Győzelmi kényszerben – FA Kupa, 5. forduló

Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy csapatunk mérkőzései egyre kevesebb rajongóban keltenek lelkesedést és ez sajnos nem az ellenfelek miatt van – ugyanis a sorsolásunk mindenhol nevetségesen kedvező – hanem kedvenceink játéka okán. Továbbá nem csak a játék, de az eredmények is finoman szólva megkérdőjelezhetőek. Az ellenfél ezúttal a Shrewsbury Town szép tizenegy szál legénye lesz, akik egyetlen harmadik vonalban szereplő csapatként jutottak el a nyolcaddöntőig az FA Kupában, a United pedig győzelem esetén a West Ham Unitedet fogadhatná az Old Traffordon az elődöntőért. Annak viszont nagyon örülünk, hogy átléptünk a bűvös 4000. számot a Facebook oldalon, köszönjük!

You are the best

You are the best!

Riválisunkról elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy az FA Kupa legjobb 8 csapata között már járt kétszer, sőt az 1960-as évek elején még a Ligakupa elődöntőbe is benézett a csapat, ellenben a Premier League (vagy egyéb hasonló nevű első osztályú) küzdelmeiben még soha nem szerepelt. Jelen esetünkben azonban nem árt vigyázó szemekkel figyelni, hiszen a kisvárosiak előbb a Cardiff City együttesét, majd a Sheffield Wednesday tizenegyét ejtették ki a legendás kupasorozatban, akik bizony mind a ketten egy vonallal fentebb szerepelnek. De ha egyesek számára ez sem lenne elég, elmondhatjuk, hogy kedvenc szakemberünk, David Moyes is lehúzott három szezont a sárga-kékeknél, ettől az információtól pedig biztosan lesznek még rémálmaitok a héten, így a hétfői munkanap nehézségei mellett.

I will be back bitches!

                                        I will be back bitches!

A rivális stadionja egyébként közel 10 000 fős, tehát a hangulattal sem lesz probléma, és ha azt is hozzátesszük, hogy a Shrewsbury mezei néha meghasonulásig úgy néznek ki, mint a Boca Juniors legendás hazai szerkói, akkor már joggal van okunk hinni abban, hogy minden ellenünk esküdött.

shrewsbury-promotion-8x6549-2425794_478x359

Mindez különösen akkor válik kézzelfoghatóvá, ha realizáljuk, hogy de Gea továbbra is sérült, de Januzaj, Varela, Phil Jones és a legendás CBJ sem kaphat helyet a kezdőben. Ismeretlen Fellaini visszatérésének az ideje, ahogy Schweinsteiger esetében sincs ez másként, szóval mindenki húzza húzzon bele, aki a pályán van, mert még a csapatkapitány Rooney támogatására sem számíthatnak. Viszont, hogy valami biztatót is mondjunk, Rojo és Valencia lassan, de biztosan közelít a visszatérésre, de így is könnyen előfordulhat, hogy a szezon végére nehéz lesz meghatározni, hogy José Mourinho miért irányít egy U21-es csapatot?

what?

                               what?

A dolgok tehát változatlanok, a csapat játéka pedig akkor kérdőjel lesz a mai napon is, akárcsak egy gerincferdüléses nebuló háta, mi pedig már csak abban bízhatunk, hogy néha a hátrányos helyzetben lévők is járnak sikerrel. A mérkőzést a Sport 2 fantasztikus csatornája hozza el hozzánk és néhányan ismételten a Mozaikban tekintik majd meg a mérkőzést, amihez szabad a csatlakozás.