xG v Reality

Mai rovatomban kicsit elmélyedünk a számok börtönében és alaposan utánajárok annak, hogy szigorúan statisztikai alapon vajon mennyire van igaza a kétkedőknek vagy éppen a bizakodóknak a csapat Premier League teljesítménye kapcsán. Tudjuk, hogy sokan nem szeretik vagyis nem értik az xG adatait, de ma ezt hívom segítségül és bizonyításul téziseim sokkal inkább körbejárásához, mint igazolásához. Ugyanis nem az xG maga a lényeg, hanem, amit abból kiolvasok.

Kezdeném mindjárt egy ténymegállapítással, a 23 elemzett bajnoki mérkőzés alapján (a Swansea meccsről nem készült xG). A 23 találkozó összességét nézve, az adatok azt mutatják, hogy 37,5 gólt kellett volna szereznünk, a fél gólt természetesen kerekítse mindenki szája íze szerint. A futballban persze nincs fél gól, szólhatnak közbe az xG ellenzői és valóban igazuk is lehet, ugyanakkor, a boltban sincs egy és két forint, mégis felkerülnek a blokkra, a végén pedig kerekítenek. A 23 találkozón elért eredmények összesítéséből véleményem szerint igen reális képet kaphatunk. Ezeken a mérkőzésen összesen 33 gólt rúgtunk (tippre a Swansea mérkőzést is beleszámítva 39,5 – 36-os xG szezonról beszélhetünk), vagyis a csapat 4,5 találattal ért el kevesebb gólt, mint az a mutatók szerint reális lett volna. A nagyérdemű szólhat, hogy na persze, hát mi megmondtuk, de ez a szám bizony igen sovány különbséget mutat, mint amiről általában a kommentmezőben szó esik és akkor még ott a serpenyő másik oldala, ám ne szaladjunk ennyire előre.

José Mourinho erőltetett szezon eleji 4231-es felállása korán altatta el a portugál mestert, benne Fellával, három inkább szerencsésnek, mint remeknek mondható kezdeti győzelemmel. Különösen az első két mérkőzés volt rettentően csalóka, ahol ugyan 5 gólt szereztünk, de az xG mutatói szerint 2,6 gól lett volna reális (igaz a Soton elleni büntető nem jelenik meg az xG statisztikáiban, hiszen önmagában nem értelmezhető), azaz fele annak, amennyi a valóságban összejött. Ráadásul a Hull csapatát is igazából az utolsó 20 percben sikerült a kapu elé szegezni, amiből az utolsó utáni percekben a győzelem is összejött. Az ezt követő kísérletezés és pofonok, majd a Carrick bebetonozódásával kialakult 433 elkezdte meghozni a sikereket, igaz ebben jelentős szerepet játszhatott az Európa Liga leállása és a heti meccsek sűrűségnek ideiglenesek csökkenése. Verdiktet tehát itt is nehéz vonni. Viszont nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Carrick hiányában 0,87 kapott gól volt az átlag, amit a csapat, mérkőzésenként beszedhetett, míg az angollal a középpályán mindössze 0,62. Támadásban pedig éppen az ellenkezője látszik, hiszen Carrick nélkül 1,83 gólt kellene összehozni egy 90 perc alatt, míg a kedvenc tizenhatosunkkal a csapatban mindössze 1,43-ig kúszik fel a mutató. Újra hangsúlyozom, sokkal fontosabb vizsgálni mennyi lenne a reális gólszám, minthogy mennyi is megy be valójában. A támadások intenzitását és a valós helyzetek kialakítását, a csapat nyomásgyakorlását ugyanis ez sokkal valóságosabban ábrázolja.

Nyilvánvalóan lehetne elemezni a szerkezetben lévő további játékosok mutatóit, de az idei szezon azt villogtatja újra nekünk, amit már olyan régóta tudunk, no Carrick, no party. Vagyis az acélvédelem egyelőre kell, de kérdés, hogy ez mit is jelent hosszabb távon. Így nem lehet nem egyetérteni azokkal, akik szeretnének egy másik fajta focit is látni, aminek persze motorja a középpálya. Egy ruganyosabb, fiatalabb Schneiderlin játékos, bátrabb előre játék mellett is ellátja védekező feladatát és modern környezetet teremt az alapvetően támadó irányzatú futballnak. Erre megint csak Pite Facebookon publikált szakdolgozata lenne az ideális olvasmány. Azaz van-e olyan középpályás, aki helyettesítheti Carrick személyét, és ha igen, mennyiben eltérő típusúak ezek a focisták.

Mit vétettünk ezért?

Egy-egy mérkőzésre is érdemes kitekinteni, hiszen ezek mutatják a fájó valóságot, amivel EZS nagyon nem szeret szembenézni. Ugyanis a valóságban a számok nagyon mást mutatnak, mint az eredményjelző-tábla. Legszembetűnőbb persze a Burnley elleni mérkőzés, ahol 2,9-es mutató ellenére sem tudtunk egyetlen találatot sem szerezni, de bosszantó a Stoke elleni hazai és idegenbeli döntetlen is. Előbbin a 2,7 ellenére, utóbbin pedig a 2,0 ellenére jött össze mindössze 1-1 gól. Továbbá fölösleges volt és lenne komolyabb következtetéseket levonni a két Leicester City elleni találkozóból, ahol 1,2 és 0,9 góllal volt magasabb a rúgott gólok száma, mint az xG mutatója.

Összességében azonban bőven vaskos túlzásokba sem szabad esnünk a helyzetkihasználásunk vagy lehetőségeink kapcsán, ami rendszeres vitaforrás a blogon. Íme, álljon itt pár kellemetlen xG. Az Arsenal ellen mindössze 0,7-ig jutottunk (1 szerzett gól), a Spurs ellen 1,2 (1 szerzett gól), az Everton ellen 0,7 (1 szerzett gól), a Crystal Palace ellen 1,3 (2 szerzett gól), a WBA ellen 0,8 (2 szerzett gól) volt a mérleg a serpenyőben. Ezekből mondható, hogy a Spurs és a Palace meccs inkább döntetlenre állt, de megnyertük őket. Míg az Everton és az Arsenal ellen is mindössze annyit tudunk elmondani, hogy nem játszottak jól a riválisok, de mi sem tudtunk igazán feléjük kerekedni, hogy eldöntsük a mérkőzést és valóban számottevően javítsunk a támadások minőségén. Így siránkozhatunk a döntetlen miatt, de az olybá’ reálisnak tűnik. Egyik mérkőzésen az egyetlen igazi lehetőségét lőtte be a londoni csapat, az Everton ellen pedig csak bejött Fella.

Érdekes szót ejteni a másik zsámolyról, mégpedig a védekezés és egyben de Gea kérdésköréről is. A csapatunk remekül védekezik, mindössze a Chelsea és a Spurs kapott kevesebb gólt tőlünk. Alapvetően azt látjuk, hogy egy igazi José csapat vagyunk, viszont a lőtt gólok száma irdatlanul kevés, így ehhez kegyetlenül jó védelemnek kell párosulnia, hiszen ha ez sem lenne, bizony lenne gond dögivel. Ennek ellenére nem lehetünk így sem feltétlenül elégedettek, hiszen az xG mutatói szerint mindössze 17,6 gólt kellett volna kapnunk, ám ehhez képest, a huszonhárom találkozón vizsgált minta alapján 20 alkalommal kellett szomorúan a fejünkhöz kapnunk egy rosszabb pillanat után. Ez tökéletesen mintázza, hogy a védelemben és David de Gea teljesítményében sincs benne az extra faktor, amire nagyon nagy szükség lenne a rázósabb meccseken. A United bőven birtokolja a labdát, a Carrick-kel megspékelt középpálya nem igazán enged nyomást gyakorolni magára és azok a kellemetlen gólok, bizony csak becsúsznak olyankor is, amikor nagyon nem kellene, hogy a kapuban kössenek ki. Különösen a Watford találatai, a West Ham vezető gólja az Old Traffordon vagy a Stoke mind a két gólja (OT és BET 365 stadion) lehet különösen bosszantó, de olyan találatok sem tettek jót, amit követően vért kellett pisilni a későbbi győzelemhez (Boro, Palace).

Összességében azt kell kimondani, hogy sem védekezésben, sem támadásban nem nyújt extrát a csapat és ez okozza a vártnál jóval gyengébb bajnoki szereplést. A cél egyértelműen egyik mutató drasztikus javítása lenne, a másik minimális kárára. A dilemma pedig igazából itt kezdődik, hiszen Mourinho tudjuk, hogy a védekezés felejthetetlen specialistája, ugyanakkor a Unitednál szemmel láthatóan a támadóegység brutális fejlesztésére lenne szükség. Ennél kevesebb gólt ugyanis tényleg nem lehet lőni (vagyis van Gaal…).

Az emberanyag megvan, ez pedig még akár egy Griezmann nevű fickóval is kiegészülhet, ami után már nehezebb lesz mentegetőzni. Talán nem véletlen, hogy Mourinho még mindig egy középhátvédet keresgél a védelem végleges beacélozásához, amit követően a támadósorban is bátrabban el lehet engedni a gyeplőt és újra megpróbálhatunk visszatérni egy hamis 4231-hez. A mi dolgunk, már csak reménykedni.

Talán így?