Utolsó tánc

Már csak egy kör maradt hátra a Premier League 2014-15-ös szezonjából, amelynek a mi részünkről kevés, ellenben a Hull oldaláról sokkal nagyobb tétje van. Szóval felmerülhet a kérdés, hogy kit szeretnénk látni a Hull City csapatából jövőre nálunk? Biztosan mindenki emlékszik még Tevez esetére 2007-ből, amikor már bajnokként fogadtunk a kiesés ellen harcoló West Ham Unitedet. Az év végi értékelők és az izgulásos átigazolási piaci események előtt még tekintsük kicsit vissza a múltba.

manutda1415-action2-16-9116-2112368_1600x900

Az első videó minden szempontból mókás és egy már hasonló jellegű mérkőzésen született, mint amit ma is játszunk majd. Annyi kivételtől eltekintve, hogy mi már bajnokok voltunk, a Hull City pedig reménykedett a bennmaradásban, ami végül össze is jött nekik. Hiszen a vereség ellenére a Newcastle még pontot sem tudott szerezni és ezzel bent tartotta a Hull együttesét. Lehet, hogy a mai mérkőzésen is valami hasonló fordul majd elő? Igaz ehhez mindenképpen szükséges lesz a Hull számára begyűjteni a három pontot. Szóval Gibson, egy nagy gól, everybody, jah és a kezdőt és a cseréket ajánlom mindenkinek utána olvasásra. (Possebon, Eckersley, De Laet, Martin..)

Sajnálatos módon az egy évvel később idegenbeli Hull verésről videót nem találtam, de fontosnak tartottam megemlíteni a mérkőzés kapcsán, hogy Wayne Rooney milyen iszonyat formának örvendett a Ronaldo távozását követő évben. Ebben az időszakban 10 bajnoki mérkőzés alatt 11 gólt szerzett és minden bizonnyal néhány gólpasszal is hozzájárult a tavaszi igen szép meneteléshez. Ezen a találkozó legjobb barátunk, own goal is beköszönt, aminek még lesz jelentősége a későbbiekben. A Hull pedig ebben az évben már nem menekülhetett meg a kieséstől.

Wayne-Rooney-001

A tavalyi szezonból is vár ránk egy csemege. Tehát a minden rosszban van valami jó rovatunk folytatódik. Nehéz lenne felejteni, de ismételten felidézésre méltatható a Hull elleni idegenbeli fordítás, amit szerintem minden rendes rajongónak van kedve újra megnézni. Egyrészt a gólok, másrészt a comeback miatt, ahol már főszerepet kap Mr. own goal és sikerhez segíti csapatunkat.

A mai napon is könnyen előfordulhat, hogy néhány fiatal szerepet kap, esetleg pár búcsúzásra készen álló játékossal is találkozhatunk. A végeredmény pedig bármi lehet, de szerintem kikapunk.

Végül, de nem utolsósorban pedig kénytelen vagyok feleleveníteni egy közel 16 éve történt eseményt, melynek május 26-án lesz a következő, aktuális évfordulója. Egy kép többet mond minden szónál, jövőre 2016. május 28-án Milánóban reméljük újra találkozunk, valakivel…

mai-finale-champions-league-fc-bayern-muenchen-manchester-united