Úgy tűnik, a feje tetejére állt bajnokság még az utolsó fordulókban is tartogat meglepetéseket, hiszen közvetlen ellenfeleink balfaszkodásának hála immár saját kezünkbe került a sorsunk, vagyis ha nyerjük az utolsó két bajnokit, biztosan beérünk a BL-selejtezőt jelentő negyedik helyre. Ami az FA Kupa döntőjével együtt éppen eléggé jónak hangzik ahhoz, hogy a szezon utolsó három meccse ne legyen Louis van Gaal utolsó három meccse is egyben. Hogy szeretnénk-e még egy szezonon át a krumpliorrú hollandot nézni a kispadon, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre a Mourinho-pletykák hatására jelentősen megnőtt azok száma, akik a kisebbik rossz elve alapján inkább arra szavaznak, hogy Lajos töltse ki a szerződését. Bevallom, én is utóbbiak táborát erősítem, éppen ezért bízom benne, hogy mindhárom hátralévő mérkőzésünket megnyerjük. Kezdve a mai, West Ham ellenivel.

Na de ne szaladjunk annyira előre mint Valencia szokott jobbhátvédben, hiszen jelenlegi helyzetünket nagyban hétvégi győzelmünknek köszönhetjük. Bár szokás szerint nem hengereltünk, és a szemet gyönyörködtető támadófoci is hiányzott, de LvG ezúttal dicséretet érdemel a simán behúzott három pont miatt. Mert egy kiesés ellen küzdő csapat pályáján a bajnokság hajrájában elért győzelem igenis siker, ráadásul mindezt a két legjobb formában lévő támadónk nélkül sikerült elérni, tulajdonképpen úgy, hogy a Norwichnak egy-egy Rojo- és CBJ-hibán kívül esélye nem volt. Biztató jelből ugyan nem sok akadt, de azért említsük meg a partvonalat egész hosszában bejátszó Valencia teljesítményét, illetve a másfél gólpasszt kiosztó Rooney helyzetfelismerését, persze a DDG-Smalling tengely szokásos megbízható tevékenysége mellett. Szóval nem kell eret vágni a hétvégi 90 perc után, bizonyos esetekben igenis kell a célfoci, és azt hiszem senki sem bánkódna amiatt, ha a következő három ellenfelünket is olyan unalmas egy-nullákkal nyomnánk le, mint Hunter S. Thompson Kanárijait.

Igaz, ma este nem lesz könnyű dolgunk. A West Ham ugyan már kiszállt a top4-ért folyó harcból, és igazából már hátulra kell tekintgetniük, extra motivációért nem kell a szomszédba menniük. Mert hogy hamarosan új szomszédaik lesznek, a következő szezont már a 2012-es olimpiára felhúzott stadionban kezdi a Londoni Vasas, így a ma esti lesz az utolsó meccsük az újabban Boleyn Ground-nak csúfolt, 112 éven otthonukként szolgáló Upton Parkban. Olyannyira, hogy már a meccs után elkezdik részleteiben kiárusítani a stadiont, az 50 fontra beárazott székektől a menedzserek által is használt faxgépen át a kapukig mindenen túladnak. De még ezek előtt ünnepelni szeretnének, mi meg ünneprontani, ha már úgy alakult, hogy cseppet sem hízelgő idegenbeli PL-túránk utolsó állomása az Upton Park. Az utolsó kupameccsen is a Manchester United vendégszerepelt itt, akkor győztünk, nincs hát semmi akadálya annak, hogy ez most is így történjen.

Illetve, egy nagy akadály mégis akad: a West Ham United. Ha nem lenne a Leicester-csoda, a Kalapácsosok érdemelnék ki a szezon meglepetéscsapata címet. A tabellán elfoglalt hetedik pozíció is elismerésre méltó, de igazán a nagy csapatok ellen elért meglepő sikerek okán lett népszerű a Bilics People. Na meg a remek hazai mérlegük miatt, amibe váratlanul ugyan belerondított a hétvégén nagy meglepetésre simán győző Swansea, de augusztus óta ez mindössze a második hazai bajnoki vereségük volt. Hogy ne legyen harmadik, arról a menedzser Slaven Bilic gondoskodhat, aki meccs előtti sajttáján „mega-big”-nek nevezte az összecsapást, és az ütközethez majdnem teljes keret áll a rendelkezésére. Csupán Adrián kapus hiányzik (aminek azért örülünk), helyette Randolph kezdhet. Előtte általában az Antonio-Reid-Ogbonna-Cresswell négyes alkotja a védelmet, ám a hétvégi szerencsétlenkedés után elképzelhető, hogy egy-két új ember is felbukkan ezen csapatrészben, talán Tomkinsnak van erre a legnagyobb esélye. A középpályás zúzást valószínűleg továbbra is Kouyatéra és Noble-re bízza Bilic, míg előttük Payet feladata lesz, hogy kiharcolja és értékesítse az Upton Park utolsó tizenegyesét. Nem irónia, a pontrúgás-specialista francia tényleg erre játszik, láthattuk már idei West Ham elleni meccseinken, hogy amekkora spíler az idény egyik legjobb igazolása, legalább akkora színész is, vagy legalábbis nagyon könnyen esik el a pálya bármely pontján, ha épp elveszítené a labdát. De ellenszenves pöcsből jut még a támadósorba is, Andy Carroll ráadásul még a lóbaszó kategóriába is befér, úgyhogy Smallingnak megint lesz dolga bőven. A két szélen a Lanzini-Moses-Emenike hármasból ketten kaphatnak szerepet, és akkor még az ál-Valencia vagy Sakho nevét nem is említettük, szóval ha hátrányba kerülnének a hazaiak, a padon is van muníció.

Nálunk kevésbé, hiszen Martial valószínűleg nem játszhat, így még Rashford visszatérésével is kissé karcsú lesz az a támadószekció. Depay a Norwich elleni szenvedésével talán az egész hátralévő szezonját letudta (reméljük, legalábbis), így a nagy kérdés az, hogy ki lesz a balszélsőnk. Minden adott ahhoz, hogy a DDG – Valencia, Smalling, Blind, Rojo – Carrick, Schneiderlin – Mata, Rooney, Young – Rashford kezdőt lássuk ma kifutni a búcsúzó Upton Park gyepére, de Lajost ismerve valahogyan biztosan helyet fog majd szorítani Lingardnak, szóval őt még képzeljétek oda valahová. Legutóbbi 14 West Ham elleni bajnokinkon nem kaptunk ki, nem pont most kéne elkezdeni, amikor tényleg létfontosságú a három pont. Mert ha ma este nyernénk, a kötelező gyakorlatnak számító Bournemouth-hazait hozva biztosan a top4-be érnénk, akkor is ha a City az utolsó meccsén végtelen-nullra (vagy mondjuk végtelen-kettőre) nyer a Swansea ellen. Egy ma esti iksz esetén 1 pont hátrányból szurkolhatnánk annak, hogy tudjukKiék ne kapjanak ki a bugyikékektől az utolsó fordulóban, de nem kéne kitennünk magunkat egy 96. perces Agüero-gól veszélyének, a vereség pedig nyilván egy katasztrófával egyenértékű lenne, és minden United-fant Swansea-drukkeré változtatna hétvégén. Szóval, az opciókat áttekintve, csakis a győzelem elfogadható, menekülnünk kell a győzelembe.