Ferguson utáni első szezonunk eddig igen gyötrelmesre sikeredett, azonban ha mindenképp keresni akarunk valami jót benne, hát eddigi BL-szereplésünkre nyugodtan büszkék lehetünk. A Leverkusen lezúzása oda-vissza, a Sociedad kipipálása és a húzós Sahtar kiejtése azt jelentette, hogy csoportelsőként kellemes pozícióból várhattuk a sorsolást, amely után elégedetten dőlhettünk hátra: Olimpiakosz. Aztán azóta gondolkodóba eshettünk: míg pár éve csak legyintettünk egy ilyen párharc előtt, azon bosszankodva hogy akkor ezt most biztos nem adja a tévé, manapság már tényleg senki ellen nem mehetünk biztosra. Főleg úgy, hogy leendő ellenfelünk a hazai bajnokságot tulajdonképpen már megnyerte (bár még csak 20 ponttal vezetnek), egy esetleges továbbjutással pedig eddigi legnagyobb sikerüket ismételnék meg, így december óta szabadidejüket alighanem United-meccsek elemzésével és erre a párharcra való készüléssel töltik. Bizony, sok minden megváltozott, és nem csak a Manchester United félelmetes hírneve kopott meg kissé, hanem a pireuszi görögök is nemzetközi alakulattá lettek, soraikban pár ismerős, igaz kissé elfeledett arccal – őket mutatjuk be, azaz jöjjön az Olimpiakosz!
A legsikeresebb görög fociklubot 1925-ben alapították két helyi klub egyesítésével, a név pedig az egyik alapító, Notisz Kamperosz ötlete volt, akit a klub címerében látható olimpikon ihletett meg. Az attikai félszigeten, Athéntól nem messze fekvő Pireusz városa csupán a negyedik legnépesebb görög város, az Olimpiakosz viszont az ország legnépszerűbb csapata. Nagyban köszönhető ez az Adrianopulosz család tagjainak, akik évekig alkották a csatársort. Manapság ez nem is lenne olyan nagy szám, de akkoriban ez egy támadóötöst jelentett, az öt fivér pedig testvériesen megosztozott a pozíciókon és a gólokon.
Az első bajnoki cím 1931-ben jött (természetesen magyar edző, Kováts József jóvoltából), majd ezt követte még 39, amivel abszolút csúcstartónak számítanak görög fronton. Két további aranykorról is beszélhetünk: az ötvenes években zsinórban hat bajnoki címet nyert a csak görögökből álló csapat, a kilencvenes években ezt a rekordot hétre javították, igaz, görög félistenek helyett Rivaldo, Karembeu, Zahovic és más idegenlégiósok segítségével. De azért a nyolcvanas években sem akárkik rúgták itt a bőrt!
Egy görög bajnoki cím utoljára az ókorban ért valamit, ezt jól alátámasztja az a tény, hogy az Olimpiakosz története során még soha nem jutott európai kupagyőzelem közelébe. Legközelebb ehhez 1993-ban a megboldogult KEK negyeddöntőjében álltak, na meg hat évvel később, amikor a BL-ben a Juventus búcsúztatta őket, szintén a legjobb nyolc között. Egyébként csupa kiesés, és hiába rendszeres résztvevői a Bajnokok Ligája csoportkörének, ha valahogyan továbbvergődnek a csoportból, akkor az egyenes kieséses szakasz első körében általában búcsúznak. Ezen szeretnének változtatni egy ideje, és hogy a hazai trófeahalmozás ellenére sem elégedettek, azt bizonyítja, hogy az utóbbi 5 évben megszerzett négy bajnoki címük ellenére már a tizedik edző ül a kispadon. Bizony, Görögországban úgy tűnik nem csak a kormányellenes tüntetések, hanem az edzőváltások is igen gyakoriak. Grúz, szerb, német és portugál szakembereknek intettek búcsút idejekorán, de a lottóbizniszben (is) meggazdagodó Kokkalisz elnök, majd hajógyáros utódja, Marinakisz elnök úr a legendákat sem kímélték: Zico-t négy hónap után tették lapátra, a három év alatt három bajnokságot és két kupát nyerő spanyol Valverde kétszer is távozott a klubtól, de az Eb-győztes kapus, Nikopolidisz is alig húzta tovább egy évnél. Bő egy éve ismét spanyol szakember ül a padon: a csudálatos Real Madrid korábbi legendája, az immár 50 éves Michel, aki egy masszív hazai mag köré igencsak nemzetközi brigádot épített.
Aki kapusposzton a jó hazaira szavaz, hiszen általában a Benfica és a Zaragoza egykori hálóőrének, Robertonak nevével kezdődik a csapatösszeállítás. Érte hatmillió eurót sem sajnáltak, miután az előző idényben meggyőzően szerepelt kölcsönjátékosként (az Atlético Madridtól), és bár volt egy kis jogi huzavona a kapusra szintén igényt tartó Benficával, Roberto a görögöket választotta, és volt csapatát még egy meccs legjobbja teljesítménnyel is sokkolta az őszi csoportmeccseken, többek között ezért játszunk velük, nem a portugálokkal. Kispadon egy talán többre hivatott magyar srác, Megyeri Balázs, aki jelenleg csak mint Pintér Attila megfigyelője vesz részt a görög bajnokságban. Azonban még így is több esélye van pályára lépnie, mint egykori kapusunknak, Roy Carroll-nak, aki ugyan az 1-es szám viselője, de a hivatalos BL-keretbe nem is nevezték (ha lehet hinni az UEFA honlapjának, aminek amúgy általában nem).
A legtöbb görögöt a védelemben találhatjuk: a Benfica ellen győztes gólt szerző 22 éves Kosztasz Manolasz fiatal kora ellenére alapember, mellette a másik középhátvéd Avram Papadopulosz csapatkapitány, de görög válogatott Dimitriosz Sziovasz is, meg az NSZK-ban született José Holebasz is, aki meg általában balhátvédet szokott játszani. Posztjára a kameruni Gaetan Bong is pályázik (neve csupán a könnyűdrogokkal élők számára lehet ismerős), a másik külföldi a védelemben pedig a brazil jobbhátvéd, Leandro Salino lehet, hiszen a spanyol Ivan Marcano-nak eddig a BL-ben nem osztottak lapot, a két csoportmeccsen pályára lépő algír Medjani meg távozott a klubtól. A középpályán a védekezésért felelős emberek szintén görögök: a nemzeti csapatban októberben bemutatkozó Szamarisz első teljes szezonjában alapemberré lett, párja pedig a riasztó tekintetű Maniatisz, akárcsak a válogatottban.
Michel valószínűleg látta a 2004-es Eb-t, hiszen a támadóalakzatban egyetlen görög játékost sem szerepeltet. Illetve, valószínűleg a kezdőbe nevezné a csoportmeccseken három gólt szerző Mitroglut, de Fergie egykori beosztottja, Meulensteen mester megtette nekünk azt a szívességet, hogy még kirúgása előtt szerződtette a Fulhamhez a támadót. Hogy ki lesz így a középcsatár, arról fogalmunk sincsen: a hétvégén mesterhármast szerző szerb Scepovic nem játszhat a BL-ben, a valahol mindig felbukkanó Saviola combsérüléssel bajlódik, a paraguayi Nelson Valdez januári átigazolása óta egy percet sem játszott, a fiatal nigériai Olaitannak meg annyi BL-tapasztalata sincs mint a Tottenhamnek. Valószínűleg támadó szellemű középpályásai közül tol majd valakit előre Michel, hiszen ilyen típusú játékosok bőven akadnak a keretben. Az Arsenaltól kölcsönvett costa rica-i Joel Campbell és az orosz tajgát tengerpartra váltó argentin Dominguez is képes csatárt játszani. Mögöttük a Spanyolországban nem túl ismert, de az Olimpiakosszal már háromszoros bajnok David Furster, a Villarrealból frissen igazolt paraguayi Hernán Pérez, vagy a portugál válogatottban is bemutatkozó Paulo Machado kombinálhatnak.
Nem említettük azonban még legfőbb erősségüket. Karaiszkakisz. Ez nem valami óvodás szóvicc, hanem az Olimpiakosz méltán híres stadionja. Az aréna már az első újkori olimpián is szerepet kapott, majd nemzeti atlétikai stadionként funkcionált, mígnem a 2004-es olimpiára teljesen újjáépítették, immáron futópálya nélkül. Több mint 32 ezer néző befogadására alkalmas, ötcsillagos UEFA-aréna, de nem emiatt legendás, hanem a fantasztikus hangulat miatt, amit szurkolóik teremtenek, főleg BL-meccsek és a hazai csúcsrangadók alatt. Általában nem nyerni járnak ide az ellenfelek, erről bővebben ágyús drukkertársaik tudnának mesélni, akik háromszor is kikaptak itt azóta hogy nem nyertek semmit.
Nekünk viszont nagyon nem kéne kikapnunk. Eddigi négy meccsünkön négyszer nyertünk ellenük, és ha hozzuk a BL-formánkat, akkor legalább egy sokat érő döntetlenre jók leszünk. Mata értelemszerűen nem játszhat, a továbbra is sérült Nani – Jones – Evans hármas sem bevethető, Rafael és Welbeck viszont állítólag már edzettek a héten, így nem lenne akkora meglepetés, ha legalább egyikük a kezdőcsapatban kapna helyet. Hátul az újra régi önmagát idéző Red Wall jelenlétére számítunk, elöl természetesen Rooney – van Persie kettősre, jobb oldalon Valenciára, bal oldalt meg Youngra (de legalább egyikükre). Hogy kit sorsol ki Moyes a kalapból Carrick párjának, abban nem vagyunk biztosak, hiszen a hétvégén visszatért Fellainiben az ellenséges hangulat miatt benne van egy újabb BL-piros, Cleverley és Fletcher pedig messze vannak csúcsformájuktól. Tippünk 1-1, de azt sem bánnánk, ha ez a meccs is úgy alakulna, mint a két csapat legutóbbi találkozásakor. Blanc-, Verón- és Scholes-gólokra ezúttal nem számíthatunk, mint ahogyan egy Giggs-gólpasszra is kevés az esély, de azért el tudunk képzelni olyan forgatókönyvet, hogy az eredmény ismét 3-2 legyen ide. Főleg ha Rooney belelendül.
Aki meg nem otthon, párnák között nézné, az húzzon a Mozaikba meccset nézni!