Oldalfasz

fergie ásítHol is kezdjem? Moszkvában? Vagy az elalibizett városi rangadónál? Rooney-val? Vagy vágjak a közepébe, és magamat ismételve újra jelentsem ki, hogy van Gaal egy pöcs (#vg1p)? A múlt heti két meccs úgy nagyjából 4 órát vett el minden Manchester United drukker életéből, és ha azt írom, hogy nem szórakozhattunk jól, akkor nagyon visszafogottan fogalmazok. Valójában a címben már felbukkanó négybetűs nemi szerv, valamint a fekália mindenféle változatával és szinonimájával tudnám jellemezni a két mérkőzést, de nem teszem. Na jó, mégis, mert hát a játékunk fos, a United stílusától igen távol álló labdafaszkodás unalmas, meg ez egyébként is a Stretford End, ahol káromkodni ér. A továbbiakban terítéken a töketlen tiki-taka. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nemzeti konzultáció 2015

internet-trollTisztelt szurkolótársam!

Mi, Manchester United szurkolók 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk. Ezért indítottunk nemzeti konzultációt többek között az új igazolásokról, mindannyiunk kedvenceiről, a csapat helyzetének javításáról. És ezért indítunk most is nemzeti konzultációt a 2014/15-ös szezon kérdéseiről.

Mint bizonyára emlékszik, 2013 óta Manchestert példátlan cselekmények rázták meg. Sir Alex Ferguson visszavonult, utódját kegyetlen hidegvérrel és ijesztő brutalitással végezték ki riválisaink, és még a Bajnokok Ligájába sem sikerült kvalifikálnia magát a csapatnak. Mindannyiunkat megdöbbentette mindaz, ami történt. Ez az emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűség ugyanakkor azt is megmutatta, hogy egy korszak visszafordíthatatlanul véget ért. Moyes után jött Louis, és ugyan a Bajnokok Ligájába visszakerültünk, az elmúlt szezon még így is az utóbbi 20 év második legrosszabbjának bizonyult.

Tisztelettel arra kérem, lépjen velünk kapcsolatba, mondja el nekünk is, hogy mit gondolt a föltett kérdésekről, töltse ki, és küldje vissza a kérdőívet. Számítok a véleményére.

Üdvözlettel:

Strigo Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A remény rabjai – osztályzás

van gaal giggsKét meccs, hat pont, clean sheets, negyedik hely. 4-2-3-1, széljáték, posztjukon szereplő játékosok, néha egész pofás támadások, na és persze gólok. Persze, akadtak gondok meg döcögős negyed- vagy félórák a két észak-keleti csapat elleni meccseken, de ne legyünk telhetetlenek: a Sunderland- és Newcastle elleni meccsek Fergie legunalmasabb legjobb tavaszi hadjáratait idézték. Félreértés ne essék, nem élveztünk a gatyánkba a két szorosan behúzott győzelemtől, de az elmúlt egy hétben látottakra már tényleg azt mondhatjuk, hogy ez a minimum, az alap amire tényleg lehet építkezni. És nyilván kell is, mert a következő hetekben sokkal keményebb ellenfelek várnak ránk, mint a legutóbbi kettő. Mivel szinte azonos kezdőket láthattunk a két meccsen, ezúttal egy kalap alá vettük a két győzelmet, és úgy osztottunk pontszámokat.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Erőfoci – Butafoci 1-1 – osztályzás

Bár egy igazi comeback továbbra is várat magára ebben a szezonban, mint ahogyan egy komoly csapat elleni meggyőző idegenbeli teljesítmény is, azért ne legyünk telhetetlenek: ezúttal tényleg jó volt idegenben az iksz. Nem csak azért, mert az 1 pont kicsit több, mint amit a mutatott játékunkkal érdemeltünk volna, vagy mert legalább nem kaptunk ki, hanem legfőképp azért, mert ez a West Ham fog még kellemetlen perceket okozni riválisainknak is. Szomorkodás helyett örülnünk kéne, de mivel a bejegyzés játékosaink (na meg managerünk) egyéni teljesítményeire koncentrál, nem sok jót tudunk írni a tegnapi 90 percről.vangaal allardyce Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kvínszpark Kvíz

teszt képNehezen tudnánk egyértelműen osztályozni szombat délutáni meccsünket, hiszen több mint 50 percig a szokásos fosfaragást láthattuk, hogy aztán a formációváltás után talán a csapat idei legjobb idegenbeli performanszát örömködjük végig. 2-0, a győzelmet nem kell megmagyarázni, de azért halkan megjegyeznénk, hogy legjobbunknak ismét de Gea bizonyult, hogy Rooney és Di María valószínűleg testet cserélhettek, mint valami elbaszott tinivígjátékban, és hogy azért ez mégis csak az egyik kiesőjelölt volt. Na de a múlt heti morgós bejegyzésemben felróttam Lajos bának, hogy nem tud cserélni, erre a behozott Fellaini és Wilson is gólt szereztek, szóval igenis fejlődünk, én meg inkább kussolok, és osztályzás helyett inkább egy képes asszosziációs játékot prezentálok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szar minden!

MINOLTA DIGITAL CAMERAEzen a helyen most a Southampton elleni értékelésnek kéne megjelennie, de az elmarad. Mint azt gondolom észrevettétek, az utóbbi egy évben igencsak megcsappant a bejegyzések száma itt a Stretford Enden, és ez csak részben köszönhető a korábbi szerzők inaktivitásának. Ráadásul remek igazolásokat hajtottunk végre, szóval ez nem indokolná a pangást, oszt’ poszt meg nincsen. A többiek nevében nem tudok és nem is szeretnék nyilatkozni, csupán azt szeretném veletek megosztani, hogy én miért írok ritkábban mostanában. Foghatnám időhiányra, félig-meddig jogosan kiégésre, de a valódi ok az, hogy a blog tárgya, vagyis a Manchester United nem szolgáltat elég ihletet mostanában. Illetve, mondanivalóm lenne, de utálok jó emberekkel rossz híreket közölni. Nincsen kedvem hétről hétre ugyanazt ismételgetni, leírni a véleményemet, ami röviden és velősen nagyjából annyi, hogy ez az idei csapat rossz. Ugyanolyan rossz mint tavaly. Rögtönzött közvéleménykutatásunk eredménye alapján kisebbségben vagyok a véleményemmel, de azért kifejtem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kényszerpályán

A Fergie visszavonulásával tovaszállt top-of-the-league kezdetű álmok ugyan továbbra is valószínűtlennek tűnnek, de összességében elmondható, hogy az elmúlt másfél évben talán most a legjobb és a legnyugisabb Manchester United szurkolónak lenni: a csapat tíz meccse és két hónapja veretlen, ezalatt pedig felsőház aljáról egészen a kényelmes harmadik helyig kapaszkodtunk előre. A felhőtlen idill ettől függetlenül még mindig igen távolinak mondható – már csak azért is, mert hatos győzelmi szériánkat követően az utóbbi négy mérkőzésen három X-et is összeszedtünk. És bár külön-külön nézve az Aston Villa, a Spurs és a Stoke otthonában lehozott döntetlen egyike sem mondható különösebben rossz eredménynek, összességében azért mégis az elszalasztott győzelmekről szólt az elmúlt fél hónap. Most pontokba szedve próbáljuk megfejteni a hullámvölgy okát.

vangaalstoke

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Monday Night Football

Ha minden úgy lenne mint régen, és hétfőnként nem lenne adás a tévében, akkor bizony nem látnánk a United soron következő bajnokiját a Southampton ellen. Hogy vajon milyen megfontolásból tették a harmadik helyért csatázók összecsapását épp a hét első napjára, az rejtély, meg ezen amúgy is mindig kiakadok, szóval lépjünk tovább. Soton tehát, idegenben, a közel 300 km-es túra tétje pedig nem más, hogy ki állhat 15 forduló után a harmadik helyen, és ki szorul a West Ham mögé a tabellán. Utóbbit a Szentek simán aláírták volna, mármint hogy közvetlenül Allerdyce-ék alatt végezzenek, hiszen nyár végén még egészen másnak tűnt a helyzet a Southamptonnál.vangaal koeman barcelona Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hurráhangulat – osztályzás

Ez a sima győzelem már nagyon kellett. Valljuk be, a QPR elleni hazai négy-nullán kívül nagyjából az összes idei meccsünk a felejthető kategória, már ami a mutatott játékunkat illeti. Egy-egy félidőre, húsz percekre persze eddig is mutattunk futballra emlékeztető dolgokat, de hogy egy egész mérkőzés rendben legyen, és De Geára meg a mázlira se legyen szükségünk, azt már régen érezhettük. Most összejött minden, és bár az ellenfél csak egy Hull City volt, a bemutatott total domination pontosan az, amiért az arrogáns hollandot idehozták.  Hogyan nyerjünk meg két védővel egy meccset á lá Lajos, hiszen ezúttal a mester is kap ám érdemjegyet, nem csak tanítványai.van gaal giggs Egy kattintás ide a folytatáshoz….