Mivel nem Szoboszlai Dominik Csapata vagyunk, ráadásul nem is rangadót játszunk ma délután, nem számíthatunk stúdiós felszopásra, pláne nem helyszíni bejelentkezésre. De ne aggódjatok, nem maradtok okoskodás nélkül, hiszen nem kell csiribiri (vagy éppen minimalista) tévéstúdió ahhoz, hogy futtballsznob kifejezésekkel turbózzátok fel a szezon elején még fokozottan jelentkező, meccs előtti izgatottságot. Na nem én fogom szállítani a mélyelemzést, hiszen nem vagyok szakmabeli, inkább a kedves olvasókat biztatnám arra, hogy fedezzék fel magukban a mélyen szunnyadó igazi szakértőt, ha már olyan kevés United-drukkert találunk a tévés felhozatalban. Segítségképpen itt egy kis segítség képen, avagy a szakértői bingó. Ha ezeket a kifejezéseket használod fociról való beszélgetés vagy kommentelés során, akkor biztos lehetsz benne, hogy hallgatóid/olvasóid le lesznek nyűgözve: ez az ember nem csak nézi a focit, de látja is!
Persze az igazi profik ezen kulcsszavak mindegyikét felhasználják szakértői elemzésük közben, legyen az meccs előtt, után, vagy akár félidőben, így aztán természetesen tőletek sem várok el ennél kevesebbet. A csapattól meg azt, hogy a jó játékhoz ezúttal gólok is társulnak, és megverjük a Fulhamet.