Amikor eljön a 38. forduló, akkor Manchesterben általában az ünneplés veszi kezdetét, avagy egy éppen sorsdöntő rangadóval kell, hogy szembenézzünk az áhított sikerért. Na, most tiniket küldünk ki a megbukott angol válogatott szövetségi kapitánnyal szemben. Mindez 2017 májusában. Ebben a posztban viszont számvetés helyett a száműzetés különböző formáját űző szurkolókra és bloggerekre emlékezünk meg.

A fentebb említett tényezők ugyanis ránk már negyedik éve nem passzolnak a Premier League küzdelmeiben, az utolsó forduló mindössze egy kötelező kört jelent. Ráadásul, ha valamelyik, szintén kiábrándult tűzszerész kívánja kifejezni elégedetlenségét, akkor nemes egyszerűséggel bennhagy egy kamubombát valamelyik slóziban és ezzel elodázza legalább egy nappal a felesleges fájdalmakat. Nem egyszerű United rajongónak lenni mostanság, erről árulkodik az egész évben vótmázó morgó Stretford End kommentmező is, ahol jobb napokon felmerül, hogy vajon hol van Pókmalac vagy Durkop, aki mellesleg rongyosra veri a tipper szánalmas mezőnyét. Többek között sok United szurkoló itt tölti vezeklő időszakát és mérkőzés előtt titokban tippelgeti be az 1-1-es 1-0-os 91. perces győzelmeket, hogy aztán félig becsukott szemmel nézze végig a következő összecsapást. Az aktuális háborúk már csak a legedzettebbeket tartják harcban. De ugye egy csata mindig áldozatokkal jár?

Pedig ebben az évben mindent elkövettünk, Somebody újra posztot írt, ám azóta újabb titkos paktumoknak hála sem szeretne újra tollat ragadni. Kovács Tomit nem engedjük klaviatúrához jutni, nehogy fella végleg felhagyjon a kommenteléssel, mert akkor jövőre megint csak annyi komment lenne egy poszt alatt, mint a blog indulásakor. Rudeboy is már évek óta csak a rasszista megjegyzéseknél (ugye Pite?) tűnik fel az SE darálójában.

Továbbá néha muszáj kiélni a saját játékosainkon a frusztráltságunkat ahhoz, hogy el tudjuk viselni a hétről hétre tartó küzdelmet és ne döntsünk úgy mint a szemmel látható tömegek az elmúlt években. Például így:

Jómagam 38 fordulón keresztül hétről hétre tippelgettem a Britannia blogon a United győzelmeket a beharangozóban, mindhiába és nem romlandó konzervként kiirthatatlan vagyok innen, de azért érzéseim nekem is vannak…

A helyzet ugyancsak hasonló az Old Trafford lelátóján is, ahol a főszerepet már a turisták vették át (pl. Beyonder) és a csalódott drukkereket már csak Neymar leigazolásával lehetne visszaédesgetni a Sir Alex Ferguson vagy Sir Bobby Charlton lelátóra.

Nem véletlen, hogy a Manchester United sztárjai sem a Mozaikból, hanem Indonéziából vagy Indiából nézik közösen a meccset a lelkes fanatikusokkal, amit aztán persze posztolnak Instagramon. Őket még nem érte el a meccset már csak kellő mennyiségű alkohollal elviselni képes életérzés, de a szemét európai demokráciákban már repülőt húznak az égen, ha nem tetszik valami a népeknek.

Kommentekben megírhatjátok saját vagy akár baráti élményeiteket és érzéseket, hogy mit hozott ki belőletek az elmúlt négy év, amiből reméljük nem lesz nyolc.

Miközben mindannyian bízunk abban, hogy a Manchester United név megint szép lesz, Ryan Giggs méltó régi nagy híréhez! Csak ne kelljen már rá olyan sokat várni! Akik túlélték Moyes, van Gaal és Mourinho országlását is, azok most már nem fordulhatnak vissza!

Holnap pedig egy újabb személyes élményt olvashattok majd, ezúttal EZS tollából! Belőlünk a reménytelenség a heti 3-4 posztot hozza ki!