Akiknek Moyes alatt élvezhető meccseik voltak…

Vasárnap reggel a templomban tömeg, este a United meg toffee-kkal hentereg…énekelhetné Loukács Laci a mai meccs alkalmából, de sajnos/szerencsére szövegírói készségekben meg sem közelíti a mai meccs hírnökét, szeretett csapatunk ugyanis a Goodison Parkba látogat, hogy a heti egy „ezt mindenképpen nyerni kell a versenyben maradáshoz” mérkőzést is letudja. everton-vs-manchester-united

Az Everton mindig is az a fajta középcsapat volt, akik hajlamosak időszakosan elkapni a fonalat és a tabellán elfoglalt helytől függetlenül lepofozni ellenfeleit, hogy azután 8-10 meccses nyeretlenségi szériákba fussanak bele. A szegény ember Erwin Koemanjának csapata sem kivétel ez alól. Ugyan legutóbbi három tétmeccsünkön vertük a kékeket, tavaly áprilisban egy laza hármast gurítottak Lajos golyói közé, formájuk azonban elég rapszodikus: az elmúlt hat meccsen csupán 1 győzelem jött össze.

Bírózásban kedvüket lelő kedves kommentelőknek is izgalmas meccset ígér a találkozó, ugyanis az a Michael Oliver veszi a szájába a fütyülőt, aki amellett, hogy imád az egyszeri United szurkolók vérnyomásával DJ-zni, az Evertonnak vezetett 9 meccséből csupán egyszer nem jöttek ki győztesen a tejkaramellások.

Több dolog is történt a héten, ami befolyásolhatja a mai mérkőzést. Második nekifutásra sikerült ugyan megverni a West Hamet, így a hétközi mérkőzés következtében José tovább terrorizálhatja a pet palackokat, kapitányunk viszont eltiltása miatt elfoglalhatja a Mourinho által melegített széket a lelátón.

2b0b767800000578-3290587-image-a-16_1445891552024

A forduló eddigi történéseit csak röviden érintve megint elmondhatjuk, hogy ha nem nyerünk, lőttek a szezonnak, és ezt ugyan José is kezdi pedzegetni a sajtóban, ennek ellenére kénytelenek vagyunk hinni a csapatban, meg abban, hogy a többiek úgysem bírják sokáig, mert, ha mást írnék, fella megint elküldene a kommentszekció melegebbik égövére.

De lássuk, hogy mire számíthatunk. Az említett Wayne hiánya mellett Shaw, Smalling és Bailly hiányával továbbra is számolnunk kell, a Jones – Rojo páros azonban meglepően jól muzsikál a csokifal távollétében, Lukaku sikeres kiiktatásával az Everton góljainak több, mint felét hatástalaníthatnának, reméljük a benga belga okozza majd a legkevesebb fejtörést nekünk. Az mindenesetre biztató lehet, hogy a Manchester United az a csapat, akik ellen legtöbbször fogott ki Lukakun a gólszerzés a ligában, számszerűsítve összesen 6 mérkőzésen nem talált be nekünk.

4837012

Vélhetően a legnehezebb feladatunk ma is a labda gólvonalon való túljuttatása lesz, helyzeteink számától függetlenül. Szerdán ugyan kiderült, hogy alkalmanként tud a csapat gólt is rúgni, de ez egyrészt valahogy a PL-ben nem mutatkozik meg, másrészt pedig a West Ham elleni gólokat tegnap az Arsenal is beárazta.

36d8df1100000578-3722325-image-a-23_1470254834805

A kékeknél jelenleg csak Besic hiány vehető biztosra, akire februárig nem is számíthatnak a liverpooliak, de a csapatkedvenc Fellaini játéka még pontot érhet az Evertonnak, ha ugyan pályára lép.

wayne-rooney-testimonial-manchester-united-v-everton

Azt azért mindenképpen említsük meg a laza meccsre számítóknak, hogy az Everton a Goodisonban idén még nem talált legyőzőre. (Bár nem is fogadtak még otthon felsőházi ellenfelet.)

A kezdőtippet ismét a Guardian hasábjairól lopom, mert nincs kedvem neveket gépelgetni, és így a felelősséget is másra tudom tolni.

843

A mérkőzésnek pedig a következő csatakiáltással indulunk neki: megesszük őket!

jose_mourinho_is_seen_during_his_team_s_champions__1277174756