Következő megálló: Wembley Stadion

Louis van Gaal szerencsefaktora egyszerűen nem akar alábbhagyni. A West Ham United kiejtésével a csapat belavírozott az FA Kupa elődöntőjébe, ahol az Everton együttese ellen kell, hogy megmutassuk majd tudásunkat. A Londonban aratott győzelem, ismét azon meccsek sorába kerül bele, amikor elhisszük, hogy finggal lehet piros tojást festeni.

fella

A mérkőzésre van Gaal egyértelműen egy megmagasított, combosabb kezdő tizenegyet rakott össze. Végül játékra jelentkezett Fosu-Mensah és még a hollandunk sem annyira megszállott, hogy ne honfitársát részesítse előnyben a hétvégén „mennyei” szintet futó olasszal szemben. Így ott volt Blind, Smalling és Rojo is. Az előzetes várakozások szerint pedig visszatért Fellaini is és van Gaal Carrickben látta a biztosítékot, így végül őt jelölte a kezdőbe Schneiderlin helyett és az angol csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Mata és Depay a padon csücsült, előbbi kihagyása némileg meglepetést volt. Viszont végre ott volt Herrera a kezdőben, a szokásos Martial, Lingard, Rashford hármas mellett. Így 4141-szerű felállást követtünk, amiben Lingard ismételten a szélen kapott szerepet.

Az első félidő annyira unalmasra sikerült, hogy egy 17. percben elpuskázott Fellaini helyzeten kívül egyebet nem is tudtunk feljegyezni. Egyetlen egy pozitívum a stadion felett elúszó szivárvány volt, hiszen az eső szépen rákezdett, de a lemenő nap megcsillantotta fényeit az égen.

Cf8YWuiWEAAbaj7

Nem véletlen mondás az, hogy a meccsnek jót tesz, vagy éppen tenne egy gól, ez ezúttal is így történt. Herrera akasztott meg egy támadást, amiből a labda Martial elé került, aki okosan szolgálta ki az ifjú angolt. A fiatal titán pedig képtelen kis gólt lőni, ezúttal is olyan hanyag eleganciával csavarta be három védő gyűrűjében a labdát, hogy öröm volt nézni, ahogyan a kapuban táncol a pöttyös.

Rashford-goal-min

Az egyébként igen gyengén muzsikáló West Ham láthatólag össze is zavarodott a bekapott a góltól és a leshatáron kilépő „chest control” passza után Lingard tekert középre, Martial középre bombázott, a közben szépen a kapu elé somfordáló Fellaini pedig bepakolta a második gólt is Randolph hálójába.

Louis előbb a Rojo-Valencia majd a Herrera-Schneiderlin cserét lépte meg, de ez mintha minket zavart volna össze. Bilic csapata ugyanis minden mindegy módon tolta fel játékát és de Gea a 78. percben még bravúrral mentett egy szögletet követően, egy perccel később már ő is teljesen tehetetlen volt. Fellaini megpróbálta ugyan izomból mellbe rúgni a gólszerző Tomkinst, de ez a kísérlet hatástalannak bizonyult. Carroll okos kapu felé továbbítása pedig ezúttal egy asszisztot eredményezett a támadónak.

125906

A 89. percben de Gea újabb bravúros védésére volt szükség ahhoz, hogy ne tölthessünk további harminc percet a képernyő előtt, amiben lélektanilag már bizony mi lettünk volna hátrányban. Ugyanis a Smalling-Schneiderlin duó annyira sikeresen oldott meg egy tök veszélytelen beadását, hogy azt még a Brown-Barthez duó is megirigyelte volna. (jelenet 1:20-tól, https://www.youtube.com/watch?v=NEkNVhQopKk )

A kipattanóból pedig már szerencsére csak egy lesgólra futotta a hazaiaknak. A végén pályára lépett Rooney is, korosodó legendánk Rashford helyén kapott pár percet. Érdekes adalék, hogy az ifjú angol 11 találkozón 6 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, még Rooney 33 találkozón 14-szer volt eredményes ebben a szezonban. A következtetéseket persze mindenki vonja le maga.

A két csapat egy igen lagymatag mérkőzést játszott. Ahhoz képest különösen, hogy a hazaiak erősen fogadkoztak, hogy mindent bevetnek a kupa elhódítása érdekében, nekünk pedig nem túl sok más opciónk maradt egyébként sem a szezon megszépítésére.

Cf86mflXEAAFE9q

Április 23-án délután mindenesetre az Everton következik. Martinez csapata egyáltalán nincs jó formában, viszont láthattuk, hogy mire képes a Lukaku, Barkley, Lennon hármas. Különösen a belga képes olyan napot kifogni, amikor lazán 2-3 gólt is hinthet egy találkozón. A túlzott optimizmustól tehát óvva intenék mindenkit, de a továbbjutás egyértelműen örömteli esemény. Csapatunk 2011 után játszhat ismételten elődöntőt az FA Kupában, a győzelemre pedig 2004 óta továbbra is várunk türelemmel.