A szezon előtti várakozásokat összeszedő posztban én azok közé tartoztam, akik nem akarták elbagatellizálni az EL-t, a két hazai kupát tartottam idén kevésbé fontosnak, hiszen – ahogy azt azóta számtalanszor leírtuk – ez az a trófea, amit még soha nem nyert meg a Manchester United. Közben úgy hozta az élet, tapasztaltabban, túl a sokadik X-en rájöttünk, hogy a bajnokság nem is olyan fontos, a fő elvárás valóban a második számú európai kupa megnyerése lett. Panaszkodtunk is, hogy pont két fontos Európa Liga meccs között kell játszani a Chelsea-vel, aztán elég jól jöttünk ki ebből a sorozatból egyelőre. A cél eléréséig négy meccset kell még megvívni, és noha elég lehet akár négy döntetlen is, remélhetőleg már ma este egy szép győzelem útján tudatjuk a világgal, hogy komolyan gondoljuk. Legalább ezt.
A United formája nem sok bizakodásra adott okot eddig, még múlt héten is egy megnyert meccset sikerült úgy döntetlenre mentenünk a brüsszeliek számára az Atomium árnyékában, hogy még a Manneken Pis is elégedetten rántott egyet Dendoncker fejesét látva. Ám a vasárnap olyan váratlan fordulatot hozott, mint a Vörös Nász, a Hatodik érzék fináléja és Betty a csúnya lány megszépülése együttvéve. Miután már-már átneveztük volna az Old Traffordot X-Mansionre, Mourinhot meg Xavier professzorrá, és még Sir Alex is elgondolkodott az x elhagyásán – bár ő inkább a bort preferálja – egy olyan performanszt tett le a csapat és a menedzser Conte-ék ellen, ami után döbbenten esett le testületileg az állunk.
A kékek a kaput se találták el 90 perc alatt, Rojo úgy tette zsebre Costát, mint húsvéti locsoló a kétezrest – a spanyol tulok most se kapta meg megérdemelt piros tojását – Ander pedig igazi Vörös Ördögként rántotta le Hazardot Édenből pokolba, új szintre emelve a godmode fogalmát. Nagy kérdés, hogy ez a meggyőző játék egy tartós formajavulás első lépése-e (jobb későn, mint soha), vagy egy ideje konstans-szar teljesítményt nyújtó csapat egyszeri fellángolását láthattuk. Első esetben valószínűleg sok félnivalónk még az EL döntőben se lenne, a belgák legyőzése a második verzió esetén sem jelenthetne gondot, ám az elődöntő már más lapra tartozna.
A historikus statisztikák egytől-egyig mellettünk szólnak. Idén az összes hazai EL meccsünket megnyertük, 13 gólt lőttünk 5 meccsen, és csak a Fenertől kaptunk egyet. Az utolsó hazai vereségünket európai kupában 2013-ban szenvedtük el a félholdas faszszopótól a Realtól, de mivel akkor is Mourinho volt a „győztes” szakvezető, ez tulajdonképpen „nem is számít”. (posztolvasás-ellenőrző kérdés: melyik csapat győzött a Real előtt az Old Traffordon utoljára nemzetközi kupa meccsen? Az első helyes válasz gazdája a vendégem egy sörre a Mozaikban) Az Anderlechttel eddig hétszer találkoztunk, háromszor hazai pályán, és mindháromszor nyertünk, sőt, belga csapat még nem úszta meg három kapott gólnál kevesebbel (a Brugge-re mindenki emlékszik), amikor a United volt a pályaválasztó. 2000-ben például 5-1-re vertük őket.
A United eddig egyszer jutott be a sorozat elődöntőjébe, az 1965-ös Vásárvárosok Kupájában a későbbi győztes FTC állította meg a csapatot 3-2, 0-1, 1-2 eredménnyel, ugyanis akkor még nem létezett az idegenben lőtt gólok szabálya, így egy harmadik meccsen dőlt el a továbbjutás. A belgák viszont 1983-ban megnyerték az UEFA Kupát, igaz, a Benficát verték a döntőben, ami Guttmann Béla óta sima ügy.
Ami a csapatot illeti, sok változás nem történt az elmúlt négy napban. Mike, Jones és Mata továbbra is sérült, viszont Rooney Mourinho és a Stretford End közössége nagy örömére visszatérhet, akár a padra is ülhet este a mester szerint. Zlatan a brüsszeli mérkőzésen mutatott, Zsozé által is kritizált gyalázatos teljesítménye után – amit el is ismert, és e tette elnyerte kedvenc indexes zsurnalisztánktól a „történelmi” jelzőt – pihenőt kapott a Chelsea ellen. Most valószínűleg visszatér a csapatba, és bár házi gólkirályunk fossa a gólokat, a kékek elleni felszabadult ibrátlan játékunkat látva én nem követelem harcosan a kezdő tizenegybe. Eltiltott játékosunk nincsen, de Baillynek, Hernyónak és Mikinek vigyáznia kell, mert ha besárgulnak, ki kell hagyniuk az elődöntő első meccsét.
Lassan a célegyenesbe érünk az Európa Liga sorozatában, négy meccs van tehát hátra, és ezzel a négy meccsel meg is lehetne menteni elcseszett szezonunkat. De ne becsüljük le a belga ellenfelünket, hisz például ezzel a góllal nyerték a hétvégi bajnokit: