Sok-sok céltalan felhozó mérkőzés után végre elérkeztünk a gála napjához. A piros sarokban a mostanában szenvedő, jövőre a BL-t nélkülözni kénytelen, abszolút esélytelen kihívó Manchester United, míg a kék sarokban a címvédő, idén szinte legyőzhetetlen (és nem mellesleg már bajnok) Bayern München. Hőn szeretett Dávidunk ezúttal tehát egy igazi Góliát ellen mérkőzhet meg, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy bemutassuk az ellent. Azt a csapatot, amelynek szurkolni csakis valami morális értékvesztéssel járó ízlésficam következményeként lehet. Azt a klubot, mely története során a labdarúgás legnagyobb gazfickóit tudhatta soraiban. Azt a jelenséget, amelynek nevét nem mered háromszor a tükör előtt a saját szemedbe mondani. A Bayern Münchent.
Bár alapításuk körülményeit balladai homály fedi, mi azért a deep netet is segítségül hívva megtaláltuk az anonim Bundesliga-tagadók fórumát, ahol érdekes adatokra bukkantunk. A müncheni klubot valóban 1900-ban alapították, de a dátum egyáltalán nem véletlen. A történelem szégyenfoltjának tekinthető XX. század kezdete egyben a bajorok történetének startja is. Német tudósok ugyanis ekkor fedeztek fel a világűrben egy különös antianyagot, amelyet az Európában terjedő új hóbort, a labdarúgás meghódítására kívántak felhasználni. Akár egy valódi futtballcsapatot, a megszülető Bayern Münchent is tizenegy ember hozta létre, ám arról már kevesebbet lehet hallani, hogy ki is volt ez a majdnem tucatnyi haramia, kik ezzel a tettükkel örökre megmérgezték a foci amúgy sem éppen ártatlan közegét. Közös képet még egy eredeti Ryan Giggs mellszőrért cserébe sem sikerült szereznünk meg nem nevezett forrásunktól, de a névsort azért közzétesszük a mellékelt dokumentummal, hátha ezzel sikerül felnyitnunk néhány eltévelyedett hazai BM-szimpatizáns szemét. Walter Rotschild, Walter White, Adolf Eichmann, Jockey Ewing, Joffrey Baratheon, Anders Breivik, Jozef Fritzl, Darth Vader, Hókuszpók, Uli Hoeneß és Stefan Effenberg – ők együtt hozták létre a leggonoszabb gonoszt, a Bayernt.
Ám a jó egyesült erőinek évtizedekig sikerült megakadályozniuk a sötétség seregeinek előretörését. Mindössze néhányszor támadt zavar az erőben, mint például a bajorok első- és második bajnoki címe esetében (1932-ben és 1969-ben), a hetvenes években azonban borús idők köszöntöttek a jóérzésű focidrukkerekre: a München zsinórban háromszor nyerte meg a legrangosabb európai trófeát, a BEK-et. Mindezt annak köszönhették, hogy időutazásaik közben a jövőben szerzett tapasztalataik alapján összerakták a tengelyt, azaz a védekezésben és támadásban is kiváló Franz Beckhambauert, a pályán és azon kívül is csaló Uli Hoene$t, illetve a kapu előtti helyezkedést futurisztikus jövőbeli készülékeken, úgynevezett playstationökön kitanuló Nerd Müllert. Sajnos a hetvenes-nyolcvanas évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a gonosz Bayern München végérvényesen az európai csúcsfoci részévé vált (Effenberg, Kahn, Matthäus, van Bommel, Breitner, ehh), és bár 1999-ben a jó még katartikus győzelmet aratott felettük, azóta Hitzfeld és Heynckes vezérletével két BL-címet nyertek, nyáron pedig megszerezték edzőnek a modern kori labdarúgás másik nagy megrontóját, Josep Guardiolát.
A mindig rendkívül elegáns katalán mester szereti a kihívásokat: első munkáját a BL-elődöntőben búcsúzó Barcelonánál kapta, ahol testközelből figyelhette Messi kibontakozását, majd három sikeres szezon és egy év pihi után elvállalt egy elsőre hihetetlenül nehéznek ígérkező feladatot: az éppen triplázó bajorok kispadjára ült le. Innen csak bukni lehet, mondták, de az igazság az, hogy ebből a keretből még Pintér Attila is világverő gárdát rakna össze.
A kapuban mindjárt egy világklasszis, a meglehetősen nagy arcú Manuel Neuer található, akit majdnem leigazoltunk de Gea helyett, de szimpatikus nyilatkozatait figyelve annyira nem baj, hogy nem nálunk kötött ki. A hétvégén többek között ő is pihent, helyettese Tom Starke volt, akiről sosem hallottunk, pedig már 33 éves.
A védelem jobb oldalára a gyanútlan meccsnéző akár Neuer puszipajtását, Philippe Lahm-ot is várhatná a kezdőbe. Ha nagyon píszík akarunk lenni, azt mondhatjuk hogy nemi identitásának köszönhetően veleszületett képesség a tökéletes ball control, és szívesen veti bele magát becsúszó szerelésekbe. Na ő biztosan játszani fog, de lehet hogy nem a védelem szélén, hanem előtte bukkan fel Guardiola agymenésének köszönhetően. Ez esetben legyen Fella-Lahm fejpárbaj Rafinha ügyeskedhet a szélen. A brazil jobbhátvédet nem is olyan régen még a saját drukkerei is utálták, másrészt meg nem véletlen a kicsinyítő jelző, hiszen Rafael > Rafinha. A másik szélen a hundert prozent árja David Alaba alapember, igaz ő nem német hanem osztrák – biztosan sógoréknál is nagyon finom volt a kókuszgolyó. Középen Fellaini gonosz ikertestvére, a már nevében is a pokolra hajazó Dante zúzhat, párja pedig vagy az ex-shitty játékos Jerome Boateng lehet (aki annyira sokoldalú, hogy nincs is állandó helye a kezdőben), vagy a 40 millió eurós rekordigazolás, Javi Martinez, aki eredetileg nem is középhátvéd, de hát Guardiolát az ilyesmi sosem zavarta. Hogy a már 36 éves, de sosem igazán klasszis Daniel van Buyten mit keres még a keretben, arról fogalmunk sincsen, meg arról sem hogy mi történt Contentóval és Badstuberrel, akik idén nem léptek pályára a BL-ben.
A tiki-taka szarság lételeme a középpálya, a már említett Lahm valószínűleg ezúttal is ebben a csapatrészben kap szerepet, előtte pedig a világ legjobb disznóemelő focistája, Bastian Schweinsteiger bizonyíthatja, hogy ő Xavi és Busquets egyben, ráadásul még szőke és magas is, ahogy az egy némettől elvárható. Nyáron lemaradtunk Thiago Alcantara megszerzéséről, a sérüléseit nézve ez annyira nem nagy érvágás, hiszen például most sem játszhat, helyette következő nyári célpontunk, az Arsenal elleni idegenbelin elég jól játszó Toni Kroos kezdhet. Ha velük történne valami, akkor Xherdan Shaqiri ugorhat be a helyükre, aki nem Piqué nagy seggű nője, hanem egy svájci középpályás, akire mazochista drukkereink a Basel elleni meccsekről emlékezhetnek.
Bár több dologban is különbözik Guardiola Barcelonája és Bayernje, a legszembetűnőbb talán a katalánoknál nem látott széljáték. Igaz, ilyen felhozatallal nehéz is lenne bármi mást játszatni. Franck Ribéry tavalyi szezonja alapján még az Aranylabdát is megérdemelte volna, a rosszarcú liliomtipró legutóbbi fellépésére ellenünk azonban még igencsak emlékszünk: ő állíttatta ki Rafaelt, ami után hirtelen feltámadt az addig agyonvert München. Hogy néha túlzottan agresszív jobbhátvédünk játszhat-e, az még kérdéses, így nem maradt más megoldás a francia semlegesítésére, mint hogy a szakállas turbánosok helyére 15 éves kurvákat ültessenek az első sorba, így elvonva a pinabubus és wannabe hip-hop sztár figyelmét.
Másik oldalon még nagyobb a veszedelem. Na nem azért, mert Arjen Robben jobb játékos lenne mint Ribéry, hanem mert az al- vész- pótmegoldásnak is kevés honfitárs, Büttner próbálja majd őt megállítani. Balhátvédünk ütemérzékét és ellenfelének esési hajlandóságát figyelembe véve tizenegyesre számíthatunk, de ha már úgy lesz, akkor kamutizi helyett inkább fájjon majd neki, amúgy is többet színészkedik a tenyérbemászó képű holland mint Ashley Young drámatagozaton.
Katalán edzőjük a csatárok számát a kettes számrendszerben szokta meghatározni (matekból gyengéknek: 0 vagy 1). Ha elöl labdát kell tartani, és sok pontrúgásra lehet számítani, akkor Mario Mandzukic fog magányos ékként kezdeni, ha inkább a gyors kontrákra rendezkednek be, akkor pedig a Mario brothers másik tagja, a nagy riválistól nyáron lenyúlt Götze kezdhet hamis kilencesként, vagy mi annak a posztnak a divatos neve. Persze még az is lehet, hogy egy 4-2-3-1 rendszerben mindketten szerepet kapnak majd, de ennek nagyjából annyi az esélye, mint hogy egyik legjobb játékosuk, Thomas Müller kezdő legyen.
A neveket nézve joggal parázol, Kedves Olvasó, hiszen ez a München most kurvára egyben van. Mielőtt még bohócligának titulálnánk a német bajnokságot, jegyezzük meg hogy a bőrgatyások a PL-t is simán hoznák idén (ld. még: Arsenal és Ctiy elleni meccsek), meg úgy általában bármelyiket. Hogy a BL miért kivétel? Mert csak, jobb magyarázatot nem tudunk adni arra, hogy a sorozat huszoniksz éves történelmében miért nem történt még címvédés. És hogy most se legyen, arról a következő bő egy hétben a Manchester United gondoskodhat.
Nem jó előjelekkel persze, hiszen ha hiszünk a közhelyeknek, hogy egy BL-negyeddöntőben nem számít a bajnoki forma vagy a játékoskeretek közti különbség, még akkor is ott van az a tény, hogy mi hazai pályán valami felfoghatatlanul szarok vagyunk, míg ők idegenben egyetlen meccset sem buktak ebben a szezonban (19 győzelem, két döntetlen). Bizony, ők sikeresen vették az angliai arab túrát, az Emiratesben és az Etihadban is nyertek, mi meg utolsó két hazai meccsünkön egyaránt hármat kaptunk a legnagyobb riválisainktól. Ha mindez még nem lenne elég, a védelmünkben alig található bevethető játékos, a gólkirályünk sérült, a balhátvédünk eltiltott, a két menedzser közti különbséget pedig a legelvakultabb Moyes-hívek is legalább óriásira teszik. Az előjelek alapján tehát semmi esélyünk, de mégis miben bízhatunk?
Azon kívül nem sokban, hogy mi vagyunk a Manchester United. De ha spanyol kapusunk úgy véd mint az Olimpiakosz ellen, ha védőink nem bambulnak el, ha Carrickék blokkjairól nem a kapuba, hanem mondjuk kifelé pattan a labda, ha szélsőink visszazárnak védekezni és nem mellesleg jól adnak be, illetve ha Rooney elkapja a fonalat, akkor ma este még nyerhetünk is. Érdekes érzés esélytelenként nekiindulni a párharcnak, de mai ellenfelünk tényleg a világ jelenlegi legjobb csapata. De hát éppen ezért vagyunk a Bajnokok Ligájában, meg ezért fog rohadtul hiányozni jövőre, mert a legerősebb ellenfelekkel lehet összemérni az erőnket. Szóval ma este higgyünk, ha nem is a csodában, hanem a Manchester Unitedben, hogy meg tudjuk csinálni.
Magányos foteldrukkereket, éneklő fanatikusokat, alkoholista megmondóembereket, Stretford End rajongókat, valamint könnyűvérű sztriptíztáncosokat várunk a Mozaik Kávézóba a Keletinél, ahová már akár négyes metróval is jöhettek.