Top of the league – osztályzás

Nagyon nem bánnánk, ha most lefújnák a bajnokságot, hiszen az első forduló után az első helyen állunk, még ha a szezon első PL-meccsén leginkább a szerencsének köszönhettük, hogy két góllal is lenyomtuk a second season syndrome legkomolyabb tüneteit mutató Bournemouth-t. Örülni kell persze, elszállni viszont nem érdemes, nem a United lesz az utolsó csapat aki győzni tud a bajnokság legkisebb stadionjában, és nem minden ellenfél fog ajándékba adni egy vezető gólt. Az első félidő Lajost idéző alibije után azért a másodikban felpörgött a csapat, kissé sajnáltuk is, hogy 3-0 után nem erődemonstrációt hanem pihenőt tartottunk, és összességében elégedettek lehetünk a látottakkal, meg nagyjából az egyéni teljesítményekkel is, amit meg is próbáltunk számszerűsíteni a számotokra. Osztályzatok következnek.howe mourinho

De Gea – 7

Mivel Mourinho 3-0-nál véletlenül rátenyerelt a sleep gombra, kapusunk ezúttal sem úszta meg clean sheettel. A gólról nem tehetett, arról viszont annál inkább, hogy a tengerpartiak ne szerezzenek még egy gólt, és ennek köszönhetően mi maradtunk az egyetlen csapat, akik kétgólos győzelmet arattak. Így nem az undorító Liverpoolt kell nézni a tabella legtetején, ezért különösen fontos volt, hogy DDG az utolsó percekben előbb egy szöglet utáni lövést hárítson, majd a földön fekve hatástalanítsa Gradel próbálkozását. 2 védés.de gea véd

Valencia – 8

Tonio nyári felkészülése remekül sikerült, a barátságos meccsekről és a Community Shieldről átmentette formáját. Bár gólpassz ezúttal nem került a neve mellé, ez a legkevésbé sem rajta múlt, hiszen akár a hosszúra Zlatannak beívelt labdájából, akár a Martialnak okosan visszatett passzából közvetlenül gól születhetett volna. Egyébként is, a lagymatag első félidőben Valencia jelentette a támadójátékunkat, és Mourinho furcsa aszimmetrikus taktikájában az egész jobb oldal bejátszása az ő feladata, amit egyelőre sikeresen végrehajt. Fizikai ereje és gyorsasága miatt nehezebb őt fogni, mint a Spíler TV-t, a szakmájukat tekintve balszélső ellenfelek számára pedig ez igen nagy kihívás. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy általában elég könnyen állította meg az ellenfél támadásait is, nem túlzás a nyolcas érdemjegy. 5 labdaszerzés/szerelés.valencia meghúzza

Bailly – 8

A Sky Sports őt választotta meg a meccs legjobbjának – na idáig azért nem mennénk, de tény, hogy Báji barátunk meggyőző PL-debütáláson van túl. Kifogástalanul tette a dolgát, bár az az igazság, hogy a Bournemouth halovány támadójátéka nem tette próbára annyira és annyiszor, mint azt néhány szeptemberi ellenfelünk fogja. Erőteljes, ellentmondást nem tűrő, mégis okos játéka okán akár Smalling alapértelmezett párja is lehet a szezonban, ez pedig a Shaw-Valencia szélekkel a világ leggyorsabb védelmét jelentené (fizikailag, nem fejben). Két aggasztó jelet azért felfedezhettünk elefántcsontparti verőemberünk játékában: nem valószínű, hogy meg fogja úszni kiállítás nélkül a szezont, illetve egyszer a meccsen többször is látott okos testcsel-fordulás-továbbpassz mozdulatsort ki fogja használni egy erre készülő erőszakos csatár. 7 tisztázás.bailly ugrik

Blind – 7

Joséra is ragadt egy kis filozofi, és vagy a kellegyballábasbekk, vagy a jólpasszolóközéphátvéd mantrákat ismételgetve második tétmeccsén is Blinddel kezdett hátul. Persze, Smalling lezúzta magát és amúgy is eltiltott, a pitbull kinézetű Rojo néha labradorként rohangál az ellenfelek után, Jones pedig… hmmm … izé, de a tavalyi szezon egyik legnagyobb taktikai WTF-díj nyertes ötlete idén is megmaradni látszik a kezdő tizenegyek összeállításakor. Igaz, Daley tényleg tanári módon játszott, hibáztatni is talán csak a bekapott gól miatt tudjuk, de alighanem kevés védő tudta volna szerelni Smith-t a tökéletes jobblábas labdaátvétel közben, vagy blokkolni a nem kevésbé perfekt (bal lábas) lövését. 4 labdaszerzés.blind szerel

Shaw – 5

Örülünk, hogy 2015 szeptembere után ismét angol bajnokit játszhatott Shaw (még mindig #kurvaanyádmoreno), láthattuk, mennyivel jobb lehetett volna tavaly a csapat, ha a két rohadtul gyors szélsőhátvédünk nem dőlt volna ki hónapokra. Na nem a tegnapi teljesítményt alapul véve, ugyanis szegény Luke nagyon gyengén játszott, még majdnem gólt is kaptunk miatta, amikor az első félidőben egy kósza beadást sikerült épp Wilsonnak levennie. Előre sem nagyon villogott, és a bekapott gólnál sem állt a helyzet magaslatán, kicsit okosabb vagy erőszakosabb lehetett volna, hogy ne passzolják be mellette a gólszerzőnek a történelem legrondább focilabdáját. De azt örömteli látni, hogy gyorsaságban és elszántságban sem változott – ha jobban összeszoknak Martiallal, egy egészen ütős és dinamikus bal oldalunk lehet az elkövetkezendő x évben. 10 rossz indítás.shaw wilson

Herrera – 6

A szezon előtt nem tettünk volna nagyobb összeget arra, hogy Herrera fog kezdeni a Mourinho taktikáiban kulcsszerepet betöltő szűrő középpályás posztok egyikén, de hát éppen ezért nem szoktunk fogadni. Ander szerepkörét is kissé bajos meghatározni, hiszen nem mélységi irányító, nem is box-to-box, semmiképpen sem labdaszerző, hanem inkább valahol félúton lehet a passzoló és a futó középpályás szerepköre között, talán az angol all-round midfielder kifejezés fedi le inkább azt, amit José várt Herrerától a Bournemouth ellen. Mivel elvileg Pogbát is errre a posztra hoztuk, na meg Morgan is jól érzi magát abban a pozícióban, a vasárnapinál többet kell nyújtania a csapatban maradásért, hiszen a hosszú kiugratásából ugyan a hazai védelemnek köszönhetően gól lett, és védelmi hibát sem láthattunk tőle, összességében mégsem lehetünk elégedettek a pályán nyújtott teljesítményével, ráadásul még egy teljesen felesleges sárgát is összeszedett. 21 oldalpassz.herrera küzd

Fellaini – 7

Úgy tűnik, Fellát nem fogjuk eladni a nyáron sem Moyes-nak, sem Törökországba, sem a Muppet Show-ba, hiszen immár a harmadik edzőnk számít rá kezdőként. Ismerjük ugyan belga gólemünk határait, de ha a tavalyi kupamenetelés során mutatott formáját tudja hozni, és nem a támadóegység tagjaként lép pályára, akkor labdaszerző középpályásként még akár hasznunkra is lehet. Fut, szerel, passzol, na meg jelen van a pontrúgásoknál, ennyi tulajdonképp éppen elég kéne legyen arra a szerepkörre. Hogy pusztán véletlen, vagy tudatos taktikai húzás hogy ha az ellenfél legveszélyesebb embere a jobbszélső, akkor Fellaini besegít Martialéknak a védekezésbe, annak megítéléséhez még kell pár meccs, de a CS-en Mahrezre, tegnap pedig Ibe-ra rontott rá ellentmondást nem tűrően többször is. Az nem valószínű, hogy éppen José fogja megszelídíteni, de eddig nem sok köcsög megmozdulást láthattunk tőle, hacsak nem a tegnapi, esernyőcsel közben kiosztott tockost nem számítjuk annak. 75 sikeres, 1 rontott passz.fellaini lép

Mata – 6

A Leicester elleni megalázó be- majd lecserelést követően azt hihettük, Matának itt lefőtt a kávé, de Lingard sérülésének következtében már az első bajnokin kezdőként kapott szerepet. Sőt, gólt is lőtt, az első gólját Mourinho-játékosként, még ha nagy adag szerencse is kellett a találathoz, hiszen Francis szűk két másodpercen belül két gólpasszt osztott ki neki. Az első lövést még védte Boruc, de az üres kapus helyzetet már nem hagyta ki spanyolunk. Sajnos ezen (meg néhány szép labdalevételen) kívül nem sok jó megoldást láthattunk tőle, éppen a támadó harmadban várnánk tőle több építő jellegű megoldást (a mezőnyben meg kevesebb műesést, ejnye), így mostani cseréje abszolút jogosnak mondható. Szerepköre érdekes, hiszen labda nélkül jobb oldali középpályás poszton védekezett, támadásban viszont szabad kezet kapott, így előszeretettel húzódott középre (gólját és Lingard múlt heti gólját nézve ez is tudatos lehet). Nagyon drukkolunk neki, hogy maradjon, és amíg gólt szerez, José aligha fogja még egyszer eladni. 1 kulcspassz.mata gólt szerez

Rooney – 7

Rengeteg kritika érte az elmúlt szezonokban Rooney-t, amelyek között akadt jogos, és bőven akadt túlzó is, de a Bournemouth elleni teljesítményére nem lehet panasz. Rendkívül okos gólt szerzett, akár duplázhatott volna is ha Boruc nem pókemberezik egyet a ziccerénél, és akadt még egy gyanús eset a tizenhatoson belül, amikor úgy tűnt hogy összekoccintották a bokáit. Emellett rendületlenül nyomatta a hosszú labdáit, nagykeresztből többet mutatott fel mint egy vidéki templom, és még a védekezésből is kivette a részét. Ráadásul ismét közelebb került Sir Bobby rekordjához, szeptemberben már akár ő lehet a United történetének legjobb gólvágója (az angol válogatott mellett), ha még addig háromszor láthatjuk a háttérhatalmaknak köszönetet mondó gólörömét. 3 kaput találó lövés.rooney gólöröm

Martial – 6

Marci nyár óta nem az igazi – hogy a magánéleti problémái miatt lehet ez, vagy Deschamps rontotta el, az tulajdonképpen mindegy is, de össze kéne kapnia magát, mert egyelőre csak nyomokban emlékeztet a tavalyi csodagyerekre. Persze, többet kell védekeznie, és az ellenfelek is alighanem külön készülnek belőle, de ennél jobb játék kell tőle, ha a kezdőben szeretne maradni. Teljesen indokolatlan gólpassz kategóriában két darabbal is jelentkezett, először Valencia beadását törte el éppen úgy, hogy az Rooney-nak jó legyen fejre, majd céltalan labdavezetését unta meg Zlatan, aki 25-ről pont úgy helyezte a hosszúba, hogy az éppen félreugró Martial gravitációs mezején még meggörbüljön a lövés íve. Legjobb megmozdulásai sem a gólpasszai voltak, hanem az első félidőben látott robbenezős mellélövés, meg az igazi marcis megindulás, aminek végén buktatták a kaputól 18 méterre. 0 kaput találó lövés.martial küzd

Zlatan – 8

Szeretnénk olyan bátrak lenni, mint a Sky Sports, és nem Zlatant nevezni a meccs emberének, de nem tehetjük meg. Első Community Shield-jén és első PL-meccsén is gólt szerzett, ha így folytatja akkor Cantona-szintű lökést adhat a csapatnak. Nem csupán remekbe szabott gólja miatt lehetünk bizakodóak, hanem az egész meccsen mutatott teljesítménye miatt is. Ibra letámad, mutatja magát, megtartja a labdát, beindul. Továbbteszi sarokkal, talppal, fejjel. Izomból rálövi a szabadrúgást, tökéletesen helyez a hosszúba 25-ről, és még az eddig meg nem értett Valencia-beadásoknak is újra értelmet ad azzal, hogy érkezik középen vagy a hosszún. Ha Moyes Story még köztünk lenne, kérnénk tőle egy gifet arról a vonal melletti cselről. Zlatan egy kibaszott zseni, aki miatt a United újra képes lehet új szurkolókat szerezni. 2 lövés, 2 talált kaput, 1 gól.zlatan gólöröm

Mikh Mkhy Mkhitaryan – 0

Az ember azt hinné, hogy leírni könnyebb a nevét mint kimondani. Hát nem. Mikin ugyan látszik, hogy jól mozog és jó barátságban van a labdával, de akkor ő most harmadik számú jobbszélső, vagy harmadik számú árnyékék (irányító, trequartista, stb.) lesz? Mert annak kicsit drága lenne.

Schneiderlin – 0

Nem tudjuk, mi vele José terve, egyelőre a negyedik helyen áll a középpályásaink között, Carrick-kel holtversenyben, Pogba, Fellaini és Herrera mögött. Európa Liga?

Depay – 0

Megtalálták a számára legmegfelelőbb posztot, ő lesz ezentúl az időhúzó csere.

Mourinho – 7

Ha nyitóforduló és Mourinho-csapat, akkor az győzelmet jelent, nem történt ez másként Bournemouth-ban sem. Az első félidő kimondottan passzív és alibi volt, a szerencsés gólnak és a második félidőnek köszönhetően azonban sima győzelem lett a vége, és végül is ezért lett szerződtetve az ősellenség. Hozta magával a cselszkis faszmák gólokat is, de hát az utóbbi évek pechszériája után azért annyira nem bánjuk, hogy végre nem hiba nélkül játszanak ellenünk a kisebb csapatok. Egyébként is ez a hibára késztetés, és a kihasználása Mourinho filozófiája (tényleg), ez most az alsóházi ellenfél ellen be is jött, de azt azért érezhettük, hogy a támadójátékunkon még többet kell dolgozni mint Andy Vajnán a nászéjszakáján. Az is trademark José, hogy a megnyert meccsen visszaáll a csapat, most ez kapott gólban mutatkozott meg, nem pedig szerzett kontragólban, de ez talán arra ösztönzi majd őt, hogy ne 1-0-nál, hanem 3-0-nál vegye le a lábát a busz gázpedáljáról a továbbiakban. Az első 20-25 perc fosfaragása, a szögleteink, valamint Blind, Fella és Mata pozíciói azért azt sugallják, hogy ez kicsit még mindig Lui csapata, de reméljük hogy ez előbb-utóbb változni fog. mourinho röhög

A következő feladat a Koeman nélküli Southampton, immár az Old Traffordon, a változatosság kedvéért péntek este.