Így állunk most – visszapillantás és előretekintés a 2015-16-os szezonra

A válogatott szünet lehetőséget ad, hogy kicsit összegezzük azt, amit ebben a szezonban átéltünk és előre is tekintsünk picit, illetve bátran bocsátkozzunk jóslatokba a szezon hátralévő 1,5 hónapját tekintve. Bizony így elrepült az idő, alig maradt néhány mérkőzés, hogy vállalhatóvá formálódjon 2015-16.

Januzaj gólt szerzett, kezdő volt, kölcsönbe ment, nem játszott, visszatért és most itt nem játszik. Csakhogy kezdjem ezzel a felütéssel a bejegyzést. A belga saját magunk megnyugtatására lett visszahívva januárban. Adnan pedig mindössze 2 mérkőzésen kapott lehetőséget az eltelt 2 és fél hónapban, azt is csereként, néhány percre. Na, de jöjjenek a vidámabb (?) dolgok.

A szezon elején még játszottunk jó mérkőzéseket, na jó, azóta is, csak volt egy kisebb hatásszünet. Szóval a van Gaal alatt minden jobb volt is lekorlátozódik két hatos győzelmi sorozatra a bajnokságban (2014-15) és arra, hogy 2015. november 28-án egy pontra álltunk a listavezetői pozíciótól és képesek voltunk egy döntetlenre hullajtott mérkőzést is visszahozni, a Watford otthonában. Azt megelőzően ráadásul zsinórban vertünk a 3 (!) gólokat. Az Everton, a Southampton és a Sunderland sem úszta meg kevesebbel. Sajnos a már augusztusban tisztán látszódott 4231-es felálláson a világért sem változtattunk volna, így Fellaini gyakran tízesben vagy védekező középpályásként játszott és játszik is és ez holland mesterünkre nézve igen nagy kudarc. A bepróbált 433 vagy 4141 nem elképzelés volt, csupán kényszer van Gaal részéről.  (http://stretfordend.taccs.hu/2015/08/31/taktikai-meglatasok/)

A sérüléshullám és a filozofi kiteljesedése október és december között csúcsosodott ki. Akkor ugyanis 14 mérkőzésből 6 darab 0-0-t sikerült összehozni, 3 győzelem, még 1 döntetlen (Leicester City elleni 1-1) és 4 vereség díszelgett a zsákban. A sérülésekről hosszasan lehetne értekezni, de igen nehéz okosat mondani, hiszen nem igazán tudjuk az okát, de a szezon elején kevesen fogadtak volna arra, hogy Weir, Poole, Riley vagy Borthwick-Jackson nevű játékosokat is látnak majd a Manchester United csapatában.

Riley

A Bajnokok Ligája is repült. Az volt az első mérkőzés, amikor van Gaal érthetetlen módon adta fel addigi elveit és szaladt bele egy kőkemény faszerdőbe Wolfsburgban, vállalhatatlan cserékkel. Mikor máskor, ha nem egy sorsdöntő mérkőzésen? A minden hájjal megkent mestert nem lehetett kirúgni, hiába zúgtak és zúgnak a pletykák Mourinho érkezéséről. Legnagyobb tudásunkkal biztattuk az átigazolási időszak esetén a vezetőket, de senki sem érkezett. (http://stretfordend.taccs.hu/2015/12/14/atigazolasi-korkep-2015-tele/)

Januárban így aztán fordult a kocka és érkeztek zsinórban a győzelmek végleg feladtuk a labdabirtoklós játékot, ennek következtében őrült mérkőzések jöttek, amiben 3-3, nagyobb arányú győzelmek és újabb vállalhatatlan vereségek követték egymást.

Kiestünk az Európa Ligából is, de legalább rájöttünk, hogy van egy Rashford nevű tehetségünk. Louis van Gaal szerint pedig így legalább nem kell játszani csütörtökönként. Kiégettük a Blind, Smalling, Martial triót. Martial idén már 36 mérkőzésen volt kezdő és 3 alkalommal lépett pályára csereként. Rooney továbbra is csalódás, igaz a sérülése a legrosszabbkor jött, de nála már csak Depay gyengesége lepett meg minket jobban. Máksorsolással eltötymörögtünk az FA Kupa negyeddöntőéig, ahol még vár ránk egy ütős londoni túra.

anthony-martial-celebration_3430777

Nagyjából itt állunk most. A West Ham United elleni FA Kupa mérkőzést április 13-a estére tűzték ki, a maradék nyolc bajnoki összecsapáson három komolyabb rangadónk lesz. Úgy gondolom az Everton, az Aston Villa és a Crystal Palace és a Bournemouth legyőzése hazai pályán mindenképpen a kötelező feladatok közé tartozik. A Tottenham Hotspur és a West Ham United otthonából 1-2 pont is sikernek tűnik. A Norwich City legyőzését könnyen be lehetne sorolni a kötelező kategóriába, de megeshet, hogy a sárgák két fordulóval a vége előtt még kőkeményen a bennmaradásért harcolnak majd, ráadásul idegenben játszunk ellenük és idén már egyszer megvicceltek minket. A Leicester City elleni hazai mérkőzés is eléggé döntetlenszagú. Michael Caley számításai szerint 67 ponttal lehet majd elcsípni a 4. pozíciót, az én kalkulációim szerint igencsak 65-68 pont körül végezhetünk majd. Ez alatt aligha van értelme számolni a 4. hellyel.

reelbeba kedvéért minden poszt aljára egy Mourinho-s kép

reelbeba kedvéért minden poszt aljára egy Mourinho-s kép

Mindenesetre nagyon kíváncsiak vagyunk a ti eredményeitekre. Nincs sok mérkőzés, töltsétek ki a táblázatot és mutassátok meg nekünk mire jutottatok. Igen, már alig várjuk azokat a képeket, ahol bajnokok leszünk.

A bizonyos kalkulátor:

http://www.worldfootball.net/table_calculator/eng-premier-league/