Kalapács alatt

A szörnyű szóvicc után nem is maradt más, minthogy gyorsan összedobjunk nektek egy dühöngőt, ahol újra kiélhetjük azt, amibe az elmúlt öt évben már annyira belejöttünk. #emoing

A csapatból csak Fellaini és Lukaku nem elérhető, ez pedig ismét lehetőséget ad arra, hogy José a kedvenc WTF kezdőjét tolja fel a pályára és a mérkőzést követően nyilvánosan hiányolja a két nem elérhető játékost.

A bajnokság érdekessége egyébként, hogy a West Ham United ellen lejátszott bajnoki nyitányt követően kis híján a kalapácsosok ellen zárjuk a szezont. A szezont vacakul kezdő piros-kékek idén leginkább csak annak örülhetnek, hogy megtartották élvonalbeli tagságukat, igaz ebben a szégyenletes gyépé csatában nagyon ciki lett volna, ha a világ top 20 leggazdagabb klubja között pocoló londoniak megint kizúgnak a Purgatóriumba. A United nagylelkűségét vagy éppen számítóságát mi sem jelzi jobban, hogy a West Ham együttesénél is elhelyeztünk két aknát a két egykori közönségkedvenc személyében. Hernandez azonban sérülés miatt biztosan nem lép pályára, az öreg Patrice azonban elnyűhetetlen módon újra a kezdőben találhatja magát. A harmadik akna pedig maga a kiválasztott: David Moyes. Kell még valamit mondanom, EZS?

A győzelem tehát nem elvárt, de igény az volna rá. A 80 pont ugyanis olyannak tűnik számunkra, mint Klein Dávid számára oxigénpalack nélkül meghódítani a Himaláját.

Mindeközben remek hír, hogy Sir Alex Ferguson jobban van, szerencsére már elhagyhatta az intenzív osztályt és elvileg élénken érdeklődik a Kijevben megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája döntő élőben való megtekintése iránt. Sajnos rossz csapat van a döntőben, bár tudjuk, hogy Alexnek a fantasztikus Cristiano Ronaldo jelentene nagyon sokat. Bízunk benne, hogy mi egy FA Kupa sikerrel tudunk kedveskedni a megismételhetetlen Főnöknek. Jó egészséget, Fergie!