A minden eddiginél zsúfoltabb BL-szezonon nincsen fék, a múlt heti bravúrgyőzelmet követően máris itt a következő meccs: az előző szezon döntőse után most az egyik elődöntőssel csapunk össze a továbbjutó helyek egyikéért. Ez ráadásul hazai pályán fog megtörténni, mondanánk, de a teltházas Old Trafford úgy hiányzik ennek a csapatnak mint egy falat kenyér. Ebben a szezonban eddig háromszor játszottunk üres lelátóink előtt és győznünk még nem sikerült, míg idegenben minden meccsünket megnyertük (ötöt). A rossz sorozat megszakításához és egyben továbbjutási esélyeink további javításához ma este a német listavezetőt kell legyőznünk, akikkel történelmünk során most találkozunk először, így aztán annak rendje és módja szerint be is mutatjuk őket.

A történelem és az RB Leipzig kifejezések egy mondatban történő felbukkanása igen ritka esemény, tekintve hogy a klubot 2009 májusában alapították, nagyjából akkor mikor a United a Barcelona elleni BL-döntőjére és a Liverpool előtt végül megszerzett bajnoki címére koncentrált. Az osztrák energiaitalos cég feje, Dietrich Mateschitz szeretett volna betörni a német futballpiacra, végül több évnyi keresgélés és tapogatózás után a választás a régóta élvonalbeli csapat nélküli Lipcsére, vagyis az attól nem messze található kis ötödosztályú csapatra, az SSV Markranstädtre esett, amit aztán megvettek szőröstül-bőröstül-stadionostül. A klub hivatalos neve, a RasenBallsport Leipzig ne tévesszen meg senkit, az RB nem valami elbaszott mozaikszó, hanem a tulajdonos vállalatának, a Red Bullnak a neve. A német szövetség ugyanis nem engedélyezi, hogy bármilyen szponzor neve szerepeljen egy futballklub nevében (khm, Bayer Leverkusen?), pedig ha eltörölnék ezt a hülye szabályt, olyan csodálatos csapatnevek születhetnének, mint a rendszerváltás utáni Magyarország vadkeleti kapitalizmusában: ki ne emlékezne könnyes szemmel az olyan legendás csapatokra mint a Vác FC Samsung, a Parmalat FC, vagy a DVSC-AVE Ásványvíz?

A német szövetség (illetve a felső két osztályt képviselő liga, a DFL) szigorú szabályozásait szintén rugalmasan kezelték Lipcsében, fellebbezések és peren kívüli megegyezések során végül csupán a csapat címerét kellett megváltoztatni, sőt a felsőbb vezetés struktúrájának átalakítása révén még a hírhedt 50+1-es szabályt is sikerült kijátszaniuk. A ’90-es évek végén hozott szabályt ugye épp azért hozták hogy oligarchák vagy multicégek ne vásárolhassanak fel egy csapatot (helló, Hoffenheim), a szavazattal bíró részvényekből legalább 50% plusz 1 részvény a klub saját tulajdonában kell legyen. Lipcsében ezt úgy értelmezték, hogy bár a klub szurkolói vagy bármilyen külső szereplők vehetnek részvényeket, fizethetnek tagsági díjat, de a szűkkörű és az energiaitalos cég embereivel feltöltött, a klub ügyeiről döntő 17 fős csoportba való jelentkezést minden indoklás nélkül elutasíthatják (a Dortmundnak például 120000+ szavazati joggal bíró tagja van).

A Red Bull pénze pedig szárnyakat adott a lipcsei külváros ötödosztályú csapatának, hiszen hét év alatt négy feljutással 2016-ra meg is érkeztek a legfelsőbb osztályba, a Bundesligába. Hogy ez nem egy tündérmese, sokkal inkább egy precízen kiszámított portfólióbővítés, arra jó példa a folyamatosan egyre nagyobb összegek invesztálása. A kis ötödosztályú csapatot 350 ezer euróért vásárolták meg, majd a szarban lévő FC Sachsen Lipcsétől vettek korosztályos csapatokat is, felhúztak egy vadonatúj edzőközpontot, kinevezték a tapasztalt Ralf Ragnickot atyaúristennek, a negyedosztályban egymillió eurót költöttek két játékosra, átköltöztek a 2006-os vébére újjáépített lipcsei Zentralstadionba (amit azóta már átneveztek, ki nem találnátok… Red Bull Arenára), két év alatt 50 millió eurót költöttek játékosvásárlása Bundesliga 2. csapatként, majd feljutás után még nyolcvanat, közben fiókcsapattá csicskítva a Red Bull Salzburg csapatát. De nem csak német nyelvterületen rendelkeznek kapcsolatokkal: a Red Bull Brazíliában, Ghánában és New Yorkban is alapított csapatokat, amelyek természetesen mind-mind a fő projektnek, a Leipzignek dolgoznak alá.

A háttér ismerete nélkül akár szimpatikus is lehetne, hogy a keletnémet futballcsodánál csakis fiatal játékosokat vásárolnak, valamint építenek az akadémiából kikerült saját nevelésekre, de egyrészt a Leipzig megalakulása óta más pénzügyi szinten van mint aktuális riválisai a bajnokságban, másrészt ez az utánpótlás-nevelés is legalább 4 különböző akadémiát takar (az elődöntőbe a Red Bull New York saját nevelése, Tyler Adams lőtte őket például). A fizetésekről sokat nem lehet tudni, de ha megjegyezzük hogy az akkoriban nagy ígéretnek számító (és azóta „klublegenda”) dán U21-es válogatott Youssuf Poulsent és egy bizonyos stuttgarti tehetséget, Joshua Kimmichet is a harmadosztályba frissen feljutva igazolták le, élünk a gyanúval hogy nem csupán a fantastische neues Projekt miatt szerződnek a játékosok Lipcsébe, hanem a máshol nem elérhető fizetésekért. Manapság persze más a helyzet, felléptek egy olyan szintre ahol náluk nagyobb halak is garázdálkodnak, a Werner-eladás és hogy Haaland nem hozzájuk igazolt a fiókcsapatból, arra engednek következtetni hogy a következő szint megugrásához szükséges pénzügyi háttér finanszírozásához nem jött ki a matek a Red Bull adatelemzőinél.

Persze sajnálni azért nem kell őket, a nagyjából 10 év alatt a semmiből a BL-elődöntőbe jutás olyan teljesítmény, amit még Manchester olajosabbik felében is csak irigykedve néznek (nekik még repülőrajttal is csak egyszer sikerült), még ha a nyári elődöntő kissé váratlanul is jött. A Red Bull koefficiense a múlt hiánya miatt elég gyatra volt, a negyedik kalapból pedig nem könnyű nyulat varázsolni, így 2017 őszi BL-bemutatkozásukat (mert ugye újoncként egyből második helyen végeztek a bundásban, tudjukkik mögött) EL-tavasz követte, majd egy évvel később csupán az EL-re kvalifikáltak, ahol meglepetésre már a csoportkörben kiestek, többek között a fiókcsapat Red Bull Salzburg elleni kettős vereség következtében (nem tiltja ezt is valami UEFA-szabály?). Harmadik nekifutásra aztán összejött a BL-elődöntő, a kőkeménynek aligha nevezhető, mégis két elődöntőst adó Zenit-Benfica-Lyon csoportból továbbjutva (első kalap Zenit, második Benfica…), majd Mourinho és a Spurs lesimázása után az Atléticot bravúrosan legyőzve.

A keretük nagyjából ugyanaz mint amit nyáron láthattuk, hiszen Werner akkor már távozott, és az érkezők oldalán sem nagyon találunk olyat aki egyértelműen a kezdőcsapat tagja lenne, meg egyébként is meghagynánk a játékosok ismertetését a visszavágóra, nem szeretnénk idejekorán gulácsizni meg orbánozni. Akad viszont egy összetevő, méghozzá elég fontos, aki ezt a csapatot a csoportkörös kiesések posványából a final four tornába vezette, ő pedig nem más mint a menedzserük, Julian Nagelsmann. Léteznek új generációs edzők, meg vannak fiatal szakemberek, nos, a Lipcse edzője mindkét kategória szélsőséges példája: felnőtt meccsen sosem lépett pályára, sérülések miatt nagyon fiatalon befejezte karrierjét és helyette egyetemi diplomát szerzett sporttudományok szakon, illetve már 28 évesen az élvonalbeli Hoffenheim menedzserévé nevezték ki, ami csupán az első rekordja a sok közül. A másik német műanyag csapattal óriási bravúrt hajtott végre, először idény közben beszállva megmentette a kiesés felé sodródó gárdát, majd a következő szezonokban a negyedik- illetve harmadik helyen végzett velük, kiharcolva ezzel a BL-indulást, még ha először a playoff (Liverpool), majd a csoportkör bizonyult túl nagy falatnak. A csávó még mindig csak 33 éves, valószínűleg még pokémonozott amikor Ole már németeket szomorított a BL-döntőben, de immár zsinórban harmadik BL-csoportkörét tolja.

Bár gyakran váltogatja csapata felállását, a mai meccs nehézségét figyelembe véve valószínűleg három középhátvédes formációt fog választani, Nkunkuval és az előző BL-meccsükön két gólt szerző Angelinoval a széleken. A vendégeknél Klostermann, Haidara, Adams és Laimer nem bevethető, viszont scoutolhatjuk és a Rashford – Martial duó révén tesztelhetjük is az állítólag kiszemelt Upamecanot, illetve szurkolhatunk magyar válogatott kapus ellen, már ha valaki nem követi el azt a hibát hogy ismét a Fradi meccsét nézi. Nálunk csupán Bailly és Lingard hiányoznak, a PSG ellen nekünk is bejött a három középhátvéd, viszont a Chelsea ellen meg 4-2-3-1 formációval és duplaszűrővel lehoztuk kapott gól nélkül és tulajdonképpen nem lenne katasztrófa egy iksz, vagyis valójában fogalmunk sincs hogy mi lesz a kezdőcsapat. Reméljük, ezzel a vendégeket is megtréfáljuk, így elvileg semmi akadálya hogy egy taktikailag változatos, a cserepadról új impulzusokat hozó, a hétvéginél izgalmasabb nulla-nullát meccset lássunk.