Kristálygömb – 2017-18

Pénteken kezdődik a Premier League 2017-18-as szezonja. Alighanem már mindannyian izgatottan várjuk az első megmérettetést. Előtte azonban újra elővettük a kristálygömböt és a mélyére néztünk, hogy megjósoljuk kedvenceink következő szezonját.

Hányadik helyen zár a csapat José legendás második szezonjában?

Stanley:  A bajnokságban a reális cél a top 3, függetlenül attól, hogy meddig megyünk Európában és a többi kupasorozatban. Mindenképpen a Premier League kell, hogy képviselje az első számú prioritást.

Ezra: Tippelni nem akarok, de ha nem leszünk bajnokok, én őszintén csalódott leszek. A Chelsea és a Pool a terheléssel kell, hogy megküzdjön majd, a Pep-magic sem fog egyelőre a szigetország alattvalóin, Wenger évek óta az utolsókat rúgja, José pedig elvileg tudja, mi hiányzott a tavalyi csapatból a sikerhez. Minden feltétel adott, ezért, ha nem nyerjük meg a PL-t, de legalábbis nem leszünk csont nélkül a dobogón, akkor mérhetetlenül boldogtalan leszek.

Kovacstomi: 4. hely a tippem, valahol elfogunk fáradni a keret hiányosságai miatt, illetve a sérülések miatt. Egy darabig harcban leszünk a bajnoki címért, de aztán beüt egy krach, és elúszik a dolog. Nagyjából a Boxing Day-re várom ezen események megtörténését. A CFC megint nyer, Pep bejön másodiknak és a T’ham harmadiknak. Az Arsenal 8. lesz. a Pool mögött.

Strigo: Nem erősödtünk számottevően, a riválisaink meg nagyjából igen, szóval semmi jóra nem számítok, de a top4-et valahogy bemákoljuk.

EZS: Minden évben bajnoki címet várok, ha pesszimista érzésekkel küzdök szezon előtt, akkor a dobogót jelölöm meg célkitűzésként. Tavaly az első háromba vártam a csapatot és hatodikok lettünk, most azt mondom mojszadikok (azaz 7.) leszünk, és akkor  remélhetőleg bajnoki címért küzdünk majd.

somebody08: Második helyet jósolok, de már 3-4 fordulóval a szezon vége előtt eldől, hogy nem leszünk bajnokok. A City szerintem berántja a PL-t, ha már a nemzetközi porondon ismét nem jutnak tovább a legjobb nyolcnál.

harmansmith: A kerettel szerintem eddig sem volt gond, inkább csak túl sok olyan játékosunk volt az előző szezonban, akiből José képtelen volt kihozni a benne lévő potenciált. Ezek alapján én azt mondom, bármi benne lehet a pakliban, a tavalyi ötödik hely után azonban elég merész lenne betippelni egy bajnoki címet, ezért egy Top 3-at mondanék.

Beyonder: A felkészülési meccsekből ítélve, még nem egy, de legalább három darab hiányzik a puzzle-ből. Nem úgy nézünk ki egyelőre, mint egy második szezonos bajnokjelölt Mou-csapat™, úgyhogy a 3-4. hely már siker lesz.

Mire jutunk Európa csúcssorozatában?

Stanley: A 16 az alap elvárás és, ha sikerül a nyolcaddöntőben egy jó ellenfelet kapni, akkor a negyeddöntőnek is meg kell lennie. Innen minden más ajándék, viszont a következő szezonban már itt is vérmesebb reményeket kell majd, hogy tápláljunk.

Ezra: A nyolc között a Neymar vezette PSG vet véget a menetelésünknek, akik végül történelmi fordulattal az ezüstárut is behúzzák. A pénz meg nem boldogít.

Kovacstomi: 8 között a Real, Barca, PSG, Bayern négyes valamelyike fog megálljt parancsolni nekünk, az első meccsen még jók leszünk, de a visszavágót elfújja a bíró, hiába lehetnénk jobbak. José a meccs után elküldi a bírókat messzire, ezért őt pedig eltiltják jó pár meccsre.

Strigo: Sok függ a sorsolástól, egy Real-Napoli-Leipzig csoportból lehet hogy EL lenne, néhány csoportból meg akár az első helyen is tovább tudnánk jutni. Ha mégis tippelnem kéne, azt mondanám hogy beszopjuk a kieséses szakasz elején, és kikapunk a Bayerntől.

EZS: Azt már tavaly megnyertük. A BL-ben úgy gondolom, a csoportkörből mindenképp továbbjutunk, a tizenhat között búcsúztatjuk a bőrtangás bajorokat – a visszavágón Müllert jogtalanul kiállítják – majd a nyolc között a Real a fantasztikus négyessel (azaz három lesgóllal és Cakirral/a félholdas faszszopóval (nem kívánt törlendő)) véget vet BL menetelésünknek.

somebody08: Meggyőződésem, hogy a BL-ben sokkal nézhetőbb meccseket játszunk majd, mint a bajnokságban, ami már csak azért is lesz fájó, mert itt nem számítunk nagycsoportosnak, mint tavaly az EL-ben, szóval nem adja majd minden találkozónkat az RTL2. Így pedig ismét kezdődik a streamvadászat, és a kurvaanyázás a kommentszekcióban, mivel valaki mindig szükségét érzi beírni, hogy “GÓÓÓÓÓÓL” miközben nálam még a csapatfotózásnál tart a 320×240-es felbontású pixelháború, amit a 8 megabites netem még elbír, ha az asszony nem Facebookozik éppen (köszi Telekom). Legjobb nyolcat szerintem egy szerencsés sorsolással simán elérjük, aztán kikapunk a végső győztestől, csak hogy Josénak legyen ide is egy jó kifogása.

harmansmith: Két meccsen, José tapasztalatával, viszonylag mély kerettel azt mondom, kevés olyan ellenfél jöhet szembe, akik ellen egyértelműen underdogok lennénk. A csoportban ettől függetlenül bőven beszophatjuk, meg hát a nyolcaddöntőben is kaphatunk egy jó kis Arsenálos sorsolást. Ha nem leszünk különösebben balszerencsések, akkor egy Top 8-at mindenképpen illene összehozni.

Beyonder: Sokkal több esélyét látom az európai, mint a domesztikus villantásnak, Josénak fekszik a kieséses szakasz, egy messze nem kész csapatot is fel tud tuningolni 1-1 meccsre, úgyhogy a top4 a cél is. Onnan meg már bármi lehet, a labda zöld, a fű gömbölyű stb.

Mennyire fér majd bele idén az FA Kupa vagy a Ligakupa?

Stanley: Nagyon remélem, hogy a Ligakupában a fiatalok kapnak lehetőséget, az pedig minden pénzt megér. Az FA Kupa mindig is sorsolásfüggő volt, de azért jó lenne, ha a legjobb nyolcig sikerülne eljutni idén is.

Ezra: Ez megint attól függ, mikor mennek füstbe az A (PL) és a B (BL) tervek, ha kellően reménytelenül kezdünk idén is, előfordulhat, hogy ismét a kupákba menekülünk.

Kovacstomi: A BL kiesés után megint rámegyünk az FA kupára, elmegyünk a döntőig, ám ott a Tottenham legyőz minket.

Strigo: José mindig rámegy mindenre, legalább az elődöntőig jutunk mindkét sorozatban, aztán meg majd sírhatunk hogy hatvaniksz meccset játszunk egy szezonban.

EZS: A két hazai kupát egyértelműen a fiataloknak adnám, Pereira, Fosu és a többiek többet játszhatnának, ám ez Mourinhót ismerve valószínűleg csak vágyálom marad. Idén a bajnokság és a BL az első (ezzel nagyot mondtam), nem fogok túlzottan bánkódni, ha a kupákból gyorsan kiesünk. De tőlem akár mindent meg is nyerhetünk, nagy nehezen abba is beletörődnék.

somebody08: Szerintem a ligakupában megint döntőzni fogunk, de ezúttal nem nyerünk, cserébe Pogba az összes meccsen pályán lesz, csak hogy legyen min őrjöngeni a podcastban. Az FA kupát idén is “elengedjük” (értsd: egy sikeres kör után kiesünk a Tottenham ellen a legjobb felállásunkkal).

harmansmith: Szerintem a tavalyi szezon után idén sokkal kevésbé fogjuk komolyan venni a két hazai kupát, a BL, de főleg a bajnokság kategóriákkal fontosabb lesz, mint hogy essen valami korai silverware. Az FA-kupában ennek megfelelően nagyjából addig fogunk menni, ameddig kényelmesen el lehet (értsd: kiesünk az első felsőházi PL-csapattól). A Ligakupát pedig általában annyira leszarja mindenki, hogy akár még címvédés is lehet a B-csapattal.

Beyonder: Ligakupa: B-csapat. Fa-kupa: B-terv. (Legalábbis ideális esetben.)

Ki lesz a legjobb új igazolás?

Stanley: Maticstól várom, hogy meghatározza a középpályánkat és ez által a Pogba-Herrera kettős szabad szerepkörben tudjon játszani. Ez nagyon sokat jelenthet idén. A láthatatlan Carrick helyett, egy nagyon is látható szerbtől várom a legnagyobb jelenlétet.

Ezra: Lukaku. Senki nem fogja érteni, hogy jut 25 gól felé a bajnokságban, mert a pályán nem ő lesz a legmeghatározóbb jelenség, azonban az ő gólja mentik majd meg José seggét az újabb égéstől.

Kovacstomi: Nekem a tetovált svéd tag nagyon szimpatikus gyerek, így én bemondom őt, aztán Maticsban se fogunk csalódni, végre megadja majd a középpályának a stabilitást ami évek óta hiánycikk a csapat háza táján.

Strigo: Ha gonoszkodni akarnék, inkább úgy kérdezném hogy ki lesz a legkevésbé rossz. Matics szerepköre a zúzás lesz, azt megoldja, szóval szerintem az eddig érkező három közül ő.

EZS: Én azt várom Lukakutól, hogy kíméletlenül beverje azokat a helyzeteket a kicsik – Stoke, Burnley, Arsenal meg a társaik – ellen, amik elbaltázása miatt előző ősszel annyi pontot vesztettünk. Ha ezt megteszi, és lő 20-25 gólt, akkor ő lesz a legjobb igazolás. Egyébként szegény Lindelöf annyira gyenge volt azokon a felkészülési meccseken, amiket láttam, hogy ennél már csak jobb lehet, tőle várok egy meglepetésszerű redwallingot.

somebody08: Szerintem idén nem lesz új igazolás az év végi top10 posztunk első 3 helyén, de Lukaku azért elkezdi törleszteni az árát. 25 gólt legalább várok tőle az összes sorozatot figyelembe véve, de ha esetleg folytatja jó szokását, és csak a PL-ben termel ennyit, ígérem, hogy akkor is őt teszem az első helyre a saját listámon, ha de Gea egész idényben nem kap gólt.

harmansmith: Már nem túl fiatal, ahhoz képest pedig nem is volt annyira olcsó, ettől függetlenül úgy érzem, Maticsnak kulcsszerepe lesz abban, hogy az eredményeket tekintve előrelépünk majd az idei évben. Az ő leigazolása azt jelenti, hogy Pogba és Herrera is feljebb léphet egy szinttel (minden értelemben), akik így nemcsak a kereten belül válhatnak meghatározó játékosokká, hanem a komplett bajnokságot tekintve is megkaphatják végre azt az elismerést, ami tudásuk alapján – meg persze megfelelő teljesítmény esetén – járna.

Beyonder: Matics és Lukaku is hozzák a kötelezőt (Carrick-upgrade-ség, illetve 25+ gól), úgyhogy nem tudunk majd dönteni köztük.

Ki lesz a legjobb játékos a szezonban?

Stanley: Lukaku szórni fogja a gólokat, így mindenképpen nagy elismerést fog kapni a szurkolóktól és valószínűleg a játékostársaktól is.

Ezra: Miki. Tavaly megjósoltam a gyengébb kezdését, idén szerintem – és ezt a felkészülési formája is indikálja – nagyot robbanhat és az utolsó bundás szezonját ismételheti meg.

Kovacstomi: Remélem nem de Gea. Valamiért nagyon bízok Marcitól egy nagyon erős szezonban, ami megment minket majd a totális kudarctól. Aztán persze nyáron elviszi a Real Mbappe mellé, CR és Bale pedig jegyet váltanak a kiégett kabalák szigetére.

Strigo: Rashford tovább fog fejlődni, a fontos meccseken hozni fogja magát, így szerintem ő.

EZS: Herrera ott folytatja, ahol abbahagyta, a középpálya és az egész csapat motorja lesz, jövőre pedig megkapja a jól megérdemelt csapatkapitányi karszalagot is.

somebody08: Messi. Viccet félretéve szerintem Mkhitaryan nagyon nagy idényt fut majd. 10 gól és 15 gólpassz felett zár az összes sorozatot figyelembe véve, Lukaku mellel és fejjel letett labdáiból ő lesz majd a legeredményesebb a csapatban.

harmansmith: Tavaly kicsit csalódás volt, az idei felkészülés alapján azonban úgy tűnik, baromi jó formában vág neki az idénynek és klasszis teljesítményt hozhat. Szóval Mkhitaryan.

Beyonder: Pogbooooooooooooooooooooooooooom!

Kiben csalódunk óriásit idén (nem csak az új igazolásokra gondolva)?

Stanley: Nagyon félek attól, hogy Martial végleg elveszhet az idei szezonban. A francia ráadásul nem az a típusú játékos, aki jól bírja a kritikát és a bizonytalanságot maga körül, de remélem nem lesz igazam.

Ezra: Lindelöf. Minden évre kell egy flop. Legalább Smalling újra a legjobb védőnknek tűnhet mellette.

Kovacstomi: Lukaku, 10 gólt fog lőni összesen.

Strigo: Lukakuról kiderül hogy a United nem az ő szintje, Lindelöfben csak azért nem fogunk csalódni mert az elvárásokat sikeresen csökkentette az előszezonban, Pogbából meg még mindig nem jön ki a világklasszis.

EZS: (Rooneyban, mert 20 gól fölött lő az Evertonban.) Félek, Shaw visszatérése után egy biztató kezdetet követően ismét megsérül, és végleg kiderül, hogy a mexikói hentes (elnézést kérek minden hentestől) végleg megfosztotta egy remek karrier felépítésétől. Akkor rendkívül csalódott leszek.

somebody08: Lindelöf totális mellényúlás lesz, de a legnagyobb csalódást szerintem Shaw játéka jelenti majd. Örök ígéretünk ugyanis végre nem lesz sérült, csak simán szar, így novemberben már José előbb hajtogat drótból játékost a bal szélre, mint hogy őt beküldje, télen pedig vissza is igazol a Southamptonba.

harmansmith: Lukaku. Nem vagyok biztos abban, hogy képes lesz megbirkózni azzal a nyomással, ami a United első számú csatárának vállára nehezedik. Nem lesz gólínség, a játékunkat sem fogja annyira befolyásolni (negatív értelemben), mint Ibra, ugyanakkor a svéd számait sem lesz képes hozni.

Beyonder: Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy Lindelöf, akinek sikerült totálisan beszarnia élete legnagyobb lehetőségétől. És tartok tőle, hogy Pereriának is magas lesz a léc.

Kit fogunk még elengedni az elkövetkezendő két hétben?

Stanley: Young szerintem még sérülten is a kölcsönadás vagy eladás mezejére juthat. Illetve további fiatalok ideiglenes lepasszolása sem lepne meg, élükön a McTominay, Tuanzebe, Pereira hármassal. Fella persze marad.

Ezra: Lövésem nincs, már tavaly ilyenkor is eladtuk volna a fél keretet és mégis maradt mindenki. Wishful thinking miatt Fellainit beírom, de én sem hiszek benne igazán.

Kovacstomi: Fosu-nak jó lenne egy kölcsön szezon, így szerintem őt (szerk: közben meg is történt). Eladni senkit nem fogunk, így is karcsú a keret. De mondjuk Fellát eladhatnánk valahova tényleg.

Strigo: A bajnokságot.

EZS: Így jár, aki későn írja le a részét, Strigo ellopja a poént. Úgy néz ki, Fellaini innen fog visszavonulni, és 10 év múlva szobrot ültetnek neki az Old Trafford elé, ezért őt nem. Marci távozásától félek, remélem alaptalanul.

somebody08: Én is bízom benne, hogy Fosu elmegy kölcsönbe (szerk: vótmá’) egy első osztályú klubhoz, jót tenne neki, ha folyamatosan játéklehetőséget kapna. Szerintem Pereira lesz az egyetlen, akit eladunk, de télen Young is távozik.

harmansmith: Pereira szerintem nem győzte meg Josét a túrán. Engem sem. Szóval ő megy, de csak újabb kölcsönbe.

Beyonder: Ha megvennék azt az Oreo gyereket a PSG-ből, akkor Darmiannak megköszönné a mester, és ugyanez történne Younggal Perisic bezsákolása esetén.  

Valami bold a végére?

Stanley: Januárban rámegyünk Griezmann megszerzésére.

Ezra: Pogba 10 gól fölé jut, Conte pedig idegösszeomlást kap a Chesea élén és februárban önként távozik, helyét természetesen Hiddink veszi majd át.

Kovacstomi: Lukaku ára és aztán a harmatos szezonja, vezéráldozata José lesz, 2018 június elsejével ismét munkanélküli lesz, ja és Chicharito lesz a PL gólkirálya, Wenger pedig nem vonul vissza..

Strigo: Jones 30 meccs felett fog játszani, az Everton BL-induló lesz, és a United nem dönti meg az átigazolási világrekordot.

EZS: Lindelöf lesz a szezon játékosa. Az idény végére elérjük a 70(!!) lőtt gólt a bajnokságban. Triplázunk. A csicskátlan fajtából.

somebody08: Lukaku továbbra sem lő gólt a BL-ben, pedig idén 10 meccset is focizunk a nagyok ellen.

harmansmith: Beállunk a sorba, és legkésőbb a szezon felénél már nekünk is a háromvédős felállás lesz az alap.

Beyonder: Zlatan góljával nyerjük meg a BL-t, természetesen Pep City-je ellen.