Derbi – „futottak még” kategóriában

„idén a PL tele van meglepikkel, egyvalami konstans, az a szar amit mi produkálunk” godlikezaza

Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt éles verseny kezd kirajzolódni a bajnoki címért folyó küzdelemben. Bár a Manchester City két ponttal előttünk áll az első helyen, mi egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, mivel még az FA kupában is érdekeltek vagyunk. A West Ham elleni 3-1-es győzelem remek játékkal társult, így minden okunk megvan rá, hogy – habár a Gent ellen sikeresen megvívott BL nyolcaddöntő is megterhelte a csapatot – az Etihadban rendezendő manchesteri derbi után már az élen kezdjük meg a bajnoki versenyfutás finisét. És akkor hirtelen egy utcáról behallatszó dudaszó felráz merengésemből, ráébresztve, hogy a valóság sajnos nem egészen a fent leírtak szerint fest.

man-united-man-city

Valójában két csalódást keltő teljesítményt nyújtó csapat összecsapását figyelhetjük délután, ahol valószínűleg csak annyi lesz a tét, hogy el tudjuk-e venni a City maradék reményét is a bajnoki címet illetően. Bár egy esetleges győzelem esetén 1(!) pontra közelítenénk meg a strandkorlátkékeket, egyben a Wenger Trophy-t jelentő helyezést, tehát akár reménykedhetnénk még egy PL happy endingben is.

Manuel Pellegrini Manchester City

Amióta kiderült, hogy a szezon végén megköszönik a ráncos chilei mester munkáját és a tar hispán félisten váltja az olajosan csillogó padon, Pelle anyó finoman szólva fél szívvel látszik végezni munkáját, bár egy jó BL szerepléssel még szépen is tudna búcsúzni játékosaitól. A United idei teljesítményét pedig remekül összefoglalta godlikezaza nevű kommentelő társunk, amely gondolat fent olvasható a poszt elején. Agüeroék az utolsó öt bajnoki meccsükből hármat elvesztettek, és csak egyet nyertek meg, de mi sem vagyunk túl acélos formában a 2-1-2-es mutatóval. Ráadásul idétlen idők óta csak a Liverpoolt tudtuk idegenben elkapni – és a vörösök elleni EL összecsapások után már ezzel sem kérkedhetünk túlzottan (ó dehogynem).

West-Brom-v-Manchester-United

Sérült-fronton rohamosan javul a helyzetünk, már csak heten vannak a listán, közülük Herrera és Borthwick-Jackson visszatértére már ma számíthatunk. Persze ők nem szupermenek, mint instant Fella, ezért valószínűleg csak 3-4 hét múlva lesznek legkorábban meccsfittek. Még Mata is visszatérhet az eltiltás után. A City hiányzóit illetően Otamendi és Kompany kiesése okozhat gondot a védelemben, amennyiben a támadójátékunk fenyegetést jelent majd, De Bruyne hiányzásának nem tudunk nem örülni, Delph hát… ő Delph, Nasri meg menjen a picsába.

OtamendiKompany

A kezdőnket illetően két biztos pontot feltételezhetünk, a védelem frissességtől kicsattanó tartóoszlopa, Blind és a középpálya motorja, Fellaini szereplését tapasztalataink szerint nem úszhatjuk meg. A filozofi-, processz- és kincstári optimizmus pozitív nullanullát a rotáció jegyében talán a De Gea – Valencia, Smalling, Blind, Rojo – Schneiderlin, Fellaini – Martial, Mata, Lingard – Rashford tizenegy éri majd el – a végletekig kifacsart játékosok hiába is könyörögnének sírva pihenőért a kegyetlen holland mestertől.

vangaal

Lajossal egyébként meglepően türelmesek a szurkolók, még egy repülőgép sem zúgott el az Old Trafford felett LVGOUT feliratú transzparenssel, bár rossz nyelvek szerint Elon Musk SpaceX projektjének következő kilövésén egy Van Gaal to the Moon kiírás lesz látható a kozmoszba startoló rakéta második fokozatán. Mondanám/írnám, hogy muszáj győzni a derbin, már maga a derbi volta, a szurkolók kiengesztelése, a BL hely esélye, stb. miatt, de hacsak a sudoku megoldása időközben nem lesz komplett, attól tartok a győzelem nem bír elsőrendű fontossággal a holland pöcs számára. Mindenesetre, ha LVG végleg elveszne a vízszintesek és függőlegesek szövevényes világában, nem kell aggódni, már rángatja a carringtoni kerítést az utódlására pályázó barátunk:

Mourinho-winking-360x240