Megkezdődött végre a PL, remek nyitányon vagyunk túl. 37 fordulóval a vége előtt vezetjük a bajnokságot (köszi NSO), és bár a tavalyi szezon is így indult, most talán bízhatunk az eredményesebb folytatásban. A második forduló nyitómérkőzése a miénk, így egy szombat kora délutáni könnyed hattyúpaprikás elfogyasztásával (amúgy ördögösen) akár meg is tarthatnánk az első helyet.
Egy eredményekben gazdag, ám mutatott játékban viszonylag szegényes felkészülési időszak után úgy robbant bele a csapat Bilicék arcába, mint abban a bizonyos fantasy sorozatban annak a bizonyos visszatérő szereplőnek az a bizonyos harci eszköze, azon bizonyos két gyanútlan statisztának múlt vasárnap, hogy egészen spoilermentes (és így meglehetősen érthetetlen) hasonlattal éljek.
A West Ham ellen az új igazolások remekül mutatkoztak be, Matic Matics Matity(?) professzorként oktatott a középpályán, Lukaku két góllal debütált, és volt egy gólpasszt érő tétlen leshelyzete is. Ráadásul Lindelöf se hibázott, bár róla csak annyit tudni, hogy a Moulag nevű átnevelőtábor vendége éppen valahol Carrington kevésbé napfényes részén. Pozitív érzésekkel tölthette el a mérkőzést figyelemmel kísérő szurkolót, hogy 1-0-s vezetés után nem a megszokott „hátha sikerül döntetlenre hoznunk” attitűd uralkodott el a pályán, hanem motiváltan, lendületesen, az Old Traffordon régen látott sebességgel tepert a csapat az újabb gólokért, még a hagyományos Mata – Fellaini csere után is. A középpálya remek teljesítménye láttán kérdés, vissza tudja-e magát verekedni a kezdőbe tavalyi legjobbunk, Captain Ander, mert sajnos (vagy épp nem sajnos, mert épp annyira fasza a középpálya) nem igazán érződött a hiánya. Ráadásul már az első meccsen megrúgtuk a tavalyi bajnoki góljaink több mint hét százalékát.
Mindenesetre Pogbáék első fordulóban mutatott teljesítménye még a legnagyobb zsozé-szkeptikus szurkolóknak is egy apró (egészen apró) félmosolyt csalhatott az arcára, valamint felvetette a kézenfekvő kérdést, miszerint „mi vagyunk ilyen jók, vagy a West Ham ennyire szar?”. Kérdésben a felelet, ahogy mondani szokták, és a Hattyúk elleni mérkőzés során bizonyíthatják a srácok, hogy inkább a kérdés első felében rejlik a válasz, bár egy 6-8 meccses győzelmi sorozat lenne igazán meggyőző érv a témában. A fent említett drukkerek inkább a második opcióra szavaznak valószínűleg, és nehéz meccsre számítanak a hattyúk ellen. A sérültlistánk tartós, mint a taft kezelte frizura a londoni esőben, Shaw, Rojo és Young élvezi továbbra is a növérkék gyöngéden ápoló kezeit a gyengélkedő termeiben, de a két angol visszatérése legalább nagyjából egy időbe eshet az iskolakezdéssel.
A Swansea-vel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy gyengült a keretük. De Gea szabadrúgás-pajtása, Sigurdsson lelépett az Evertonba 45 millió font ellenében, így már Rooney-nak osztogathatja a gólpasszokat a továbbiakban (és igen, Wazzát is sikerült a posztba csempésznem!). Roque Mesa érkezett a helyére a Las Palmasból (vagy csak úgy, mert a spanyol védekezőbb felfogású játékos), aki inkább néz ki dzsigolónak, mint focistának.
Sérültek terén sem áll túl jól a szénájuk, fontos játékosok fognak hiányozni a kezdőből. Ki sérülése ráadásul számunkra is fájó lehet a sok elmaradó szóvicc miatt (bár Kimaradása a kezdőből nem foghat Ki rajtunk, Király poénok Kifundálásában). Llorente sem heverte még Ki, hogy Gylfi lecserélte Wayne-re, így ő sem hadra fogható, ahogy Nathan Dyer sem. És egy számunkra jó hír a végére: Gomislán király is lelépett a Galatasarayba ezen a nyáron, tehát biztosan nem ő lövi a Swansea győztes gólját. Az első fordulóban a Soton otthonában 0-0-át játszottak, ami inkább a Szenteknek volt köszönhető, és a statisztikát elnézve (21-2 kapuralövési arány) Pellegrino sikerrel adaptálta a mi tavalyi támadó stratégiánkat.
Győzelmet várok a meccstől, és a szórakoztató játék megismétlését. Hiába, kár volt annyira magasra helyezni a lécet, fiúk!