Fel, támadunk! – osztályzás

SZOPÓÁLARC A KARÁCSONYFA ALATT!!!

A Hull City elleni Boxing-meccs 14. percében, amikor már két góllal vezettek a „félelmetes tigrisek”, nagyon úgy nézett ki, hogy a tervezett osztályozó poszt a fenti frappáns címmel fog kezdődni. A csapat sajnos szerencsére úgy futballozott a folytatásban, mintha még mindig 2012 őszét írnánk, és SAF nem a lelátón ülne MU-címeres melegítőben, hanem a padon. A játék persze még mindig nagyon messze van az ideálistól, a győzelmet példának okáért az ellenfél játékosa biztosította be – James Chester 8 éves kora óta arról álmodott, hogy eldönt egy United-meccset; sikerült neki –, úgyhogy a karácsonyi hangulat ellenére sem hozott mindenkinek 10 pontot a Mikulás Jézuska.

hull-manchester-united_7De Gea – 7

Nem a kapusunk lelkén szárad a gyorsan bekapott két gól, a másodikat (a megpattanósat) akkor se nagyon védhette volna, ha Oktopusz Doktorhoz hasonlóan 4 mellső végtaggal van felszerelve. A fináléban bemutatott bravúrjáért, és az azt követő, „Na ki a faszagyerek”- nézéséért simán megkaphatná a nyolcast, ha előtte egy szerencsétlen kirohanással és bokszolással nem emlékeztet bennünket arra, hogy ha meccsenként csak egyszer is, de egyelőre még tud bakizni is. Hősjelölt.

Rafael – 0

Az, hogy szerencsésebb (!) brazilunk pont akkor sérül meg, amikor épp kezd csúcsformába kerülni, olyan evidencia, hogy még a legendásan bevállalós angol bukmékereknél sem lehet fogadást kötni rá. A várhatóan pár hétre kidőlő Rafaelt reményeink szerint a méltatlanul ignorált Fabio helyettesíti majd. Jones térdsérülés miatt szintén kihagy két hetet, Valencia pedig egy vagy két dobásból kimarad, úgyhogy ha ezek után sem kerül be a brazil a csapatba, akkor nagyjából biztosak lehetünk benne, hogy nem Zaha, hanem ő tett mély benyomást Moyes lányára. Hiány.

Evans – 6

Mióta Evans pár éve abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Mester az öltöző helyett már a pályán, meccs közben demonstrálta rajta a legendás hajszárító működését, tudjuk, hogy néha képes egészen hajmeresztő hibákra. A második bekapott gól előtt konkrétan kétszer is bakizott, először kiosztott egy kulcspasszt az ellenfél játékosának, majd a De Gea felé tartó lövésbe a lehető legszerencsétlenebb módon ért bele. A folytatásban azért összeszedte magát, a statjai alapján nem is teljesített rosszabbul, mint Smalling, úgyhogy talán nincs okunk rá, hogy aggódjunk Johnny boy miatt. Class is permanent?

evanshullSmalling – 7

A védőpáros közül most ő nyújtotta a magabiztosabb, tekintélyt parancsolóbb produkciót, és akkor is ezt mondanánk, ha történetesen nem fejel egy gólt a lehető legjobb pillanatban.  A védekezés mellett a támadások indításában is jeleskedett, ő próbálkozott legtöbbször hosszú labdákkal (14 alkalommal), ebből tízszer célba is talált. Bérelt hely?

Evra – 7

Ha valakire, akkor rá igazán ráfért volna a karácsonyi pihenő. Nem mintha különösebb gond lett volna a teljesítményével, a szokásos vehemenciával robotolt, egy pillanatra sem unatkozott. Ő tisztázott a legtöbbször a mezőnyben (14 alkalommal), a támadások segítésére viszont kevesebb energiája maradt. Két kulcspasszt azért így is sikerült kiosztania. Rutinból.

Valencia – 6

Az elmúlt pár meccs során (ismét) bebizonyosodott, hogy Valencia nem egy olyan bűvész, aki magányosan is képes alkotni, neki szüksége van egy megfelelő asszisztensre ahhoz, hogy elő tudja varázsolni a nyulat a kalapból. Ez az ideális partner pedig nem más, mint Rafael, aki ezúttal sajnos csak 18 percet töltött a pályán, így Antoniónak vissza kellett húzódnia (ismét) jobbhátvédnek. Muszájból ezt a pozíciót is el tudja látni úgy-ahogy, de nem ez az igazi terepe, amit a sárgalapokban manifesztálódó frusztrációja is jelez. Új partnere, Januzaj sem tette könnyebbé az életét, a belga ugyanis állandóan középre húzódott, Vale így sokszor egyedül küzdött a szélen. Piros ördög.

james chesterFletcher – 6

Ismeri ugye mindenki azt a mondást, hogy „Gyógyíthatatlan betegségből felgyógyulóról jót vagy semmit?”. Nem? Talán azért, mert nincs ilyen mondás, de tény, hogy skót hősünk nem érdemel ledorongolást. Fletcher régi önmaga 50%-át hozta csak, védekezésben visszafogott volt, támadásban semmilyen, de az lett volna az igazi csoda, ha úgy tér vissza egy év után kezdőként, mintha el sem ment volt. Lesz ez még jobb is. Az első lépés.

Cleverley – 7

Amikor pár éve a Watfordban támadóközéppályásként rugdosta a gólokat, valószínűleg el sem tudta volna képzelni, hogy egyszer még tökegyedül fog védekezőközéppályást játszani a Unitedben. Mi sem, és nem is akarjuk többször átélni ezt az élményt. Csalódást ezzel együtt sem okozott, elképesztően sokat melózott, ő passzolt a legtöbbet, ahogy az el is várható tőle, viszont nem ő volt a legpontosabb, ami nem is akkora tragédia, mert azt jelzi, hogy egyre többször mer kilépni a pár méteres biztonsági passzok komfortzónájából. Most ugyan egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott annyiszor bekapcsolódni a támadásokba, mint az elmúlt pár meccsen, de továbbra is jó formában van. Biztos pont.

Young – 6

Közelmúltbéli teljesítményével bejátszotta magát a kezdőbe, ennek örömére ismét bemutatta Bebét idéző ívelő-technikáját – 6 beadásból 1 alkalommal sikerült is embert találnia. Nem lenne azért fair dolog elhallgatni, hogy a meccset eldöntő öngól előtt ő ívelt középre. Kösz!

Welbeck – 7

A meccs előtt arra tippeltünk volna, hogy a két csatár közül ő fog előrébb játszani, ehhez képest a meccs első órájában neki kellett Rooney szerepét alakítania. Dolgozott becsülettel, kérte és továbbította a labdát – 93%-os passzmutatója a mezőny legjobbja –, adott két kulcspasszot (Rooney góljánál is ő asszisztált), de a cselei is többnyire sikerültek. Formában.

rooneygoalRooney – 8

Csodagól, assziszt, tisztázás a saját tizenhatoson belül – vagyis csak a szokásos. A meccs első felében klasszikusabb csatárként is nagyot alkotott, de azért megnyugodtunk, amikor a Fletcher – Csicsó csere nyomán hátrébb vezényelte Moyes. Egyetlen problémánk volt csak vele: miért nem örült látványosabban a góljának?! Megmentő.

Januzaj – 6

Idén már 8 játékos is elmondhatja magáról a PL-ben, hogy egy 18 éves koszovói-belga suhanc miatt sárgult be. Januzaj valóban tarthatatlannak tűnik, de azzal a képességével, hogy a védők sokszor csak unortodox módszerekkel tudják megállítani, egyre többször él vissza. Reméljük, Moyes még azelőtt elmagyarázza neki, hogy nem kell mindig engedni a gravitáció vonzásának, mielőtt még a bírók Ashley Young második eljöveteleként fogják kezelni, és akkor sem fújnak majd neki, ha felmutat egy nyílt törést. A zsenijét most is sikerült párszor megvillantania (nem mellesleg nélküle nem született volna meg az első gól), de benne ennél jóval több van. Esőember.

Chicharito – 0
Nagyon megérdemelne már egy gólt.

Carrick – 0
Ha már karácsony: úgy vártuk, mint a Messiást. Megjött.

james chester1Sok idő nincs csodás (?) feltámadásunk megemésztésére, holnap (szombaton) délután 16:00-kor ugyanis már itt a következő próbatétel: Norwich idegenben. Ha csak feleannyira leszünk balszerencsések mint tegnap az első negyedórában, és legalább annyira hajtunk, mint 0:2 után, akkor nem lehet probléma.