Halovány reménysugár

A Manchester City a hét közepén kiesett a Bajnokok Ligája küzdelmeiből, ami miatt bizony valószínűleg nem igyekeznek kegyelmezni az Arsenal csapatának hazai pályán. Így most még fontosabbá vált a győzelem számunkra, a kiesés ellen menekülő Norwich City azonban valószínűleg nem adja majd könnyen a bőrét.

Norwich-City-A-750x360

A sárgák helyzete igen érdekes, hiszen az elmúlt három fordulóban még gólt sem lőttek, ráadásul kaptak egy sima hármast otthon a Sunderland ellen és még a Crystal Palace is legyűrte őket. Ezt követően viszont hoztak egy jobb mérkőzést az Emirates stadionban, igaz onnan is pont nélkül kényszerültek távozni. Még korábban pedig a Szarkákat verték otthon egy gólokkal teli találkozón és Pulis varázslatát is megtörték idegenben egy 1-0-val. Szóval jobb félni, mint megijedni, igaz utóbbi aligha jellemező van Gaal személyiségére.

1940444

Csapatunk erőtől duzzad és valószínűleg ismételten beveti a klasszikussá érett 4231-es hadrendet, hiszen Fellaini kapott hárommérkőzésnyi eltiltást és Schweinsteiger sérülésével a Carrick, Schneiderlin duó jó eséllyel a kezdőben kap majd helyet. Louis meg is jegyezte, hogy a belga kiesése miatt rotálni és változtatni kell. Nyilvánvalóan látjuk majd ezt a hatalmas változtatást. Őszintén meg is lennénk lepve, ha csapat további részében bármilyen cserék állnának be. A védelemben a Valencia, Blind, Smalling, Rojo négyest, míg előre a Martial, Rooney, Lingard, Rashford kvartettet jósoljuk. Herrera, Mata és Depay meg pukkadjanak meg a kispadon, Januzaj meg keressen magának másik csapatot.

Megint az a helyzet, hogyha szeretnénk valamit az élettől, akkor nyernünk kell, és nem igazán van más esély, de riválisunk is pontosan ugyanezt mondhatja el, szóval igen csak ki-ki mérkőzés van kilátásban és bár papírformának tűnhet a vendégsiker, azért a nagy téttel való fogadásokat mi nem ajánljuk. Ugye Lajos?

1ECB7A8309364D4FBF761559A72DAF2D

Csapatunkról még érdemes megjegyezni, hogy David de Gea zsinórban harmadjára nyerte el a Sir Matt Busby trófeát. Úgy gondolom, ez az információ egyben szépen összefoglalja kedvenceink elmúlt három szezonját. Nehéz nem megemlíteni, hogy az eggyel előttünk álló Manchester City 25 (!) góllal, míg az eggyel mögöttünk lévő West Ham United 17 (!) góllal szerzett többet, mint mi. Mérkőzésenként tehát 1,22 találatot viszünk be az ellenfél kapujába, ami egyszerűen rémisztő adat. 35 találkozóból 22 alkalommal 0 vagy 1 gólt szereztünk a bajnokságban. Az Arsenal és a Leicester City mindössze 3 góllal kapott többet, mint mi. A Tottenham pedig még nálunk is kevesebb gólt nézett be. Az ő lőtt találataikról már félünk beszámolni nektek.

Őszintén szólva, a nyár közeledő eseményei alighanem egyre jobban érdekelnek minket is, mint ami jelenleg a pályán zajlik, persze a decemberi hazai vereségért egyébként is illene visszavágni. Hogy ne legyen újra bad situation. Glory-Glory ManUnited!

hqdefault