Megérdemeltük

Mikor már azt hinnénk, nincsen több negatív rekord amit megdönthetne a csapat, akkor jön egy újabb pofáraesés. A Premier League történetében a United még sosem veszített két gólos vezetésről. Ez ugye matematikailag azt jelenti, hogy legalább három gólt kell beszopni – nos, ezt a tervet túl is teljesítettük, 3-1-es vezetés után ugyanis 5-3 lett a vége. Lehet ugyan (sőt kell is) hibáztatni a hülye bírót vagy a félrenyírt hajú kisköcsögöt, de ezzel csak eltekintenénk a valós problémák felett. Mert az talán áll, hogy Clattenburg miatt nem nyertünk, de a vereséget nem neki, hanem saját magunknak köszönhetjük. Vagyis, leginkább Lajosnak, de akadnak még páran akiket nem fogunk megdicsérni. Bűnbakot keresünk.5-3

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A hetedik te magad légy!

7th-place-ribbonLassan kezdjük belakni ezt a hetedik helyet. Egy győzelemmel sem jutottunk volna előrébb, most meg akármi történik hét közben, maradunk is hetedikek. A United szezonját figyelve az az akármi meg is fog történni. Rengeteg dolog történt már ebben az idényben, legutóbb például az, hogy a Fulham csapatbusza sikeresen rabolt pontot az Old Traffordról. Pedig minden adott volt hozzá, hogy emlékezetes meccsen győzzünk, igazából csak egyetlen perc hiányzott. Hősiesen védekező, semmiből vezetést szerző kiscsapat, óriási fölényben játszó, majd szűk két perc alatt fordító United … na és itt a három pont helyett egynek kéne lennie, de valahogyan sikerült összeszerencsétlenkedi hátul még egy gólt, ráadásul a legjobbkor. És így persze az van, hogy rekord breaker meg moyesout, nem örömködés és számolgatás. Pedig a győzelem elmaradásáért most valóban nem Moyes és a beadásokra építő taktikája okolható. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Képtelen képregény

Capital One Cupból kapitális hibákkal, hazai és idegenben lőtt öngólokkal katapultáltunk, korlátlan kondival kooperáló korábbi kedvenceink egyetlen kapu(s)ra tartó lövéssel sokkoltak, mi meg közben kataklizma helyett Mata érkezéséről spekulálva vizuáljuk a tegnapi kupakatasztrófát. Betárcsázósoknak nem ajánlott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Are you watching David Moyes?

moyeswatching Baszódj meg, Tim Howard! – így szólt a kb. másfél évvel ezelőtti 4-4 utáni bejegyzésünk nyitó mondata, és sajnos ez a bevezetés most is abszolút helytálló. Na nem szeretnénk ha ebből szállóige lenne, de tény, hogy tegnap este a kapufával szorosan együttműködő ex-unitedes amcsi kapus nem csak szakállával, hanem teljesítményével is kitűnt a mezőnyből. Idén már másodszor maradtunk góltalanok egy hazai bajnokin, ráadásul még kaptunk is egyet, így 14 forduló után az igen ciki kilencedik pozíciót foglaljuk el a tabellán. Tavaly (lásd még: Fergie-vel) az ilyen meccseket behúztuk, és a mutatott játékkal igazából most sem lehetünk elégedetlenek, de a West Brom után újra egy olyan csapat tudott nyerni az Old Traffordon, amelyik a PL történetében még soha. Valami tehát mégsem stimmel, ezért csatlakozunk a vidám Everton-drukkerekhez, és együtt énekeljük újdonsült menedzserünknek a címnek választott, tegnap hallott nótát. Na de azért az érdemjegyek kiosztását sem hanyagoljuk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….