Egy jó kis három-három?

Békés vasárnapunk megzavarására alkalmas találkozó következik, mert hogy már egyet sem lehet aludni a következő Liverpool – Manchester United rangadóig. Rangadó, bizony, a mai meccs direktben is meghatározhatja a BL-indulást jelentő helyek sorsát, hiszen amelyik csapat ma sem szerez pontot, annak nagyon össze kell kapnia magát tavasszal, ha nem a tévék előtt ülve akarja hallgatni a Bajnokok Ligája himnuszát. Annyira kéne mindkét menedzsernek a győzelem, hogy az iksz adja magát, mégis megpróbáltunk találni 7-7 érvet egyik vagy másik csapat győzelme mellett, és a hét közben mindkét csapat által játszott 3-3-ban sem csalódnánk.klopp van gaal

Hazai

Valljuk be, irigykedünk hogy sikerült megszerezniük Jürgen Kloppot. A német jó fej, már jobban beszél angolul mint Lajos valaha fog, és mint azt a Dortmundnál láthattuk, jó focit is akar játszani a csapataival. Ráadásul a vonal mellől végig kommunikál a játékosaival, őrjöng, reklamál, motivál. Tudunk olyan menedzserekről, akik szerint ez nem számít semmit egy meccs végkimenetelében, de Klopp nem ezek közé tartozik.

Ha van Gaal úgy gondolja, hogy majd kipasszolgatós alibivel és az egy-két helyzetünk értékesítésével fogjuk megnyerni a meccset, akkor fel is készülhetünk a vereségre. Letámadás, középpályás hentelés, gyors ellenakciók – erre mindenképpen számíthatunk a hazaiaktól, és akkor nekünk reszeltek.

Schweinsteiger és Carrick, a két harmincas védekező középpályásunk nem bevethető, így Schneiderlin mellett vagy Herrera, vagy Fellaini fog feltűnni szűrő poszton. Utóbbira nagyobb az esély, hiszen a suta (és az Anfielden különösen veszélyeztetett) belga óriás kezdett Newcastle-ben is, és alighanem ma is kulcsszerepet szán neki Lajos a pontrúgásoknál. Közben meg átrohannak a középpályánkon.

Rooney mostanában beindult, de az Anfield nem éppen a kedvenc játszótere, így nem lepődnénk meg rajta, ha csapatkapitányunk visszatérne őszi formájához, vagyis a pocsék játékhoz. Everton-nevelés, United-legenda, a scousereknek van okuk utálni őt, és ez általában nem Rooney jobbik formáját hozza elő, 23 meccsen csak 5 gólt lőtt az ősellenségnek.

Klopp a foci John Lennonjának nevezte Fergusont, és hogy nagy tisztelője az Öregnek, azt nem csak ebben mutatja ki, hanem a Fergie-time alkalmazásában is. A West Brom és az Arsenal is az utolsó percekben kapott gól miatt nem távozott győzelemmel az Anfieldről, tehát végig koncentrálni kell, hogy ne legyen csattanó a meccs végén.

A szélekre nagyon oda kell figyelni, főleg a felnyomuló Clyne – Moreno duó okozhat létszámfölényt a vonalak mellett, és hát szélső hátvédekből mostanság nem állunk túl jól, szélsőink között pedig nem nagyon találunk védekezésben hasznost.

Benteke, Benteke, Daley Blindre mentek-e?benteke blind

Vendég

Akármilyen szarok vagyunk, a Liverpool még szarabb. Ha mi hatodikak vagyunk, ők épp kilencedikek. Ha mi kiesünk a BL-csoportból, oda jutunk ahová ők elküzdötték magukat egy sikeres csoportkörrel. Ha nagy nehezen egy 93. perces tizivel gyűrjük le a harmadosztályú ellenfelünket, akkor ők ikszelnek egy negyedosztályúval. Mindig van lejjebb, és sok hétvégén el is viszik a show-t azzal, hogy a miénknél egy még nagyobb égéssel kerülnek távolabb bármitől, amiben szezon elején, közben vagy után még bízhattak a szurkolóik.

A Liverpoolnál még nálunk is több a sérült ebben a szezonban. Talán Klopp keményebb edzésmódszerei (erre utal a sok hasonló sérülés), talán a téli meccsnaptár okozta túlterhelés, talán csak a balszerencse okán, de Coutinho, Skrtel, Origi, Sturridge és Lovren sem lesznek bevethetőek, és azért nagyon nem bánkódunk, hogy ők nem játszhatnak.

Védelmük viszont nem csak a sérültek miatt lyukas, hanem úgy általában. Eddig 27 gólt nyeltek be a bajnokságban, tehát nagyjából minden meccsen összehoznak egyet, néha többet is. A meccset befolyásoló hibákat most a Mignolet – Touré – Sakho hármastól várhatjuk.

Martial, a hidegvérű gyilkos éppen a mocskospúl ellen mutatkozott be, ráadásul egy nem kis góllal, és ma is benne van, hogy egyéni megmozdulásai jelentik a különbséget a két csapat között.martial

Kár lenne hinni a pletykáknak, hogy vereség esetén van Gaalt kibasszák, de az biztos, hogy egy nagy zakó után nem csak a sajtóban merülne fel a menesztésének lehetősége, de a vezetőségben is. Ezzel ő is tisztában van, na meg azzal is, hogy egy szép győzelemmel akár egész szezonra megveheti a bizonytalan szavazókat, még ha egyre nagyobb is az outisták tábora. Meg hát LvG – Pool 3-0 eddig.

Rooney. Amennyire elmehet a meccs rajta, éppen annyira meg is nyerheti nekünk. Utóbbi három meccsén gólt szerzett, sőt jól is játszott, és ma is benne van, hogy az ellenséges légkör nem piros lapot, hanem bombagólt hoz ki a csékánkból. Vagy Bogdán Mignolet nyomat egy dudekezést.

David de Gea, 201.