Zsozefin szorongva, mégis várakozással telve várta az estét. Már egy hete másra sem tudott gondolni, mint a fiúval való találkozásra. A Pepével töltött másfél órás légyottok minden alkalommal új, izgató, gyönyörű, mégis gyötrelmes élményekkel kecsegtettek. Pepe a legtöbbször férfias határozottsággal gyűrte le ellenállását, de a sokszor erőszakra, megalázásra hajlamos természete nyugtalanította a lányt. Mégis minden találkozásuk során arra gondolt: ez alkalommal másképp lesz.
Meglehetősen szürreális időszakot élünk éppen meg. A csapatunk teljesítménye nagyjából annyira hullámzó, mint egy hisztis, elkényeztetett, újgazdag, 16 éves tinilány hangulata, akiben tombolnak a hormonok. Meccsen belül jutunk el az „ez tuti edzőbuktatás már megint” -től a „kurvaéletmár basszameg”-en át az „ezmegmiafasz meginthogynyertünk-ígynemfogjákkibaszni” lelki állapotig, ami, valljuk meg, nem igazán kellemes érzés. Rengeteg türelemre, belső békére és kurvasok alkoholra van szükség, hogy ép ésszel túléljük a futballtörténelem leghosszabban elnyújtott kibaszási procedúráját.
Pepe fess volt, mint mindig. Méretre szabott, strandkorlátkék öltönyben feszítő izmos, arányos teste, a reflektorfényben megcsillanó tar koponyája, kisfiús mosolya láttán Zsozefin alig tudta türtőztetni magát. – Tegyél magadévá te katalán Isten – gondolta – ahogyan szoktál. Durván. Ellentmondást nem tűrően! Úgy, hogy már fájjon!
Mourinho egyfolytában egy rohadt mély, lávával, kénsavval és vérszomjas zombikrokodilokkal teli kígyóverem felett egyensúlyoz vazelinnel vastagon bekent kötélen, és ezt egyelőre remekül csinálja. A bajnokságban a szégyenteljes West Ham elleni vereség óta nem kaptunk ki, három győzelem, egy döntetlen (az is a Stamfordon, és ha az a meccs 95 percig tart, akkor ott is nyerünk) a mérleg. Beindult a fent említett őrület, jött a comeback-Shaw, értelmes, működő cserék, Lukaku mellőzése, helyenként elszánt játékosok. A Juventus elleni teljességgel érthetetlen, semmiből jött győzelemről nem is beszélek. Félreértés ne essék, még mindig szánalmasan szarok vagyunk ahhoz képest, amit szeretnénk látni kedvenceinktől, de néha futballra emlékeztető produkciót is sikerül kivenni Pogbáék erőfeszítéseiből (ha kicsit félrehajtott fejjel, a periférikus látásunkat felhasználva nem teljesen a pályára koncentrálunk, tényleg úgy látszik, esküszöm!).
A fiú szokásához híven higgadtan, de határozottan közeledett a lányhoz. Sok apró, érzéki érintésével az őrületbe kergette Zsozefint, aki pillanatok múlva már szinte azt sem tudta, hol van. Ellenállása, védelme percről-percre lanyhult, már tudta, ma sem végződhet másképp, csak ha teljes mértékben kapitulál a férfinak, és engedi, hogy az azt tegyen vele, amit akar.
A City formája meglehetősen imponáló, idén 18 meccset játszottak, abból két bajnoki döntetlen (egyik a Wolves, a másik meg a másik köcsög csapat ellen az Anfielden), és egy Lyon elleni BL vereségen kívül mindent megnyertek. Az összes hazai bajnokijukat kacagva hozták. Az utolsó 6 meccsükön 23:1 a gólarányuk. A legutóbbi két mérkőzésükön 6-6 gólt helyeztek el az ellenfelek kapujában (Kassai ide vagy oda, ez azért több, mint meggyőző teljesítmény). Ezek alapján a Manchester City a Premier League Dr. Manhattanje, sérthetetlen, törvények feletti, kopasz, kurva idegesítő és röhejes bugyikék színben tetszeleg.
Három játékost kell nélkülözniük, Claudio Bravo, Mangala és De Bruine játékáról kell lemondania az edzőzsenik védőszentjének. A belga játékmester kiesése a legnagyobb érvágás közülük – bár hiánya nem érződik túlságosan Silváék játékán, lehet rá kellene repülni a téli átigazolási időszakban, ha nem tudna visszakerülni a kezdőcsapatba…
– Kapufa! – kiáltotta Zsozefin már-már önkívületben, mikor a fiú elsőre nem célzott pontosan. – nyugodj meg kedves, másodszorra biztosan nem hibázok… – súgta Pepe a vágytól rekedten Zsozefin fülébe, majd durván megragadta a lányt, és többé nem lehetett megállítani…
Nálunk Sanchez és Pogba küszködik valami apró sérüléssel, de minden bizonnyal játékra jelentkezhetnek vasárnap este. Valencia és Dalot offon van, Lukaku-ról pedig az a pletyka járja, hogy akár vissza is térhet vasárnap (na az baszna be). Valójában az elmúlt hetek eseményei alapján nehéz lenne bármilyen jóslatba bocsátkozni. A fogadóirodák nyolcszoros pénzt fizetnek a győzelmünkért, az előjelek vagy bármilyen statisztika alapján bukásra vagyunk ítélve… egyedül a WTF faktor (xW) szólhat mellettünk, és ez a mutató azt mondja, ha a City szerzi az első gólt a mérkőzésen (amire viszonylag nagy az esély), nem tudható, kinek kell jobban aggódni a folytatást illetően.
– Kérlek szépen állj le, ez fáj – könyörgött Zsozefin, de Pepe rá se hederített. – Efefpé, EFEFPÉ!! – kiabálta az előre megbeszélt megállító kódszót a lány, de Pepe végképp bevadult, és nem hallott már semmit. – Megint ez történik – futott át Zsozefin agyán. – De nem, ma másképp lesz! – szedte össze minden bátorságát. Hirtelen egy határozott mozdulattal kivágódott az önkívületi állapotban mozgó fiú alól, és ezzel egy időben teljes erőből beletérdelt a megdöbbent Pepe duzzadó erekciójába. Ez a védekező taktika négy napja már Massimilano-nál, a túl forró vérű olasz csődörnél is bevált. Pepe könnyek között, a fájdalomtól apró, dab-elő vörös ördögöket hallucinálva kuporodott össze, és magzat pózban vinnyogva, a könnyfátylon keresztül homályosan még látta, ahogy az arrogánsan vigyorgó lány ujjaival hármat mutatva kisétál a szoba ajtaján.
Nyerünk 2-1-re oszt kész!