most meg megyünk a Liverpoolhoz…Ha elúszik megint a BL, az kegyetlen gáz. Az eredmények most már igazán rávehetnék a boardot valami igazolásra!

        • infinite_red

          szvsz lajos kezébe egy fillért nem kéne adni

        • csakaMU

          ez a keret simán top4. a többi miértre nem tudok választ adni, és nem vagyok benne biztos, hogy egy netán két igazolással megoldódnának a problémáink. még mindig lajos ellen vagyok, látványosan nem találja az arany középutat, pedig a sikerhez az kell. végletek között csapong, nem lesz ő már itt sikeres. a szerencse sincs mellette, ezt baszhatja. mindettől függetlenül ezerszer inkább a mai, mint az ezelőttiek.

          • enyeger

            igazolni muszáj mert blind helyett nincs más akit be lehetne tenni és januárban bőven lesz még meccs…rojo még ha vissza is tér ki tudja milyen állapotban lesz, jones meg jones

          • stanleykubrick

            Nekem egyik se gyere be…A keret egyértelműen top 4 és azt mondom továbbra is, hogy pár igazolás rendbe pakolhatja a csapatot, de ez a pár hónap továbbra is nagyon fájdalmas lesz és egyre nyilvánvalóbb, hogy fölösleges Lajossal szenvedni. Egy mókás félszezont már Giggs is le tud hozni, lehet még a csapat mentalitása is jobb lenne és nem lenne állandóan a red zone, meg a mellébeszélés és még az elvárások is csökkennének.

          • Rio

            A keret NEM top4. Egy db jobbvédővel és egy db balvédővel egy top4 sem vághat neki egy szezonnak.

  • Rio
    • Achi Mike

      Ó,nem is fogunk pár hétig az tuti. Majd a kupában, ha nagyon nem lesz más választás, aztán kiesünk.

  • csinibob

    Fella, Smalling, Lingard megölték a mai meccset. Majd megköszönheti nekik a csapat.

  • ezraharrari

    hát én nem vagyok elégedett, lehet, hogy ez már foci volt, de 3 gólt kapni a Barcától sem elfogadható, nemhogy a Castle-től

  • KiB

    Hát én nem vagyok elégedett semennyire
    Ez egy vereséggel felérő döntetlen, 4szer is megnyerhettuk volna a meccset
    Nagyon csalódott vagyok:((((

  • stanleykubrick

    Nézném kell egy kis Comedy Centralt, hátha jobb kedvem lesz. Ezzel a meccsel vált biztossá, hogy örüljünk, de nagyon, ha összejön a negyedik hely, nem tudom Lajos azt túléli-e, ha nem. Lehet, ha a kupákban mutatunk valamit, akkor talán. Nem tudunk megverni kb. senkit és tök mindegy, hogy helyzetek meg ziccerek, ez szép és jó, de cserébe elvileg a papíron ép legjobb védelemmel nyeljük a nevetséges gólokat.

    • safbérenc

      Én pont azt teszem, és kb ugyanezt gondolom

    • Mainpieeater

      a legjobb védelmünkben nincs Blind és Young szvsz. Az valahogy úgy néz ki, hogy Darmian Smalling Rojo Shaw. Sajnos ez most nem lesz áprilisig, de Blind semiképpen sincs benne a legerősebb védelmünkben.

      • RobinGood

        Rojo is csak akkor ilyen népszerű mikor nem játszik.

        • lasi

          Én mindig bírtam a csávót. Szerintem nem rossz.

        • Mainpieeater

          nálam nem 🙁

        • Achi Mike

          Szerintem ennél azért ő tud jobbat. Mondjuk Blind is, ma szar napja volt, azt hozzá kell tenni.

    • Achi Mike

      Bemutattunk egy olyat, mint wolfsburg ellen. Csak most szarabb ellenfél ellen és kicsit jobb csapattal.

      • stanleykubrick

        És ugyanez volt a Norwich ellen is és lényegében a Bournemouth ellen is, csak ott még több volt a sérültünk. Ez agyfasz.

    • ketomika22

      legalább Family Guy megy

  • safbérenc

    Hogy én mennyire rühellem a newcastlet…

    • Kleinheislerlin

      Én ezeket a lehetetlen 18-ak helyezettek védőit akik ráhúzzák 20 méterről és még meg is pattan nekik a 90.percben.

      • safbérenc

        Hát többek közt pont ezért. Gólt is alig rúgnak, erre ma 3mat is. És szerintem még szerencsések is voltak mellé

  • Károly Fodor

    kép

  • glory

    azér lehet, hogy az agyfasz környékez mindenkit, de csak jobb ez így mint a jó öreg nullnull. remélem lui segge rendben van.

  • Fructie

    Ilyen nincs…miért ne nyerhetünk? És akkor is Rooney!

  • mddnszksz
  • Golf

    Fellainit meg Blindet szimplán elzavarnám, Durmi meg jó lenne csere védőnek, mert ez lófasz volt mindháromtól.

    • Angus

      Blindet divat is leszólni, holott ma Smalling maradt le Vájnáldumról, a tiziről nem tehet.

      • ketomika22

        persze. csak látod, hogy Smalling nincs beast mode-ban és máris szopunk 3mat, ezért egy lófasz ez a védelem

      • Golf

        Ja hát azt már nem is mondom, hogy ma Smalling mit művelt, de ő legalább nyomokban középhátvédet tartalmaz. Várható volt hogy fejben el fog fáradni. Blind kiegészítő embernek tökéletes lenne, mind a középpályára, mind a védelemben bárhova, de könyörgöm vegyünk már egy normális védőt.

  • György Márk

    Ez a védelem ma olyan volt mint a faszom :/. Kell egy középhávéd.

  • csinibob

    MA sajnálom LvG-t. Smalling kibabrált vele, de mennyire….

  • wolandrule

    Amúgy tényleg vicc, hogy az ember belebikáz egyet, amit valszeg David kiszedne, de bepattan a sarokba. Ááááááááá

    • bfgbobo

      mit szedne ki?
      akkora mezőnygól lett volna hogy az NFL-ben 4 pontot adtak volna rá

      • wolandrule

        Pont arra vetődött, lehet, hogy beleakadt volna.

        • jimboy

          te is tudod, hogy csak Romero foghatta volna

  • Moyes Story

    ez most nekem tetszett

    • KecsopBeno

      Moyes alatt is voltak ilyen elvezheto meccseink.

    • Mainpieeater

      a 90. percig…

    • wolandrule

      Nekem is, végre olyan érzésem volt, mintha focimeccset néznék.

    • csakaMU

      nekem is. már csak meg kéne tanulni azt, hogy 2-0nál el lehet kezdeni a labdatoszást. meg a középpályán combosítani kicsit.

    • Krunyec

      Jobban tetszett volna ha a 2.-3. helyen állnánk.

      • Moyes Story

        mer akkor mi változna?

        • Krunyec

          Nem kéne annak drukkolni, hogy húzzuk be az Európa Ligát a BL indulásért.

    • ketomika22

      vicc nélkül, ezt a meccset érdemes volt megnézni

  • reelbeba

    kár, mert jó meccs volt. Rooneyt sajnálom

  • Achi Mike

    Ez legaláb egy meccs volt.

    • Gezu77

      Mennyivel jobb ez, mint a 0-0ák

      • Achi Mike

        Ez vállalható. Így ki lelehet döntetlenezni. Mondjuk nem éppen a 18. ellen, de mindegy.

  • KiB

    ….. ………. .. .. …. . ………..
    Ez a véleményem

  • bfgbobo

    ha ez a meccs ahhoz vezet hogy vegyünk 2 darab középhátvédet és egy jobbhátvédet a nyáron akkor képes vagyok megemészteni

    • Szilveszter94

      Jobbhátvédünk van, csak balhátvédet játszik…

      • bfgbobo

        backup?

      • KecsopBeno

        Inkabb a jobbhatvedunk kepes balhatvedet, bal- es jobbszelsot es csatart is jatszani.:)

    • stanleykubrick

      Fogunk nyáron vásárolni, csak nem tudom, hogy abban a maradék pár hónapban hányszor kapunk még agyérgörcsöt és meg leszünk-e elégedve a 6. hellyel?

    • Mainpieeater

      egy középhátvéd, egy jobbvédő, két középső középpályás és egy támadó mindenes

    • Rio

      Ez a meccs most mindenkin elment. középső védők basztak védekezni, akiknek kellett vna meg elbaszták a helyzeteket. Rooney és Young nagy up, a többiek lófasz tejszínhabbal.

  • Gezu77

    És jön a Fella fejes

  • h492019

    mindenkit emlékeztetnék, hogy ez borzalmas formában lévő és tartalékos Newcastle… mondjuk leggalább izgulni volt min. várom a 4-et.

    • KecsopBeno

      Pedig aszittem, hogy a Barcaval jatszunk.

    • Szilveszter94

      Annyira nem borzalmas ez a forma, a múlt héten az Arsenal is megizzadt ellenük.

      • h492019

        😀 jó lett volna nekünk is csak megizzadni a 3 gól benézése helyett.

    • wolandrule

      Az Arsenal ellen jól játszottak, persze akkor véletlenül sem ment be semmi.

  • Achi Mike

    Ezer éve nem lőttek gólt, mikor találnak magukra? Ez egy vicc.

  • ketomika22

    mi a faszt csinált a két bal oldali bohóc? ááá

  • Moyes Story

    lajost ez most annyira felbassza, hogy soha az életben nem focizunk többet, amíg itt lesz

    • mrmojo

      :DDD

  • wolandrule

    Védelem nélkül nem rossz eredmény.

  • Mainpieeater

    kihagytuk a meccslabdát 3x, megérdemeljük szerintem

  • lasi

    Nem kell se védő, se védekezni tudó kp. Minek?

  • h492019

    szép lesz

  • Endy919

    Pénzesőőő 😀

  • Rio

    Smalling 3/3

    • Szilveszter94

      A védelmére szóljon, hogy ma is két ember helyett kell védekeznie, mert Blind ismét csak előrefelé hasznos.

  • Szilveszter94

    De hogy nem bírt a kapu mellé pattanni… ilyen nincs. Hány gól kell, hogy megnyerjünk egy meccset?

  • nem lehet ennyi helyzetet elkurelni

  • Achi Mike

    És ott a dönci. Picsába.

  • reelbeba

    faszom. durmi is mit pöcsölt, istenem

    • KiB

      Teljesen kipukkadt

      • csakaMU

        hát ez nem a seria A. valamivel komolyabb az iram. szegénykém csak félidőkre képes feljavulni, komoly savasodása lehet

      • ketomika22

        még úgy kb. novemberig ezt elnéztem, de mostanára már igazán lejátszhatna teljes 90 percet, hogy nem fárad el

    • Gezu77

      Még elérhette volna a labdát, de megtorpant…

  • bedeabl

    ilyen nincs

  • Mainpieeater

    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • stanleykubrick

    de Gea kiszedhette volna…

  • wolandrule

    Kurva életbe, 5ször rúghattuk volna el a zsugát…

  • RedDevil4life

    Ilyen a mesében sincs…

  • Szilveszter94

    Anyád.

  • Szilveszter94

    Azért az is kiderült, hogy Rooney nem egy bonyolult élőlény: ha vannak helyzetei, vannak góljai is. Ma voltak helyzetei, egyből lőtt kettőt….

  • KiB

    Ilyen nincs

  • fellasz

    marcinak van a legnagyobb játékinteligenciája az összes pályán lévö közül

  • stanleykubrick

    A Pool ellen kurvára kell Carrick és Schweinsteiger is, előbbi akár cserében is, mert ez bizony kurvára sovány a középpályán.

  • Rio

    Dummett-ről mindig Jack Bauer jut az eszembe. Damnit.

  • KecsopBeno

    Ott volt egy kis vodka Lajosnal.

    • MrFer

      humbák feri pálinkája

  • Rio

    Megjött a néger Tóni.

  • Csumpitáz Béla

    Lajost mindjárt újra kell éleszteni

  • mrmojo

    mondjuk fella tényleg nem jó semmire

    • Szilveszter94

      Hát nekünk nem, de az ellenfélnek nagy segítség… ma csak kábé háromszor állíthatták volna ki, és kihagyott egy ajtó-ablak ziccert.

  • György Márk

    Loui újra él !:)

    • ezraharrari

      retteg

  • Moyes Story

    depay még nem tudja kinek kell passzolni a kapu előtt, és kinek felesleges

  • Achi Mike

    Fella majdnem mennybe ment. De megmutatta, hogy ő ezt is ki tuja hagyni:)

    • KiB

      Tavaly tavasszal ezek bementek neki…

  • reelbeba

    depay megint jó csere volt

    • enyeger

      mostanában jol száll be a meccsekbe…tavaszra nagyon jó lenne ha ezt folytatná

      • Szilveszter94

        Jövő őszre meg akár kezdőként is megtanulhatna focizni, és már meg is érte a pénzét…

    • Gezu77

      Adott is egy gólpasszt

  • mrmojo

    gyönyörű memfisz

    • stanleykubrick

      És a gólban is vaskos szerepe volt, megvolt a szerencse, de akaratos, törtető, erre van szükség.

  • Mainpieeater

    hány meccslabdát baszunk még ma el?

    • Sousaphone

      Gólokkal nyerni nem izgi!

  • stanleykubrick

    Fella nem veri be, a ziccert. Miért is lep meg? Depay is futballozik! Most már tényleg nyerjünk, édes faszom!

  • KiB

    Oooo bazzzzz

  • fella bazdmeg

  • wolandrule

    Fructie írja az osztályzást holnap.

    • RedDevil4life

      Köcsög up-vote vadász. 😀

      • wolandrule

        Azt be lehet váltani valamire? 🙂

        • Sousaphone

          Gyümölcskosárra! 🙂

        • RedDevil4life

          Állítólag két up-vote után fizet EZS egy sört. 😀 😀 😀

          • wolandrule

            Akkor hamar meghívathatjuk egymást. 🙂

          • Mainpieeater

            akkor ma berúgok:
            Aki szerint mocskospúl az lájkolja ezt a kommentet

          • EZS

            he?

    • Moyes Story

      kiveszi stanely szájából a mézEZS kenyeret

      • EZS

        nana, a végén átnevezem magam Moyezs Storyvá! 😀

      • stanleykubrick

        Ha nyerünk, tényleg jó lenne értékelni. Most valóban van mit!

  • fellasz

    mata és a labda találkozása…oh wait

  • bfgbobo

    2016. 01. 12.
    Wayne Rooney belerúgott egy egészségeset a játékszerbe
    Az eredmény:
    GÓL BAZDMEG

    • EZS

      mondjik Krull kiszedte volna. .D

      • Rio

        Ezt még anyám se szedte volna ki a partvissal.

    • ketomika22

      végre úgy nézett ki, mint aki neki megy a kapunak gondolkodás nélkül, és még ha ez csak egy lövés is volt, de be is ment nem baszki?

  • Achi Mike

    Miért pont most állt fel a padról? Betelt a füzet?

    • KiB

      :-):-):-):-):-):-)

    • stanleykubrick

      “Faszom, megyek a boltba…Oh, wait”

    • Achi Mike

      Nem. Megvan, megbízható forrásból tudom, hogy a következőket ordította: “Nincs valakinél egy ceruza?”

    • Sousaphone

      Ráült a faragójára! 🙂

  • Csumpitáz Béla

    Lajos teljesen elvesztette az önkontrollt!

    • Achi Mike

      Lajos részeg vagy, menj haza!

  • wolandrule

    Leszarom, ha kapunk minden meccsen két gólt, de ez a foci, nem a labdabaszás!

  • ketomika22

    OTT VAN VÉGRE BEBASZTA NEM GECIZETT AZ EMBEÜNK!!! HÁT EZT POFÁZOM, HOGY BASSZA BE NE TÖKÖLJÖN!! EZ A ROONEY!!!!

    • Mainpieeater

      az enyém Pereira és Tuanzebe. 🙁

      • ketomika22

        most ezt az embert máshogy értettem 😉

  • csakaMU

    meccsélményem van. fura érzés

  • MrFer

    LvG áll és magyaráz a vonalnál!!!!!!! mi a fasz nr2? 😀

  • bedeabl

    lajos felállt a padról

    • EZS

      csak kijött az aranyere

  • enyeger

    inkább 2-2ket játszottunk volna ilyen játékkal

  • Mainpieeater

    amúgy Depayé is bement volt a rövidbe. 😀 Rooney 2 gól + gólpassz. Na így néz ki egy United csatár és csk :3

    • Mainpieeater

      ^Kate_Ü lefotózta ezt a kommentet az örökkévalóságnak, mivel sosem dícsérem Rooneyt. #savage

  • glory

    laliban valami rég elveszettnek hitt latinos tűz ég ma

    • Szilveszter94

      Ja, a hollandban latinos tűz ég az angol bajnokin 🙂

      • glory

        majd adok kölcsön egy ilyen irony-detektort, nekem úgyis kettő van

  • fellasz

    lajos talpon…

  • ezraharrari

    Giggsy még mindig nem amused

  • fráki

    Rooney gólok? nem értem, tolmácsot kérek!

  • MrFer

    nem hiszem el, izgalmas a meccs O.o

  • MrFer

    aaaaaaaaaaaazztta kuuuurva mekkoora goooooooool

  • Achi Mike

    Rooney megérdemelte. Ma kitett magáért. Hagyjuk a faszba a védekezést, csak támadjunk:)

  • bedeabl

    yiiiiiiiiiiiiiiiiiiiissssssssssss

  • Moyes Story

    véjn az isten!!!

  • György Márk

    Húuuuuuu bazzzdmeg

  • godlikezaza

    hm

  • Szilveszter94

    A kapitány úr ismét a fedélzeten 😀

  • mrmojo

    NA

  • reelbeba

    gólkirááály!

  • wolandrule

    Rooney ma Rooneyra emlékezetet.

  • Mainpieeater

    lecsúszott neki. 😀

    • EZS

      hülye :D:D:D

    • Sousaphone

      Hüje vagy fiam! 🙂 😀

  • stanleykubrick

    Na ezt hiányoltunk baszd meg! WAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAYNE!

  • enyeger

    ROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOONEEEYYY

  • KiB

    Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa:-):-):-):-):-):-):-):-)

  • EZS

    ROOO! :D:D:D

  • Moyes Story

    fogadunk hogy fellaini végigjátsza

  • MrFer

    Comeback kings

    • KecsopBeno

      Inkabb Reality Kings, nem?

  • wolandrule

    Úristen, Blind mai játékánál gyengébb teljesítményt régen láttam…

    • lasi

      Nézd meg Fella-t!

      • EZS

        pedig blind rosszabb

        • lasi

          Erős mezőny.

          • EZS

            ez tény

    • KecsopBeno

      Ez a Blind-Mitrovic tanc mehetett volna Benny Hill zenevel.

    • Mainpieeater

      Blind Swansea elleni játéka?

    • KiB

      Ne vegyunk védőt, jó lesz ott továbbra is

  • ezraharrari

    közben #emberem Payet visszatért

  • Achi Mike

    Hát Lajos, megint megmutattad, hogy miért rettegnek a taktikádtól az ellenfelek.

    • KiB

      Sajna ma igaza lesz a helyzetekkel…amin Lingard kihagyott
      Meccslabda volt
      És Roo is lehetett volna okosabb

      • Achi Mike

        Neki folyton igaza van. Azért vagyunk ott, ahol vagyunk.

  • stanleykubrick

    Lecsúsztunk az EL helyről. 🙁

    • Moyes Story

      legalább a west ham beindult

      • stanleykubrick

        Kellett egy Payet. Félelmetes francia futballisták járják be Európát.

  • wolandrule

    Az ágyúsok ellen is jól játszottak amúgy, de ott nyilván elbénázták a helyzeteiket.

  • MrFer

    ezekután SAF mekkora hajszárítót tolna? LvG mekkorát fog? Remélem letépi az arcát ennek-annak mostmár…

  • reelbeba

    jó csere, nyerni akarunk

  • fellasz

    jön mata, gyorsítjuk a középpályát 😀

    • EZS

      de csak ha Fella marad.

      • fellasz

        nyeheheee 😀

      • Sousaphone

        Marad

        • EZS

          átrohanjuk őket.

  • EZS

    lehet hazudtam a Chelsea szurkoló srácnak lentebb…

    • Achi Mike

      Megtévesztetted szegényt. Most izgulhat.

  • Moyes Story

    blind ma szégyenletes

    • Rio

      smallinggal, herrerával, fellainival együtt

      • KecsopBeno

        Az tenyleg vicces, hogy a vedonegyesbol Young a legmagabiztosabb.

  • bfgbobo

    megint kaptunk egy gólt és úgy megzavarodtunk mint a picsa
    szerencse hogy az első hazai gól után szünet jött, mert már vezetne a ‘castle

  • MrFer

    beszorít egy húgyos newcastle, én mindjárt megőrülök

    • stanleykubrick

      Taknyon töröltük magunkat megint, elképesztő, de semmi meglepő.

      • MrFer

        lófasz jön itt csikánó nem csillag… tényleg megőrülök. nyitok még egy sört.

  • Achi Mike

    Hihetetlen, hogy egy meccsen csak egy valamit tudunk játszani. Vagy a birtoklós 0 helyzetes, vagy a több helyzetes élvezhető, de szopás.

    • ketomika22

      ezért kellene néha felállni és mondani a srácoknak, hogy mi legyen. ezek nem tudnak maguktól váltani meccs közben

  • Rio

    Fellainit és Herrerát kellene lehozni, mindkettő lófasz. Kár, hogy nincs kit behozni helyettük.

  • enyeger

    Mintha kicsit szétestünk volna…

    • fellasz

      mintha? kicsit? 🙂

      • EZS

        volna?

        • KiB

          Szetestunk?

        • enyeger

          na jó eléggé szétestünk

  • MrFer

    CNBC-n is a kp-nkat keresik

  • KiB

    Ki fogunk kapni…

  • Rio

    Baszdmeg Lajos a kurva szádat, ha még egyszer középső védővel rúgatod bármelyik pontrúgást.

  • fellasz

    üdv a valóságban 😀 tul szép volt ez a 0-2

  • Mainpieeater

    mi a kurvaanyám van? hozzunk be valami középpályást és vigyük le fellát a gecibe, nincs középpályánk helló

    • Moyes Story

      van lestaktikánk

      • Mainpieeater

        a newcastle a második félidőben lefocizik minket. mclaren csapata…

  • RedDevil4life

    Na az anyátok picsáját, azt…

  • Gyere_haza_Moyes

    4-el vertük itt őket kevesebb, mint 2 éve. Hagyjuk már ezt.
    http://www.bbc.com/sport/0/football/26797093

  • ketomika22

    ez meg.. egyenlő felek harca

  • lasi

    Egy ugyanilyen kamutizivel egyenlített a kastély abban az évben mikor gólaránnyal buktuk a bajnokságot.

    • EZS

      az kamubb volt

    • wolandrule

      És ki vezette azt a meccset?

  • Rio

    Smalling meg a bíró is elmehet a faszba. Pluszban Rooney és Lingard, ilyeneket kihagyni….

  • Károly Fodor

    Gólözön.

    #mostemotionalmanagerever

  • Achi Mike

    Akkor erről ennyit. Nem szabad játszani, mert kikapunk. Vissza a filzozofit!:D

    • MrFer

      ne idegesítsetek már ti is

  • KiB

    Ha 2ről kikapunk akkor mi lesz?

  • RedDevil4life

    Ezeket is kihúztuk a gödörből. 😀

  • Mainpieeater

    >kamutizi

  • bedeabl

    nemá

  • Kleinheislerlin

    Ez a Mitrovic egy büdös patkány volt világéletében, az is marad

  • reelbeba

    ezért kellett volna belöni, baszod

  • KecsopBeno

    Es a fasz meg latta is.

  • stanleykubrick

    Ez van. Focizunk, az garantált szopás.

    • wolandrule

      Be kell rúgni a helyzeteket és nincs gond.

      • stanleykubrick

        Ez Lajos szövege, nem lehet mindent berúgni.

      • reelbeba

        ez lajos dumája

    • Kleinheislerlin

      Egy Manchester Unitednél ne legyen már gond ha támadófocit nyom

      • Mainpieeater

        Fellával vkpben és blinddel khban?

        • Kleinheislerlin

          Nézed a meccset szerintem te is, Rooney már 2-nél járhatna ahogy Lingard is, szóval igen Fellával vkp-ben és blinddel kh-ban.

          • Mainpieeater

            te sem hiszed el h ez a támadósor 4 gólt lő egy meccsen

          • Kleinheislerlin

            3 megvan, a 4-ik a lábában maradt Lingardnak.

          • Mainpieeater

            Depay megrúgja mindjárt 😉

          • Kleinheislerlin

            Nagyon kéne basszameg

  • Gyere_haza_Moyes

    2-2

  • mrmojo

    ez szabad kifelé

  • EZS

    fogja Smalling torkát baszki 😀

    • ketomika22

      nem is értem. egyenlő eszközöket használtak. magyarul semmi. vicc

  • RedDevil4life

    Idegenben jó az X

  • wolandrule

    Éreztem, hogy visszaadja. Mégiscsak ő Mike Dean.

  • reelbeba

    klassz

  • stanleykubrick

    Na, akkor tizi, 1-1.

  • fellasz

    eza baj, egyedül marciban látom azt h 1v1ben van esélye. senki másban

  • Mainpieeater

    _gólokkal_vezethetnénk_ bent hagytuk a góllövőcipőket az öltözőben?

  • Moyes Story

    nézzük memfiszből lett már focista

  • reelbeba

    bünti dzsesszinek

    • csinibob

      MEGÉRDEMLI

    • stanleykubrick

      Amúgy kajak. Áh, biztos red zone-ban volt. 😀 Mindenesetre Memphis hozhatna a múltkorihoz hasonlót.

  • Moyes Story

    titánok harca volt ott véjn, és koloccsíni között

    • csinibob

      miért nem ment balra? a világ összes területe ott volt

  • Achi Mike

    Köben Fella micsoda paszt ad és védekezik is. Direkt, hogy szopasson minket és Lajos bent hagyja a végéig.

  • Kleinheislerlin
    • MrFer

      yapp ezaz

    • ketomika22

      van benne tűz, csak képes magában tartani.. amíg nincs szar

  • stanleykubrick

    Akkor kérnék egy Fella-Carrick…Ohh…Szóval Fella-Schweinsteiger…Na pasztmek…

  • EZS

    ezt most elég szarul csinálta Roo.

  • Gyere_haza_Moyes

    Megérkeztem. 5 perce nézem a meccset és nem hiszek a direkt focinak. Azt pletykálják, hogy LvG-nek volt arcmimikája?

  • Achi Mike

    Bár lenne pénz emberre, hogy ne kéne Fellainiket meg Blindeket nézni bénázni. Bár rekord összeget adna egy gazdag szponzor…

  • enyeger

    pedig a mai eredmények nekünk kedveznek…kötelező ezt lehozni

  • Csumpitáz Béla

    beast mood

  • ketomika22

    ezért lepett meg, hogy berúgta Lingard

  • csinibob

    Lingard megöli Lajost :O :O :O

  • godlikezaza

    pedig a gólnál nehezebb dolga volt

  • reelbeba

    moyes mester, komment?

    • Moyes Story

      fellát le kell hozni

      • lasi

        El kell adni.

        • MrFer

          Észak-Koreába

      • reelbeba

        találtam fellaininek képességei alapján egy ideális melót: csösz!

  • wolandrule

    Miért nem bassza be izomból a rövidbe?

  • MrFer

    Érzelem Lajoson mi a fasz

    • stanleykubrick

      Fosik. Tudja, hogy kb. kötelező a győzelem.

      • MrFer

        Amióta itt van nem láttam ilyennek…

        • stanleykubrick

          Szerintem úgy érzi rotált eleget, próbálkozott eleget, csiszolta a taktikát, próbálta gatyába rázni a csapatot stb., most már jöhetnének az eredmények meg némi foci is. De sajnos a helyzet leginkább az ő sara, kicsit későn ébredt a holland.

        • mer ha kiszopunk megint kapni fogja a savat, holott ezek nem rajta múlnak

          • MrFer

            direkt nem. indirekt csak rajta múltak.

    • mrmojo

      erről lemaradtam , gif?

      • KecsopBeno

        Olyan merges volt, hogy nem is jegyzetelt.

        • stanleykubrick

          Majd lazán kitekintett jobbra, hogy hátha nem látta senki.

      • MrFer

        nem találok, de hanyatt baszta magát a széken dühében Lingaard kihagyott helyzete után

      • MrFer

        fentebb kirakták

  • Achi Mike

    Túl szép lett volna még egy Lingard gól. Pedig ez tiszta volt baszki…

  • stanleykubrick

    Na, ezt mondtam Lingardról, ha ma ezt beveri, kb. két góllal meg egy mocskos nagy zsuga kiosztásával kb. ő az isten, de ebből a gyerek még lehet focista, öröm látni!

  • mrmojo

    ISTENEM

  • bazmeg lindard, az összes meccsen ez van

  • mucus

    Lingard…………..

  • Gezu77

    a Fella és a little bit quicker egy mondatban örök igazság

  • bfgbobo

    ha Blindet beraknánk Fellaini helyére és vennénk egy normális középhátvédet lehet hogy egy futballcsapatra emlékeztetnénk

    • stanleykubrick

      Pontosan. De ezer éve szövegelem. Igaz akkor is el tudnék nézni még egy minőségi középső középpályást meg egy csatárt.

  • stanleykubrick

    Kéne még egy gól…

  • csinibob

    VIDD MÁR LE FELLAINIT!!!!!!

  • Achi Mike

    Fellat nagyon rossz nézni. Pedig Rooney ma tényleg jó!

  • lasi

    Fella a faszomat már!

  • mrmojo

    nem de gea van ott ma is szopunk

  • Gezu77

    Young nagyon elment gyufáért…

  • Achi Mike

    Huha, azért most ők is szeretnének valamit. Vigyázni kéne.

  • Mainpieeater

    de gea tyűű

  • stanleykubrick

    Azért mikor így megforgatnak minket….

  • Gezu77

    Rooney nagyon érzi ma, ez is milyen labda volt majdnem…

  • stanleykubrick

    Smalling kiesne vagy öt-hat meccsre mi a szar lenne?

    • lasi

      Roo menne hátra.

      • stanleykubrick

        Fellaini-Carrick duót már látom a szemeim előtt. Jones egyből összeszedné magát vagy négy meccsre zsinórban!

    • ketomika22

      pihenjen egy kicsit.. csak sajnos nem fér bele

    • KecsopBeno

      az

  • GENERATI

    nem embert kell igazolni, hanem 11est, minden meccsen 1ről ha indulunk, talán ilyen jók is lehetünk 😀

  • reelbeba

    csak engem idegesít, hogy amikor Marci kapja a labdát, és megindul befele akkor mindenki megáll/elszalad/elbújik a védök mögé?

    • stanleykubrick

      Hernandezes lesipuskás gólt akarnak rúgni. Amúgy van ott mozgás.

    • Moreno_zmeg

      nehogy nekik menjen

    • Csumpitáz Béla

      nem, Marcit is

  • Moreno_zmeg

    Ne csábíts, Második Félidő, még száz oldalt ígértem Analitika I.-nek, én sem vagyok gép…

  • csakaMU

    a második gólunk a kontragól iskolapéldája. egy gyönyörű és egy okos passz, két kemény sprint meg egy higgadt befejezés. nem értem, valami probléma lehet a rendszerben. idejét se tudom mikor lőttünk utoljára ilyen meggyőző gólt. szép volt

    • mrmojo

      ennyit tesz hogy mindkét szélen egyrészt tartózkodik valaki , másrészt gyorsak

    • Achi Mike

      Mikor volt utoljára ilyen gólunk?

      • csakaMU

        biztos volt nem olyan régen is, de nekem első blikkre még rooney-ronaldoi idők ugranak be. ott baszattunk pár ilyet

        • Achi Mike

          Akkor nem is csak párat.

      • Mainpieeater

        pool ellen idegenben tavaly herrera + mata játékból 🙂

        • Achi Mike

          Az nem is volt olyan rég. Van remény, hogy idén még látunk ilyet:)

  • RobinGood

    Hát ez nekem kb ugyanaz a színtelen szagtalan semmilyen foci mint eddig, de óriási különbség, hogy végigvittünk egy kontrát és amit ott megcsinált Rooney az a klasszis. Amúgy meg ezt is szebbé teszi a gól, meglepő. A második félidőben gondolom nem lövünk kapura mert az sok lenne.

  • bedeabl

    bugos a meccs, két gólt lőttünk.

  • Achi Mike

    Nem volt unalmas! Thats something o/

  • csinibob

    a 4-1-4-1 teljesen szuper, bár a 3 védő ellen kevésbé jól hajlamos működni

  • bfgbobo

    nektek csak most szúrt szemet hogy rendszeresen Blindről kapjuk a gólokat?
    vajon Lui-nak mikor fog?

    • ketomika22

      már kb. október óta

    • Achi Mike

      Soha?

    • Roleee

      2014 szeptember óta

      • RobinGood

        Nahaha azért ez erős túlzás 🙂

        • Roleee

          jó akkor szeptembertől januárig valamikor, már akkor is lassú volt és kicsi.

    • Rio

      Lehet rosszul látom, de Schneiderlin és Smalling gólja volt.

    • Angus

      Smelé maradt le Vájnáldumról

      • EZS

        Fellának se volt kötelező középre lefejelni az ő lábára.

        • RobinGood

          Fellaini fejjátéka is egy vicc.

          • ketomika22

            védekezésben igazából nem túl jó szvsz. kurva lassú, és emiatt fejeléskor sem ér oda rendesen..

          • RobinGood

            a földről nem is nagyon lehet fejelni, ő meg egyáltalán nem ugrik
            szerintem a gólnál is röhögve kellett volna elfejelnie

  • ketomika22

    ez az. Bloodzeed visszaugrott a 15. perchez

    • Rio

      spoiler: változni fog az eredmény

      • ketomika22

        1 ide 1 oda?

        • EZS

          LÁTNOK! 😀

  • ezraharrari

    holnap hány cikk lesz arról, hogy ajánlatot tettünk vejnáldumért?

    • Moyes Story

      20-ér jöhetne ha a kastély kiesik

    • Rio

      Nálam mindig is nagy FM-játékos volt.

    • Roland

      vagy arról, hogy mégis elfogadnánk a milán ajánlatát, de azok már köszönik szépen nem kérik fellát

  • stanleykubrick

    Amúgy sajnos látszik, hogy ha támadunk, nincs stabilitás, könnyen sebezhetőek vagyunk. Amúgy Blind megint ki a faszomat fogott a gólnál? Meg mi a faszért fognak ketten egy embert egy szaros beívelt labdánál? Középre fejelni, kb. lábra az is…

    • Mainpieeater
      • stanleykubrick

        Teljesen tiszta sor. A Swansea ellen is benne volt a gólban és egyre gyengébb. Sem magasságban, sem fizikálisan.

      • Achi Mike

        Ezt mindenki tudja. Meg pénz sem volt már másra, csórik vagyunk, tudod.

    • ezraharrari

      ha Blind nem ragad be, nagy esély van rá, hogy Fella nem lép vissza az emberrel és akkor les, de hát nem így lett

      • stanleykubrick

        Konkrétan most már feszt Blindről kapjuk a gólokat.

        • ezraharrari

          nem kell ehhez futballfilozófusnak lenni, hogy az ember rájöjjön, 1 db rendes védővel nem lehet egy szezont lejátszani értelmes hatásfokon

          • stanleykubrick

            Oké, én is ezer éve mondom és ezért is védtem Lajost, mert tudta, hogy ez gebaszt okoz, ha kinyílunk, de akkor miért nem igazolunk egy középhátvédet? Most, azonnal!

          • lasi

            No value on the market.

          • stanleykubrick

            Mustafi, Stones, Laporte. Adnám bármelyiket.

          • mrmojo

            mustafit ne

          • lasi

            Én is, de az illetékesek csak a fenti szlogent hajtogatják.

          • wolandrule

            Kurva drága lesz Stones.

          • lasi

            Csak jönne már.

          • ezraharrari

            az sokkal drágább lesz, ha nem veszünk védőt és elfogy Smalling is

          • wolandrule

            Világos, meg is vesszük szerintem, de minden ilyen gól után megy fel az ára.

  • Mainpieeater

    Ha Smalling nem kerül be az év csapatába akkor ideje rágyújtani a FA székházat ezekre a majmokra

    • EZS

      persze ha bekerül, akkor is.

    • mucus

      pont most h rajta kaptunk gólt?

      • Mainpieeater

        utána meg úgy védekezte le mitrovicz h szöglet sem lett 🙂

  • reelbeba

    fella már nem szabálytalankodhat, és igy végképp semmi haszna

  • bfgbobo

    nehogy nyugodtak legyünk
    na mindegy, ezt a meccset nyerni kell

    • Achi Mike

      Hát jah, de a gólt kivéve azért jók nem vagyunk…

  • Moyes Story

    na ezér nem támadunk gyerekek, lássátok

  • Achi Mike

    Ez is szép volt sajnos. Gólzápor van! Most kellett volna egy kis possession, de nem lehet egyszerre mindent, hát nem úgy van az.

  • ketomika22

    áá eddig tartott. minden rendben. régi szép idők. mondtam EZS, hogy ezt a gecit kell Fellának levágnia. Smalling meg pihenjen már. még sérülten is játszott.

  • csinibob

    Fella letette lövésre 😀 😀 pure class

  • Moyes Story

    wijnaldumot is fel lehetne írni a megfontolandó listára

  • mucus

    Smallingot ezért kéne pihentetni

  • Csumpitáz Béla

    Apa, kezdődik…

  • fella arra se használható, hogy lefejeljen valakit? jó hogy a pályán van

  • EZS

    Fella gólpassz?

  • stanleykubrick

    Nem tartott sokáig az öröm.

    • KecsopBeno

      Bakker, nalam csak most gol.

  • wolandrule

    Nem tudom mi a padunk, de Herrerat lekapnám.

    • Moyes Story

      mi köze ennek a padunkhoz?

      • wolandrule

        Ki jöhet be helyette?

    • Mainpieeater

      #nohomo ?

    • csakaMU

      nagyon jól csinálja a dolgát, fellát kellene eltakarítani gyorsan. kártékony

  • Aoutum

    Dabbing gólöröm úgy néz ki nálunk is menő lett 😀 Amúgy bravó, micsoda gól !

  • bfgbobo

    mondtam én hogy Mata a 2. legnagyobb kerékkötője ennek a csapatnak
    tudta ezt Mourinho is…

    • ketomika22

      á-á csak beállt Fella 😛

  • Moreno_zmeg

    Mivan? Ezt az egy félidőt nem látom és jók vagyunk??? utnied pls

  • Csumpitáz Béla

    na ez a régi MU-ra emlékeztett

  • stanleykubrick

    Amúgy arra figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez a McClaren-féle NUFC és még nincs vége. De már öröm látni, amit csinálunk. El tudjátok képzelni mondjuk egy Herrera, Schneiderlin, Barkley – Depay, Rooney, Martial felállással ezt? Esetleg hátul egy Stones, Shaw még pluszba. Hohhoó!

    • Rio

      És egy normális edzővel a padon? Simán.

    • Mainpieeater

      *Lingard Rooney Martial, cserének Depay, Jancsi, Pereira, Lukaku, Griezmann 😀

  • KecsopBeno

    es jegyzetel bazzeg

    • Rio

      Régen, amikor gombfocibajnokságot játszottunk a cimborákkal, az idő háromnegyedét a jegyzőkönyv vitte el, megértem.

  • Achi Mike

    Ez szép volt! Lehet, hogy ma tényleg? Le se merem írni. Ilyet is rég látunk a csapattól.

  • ketomika22

    és Lingard nem rúgta fölé! Roo meg szépen okosba(n csak wolandrule kedvéért) 😉

  • mddnszksz

    valaki adjon már egy rendes linket a meccshez, én szerintem rosszat nézek

  • reelbeba

    szépvót dzsesszi

  • Moyes Story

    hol vagy beba?

    • reelbeba

      mata ezt még visszapasszolta volna, adom

  • Mainpieeater

    HERRERA JESSE WAYNE MICSODA GÓL GECI BEHUGYOZOK. EGYSZER NEM AKAROM A KURVA MECCSET NÉZNI ÉS AKKOR KEZDÜNK EL JÁTSZANI. VAN GÁÁÁÁLA :D. Rooneytól az ilyen klasszis megoldások, Herrerától az ilyen killer passzok, Lingardtól az ilyen gólok kellenek. ÁLÉ ÁLÉ ÁLÉ

  • Rio

    Ölég szép volt 🙂

  • Fructie

    ROoooooooooooney

  • ketomika22

    a szememnek nem hiszek

    • ketomika22

      ez a Newcastle tényleg szar 😀

  • csinibob

    Smalling felvitte a labdát, Darmian lőtt, majd bevágják LvG-t, hogy mennyire fel van baszva.

  • enyeger

    Mivanitt?! 😀

  • Fructie

    Baszki…ha ennyit kommenteltek, semmit nem láttok a meccsbol! Most már mindent értek…?

  • bfgbobo

    Darmian amúgy tisza Kylo ren

  • reelbeba

    de ez: small végigviszi a pályán, aztán ott áll a box elött _egyedül_

  • wolandrule

    Foci van!

  • EZS

    ezt azért jól csinálta Roo

  • stanleykubrick

    Csúcsfutbaaaallllllllllllllllllll!

  • KecsopBeno

    “Pele” Smalling

  • csinibob

    ez lingard – martial oldalcsere érthetetlen.

    • Moreno_zmeg

      nehogy véletlenül kijöjjenek mindkettőnek az erényei?

    • stanleykubrick

      Miért? Martial olyan veszélyesen baszkodja be a labdákat, hogy öröm nézni, Lingard amúgy is a balon nyomta leginkább és egy nagy zsugát már kiosztotta ma.

  • reelbeba

    ha fella mindenképp szeretne egy pirosat, akkor javaslom hogy rúgja le janmaatot mielött elmegy zuhanyozni, és akkor volt értelme a mai szereplésének

    • ketomika22

      vagy Wijnaldumot

  • ketomika22

    ezt meg megúsztuk? 😀

  • mddnszksz
  • Rio

    Mondjuk annak örülök, hogy Lajos nem rontotta el Dávidot. Jó egy ilyen magabiztos kapust látni a kezdőnkben.

  • Achi Mike

    Ma hol van a possession? Ez valami új? Mert gyengének ez is elég gyenge.

  • csinibob

    Smallingnak sem ez élete meccse

  • Achi Mike

    Azt hittem, hogy ez bemegy. Rooney azért lőhetne még. Sokat segítene neki a “visszatérésben”.

  • Endy919

    Van remény az X-re ?

    • stanleykubrick

      Nálunk? Bármikor!

      • Endy919

        Akkor hajrá 🙂

    • EZS

      ne aggódj, nem közelít ma a ‘castle. 😀

      • Endy919

        Óóó… mi már jövünk fel mint a talajvíz 😀

  • reelbeba

    ilyenekböl kéne több, és lehetne is, nem a szélekröl nyolc védöbe baszkodott labdákból

  • KecsopBeno

    Ez egy jo tamadas volt.

  • bfgbobo

    áááááááá

  • enyeger

    Vannak helyzetek és uraljuk a meccset…hihetetlen

    • Mainpieeater

      és ha nem Fella lenne a harmadik CM akkor agyon is venénk őket. Jajj, de kéne egy Kroos/Pogba/Gündogan kaliberű középső középpályás ebbe a csapatba. 🙁 Pereira ?

      • enyeger

        Pereira megélhetne a 433ban az egyik kp helyén

        • Mainpieeater

          Egy próbát biztosan megérne legalábbis. Inkább inverted winger vagy irányító a természetes pozíciója, de szerintem is jó lenne kk-ként is egy háromfős középpályán.

  • Mainpieeater

    na Rooney visszatért a formájához 😀

    • EZS

      ??? mert 1 centivel mellé rúgta egy jó kiugrás után?

      • ketomika22

        mert nem rúgta be. és nem először

        • EZS

          na azért a helyzetért senki más nem lenne basztatva.

      • Mainpieeater

        😀 = pojjén :3

        • EZS

          ja, azt tudom, hogy Herrera a lapos labdát is skorpiórúgással vágja be. 😀

          • Mainpieeater

            Túl könnyen felkapod a vizet, pedig ma Fellaininek kéne a vízhordónak lennie 🙁

          • EZS

            nem kaptam fel a vizet. Csak kérdeztem, mert ezért nem érdemelte meg.

          • Mainpieeater

            én csak próbálok a vicces fiú lenni 🙁

          • EZS

            jóvanna, nekem tetszett! 😀

          • EZS

            egyébként nem kéne tanulnod? 🙂

          • Mainpieeater

            kéne, de jó a meccs 🙁

  • Mainpieeater

    Amúgy ma Herrera és Martial jó (relatív jó) játéka jelenti a különbséget. 😀

    • Rio

      +Young

      • KecsopBeno

        Ja, kar hogy nincs meg ketto belole. Balhatvedben es balszelsonek is elneznem.

        • Mainpieeater

          Meg a jobboldalon jobbvédőként és jobbszélsőként és Martial mehetne be előre 🙁

        • Rio

          Azért nem egy Valencia jobb-bekkben. Iszonyat, mekkorát feljődött megint idénre egy számára teljesen idegen poszton.

        • Rio

          Ja, megnéznék egy Young, Younger, Youngest középpályát.

          • Mainpieeater

            Adam Johnson likes this

  • stanleykubrick

    Ezeket kellene beverni…

    • ketomika22

      és egy szavunk nem lenne. volt már vagy 8-10 ilyen a szezonban ami kimaradt tőle 🙁

      • stanleykubrick

        3-4 plusz akciógólja lenne komolyabb csapatok ellen, fele ennyi basztatást kapna.

  • EZS

    annyira, de annyira szeretnék egy Fellaini mesterhármast, nagyon megérdemelnétek, hogy annak kellene tapsoljatok. 😀

  • csinibob

    ez 3 kéz, fújható volt az 1 tizi

  • Achi Mike

    Fella nagyon elemében van. Ebből poros lesz, nem gól.

  • stanleykubrick
    • mddnszksz

      olyan mint amikor az élményfürdőben várod a buborékfürdőt hogy elinduljon és 3-an verekedtek az egyetlen szabad helyért

      • stanleykubrick

        Ebből amúgy leginkább Fella érthetetlensége látszik, mert Rooney nem véletlen lép vissza, most pedig abszolút Martial a soros a szélre, Lingard érthető, hogy annyira nincsen leszorítva.

  • ezt a hülyét, hát elé ugrott és ad egy sárgát

    • bfgbobo

      kijárt már Fellaininek egy, de ezért most pont nem 😀

  • stanleykubrick

    Martial meg kell, hogy mondjam lehet a jobbon faszább megoldás lenne, már ha nem ék egy 433-ban.

  • Mainpieeater

    fella édes szivem 😀 miért nem kosarazik vagy kézizik inkább? :DD

    • mddnszksz

      az is elég lenne ha egy parkban oxigént termelne

      • bfgbobo

        az a cserekapusunk

    • ezraharrari

      levehetne mellel pár medicinlabdát

  • stanleykubrick

    És vezet a Bournemouth is, stabilizáljuk az EL posszesönt!!négy4!!

  • reelbeba

    ezt soha nem értem, hogy miért nincs több játékosunk a boxban amikor jönnek befele a labdák

  • ezraharrari

    Fella minden mozdulatáról süt, hogy fogalma nincs, hol kéne lennie

    • stanleykubrick

      Egy igazi jolly joker. 😀 Területet védekezik!

    • KiB

      Most épp nem nagyon mozgott senki akinek tehette volna

      • ezraharrari

        nem is mostra gondoltam

        • KiB

          Emlékszem mikor ellenünk nyomta az evertonban hasonló poszton…rettegés volt:-)

          • ezraharrari

            ellenünk shelvey is world-class

  • stanleykubrick

    Martial jobbról még veszélyesebbnek is tűnik. Egyszerűen tör befelé, nem oldalról a távolabbi lábán tartva.

    • ketomika22

      nagyon jó, húzza a vonal felé és már lőheti is be erőből. érkezni kéne. láthatóan egész könnyen eljutunk oda

      • stanleykubrick

        433-ban, kurva jó dolgok történhetnének.

  • box-to-box defender

    Srácok, 31% a possession és vezetünk! 😀

  • MrFer

    Te az mekkora labda volt Rooneytol Marcinak

    • Bixoww

      Meg nem ertem haza. Gala van?

      • CaptainWazza

        Gaala

  • Fructie

    Howard Webb a BTsporton megmondta, h ez bizony tizi volt.

    • Rio

      Ezek szerint elfelejtettük leállítani az állandó átutalásokat, amikor visszavonult.

      • MrFer

        Bazzz 😀

      • Achi Mike

        Nem, most viccen kívül ez jogos volt. Nem igazán volt leszorítva a csóka keze, mikor eltérítette azt a fejest. Fellat ismerve tuti gól lett volna 😀 Jó az uccsó mondat vicc volt.

        • stanleykubrick

          És annak ellenére, hogy a spori azt mondta, hogy nem nézett oda, már régen nyújtva volt a keze és végig bámult arrafelé. Adható volt.

          • Rio

            Egyébként tényleg adható volt. Fella fejelt volna, a csóka kezének meg semmi keresnivalója nem volt ott.

        • EZS

          az uccsó mondat ez volt: “Jó az uccsó mondat vicc volt.” 😀

          • Achi Mike

            Köszi, majd kitörlöm a pontot.

      • Fructie

        Most viszont megadta volna a tizit ellenunk

  • CaptainWazza

    na most tényleg izgi lesz, hogy a korai vezetés mennyire zavar meg minket 😀

  • ezraharrari

    Young rossz beadásait is mennyivel jobb nézni, mint Dormióét

    • Rio

      Eddig mindkét beadása jó volt, ott lennie kellett vna vkinek.

  • godlikezaza

    amúgy ehhez a gólhoz na ki kellett? na?

    • Fructie

      Rooney?

      • godlikezaza

        és még?

        • reelbeba

          dean?

          • godlikezaza

            és mééég?

          • EZS

            te?

          • godlikezaza

            jóvan. látom úgyse fogjátok elismerni

          • KiB

            Én írtam lejjebb már:-)

          • EZS

            ja, az azt hittem, egyértelmű 😀

          • EZS

            de mit?

        • KiB

          A labda

  • KiB

    Fella összehozott egy tizit:-)

  • enyeger

    Wolandrule boldjai eddig szépen jöttek 😀

    • EZS

      hát Woland elég nagy hatalmú, nem csodálom.

  • Krunyec

    Basszunk mèg vagy 4et. Golarányon bőven van mit javìtani.

  • Csumpitáz Béla

    Dean az új Howard Webb?

  • Achi Mike

    Akkor ki is lehet nyomni. Ez már a végeredmény:)

  • bfgbobo

    McClaren ilyet még Fergie alatt se látott

  • bedeabl

    mondtam

  • CaptainWazza

    wayne goalmachine rooney

    • reelbeba

      minden meccsen lött gólt idén!

      • EZS

        😀

  • Kleinheislerlin

    Félidő 0-0-s mixem akkor kuka 😀

    • CaptainWazza

      az csak hazai pályán működik 😀

    • stanleykubrick

      Az csak otthon megy.

    • RedDevil4life

      Pont akartam kérdezni, hogy vajon most hány embernek ment el a tippmixe? 😀

  • EZS

    Rooney zsinórban 3 meccsen gól, vigyázz Vardy! 😀

  • KiB

    Fujhato volt. Ment volna kapu felé a bogyo…

  • bfgbobo

    valakinek kurvagyorsan elment a szelvénye XD

  • Rio

    Kamu 😀 de örülök

  • Mainpieeater

    ki mennyit bukott? 😀

  • csinibob

    Minden baráti foci konfliktusforrása: a kéz. 😀

  • Achi Mike

    Tessék. Csak meg kellett tegyem, máris nem 0-0 félidő. Deant is megvettük? De gecik vagyunk:D

  • stanleykubrick

    na jó, lehet adható volt.

  • reelbeba

    dean nem 0-0-ra fogadott, nyehehe

  • ketomika22

    safbérenc geci bíró. viszi is itt párak mikszét XD

  • Krunyec

    Tizi szèp volt.

  • Moyes Story

    lajos megint megússza

  • Gezu77

    Valaki egy streamet vágjon hozzám pls

    • Rio

      2839b353e42f94adc2b7f184752258b8e87fb85f by moyes story

      • Gezu77

        Kösziköszi mindkettőtöknek

  • bfgbobo

    LOL?

  • godlikezaza

    de most van herrera. lássuklássuk milesz

  • glory

    safbérenc dean

  • KiB

    Miért van fekete szalag? Lemaradtam az elejerol

    • EZS

      meghalt a castle egykori kapusa. Pavel Srnicek. Azt hiszem

      • KiB

        Ő nem volt olyan régenha jól emlékszem:(

        • EZS

          nem, ha jól hallottam, a Fradi ellen is ő védett.

  • stanleykubrick

    eléggé erős döntés ez.

    • Kleinheislerlin

      Stream spoiler 😀

  • wolandrule

    Mind a 2 boldom jött, köszi Dean 😀

  • reelbeba

    kösze deano!

  • ki mondta a dean tizit? gratulálok neki

    • MrFer

      Na ha ő is rúgja 😀

  • stanleykubrick

    tizi?! 😀

  • fella mán idegesít

  • ketomika22

    de jó. most szembesülök vele, hogy már nincs az ingyenes kábelen digi. faszom a streamekbe

    • lackoo

      nálunk történt vmi állítgatás így újév alkalmából és azóta a digi1et nem találom, csak a 2-t… remélem azért visszaáll a rend

    • wolandrule

      Te is Lagzi Lajcsi házában laksz?

      • EZS

        a digi nem az áram kábelen jön…

  • Rio

    Marci jobbszél? Hm.

  • godlikezaza

    ‘mivan louis megvan még a meló?’
    ‘höhöhö, és neked?’

  • bedeabl

    amúgy ki az a james weir?

    • Mainpieeater

      ügyes ifi kk, aki tegnap 75 percet játszott readingben az u21-gyel 😀

    • Angus

      volt a Rangersben egy Weir, lehet annak a fia

    • reelbeba

      random arc a reserveböl

  • bedeabl

    Szerintem a világ legnyomibb góljával, de nyerünk 1-0-ra.

    • box-to-box defender

      Azt tavaly eljátszottuk már…

      • bedeabl

        de ez még annál is nyomibb lesz

  • mddnszksz

    fellát most játszatni kell, hogy el lehessen adni?

  • stanleykubrick

    Ashley, Ön az utolsó reményünk!

  • godlikezaza

    ez a rooney komolyan mindig olyan jól elszórakozgat deanoval

  • Golf

    Valaki mondja meg már nekem h Carrick mitől van redzoneban? Az edzéstől?

    • stanleykubrick

      És még a padon sincs…Beszarás.

      • Golf

        18 meccs mindennel együtt a szezonban, 1085 perccel, vicc…

  • Rio

    Úgy át fognak rohanni rajtunk, mint a szar. Pereztől tartok.

    • bfgbobo

      Én is
      Remélem nem lesz szerelmes Martialba

  • csinibob

    az ESPN 4-1-4-1-nek rajzolta.

    • stanleykubrick

      Akkor itt megint lesznek gólok, főleg, hogy a hajas benn van.

  • Csumpitáz Béla

    MARTIAL MOSOLYGOTT!!!

    • infinite_red

      tuti fake

  • Aoutum

    Na, Kedd, 20:45, végre BL kieséses szakasz !!! Oh wait… 🙁

  • mddnszksz
    • wolandrule

      200-ért nem adjuk? 🙂

  • Kleinheislerlin

    Van Gaal on BT: ‘Mata has played all the games… he also needs a rest, but I like speed on the wings, so I have chosen Herrera.’

    • ezraharrari
    • mrmojo

      vén fasz

    • reelbeba

      Lajos mellé kéne egy tolmács, aki elmagyarázza nekünk hogy mire gondolt a költö

      • stanleykubrick

        :DDDDDDDDD

    • ketomika22

      de várj, akkor Rooney AM Marcsi CF?

      • Kleinheislerlin

        Én már nem tudok semmire sem gondolni, csak hogy legyünk túl rajta. Stream beizzítva fél szemmel, valószínüleg 9 perc után már a tételek fognak jobban érdekelni sajnos.

  • csinibob

    Jók leszünk, 1-3.

  • Achi Mike

    Most amúgy nem lesz 0-0 a félidő, mert fogadtam rá:D

    • sipi

      én is! :v 2,5 szorzot nem lehetett kihagyni

    • wolandrule

      Kapunk egyet a 45. percben.

  • Achi Mike

    Aki esetleg azért aggódott, hogy több góllal nyerünk, látva Fellát a kezdőben, azt hiszem megnyugodhat:)

    • Angus

      Előbb aggódom azon, mi lesz ha nyerek a
      lottón

  • Mainpieeater

    Mondjuk az laza, hogy Weir 75 percett nyomott tegnap Readingben U21-ben. #tudatoscsapatépítés #előretervezés #szopjlelajos

    • Moyes Story

      nehogyaszidd hogy ma beáll

      • csinibob

        Janu még u21-re sem áll készen!

      • Mainpieeater

        végülis U21 is végigtolta egy cserével, készülnek a felnőtt meccsterhelésre

    • Achi Mike

      Csak jobb helyről nézi a meccset. Ez a jutalom biztos. Lajos ugyis csak 2-t cserél.

    • bfgbobo

      tuti becseréli
      már csak azért is h verje a nyálát h mennyi fiatalnak adott lehetőséget

    • Károly Fodor

      Nekem nagyon tetszik a játéka. Meg tudja csinálni kicsiben is, és öröm volt nézni a Tottenham ellen a hosszú és pontos labdáit.
      Remélem lesz belőle valami.

      • Mainpieeater

        Nekem is, de nem jó kommunikációra / sok intelligenciára enged következtetni a tény, hogy a srác végigrohant tegnap 75 percet úgy, hogy közben Gribbinnek feltörte a seggét a pad, ma meg keretbe került…

  • box-to-box defender

    Két ugyanolyan formában lévő csapat találkozik, úgyhogy a tippem egy 0-0.

  • reelbeba

    Értem, hogy Mata játéka sokakat frusztrál, de Lingard mit mutatott, hogy ö a kezdö? Szerintem semmit, volt egy gólpassza ha jól emlékszem, és ennyi

    • infinite_red

      el is felejtetted azt a gólt???

      • reelbeba

        Elöszezonban?

        • infinite_red

          wba ellen??

          • reelbeba

            Nem emlékszem, de ez nem Lingard hibája

    • Moyes Story

      a házigólpasszkirálynak sincs sokkal több gólpassza egynél, szerintem

      • reelbeba

        Most nem Matát védem, csak azt mondom hogy ugyanakkora lófasz fog érkezni jobbról, mint szokott.

        • Moyes Story

          tud a labdával futni, már jobb mint a fél csapat

          • reelbeba

            Ja, csak ha valaki eléáll akkor már gondban van

        • reelbeba

          Illetve nem, mert Eslitöl még jöhetnek jó labdák

    • mrmojo

      mata mehetett volna herrera helyett megmutatni hogy mit tud 10esben ha 90percig oitt játszik

    • bfgbobo

      gyorsabb Matánál
      mondjuk egy jól megrakott IFA is gyorsabb Matánál

      • Angus

        Ideiglenes Forgalmi Akadály. Mata is hasonló, csak ő a kontrák akadálya.

        • hapci

          nana! az IFA a leggyorsabb a közutakon…mindig a sor elején halad

    • stanleykubrick

      Lingard nem olyan elveszett, ha idén beverte volna még 1-2 helyzetét, kicsit másként tekintenénk rá is.

      • csinibob

        🙁 nem az a típus

  • Csumpitáz Béla

    egy ászos számsort tud valaki?

    • infinite_red

      moyes doktor felkészül

      • Angus

        még nyújt

    • Moyes Story

      2839b353e42f94adc2b7f184752258b8e87fb85f

      • Csumpitáz Béla

        köszönöm szépen!

      • ivorchai

        sziasztok, ezt az acestreamet hogy kell hasznalni?

        • csinibob

          letöltöd az ace player-t, install, majd megnyitás után open stream content id, számsor megad, örül

          • ivorchai

            köszönöm szépen

        • Csumpitáz Béla

          a Media fülön belépsz az ace stream contentbe és bemásolod ezt a számsort, majd nyomsz egy playt

  • Angus

    Édes szent szűz máriám mi lesz ma.

  • csinibob

    ha muszáj a 4-2-3-1, akkor simán kezdhetett volna a Depay, Pereira, Lingard, Martial 4-es és lássuk, hogy mit tudnak a fiatalok.

    • Angus

      Depay nem kezdhet, még a végén kapura lőne a barma…

      • csinibob

        Ja, el is felejtettem, hogy odaadta a labdát az ellenfélnek 🙁

      • mrmojo

        ezzel a depayt padoztatjuk dologgal is átestünk már a ló túloldalára egyébként

        • Angus

          Mondom én hogy kapura lő, támad, cselez, igaz hogy nagyarcú, de próbálkozik néha-néha. A rendszer ellensége.

  • ketomika22

    szopunk a faszba. hogy a picsában lehet Carrick redzone-ban amikor alig játszott a szezonban. vicc ez az egész. a padon legalább ott egy új név

    • csinibob

      eladás előtt azt is szokni kell.

    • wolandrule

      A -ba, -be, -ban, -ben ragokat szereted elvéteni. Mondjuk a ban már ismerős lehetne neked 🙂

      • Angus

        volt már része ban-BA? 🙂

        • ketomika22

          volt :$

          • sipi

            mit műveltél? :v

          • Mainpieeater

            joógabinak adta ki magát és lekacsázta EZSt

          • ketomika22

            -.-

      • ketomika22

        mérges voltam, ne haragudj. mindig odafigyelek erre és tudom is. javítom

      • godlikezaza

        cserébe ír rímet

        • ketomika22

          na, az abszolút tudatos volt 😀

      • Rio

        Halkan jegyezném meg, hogy minden második ember nem tud rendesen ragzani a kommentelők közül 🙂

        • ketomika22

          nem-e?

  • reelbeba

    Hihetetlen, hogy Fellaini nem tud lesérülni

    • csakaMU

      viszont mata kikerült a kezdőből, abszolút örömteli. fellainit tényleg elvihetné már két tót rudon

    • infinite_red

      70. percben váltja őt pereira

    • Angus

      de most ki játszon helyette? ettől függetlenül engem is a sírógörcs kerülget. bár benne legalább ott a gólhelyzet, nem a gól, csak a helyzet

      • mrmojo

        bárki

        • Angus

          Weir minket az Isten. bocsánat

      • stanleykubrick

        Rooneyt visszavonhatta volna most kivételesen, elől meg mehetett volna a Depay, Herrera, Lingard – Martial.

    • Moyes Story

      fellaini alapember

  • mucus

    mindenki nyugodjon le a picsába, Weir majd beáll a 80.ban és eldönti a meccset

  • Mainpieeater

    Ha ez nem 4-3-3 lesz akkor fejbelovom Lajost. Kep

    • RedDevil4life

      Fella in da house…

    • mddnszksz

      matát meg tuját leszámítva a pad átlagéletkor kb 20 év. not bad

    • mrmojo

      pedig nem az lesz , fella balerinamozgással schneiderlin mellett cm-ben , ocsmány képsorok

  • csinibob

    vicckezdő, el sem hiszem az újításokat 😀

  • CaptainWazza

    nyerünk! (kép)

    • ezraharrari

      na jó, így hogy Fella megint kezd, már nem is bajlódom inkább a stream kereséssel

    • infinite_red

      szerintem 4-2-3-1

      • Angus

        szerintem 0-0

  • mddnszksz
    • Angus

      Mindenki nyomogat, meg simogat, de ő nem. Na, ezért ő a kedvencem. 🙂 (nem mintha bajom lenne a simogatással)

    • ezraharrari

      most húzza elő a zsebből a tartalék “takarodjlajos!”-t, ha a meccs közben az alapkészlet elfogyna

  • infinite_red

    hatalmas 😀 (kép)

    • Szilveszter94

      Az utolsó a legjobb 😀

  • Kleinheislerlin
    • Achi Mike

      Kéne a régi Vidic. A régi Rooney is. Meg egy új Lajos.

      • Golf

        A régi Lajos is jó lenne.

  • infinite_red

    selvi-újkastély hivatalos

    • Angus

      (randoBüdös paraszt meg a Newcastle mindig is párban jártak.

  • fella

    megpróbálhatnánk amúgy ma is a 3421-et:
    Durmi, Smalling, Blind
    Young, Schneiderlin, Fellaini, Depay
    Herrera, Rooney
    Martial

    • infinite_red

      fella why?

      • fella

        az idei Carricknél Schweinsteiger sérülten is jobb, Fella legalább egészséges

        • infinite_red

          akkor játsszon ott mcnair, vagy pereira játsszon ander helyén, ő meg menjen morgan mellé, de fellát nem kéne

  • crpa7

    GYEREKEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! BENDTNER VISSZATÉR ????????!!!!!!!
    http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/pl-visszater-itt-a-tel-legvaratlanabb-atigazolasi-hire-2460339
    remélem még nem vótmá

    • fella

      mi amúgy nem csatárt keresünk?

      • infinite_red

        lord bendtner nem csak egy csatár. ő védő, csatár, középpályás és kapus egyben, és minden posztján világklasszis

        • ezraharrari

          vérbeli védő. csak mindig az ellenfélé
          http://i.imgur.com/28mGRar.gif

          • Achi Mike

            Imádom. Ilyet nem mindenki tud. Ő viszont többször is meg tudta csinálni.

      • crpa7

        hát…az a baj, h a kastélyba fix kezdő lenne itt meg nicht

  • Kleinheislerlin

    Ja, hogy ez a meccs ma van.

  • fella

    ma Depay kezdő lesz, és gólt rúg, meglássátok

    • reelbeba

      Jól szállt be legutóbb, de nem tudom kezdetném-e

      • reelbeba

        plusz van egy sanda gyanúm, hogy Herrera kárára kezdene

        • csinibob

          Csóró Herrera áldozatul esett a 4-2-3-1-nek.

          • infinite_red

            tavaly 4-3-3-ban vagy 4-1-4-1-ben fasza volt, simán játszhatná most is azt a csapat
            carrick – depay, morgan, ander, lingard – marci

          • csinibob

            Egy bloggal odébb ma kifejtettem már ezt én is:

            “A témáról (szerk.: a United taktikája idén és Herrera szerepe)rengeteget lehetne írni, de most megpróbálom nagyon röviden a saját véleményemet kifejteni. A Stretfordon sokak kedvence a kis spanyol, így óvatosan írom le, hogy van Gaal idei új rendszerével ő bukta a legnagyobbat véleményem szerint. Ugyanis ő nem egy pivotnak való játékos, hanem igazi CM. Ha emlékeim nem csalnak a tavaszi nagy menetelés alatt leginkább egy 4-1-4-1-et játszottunk, amiben volt egy DM(Carrick) és előtte 2 CM, akik közül az egyik Herrera volt. Működött, mert nem neki kellett diktálnia, és mégis a kapu elé oda tudott érni. Ebben a 4-2-3-1-ben nincs igazán helye neki. Izomnak ott van Schneiderlin, DLP-nek Carrick és Schweini, szóval marad a 10-es, ami meg nem ő, egyszerűen más a stílusa, mást tud. A helyzetét tovább bonyolítja, hogy idén teljesen ez a passzolgatunk körbe, és a tükörszélső törjön be lett a taktika, amiben aztán Schweini és Herrera, de még Mata értékei is eltűntek. Én úgy gondolom, hogy ez a keret 1 igazolással és némi formajavulással egészen alkalmas lenne 4-3-3-ra, 4-1-4-1-re, de a 4-2-3-1et biztosan el kellene felejteni.”

          • reelbeba

            Tavaly még az volt a bajunk, hogy túl sok a tizes, most meg ott vagyunk hogy egy épkézláb tizesünk sincs.

          • fella

            mindig sok volt, de soha nem volt minőség azon a poszton. mondjuk a 10-es poszt ennél a klubnál sosem működött, kurvára nem értem, minek erőltetjük. a united klasszikusan egy centerrel és second strikerrel játszó csapat, vagy ha nem, akkor 4-3-3, de ez a buzi 4-2-3-1 SOHA nem fog itt működni

          • Csordás Adrián

            köszönöm hogy leírtad helyettem is

          • csinibob

            A United 15 évig biztosan elvolt klasszikus 10-es nélkül, szóval engem arról sem kell meggyőzni, hogy kell olyan egy csapatba.

          • fella

            nagyon egy hullámhosszon vagyunk 😀

          • csinibob

            nem tudom, mennyire kell megijednem. #nohomo #bárcsinibobafilmbentudjukmelyikkapurajátszott

          • fella

            kb ugyanezt írtam le fent Herreráról 😀 btw ő nem cm, meg nem is box-to-box. ő meg mata iniesta és xavi lehetnének egy barcelonában, de az a félelmem, hogy a pl-ben ők egyszerűen kevesek igazán meghatározóvá válni

          • mrmojo

            maximálisan egyetértek

          • fella

            csóró Herrera nem elég jó idén 🙁

          • csinibob

            Hónapok óta hajtogatom, hogy ez a keret erre a 4-2-3-1-re nem jó. Még Mata tol pár szar meccset, és ezt is elismeri a közösség. Vagy évekig hallgathatom, hogy mekkora hülyeséget mondtam.

          • fella

            Mata most ki fog kerülni, Lajos sírt szombaton, hogy baszik szélsőt játszani, pedig az a feladata. mi a pöcsömért nem tudunk DDG – CBJ43, Blind, Smalling, Darmian – Depay, Schweinsteiger, Schneiderlin, Lingard – Rooney, Martial kezdővel játszani? simán szarrávernénk mindenkit labdabaszás helyett

          • csinibob

            Ezt mikor, hol nyilatkozta? (Nekem ez nem volt meg.) Részemről mehetne ez a kezdő. Mintha a jóöreg LvG-t a tavalyi idény végén elszenvedett vereségek térítették volna le erről az útról.

        • fella

          Herrera amúgy izgalmas kérdés, félek, hogy belőle nem lesz sokkal több, mint ami most: egy tehetséges, szenvedélyes, de kissé szeleburdi játékos, aki a felelősséget nem nagyon tudja kezelni. lehet, hogy Lajos skatulyázta be, de valahogy nem látom őt 1-2-3 év múlva kezdőként, mert CM-nek fegyelmezetlen, AM-nek kevés, szélsőnek lassú. kicsit Mata2, pedig én nagyon kedvelem őt focistaként meg emberileg is, csak valahogy nem az igazi.

          • Newton_heath

            Sérült volt, másrészt Lajos nem bízik benne…Szerintem ő simán kezdőjátékos lehetne egy BL győztes csapatban. Nem sok ilyen játékos van nálunk.

          • crpa7

            hát ja, de idei forma alapján, még nálunk is szinte indokolatlanul kezdő

          • Newton_heath

            Form is temporary, class is permanent.

          • csinibob

            nála a class volt elég temporary úgy néz ki.

          • lasi

            Pain is temporary, glory lasts forever.

          • Rio

            Figyeljetek meg, majdnem minden passza hatrapassz. Be van szarva.

  • Gyere_haza_Moyes

    Srácok. Úgy tűnik ma este nem fogom tudni a meccset nézni, DE mindannyitokat felruházlak “Moyes in” féle beírásokkal, az alábbi linkre hivatkozva:
    http://www.bbc.com/sport/0/football/26797093
    öreg Dáviddal ugyanis NÉGGYEL vertük őket. (mikor rúgtunk utoljára négyet a PL-ben?)

  • reelbeba

    Simán nyerünk szerintem, de nem tudom megindokolni

    • infinite_red

      merész, de eskü én is így gondolom

    • én már előttem a “ha ezeket nem verjük meg, akkor senkit” kártyámat a bournemouth-norwich duó ellen

      • reelbeba

        a kelszi meg a szvenzi ellen tulajdonképpen nézhetö volt a játék, most erre próbálom építeni az optimizmusomat

    • wolandrule

      Nem akartam beírni, de én 4-5 gólt “érzek” a fiúkban, természetesen nem tudom megmagyarázni 🙂 Olyan szürreális lenne, mint Lui.

      • Achi Mike

        Annyira semmilyenek vagyunk, hogy minden meccs előtt bujkál egy kisördög az emberben, hogy “Talán most, most lesz 3-4 gólos győzelem! Most már Muszáj jönnie egynek!”. Megmagyarázhatatlan. Aztán jön az első félidő, 0-0, és ez a hang eltűnik, mintha sosem lett volna:D

    • Newton_heath

      Jó lenne leírni, hogy egyszer valaki beleszalad a késbe, csak nincs nálunk kés.

  • infinite_red

    az uefa second team-be azért befért David

    • crpa7

      kurvajo

    • Attylon

      Miért, az elsőben Ramos a kapus?

      • infinite_red

        nójer

  • GENERATI

    lehet a 29 évem és a 18-19 éves (tehát már nagykorú) ManUtd drukkerségem teszi, de nem tudok kiégni, nézem akkor is a meccseket, amikor csak tehetem, annak ellenére, hogy ez a ronda pulykafejű holland MÉG az edző, ez a “haragudva-dühöngve szeretlek” tipikus esete… ezért IS tud rettentően felhúzni és elszomorítani a “teljesítmény” amit kapok tőlük mostanság kb folyamatosan… na de fel a fejjel, nézni és szurkolni KELL, NEM merülhet fel, hogy elmenjen akárki kedve is a CSAPATTÓL (a mutatott játéktól maybe, de összeszorított fogak és kis C2H5-OH, más nem segíthet 😀 )

    • Bixoww

      Akkor leírom én is a kis szerencsétlen történetemet… 😀
      Gyerekkoromban szerettem meg a unitedet. 8-9 lehettem, mikor apuval néztük Beckhamet, Giggs-t, Scholes-t… Imádtam még Ruud-ot is, de folyton Beckham mezben nyomultam, annak ellenére, hogy amúgy focizni elég szarul tudok… 😀
      Imádtam nézni az összes meccset. Valahogy gyerekkoromban az Arsenal elleni párharcok tetszettek a legjobban.
      Aztán nem tudtam sajnos nézni több meccset, családi okok miatt. lényeg a lényeg, nem volt többé olyan sportcsatornánk, ami közvetítette volna szeretett csapatom meccseit. Ez az állapot jó sokáig elhúzódott, és akkor tudtam visszatérni a képernyő elé, mikor Fergie az utolsó fél évét töltötte itt.
      Mondanom sem kell, már akkor is szar volt a játék kép, legalábbis a magamban őrzött emlékekhez képest. A mostaniról ne is beszéljünk…
      Szóval kicsit irigyellek titeket, hogy nézhettétek azokat a Fergie-s időszakokat, amikor nekem ki kellett hagynom őket…
      Számomra talán akkor ért véget a szép foci a Unitednél, amikor kb 11-12 éves koromban nem tudtam többet nézni a Unitedet… 🙁 🙂

      • infinite_red

        addig volt united, míg itt volt az öreg, én így látom.
        azóta vergődés van “újjáépítés” néven. remélem giggs-szel visszatér az a hangulat, küzdőszellem ami távozott SAF-fal.

  • Limb for a Limb

    “Annyira lassan építik fel a támadásaikat, hogy ha Scholesy újra cipőt húzna, még mindig ő lenne a legjobb játékos a csapatban.”

    Igen

    • infinite_red

      egy scholes-snejdi-ander kp… áhh hagyjuk

  • csinibob

    Ma egy kommentem miatt visszakerestem a tavalyi felállásokat. Az idő a tavalyi fejetlenséget is megszépíti.

  • Bild reporting that Schweinsteiger is ready for the game vs Liverpool Sunday.

    • mrmojo

      lui knows better

  • Csak az első félidőt tudnám nézni, nem tudom hogy érdemes-e.

    • amennyiben érdeklődsz a kerekded formák iránt, mindenképp

      • ezraharrari

        picsázás lesz?

        • fabiancancellara

          Nem. 8-8.

          • ezraharrari

            bárcsak…

    • fabiancancellara

      én mindkettőt tudnám a bornemósz meccs óta. Hogy nézem-e? No way.

    • csakaMU

      öööö nem

  • ezraharrari
    • United82

      keresem az alcímet: A BL után Messi az EL-ben keresi a kihívásokat.

    • Rio

      Mennyire csinos lenne egy Valencia, Messi, Powell, Lingard középpálya.

      • ezraharrari

        áhh, balbekk lenne

      • csinibob

        ráköptem a müzlit a képernyőre 😀 😀

        • Rio

          És Fellát ki is hagytam.

      • mrmojo

        necsináld:DD

  • wolandrule

    Bold 1: rúgunk gólt az első félidőben. Bold 2: Dean tizenegyest ítél a javunkra. Nem tudom melyik a merészebb 🙂

    • Fish08

      Hogy az első félidőben Dean által befújt büntetőből szerzünk vezetést 😛

      • MrFer

        Dean rúgja a tizenegyest

        • Fish08

          Ha kihagyja, akkor újra fújja?

          • ezraharrari

            akkor a következőt ő védi

          • Fish08

      • ivorchai

        😀

    • ezraharrari

      Bold 3: és így sem nyerünk

    • Csordás Adrián

      Dean eddig két meccset vezetett nekünk a szezonban és mindkettőt behúztuk. Tudom, ezt nem kellett volna leírni 🙂

    • EZS

      Bold 0: rúgunk gólt.

    • ivorchai

      na? 😀

  • stanleykubrick
    • csinibob

      Bennem fel sem merült, hogy majd a Spurs-szel bármit is üzletelünk. 😀

      • ez csakis moyes doktorban merülhetett fel 😀

        • Moyes Story

          nemtom hányan sírnak még itt kane után

          • nem értem az összefüggést. őt is kibaszott nehéz lesz onnan elhozni, ha egyáltalán

          • Limb for a Limb

            Mi csak pakkokat veszünk, jön Lukaku, Barkley, Stones az evertonból és Kane meg Pocsettinó a szpörszből

          • MrFer

            ez ilyen FIFA ultimate team rendszer 🙂 pézér kapsz gold cardokat is 😀

          • Limb for a Limb

            😀

          • Moyes Story

            ha kane klubot vált nyáron x összegért, alli ára abban évben biztosan kisebb lesz x-nél, ebben biztos vagyok

          • van a szint, ami felett ez már kurvamindegy

          • Moyes Story

            kane szerintem olyan 60 lesz maximum

          • Newton_heath

            Kane szerintem nagyon sokáig ott fog maradni…5-6 év múlva ha nem nyer semmit, lehet hogy elgondolkozik a váltáson, de lehet, hogy vonzó neki, hogy legenda státuszba kerüljön a csirkéknél.

          • Moyes Story

            csirke-legenda, angol szóval az elbaszott ízlésre komoly esély van

          • wolandrule

            Íme egy közülük: (kép)

          • britannián nem tudsz ránézni mi a fasz van a szavazómotorral?

          • godlikezaza

            vagyis mennyémá innen el 😀

          • az új stadionban még tuti szándékszik játszani, de ha jön érte egy real, szerintem két szezonnál többet nem marad

          • Newton_heath

            Fasz tudja. Annyival szerintem a Real nem tud magasabb fizetést adni, amennyivel nagyobb a kockázata a karrierje szempontjából…A tham is mennyit szopott, hogy egy igazi centert találjanak. Ha van eszük köré építik a csapatot, kiemelt fizuval…

            A Real-nál jön egy olyan góltalansági széria mint most a szezon elején, akkor könnyen szopóágra jut a karrierje..

          • általában nem a fizuért vált valaki a spursból a madridba

          • Newton_heath

            Akkor meg pláne, ő nem az a játékos aki a gyorsasága meg a cselezőkészsége miatt bárhol megél…Nagyon jó csatár, de képességben elmarad mondjuk Lewa-tól, ő szerintem inkább oda való..

          • csinibob

            az nagyjából reaális is lehet, de kinézem belőlük, hogy 75 lesz a price tag.

  • Newton_heath

    Caulker–>Pool (loan)

  • stanleykubrick
    • United82

      Ahogy nézem egy angol csapat se 😀
      Ez a kontinens alapellenszenve a szigetország futballjával szemben 😀 (illetik nem komolyan venni engemet mostan 😀 )

    • Moyes Story

      afaszt érdekel ez

  • stanleykubrick
    • Limb for a Limb

      Most is ez lesz: “bazmeg most se kaptunk gólt, jól jön ez az 1 pont”

      • Yossuf_84

        Nem. Nyertünk 1-0-ra Young utolsó percekben szerzett góljával. Az is hétközi forduló volt, szintén. Ha emlékezetem nem csal. Stream voltam, mert nem adta a Digi.

        • stanleykubrick

          Nem hittem a szememnek, amikor a végén Young bevágta azt a mocskos nagy balfaszkodást, amit leművelt a Newcastle védelme, Krul vezetésével.

          • Yossuf_84

            Krul ma este nem fog balfaszoskodni… Sajna… Viszont, ha emlékezetem megint nem csal, kivédte a szemünket egészen a balfaszoskodásáig.

    • csakaMU

      maximum hasonlóra lehet számítani, titkon. kiszenvedett, nyögvenyelős 0-1. azzal a meccsel indult a nagy tavaszi hadjárat, milyen optimisták voltunk akkoriban…

    • ketomika22

      úúú annál a gólnál, hogy felpörögtem!!!!

  • mejgyo
    • Limb for a Limb

      Bőven beférne, még a hülyeségével együtt is

      • Angus

        Kapuralövést legalább nem csak Depaytól lehetne várni

    • csinibob

      Nekem az utolsó 1-2 éve eléggé beégett ahhoz, hogy még egy fanvid után se támadjon nosztalgiázni kedvem 🙁

      • Angus

        Nekem nem, ahogy van Persie-vel sem vagyok így. Bármikor szívesen emlékszem arra mikor még fodbaloztunk.

        • csinibob

          RvP-t sokkal inkább megtartottam volna egy átmeneti évre, mint őt. Persze, RvP is rengeteget keresett annak ellenére, hogy sokat volt sérült, de legalább alapvetőnek gondolta a kezdő 11-beli tagságát, ami sok konfliktushoz vezetett volna idén.

      • Newton_heath

        :-))) Alig játszott az utsó 1-2 évben…Egy játékost nem lehet olyan szezonok alapján megítélni, amikor sokat sérült / és sokat padozik, és epizódszereplő… (lásd Chicha)

    • mrmojo

      szegény kagawa senkinek nem hiányzik ? berbatov óta szerintem ő volt a legizgalmasabb játékosunk , ami a stílust illeti , nekem egyedül ő kellene azok közül akit kidobtak

      • stanleykubrick

        Nagy kár volt érte, de az Fergie sara. Elhozta, de nem derült ki, hogy mit akarunk vele és ennek meg is lett az eredménye.

        • fabiancancellara

          Park 2.0-át akartunk belőle, ami szomorú, mert bármennyire szerettük a mi Nedvedünket (talán megállja a helyét), azért Kagawában több van/volt.

      • Angus

        Őszintén szólva nekem nem.

    • United82

      Nanit ne sírjuk már vissza, ki lesz a következő? Anderson ? 😀

      • Limb for a Limb

        Cantona

      • Golf

        Az oké, hogy az idő megszépíti az emlékeket, na de ennyire? A következő pedig Obertan lesz. 🙂

        • United82

          Még 1-2év Lajossal és Bebe jön 😀

          • fabiancancellara

            pedig még énekelni sem tud

        • Angus

          Azért a kettőt össze sem lehet hasonlítani. 😀

    • wolandrule

      Végre valaki. Sose tudjuk meg mi lett volna vele, ha nem hozza az Öreg Youngot a nyakára, de ezt már kitárgyaltuk.

      • Angus

        Kinek? Kagsinak? Jang előbb itt volt.

        • Fish08

          Naninak

          • Angus

            ja igen, belekeveredtem itt a m betűs nevekbe, mint majom a házi cérnába

  • Moreno_zmeg

    Nem értem amúgy, hogy emberek hogy tudnak elálmosodni a meccseinken (én pl. minden egyes alkalommal nagyon fel”+”+!om az agyam, hogy hogy lehet ilyen unalmasan játszani).

    • Limb for a Limb

      Sok ember már átcsapott apátiába szerintem 😀

      • Achi Mike

        A múltkor a Swansea elleni meccsen kérdezte meg a barátnőm, hogy mostanában miért nem ugrok fel, ha gól van? Hát igen, régen miden gólunknál örültem. Most csak annyit mondtam, hogy mert nem sokára kiegyenlítenek. Aztán úgy is lett. (jó, aztán ott nyertünk, de az most irreleváns:) )

        • Limb for a Limb

          Inkább örülj, hogy a barátnőd ilyenekre figyel 😀 Az enyém tök hülyének néz, hogy miért szeretem egyáltalán a focit 😀

          • Achi Mike

            Volt, hogy nézte is. Akkor volt, hogy felébredt arra, hogy felugrok egy jó Rooney gólnál 😀

          • Limb for a Limb

            velem max a gyerek nézi, az is 2 percig 😀

          • wolandrule

            Az én fiam már a bíróknak szurkol 😀 Mondjuk ma letiltom róla, Deannek tilos.

          • Limb for a Limb

            :DD hát nem egy Webb az biztos

          • Yossuf_84

            Úgy érzem, hogy Ő azért több mint barátnő, mert jó rég ugorhattál fel Rooney gólnál, ha csak a swansea ellen nem tetted. Mondjuk a city elleni ollózós gólja után őröltem meg, és “másztam” meg a szoba ajtót… 😀

        • stanleykubrick

          Idén egyedül a Watford elleni gólra buliztam, annyira lesokkolt, hogy nem dönciztünk le. 😀

        • Mainpieeater

          Baratnommel egy ideje nem nezek meccset (kiveve mozaikban) azon egyszeru okbol, hogy amennyire unalmas amit a lajoslegenyek muvelnek mindig keresunk jobb elfoglaltsagot. 😀 ma ugyerzem az izgalmasabb elfoglaltsag a tanuls lesz mindkettonknek 🙁

          • Achi Mike

            A mostani meccsek közben simán lehet tanulni. Nem kell félni, hogy megzarnak az izgalmak. Azt a max 1 gólt kell csak “kibírni” 😀

    • crpa7

      én is így vagyok…de,h a sefield ellen is a 69. keljen várni az első kaput eltaláló lövésre….nem mondanám, h izgi

      • Shadedweller

        Erről a remekbe szabott Hofi jelenet jut az ember eszébe: 🙂

        „Az is volt a baj, hogy a lövésem…” – Az az egy. Számoltam, számoltam! Az az egy: „ha egy arasszal lejjebb megy, akkor nem fölfele pattan, hanem lefele, és akkor győzünk.” Hát kérem, erről az araszról jut eszembe… Nagyapámtól tudom, aki szabó… Igen, elvtársi szabó… Jól van, akkor úri, jól van… De finnyásak, de finnyásak! Azért mondtam, hogy elvtársi, mert így több munkája van. Szóval, én nagyapámtól tudom, hogy ha a szabó a gomblukat egy arasszal hosszabbra vágja, az már zseb…”

        • crpa7

          ez tetszik és nem is ismertem 😀

    • MrFer

      a gyász 5 fokozata: a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió és végül az elfogadás.

      • Moreno_zmeg

        tagadás, harag, vizsgára tanulás, harag 😀

        • MrFer

          :DD

      • Rio

        6. A végén kibasszuk Lajost.

    • Angus

      A tagadás már rég megvolt, a harag is, most meg már bele is törődtem. Kurva nagy szar a csapatunk. 😀

  • Limb for a Limb

    Újabb látványos 0-0-t várok

    • MrFer

      giga izgalmakkal és egy szinte azonnali kapuralövéssel a 72. percben.

      • Moreno_zmeg

        valaki beleér egy hazagurításba

    • Achi Mike

      Szerintem most is nyerünk 1-0-ra, így Lajos elmondhatja majd hogy csúcsra járattuk a filozofit és sorban hozzuk a meccseket. Így aztán semmi ok az aggodalomra, a következő meccset már rutinból hozzuk. Aztán szopunk sima 2-0-ra.

      • Limb for a Limb

        Ki fog gólt rúgni és milyen helyzetből, lesz helyzet egyáltalán? Ezek a nagy kérdések.

        • MrFer

          megpattan egy sirály tarkóján Wayne lövése

          • Limb for a Limb

            Inkább fosson bele Wayne szájába, hátha jön a felemelkedés nála is

          • MrFer

            az nem volt benne a Belga számban 😀

          • Limb for a Limb

            Belga vagy? 😀

          • MrFer

            😀 feldobtam a labdát 😀 (de azért nyugtass meg, hogy tudod miről beszélek)

          • Limb for a Limb

            persze, élcelődtem csak 😀

          • Achi Mike

          • MrFer

            mostmár biztosan tudja 🙂

        • Achi Mike

          Azt nem tom, ezért kell megnézni a meccset. Van itt izgalom, kérem! Nem értem miért kell hazamenni a 70. percben. Ja, várjá’ , az a forgalom miatt van.

          • Limb for a Limb

            jaja, ki akar dugóba kerülni, LVG nagyon jól átlátja az egész szituációt

          • Achi Mike

            Átlátja a forgalmat is, mint a játékot a cseréknél.

  • Károly Fodor

    Megindulunk felfelé, sima 6 pont a következő két meccsen. Elindulunk a hollandos totális futball úton, jönnek a tért ölelő átadások és a gyors körömpasszok, háromszögelések, kényszerítők. FA kupa győzelem, EL győzelem,és még tán a bajnokságban is odaérünk.

    Mi leszünk az új Porto. Jövőre BL győzelem.

    • crpa7

      mit szívtál? vagy csak nem húztad ki a vasalót?

      • Károly Fodor

        Minek adjuk alább? Csak pozitívan. X-ekért meg vereségért nem érdemes szorítani. Merjünk nagyot álmodni. 🙂

        • crpa7

          persze, igazad van. Az a “baj”, h a riválisaink töketlenkedése+az arsenal első helye miatt még mindig hiszek benne, h idén behúzzuk a PL-t végre és helyre áll a világ rendje.

          • Károly Fodor

            Ha belegondolunk, hogy mennyi pontot szórtunk el és még minidg “csak” 9 pont a lemaradás, akkor még simán beleférhet. Én hiszek egy-két jó sorozatban, ahol folyamatosan jön 5-6 győzelem. Simán odaérhetünk.
            Azt képzelem, hogy csak két jó meccs kell és a játékosok is simán elhiszik, hogy meglehet. Onnan meg szárnyalunk megint.

          • crpa7

            Igen, valahogy én is. Én továbbra is azt hangsúlyozom, h a keret nem szorul komoly erősítésre(jó nyilván egy grízman elférne). Védelmünk még így is kevés gólt kap,h állandóan 2 ember sérült belőle szinte…..ha lajos kicsit “finomítaná” a filozofit még gólokat is lőnénk. Tavaly tavaszra azért szívesen emlékszem vissza. Hátha ismét tolunk egy olyat.

  • crpa7

    Jó kis beharang lett. Én azon filózom épp, hogy hagyjam ki a mai meccset és tanuljak helyette a holnapi vizsgámra, vagy szenvedjek újabb két órát ? Mondjuk akkor legalább nem lesz nehéz elaludni, ha megnézem.

  • Achi Mike

    Jó poszt lett (RIP David). Ez a hirdetés kiakasztó. Nem gondoltam, hogy odáig jutunk valaha is, hogy ennyit fizetnek majd, ha gólt rúgunk a 18.(!) helyezettnek. Persze nem kiakasztóbb, mint amit Lajcsi nyilatkozott legutóbb. Sötét korszak az övé a klub történetében.Számomra ez már nem vállalható. Sajnos ezúttal teljesen jogosan röhög rajtunk minden rivális és a sajtó kedves munkatársai is. Valóban rossz oldalon áll a Mester. Darth Gaal 😀 Azért remélem, hogy várható változás… Ahogy a Top secretben is volt: – Várható valami változás az állapotában? – Értem. *telefont letesz*. – Meghalt.

  • t.o.d.

    Vitaindítás: szerintetek CBJ43-ban van bármi biztató? Én eddig csak gyenge pillanatait láttam, és talán egyedül a Wolfsburg elleni meccset nem néztem, ahol játszott. Nem hiszem, hogy ott domborított akkorát, ami indokolja a helyét a kezdőben.

    • stanleykubrick

      Az a baj, hogy mindegy. Mert a védelem gyakorlatilag a Young, Darmian, Smalling, Blind, CBJ ötösből áll. Ezt meg olyan sok formában nem lehet rotálni.

    • csinibob

      Kezdőnek nem elég, ez biztos. Egy jó Shaw mögött én simán rotálnám ettől függetlenül.

    • Angus

      Nekem semmi. Illetve egy kicsi. De miután rengeteg ellenpélda van arra, hogy egy játékos az idő múlásával képes más szinten futballozni, ezért senkiről nem szeretek így nyilatkozni, főleg nem fiatal védőkről. De amiket pl. McNair csinál néhanapján… hajamat tépem. Rajta nagyon meglepődnék, ha nem Evans 2.0 lenne. Mondjuk Jonny fiú, ha még SAF lenne a főnök, érdemi United-játékos lenne, ahogy sokan mások is, akiket elpasszoltunk.

    • Newton_heath

      Szerintem meglepően pontosan és gyorsan passzolt szombaton, jobban mint bárki az akadémiánkról eddig..Védekeznie nem kellett, ez valószínűleg jó hatással volt a teljesítményére, kicsit fura a mozgása, fizikailag is fel kell keményednie, meglátjuk.

      • csinibob

        Viszont borzasztóan adott be.

        • Newton_heath

          De ki nem…

          • csinibob

            Azzal talán ő próbálkozott a legtöbbet, és emiatt látványos kijött ez.

    • Kleinheislerlin

      Én nem tudok ifistát akiben bármi bíztató lenne, de amíg nincs más addig játszatni kell.

      • crpa7

        nem tudom, lehet egyedül vagyok ezzel a véleménnyel, de én paddyben azért kicsit bízom

        • stanleykubrick

          Nagyon fasza lenne, ha nem is örökös atyaúristenek lennének az ifiből a csapatban, “csak” olyan játékosok, mint Fletcher, O’Shea, Brown, Evans legalább…

          • crpa7

            paddy szerintem lesz olyan

    • Limb for a Limb

      Engem sem győzött meg kicsit sem, oké fiatal még.

    • reelbeba

      Szerintem jol mozog, ugyes a labdaval, es jol passzol. Aztan nem tudom, hogy lesz-e belole valami

    • csakaMU

      ezzel a névvel és fejjel star wars következő részébe droidnak mehetne. nem tudom van e még kiadó hely, helyében megpályáznám. amúgy ügyes csak nem tudom mire való az a velociraptor kéztartás

      • mddnszksz

        inkább T-rex vagy Carnotaurus. a Velociraptor ügyesen használta a kezeit (lásd Jurassic Park)

  • t.o.d.

    Most megnyertünk két nyögős meccset. És azért ősszel voltak biztató jelek, pl az Everton elleni idegenbeli meccs. Hátha kijövünk ebből a fosból. LVG-t én ide se hoztam volna, de nem kívánok csak azért lemaradni a BL-ről, hogy kirúgjuk. A Pudli sajnos pont a nagyobb nevű ellenfelek ellen teljesít jól, szóval attól a meccstől különösen félek, de persze a mainál is inkább bizakodom egy ocsmány 1-0-s sikerben, mint hogy biztos lennék benne. Ha viszont ma nyerünk bárhogy, akkor a Pudlihoz is jobb előjelekkel mennénk, és esetleg elkaphatnánk őket.

    • Angus

      A tavalyi pool elleni meccsre még sokáig emlékezni fogok, igazi rangadó volt. Nem tudom, mikor látunk olyat megint. Olyan meccsekhez nemcsak klasszisokra, de egyéniségekre is szükség van, mindkét oldalon.

  • Fructie

    Kedves szerkesztők! Mi történt, miért nem írtok már osztályozásokat? Sejtem, hogy a válasz valami ilyen negatív maszlag lesz, hogy: Mióta szarok vagyunk…De pont ilyenkor lenne érdekes megnézni egyénileg, hogy ki mit produkál. lehet itt fürészelnia fingot, de számomra a pontozások voltak azok az információk amiket át tudtam gondolni, össze tudtam hasonlítani azzal amit én láttam a meccsen, illetve felhívta a figyelmem olyan dolgokra, amik elkerülték a figyelmem.

    • Angus

      Azért, mert ők ezt hobbiból csinálják, munka mellett. Ha tippelnem kéne, 20-as 30-as emberkék, akiknek nyilván nem mindig akad ideje, lehet meccset nézni se, szóval valószínűsítem, hogy ezért. Szép és jó a britannia blog is, de ott is lesz “hullámvölgy”, abban biztos vagyok.

      • Fructie

        Nem hinném, hogy időhiányról van szó…inkább csak arról, hogy szarul játszunk.

        • Angus

          Muszájból sem szabad írni, az megöli az egészet.

          • Fructie

            ezek a beharangok pedig elég muszájból jönnek..:D

          • stanleykubrick

            Én szeretem őket írni.
            Képet festeni a sérültekről, az ellenfélről, plusz információk (FA Kupa, hol lehet nézni a meccset, ki lesz a sporti stb.), sajtótájékoztató, igazolási hírek etc.

          • Fructie

            Akkor jó! Én meg szívesen olvaslom, ha van benne bármi infó! 🙂

          • Kleinheislerlin

            Isten tartsa meg a jó szokásod.

          • stanleykubrick

            Nektek írjuk ezt a blogot és én nagyon élvezem, sokkal jobban mint a csapat játékát. 🙂

          • Fructie

            Hamarosan megváltozik ez…

          • Angus

            Nem hinném.

    • stanleykubrick

      Én megmondom őszintén, hogy szívesen írtam osztályzást, illetve próbáltuk megbeszélni, közösen osztályozni, de nagyjából az elmúlt 1 hónapban ennek szerintem a klasszikus formában nem sok értelme. Ha akad persze 1-1 meccs, akkor talán érdemes, viszont nagyon kevés dolgot lehet kiemelni ebből az átlagos csapatból.

      • t.o.d.

        Gyakorlatilag meg lehetne szórni a csapatot 5-6-okkal minden meccsen, Memphis meg kaphatna 4-eseket. Értelme? 🙁

        • Fructie

          Az az értelme, hogy látjuk, ha bármi változás van, ha bárki kiemelkedik, stb-stb. Szerintem mindenképp érdekesebb mint havonta egy post ahol a sárga földig fikázunk mindenkit

          • stanleykubrick

            Havi összegző posztokat talán érdemes lenne írni, nem fikázót, hanem értékelőt, de azért nagyjából mindenki meg van emlegetve darabonként a posztokban és őszintén szólva Martial, Smalling és de Gea mutatott egyedül extrát idén, amitől legalább ott tartunk, ahol.

    • Olyan meccsekről lehet írni, ahol történik is valami. De amikor a a highlights is arról szól, hogy volt 3 lövés meg két tizigyanús szitu egy-egy meccsen, arról mégis mit lehet összehozni? Persze leírhatnánk minden meccs után hogy szarok voltunk meg lvgout, de annak sem lenne sok értelme.

  • mddnszksz

    nehogy Voldemort bemutatkozzon ellenünk szarka mezben, ha délelőtt lenyomják a medikálját

    • t.o.d.

      Ki az, kit nem nevezünk nevén?

      • Newton_heath

        Shelvey

        • Shadedweller

          Let’s defeat Newcastle, shall we…

  • RedMark

    https://www.facebook.com/manchesterunited/videos/10153444955672746/
    Itt meg volt jatek… A masodik golnal nem is akarmilyen

    • RedDevil4life

      Ilyen gólt mikor lövünk megint, hogy saját térfélről indulva, négy passzból beverjük?

    • godlikezaza

      el se merem indítani

      • stanleykubrick

        És még lőttünk másik hármat a CR három gólja mellé. 😀

        • Angus

          Ja hát voltak évek, mikor gyaláztuk a Newcastle-t rendszerint. 😀

    • stanleykubrick

      Igen, 8 éve ezen a napon lőtte első tripláját CR a United mezében, kár, hogy ezt a robotot nem tudtuk megtartani.

    • mi lettünk az új liverpool

    • mc’paddy

      Itt se volt gyenge

  • Angus

    Szenvedés lesz a mai is, csak most épp más az ellenfél…

    • csinibob

      NEm nagyon várható más, amikor még harmadosztályú Sheffield is levágta, hogy elég a tükörszélsőnkre odazavarni 2, néha 3 embert. Középen szinte sohasem próbálkozunk, Mata nem tudom, hogy mit játszik, szóval nagy csodára tényleg nem kell számítani.

      • stanleykubrick

        Most már ott járunk, hogy tényleg a klasszikus 442-t kellene elővenni, mondjuk egy Depay, Carrick, Schneiderlin, Young – Martial, Rooney felállással mondjuk.

        • mddnszksz

          Lajos nem fogja ezt megkockáztatni sajnos, ha na adj Isten nem jön be és kikapunk akkor ismét meleg lesz alatta a trón

          • stanleykubrick

            Abból indulok csak ki, hogy a Swansea ellen meg most a Sheffield United ellen is ment a próbálkozás, hogy akkor Martial bepucol középre idővel és várunk valami beadás félére.

        • csinibob

          Úgy nem lenne meg a 65% körüli poszesszió.

        • enyeger

          én szívesen megnézném a kezdőben Pereirát (úgy éreztem jól szállt be a meccsbe a Sheffield ellen és mintha jöttek volna a támadó passzok) és akár játszhatna szabadabb szerepkörben Martial mögött…és Herrerát se kéne kivenni a csapatból…persze ebből az lesz h egyik se fog kezdeni és Rooney lesz elöl v Martial mögött

          • stanleykubrick

            Szerintem a szokásos Carrick, Schneiderlin – Martial, Herrera, Mata – Rooney lesz ebből elől, de Young nagyon kellene a szélre, nem tudom milyen fittségi állapotban van. Soha nem hittem volna, hogy még ilyen igazolások után is őt fogom követelni a csapatba és szélre. Bár, ha már jobbhátvédként feltűnik, az is sokat segíthet.

          • enyeger

            igen valószínűbb h nem lesz “meglepetés”…bár én már annak is örülök ha Schneiderlin játszik és nem Fella lesz középen
            Young meg játszhatna a szélen de hátul lehet nagyobb szükség lenne rá..CBJ kikészít azzal ahogy fut 😀

          • stanleykubrick

            Az biztos, hogy kikapcsolom a tévét, ha Fellaini-Carrick kettőssel kezdünk középen.

        • Yossuf_84

          Ezt adom én is. Nem is értem, hogy ha többen “redzone”-ban vannak, Mata hogy – hogy nem? Akkora fiktív ez is LvG-től, hogy az hihetetlen… Memphis helyett talán Lingard, azt csókolom.

          • stanleykubrick

            Igen, hihetetlen. Smalling, Blind, Mata éjjel-nappal nyomja. Schneiderlin meg aki lepadozott pár meccset, aztán játszott kicsit, az gyanús. Januzajnak meg egyenesen meg van tiltva a futball. 😀
            David szintén, tök mindegy, milyen sorozat van, szegény Romero…. 😀

          • Yossuf_84

            😀 Meg Marcika is. Elgondolkodtató… A Mi Davidünk azért ne legyen “redzone”-ban. 🙂 De akár megnéznék egy DeGea- Darmian, Smalling, Blind, CBJ43- Lingard, Carrick, Morgan, Young- Memphis, Marcika 442-öt is… 🙂 Ha már Memphis a felkészülés során rendre csatár volt. Ott például folyamatosan 442-t játszottunk. És ha jól emlékszem legutóbb mikor csatár poszton volt, gólt szerzett.

          • Newton_heath

            Valószínű 90 perc tötymörgéssel nem lehet red zone-ba kerülni.

        • Newton_heath

          Én is erre jutottam, de Herrera mindenképpen benne lenne…Carrick / Schneiderlin – Herrera/ Schweini..Rooney meg egy kicsit Martial mögött…Nekem nagyon tetszett a City tavalyelőtti 4-4-2 je, amikor a szélsők folyamatosan befelé jöttek, és támadásban 4-2-2-2 volt..

          • Yossuf_84

            Herrera inkább box-to-box, ha 442 lenne, sajna nem fér be. Pedig az egyik kedvenc player.

            Oda Morgan-Bastian kellene, de jelen esetben Morgan-Carrick.

      • Angus

        Teljesen érdektelenné váltak az ilyen beszélgetések, diskurzusok számomra, mint hogy mi várható a következő meccsen. Leszarom lassan a kezdőt is, pedig rendesen tűkön ültem régen, hogy hogy állunk fel.

  • az ilyen promócióknál érdemes megnézni az apróbetűs részt is. bebaszna, ha hetes oddsot fizetne egy lőtt gólunk

    • mddnszksz

      azoknak ennyi akik újonnan regisztrálnak a sportfogadó portálhoz gondolom

      • nemtom, de amúgy 1.20 körül van

        • mddnszksz

          ja normális csapatoknál, nálunk szerintem 1,80 körül 😀

    • stanleykubrick

      Nekem akkor is tetű ironikus, hogy ilyenek jelennek meg a honlapunkon.

      • célt elérték, valószínűleg mindenki kattintott

    • ketomika22

      tapasztalatom szerint pár fontban korlátozzák a tétet. az Unibet a black fridaykor 10en valamennyi favorit oddsot “óriási” magasra emelt. de valami 10 euró körül korlátozták a max tétet.

  • csakaMU

    Jár a pacsi Bowie-ért! Eléggé idevág most. Természetesen x lesz ma, a pooltól meg kikapunk és Lajosnak megköszönik áldásos tevékenységét. Annyiszor írom le hogy hátha bejön.