Amennyire inogott a pad egy hónappal ezelőtt menedzserünk valaga alatt, annyira elcsendesültek mostanra a sportsajtóban a Lajos elbocsátásáról szóló pletykák és ultimátum-híresztelések. Mindezek ellenére nem mondhatjuk, hogy minden szép és jó Manchester vörösebbik felén: szánalmas decemberi nyeretlenségi sorozatunkat ugyan sikerült elfeledtetni néhány kellemesebb eredménnyel, a szórakoztató, sziporkázó játék azonban továbbra is olyasvalami, amit legfeljebb csak nyomokban tartalmaz kedvenc csapatunk. Nem is lenne túlzás feltüntetni ezt a figyelmeztetést a klub címere alatt – még úgy sem, hogy a mogyoróval ellentétben a gólokra valószínűleg senki sem allergiás. Kivéve persze Louis van Gaalt, de hát ő különleges – megbocsátjuk neki. Pláne akkor, ha sikerül legyűrnünk ma délután a Southamptont az Old Traffordon.

A legjobb szó a mostani szituációra a patthelyzet, hiszen hiába lehetett volna lecserélni van Gaalt, nagyon nem tudtunk volna kit a helyére hozni. Egy másik különleges (a Chelsea-vel megbukó fajta) kompatibilitása a Manchester Uniteddel minimum megkérdőjelezhető, Giggs pedig hiába lenne erős pont ezen a területen, valójában semmi sem garantálja, hogy jobban szerepelnénk vele, mint holland filozófosusunkkal. Abból főzünk tehát, amink van, és úgy tűnik, ez a keretre is igaz, nincs jele ugyanis egyelőre erősítésnek a téli átigazolási szezonban. Annak fényében, hogy a Valencia, Smalling, Rojo, Shaw védőnégyest simán el tudjuk képzelni első számúnak, meglehetősen különös a tétlenség, hiszen hárman közülük ugyebár már hónapok óta sérültek, és egy darabig még biztosan nem is számíthatunk rájuk – ráadásul Young is csatlakozott a tartós sérültek táborához. Ez pedig több okból is nagy baj:

1. Blindről a kezdeti fellángolás ellenére kiderült, hogy nem középhátvéd
2. Nincs olyan szélső védőnk, aki lendületet tud vinni a támadójátékunkba
3. Ettől függetlenül a támadásaink többségét még mindig a széleken vezetjük

Annyira naív nem vagyok, hogy azt gondoljam, a hónapok során Lajos nem jött rá ugyanezekre, ettől függetlenül azonban nem tud, vagy nem is akar változtatni. Varela, McNair és CBJ43 egyike sem az a szint még, akire komolyabb nyomást lehet helyezni, márpedig egyikük így biztosan játszani fog – valószínűleg utóbbi. Így a hátsó négyes kénytelen-kelletlen a Darmian (#60mins), Smalling (#beastmode), Blind (#slomo), Borthwick-Jackson (#datmove) sor lesz ezúttal.

A háromfős középpálya az előző év tavaszán annyira jól működött, hogy van Gaal gyorsan elfelejtette erre a szezonra, nehogy legyen némi örömünk. Schneiderlint (#youshallnotpass) szerencsére ez nem zavarja, aki egyértelműen a legstabilabb középpályásunk ebben a szezonban, és mivel két veteránunk, Schweinsteiger és Carrick éppen sérülésből térnek vissza, nem lenne meglepő, ha megint Fellaini (#milanpls) ámokfutását kellene néznünk a pályán, aki az említett időszakban elég jól tolta, mostanában azonban előre-hátra nettó emberhátrány – még akkor is, ha a Pool elleni győzelemhez az ő sérója is kellett.

Picivel előrébb az ősszel érthetetlenül sokat mellőzött Herrera (#menlove) mostanában sok bizalmat kap – cserébe ő sem képes hozni tavalyi formáját, csak hogy ne lehessen teljes az örömünk. És miután Lajos – ha valami, hát ez kiderült az elmúlt másfél hétben – nem éppen nagy híve az intenzív rotálásnak, ezért könnyen lehet, hogy a széleken most is Martial (#worldclass?), valamint Lingard (#worthclass?) szaladgálhatnak majd, pedig a mostanság sokat padozó Mata, illetve az elmúlt néhány alkalommal fejlődés jeleit mutató Memphis is kaphatának esélyt.

Ha valaminek lehet mostanság örülni a United háza táján, az Wayne Rooney (#welcomeback) feltámadása, aki a pocsék 2015-ös esztendő után idén eddig minden meccsén betalált: négy mérkőzésen öt találat szerepel eddig a neve mellett. Ha a minőséget is figyelembe vesszük, akkor elmondható, hogy ha nincs Dummet megpattanó lövése, akkor sorozatban négy összecsapást nyertünk volna az ő győztes góljaival (!), amihez hasonlóra nem volt még példa – pláne nem mostanában.

A kapuban De Gea (#byebyemadrid) élete szezonját futja (megint), így összességében azt mondhatjuk, hogy a legelső és a leghátsó emberünk van most a legjobb formában. Ha kettejük között összeállna végre valami, akkor talán nem kellene izgulnunk az idei BL-helyek miatt, amíg azonban nincs meg a balansz (másfél év után felmerül a kérdés: miért, kedves Lajos?), addig talán mindenki jobban jár, ha félreteszi az optimista utópiákat.

És hogy mi várható a Szentektől? Nos, ők legalább annyira inkonzisztensek idén, mint mi, hiszen hiába nyertek most simán két alsóházi csatát is, előtte nyolc meccsen csupán egyetlen alkalommal győztek – igaz, akkor 4-0-ra tiporták el az Arsenalt, csak hogy teljes legyen a WTF-faktor. A mostani 10. hely mindenesetre azt mutatja, hogy a folyamatos szétvásárlások ellenére továbbra is tartja magát a Koeman-csapat, ám az elmúlt évek Southamptonjait tekintve egyértelműen ez tűnik a legverhetőbbnek: a szeptemberben is hátrányból felállva gyűrtük le őket a St. Mary’s-ben.

A játék varázsütésszerű javulására nem számítunk, ám ha a nagy csapatokra olyannyira jellemző „szar játékkal is tudunk nyerni” mentalitást sikerülne továbbgördíteni, még bármi kisülhetne ebből a szempontból. Ilyen szempontból a Soton ideális ellenfél lesz: nem azok a buszozós fajták a piros-fehérek, így ha bizonyítani szeretnénk, hogy helyünk van a top négyben, akkor itt az ideje – ezúttal nem lesz helye kifogásnak. Reméljük, a szentek segítenek nekünk végleg túllendülni a holtponton – talán ez az, amire leginkább szüksége van most a csapatnak.