Hogy mi? Máris meccs van? De hát vasárnap játszottunk! Bizony, ez vár azokra, akik kénytelenek már a ligakupa második fordulójában bekapcsolódni a küzdelmekbe – mondhatjuk azt is, hogy ez a jutalmunk azért, amiért az előző szezonban nem sikerült kvalifikálnunk magunkat az európai kupaporondra. Sebaj, álljon itt egy kép a hivatalosan néhány órája leigazolt Angel Di Mariáról, csak hogy legyen minek örülni – még úgy is, hogy a világ pénzét kellett kiszurkolnunk érte.

Nem csak a „tavalyi” hetedik helyért kapott büntetésként foghatjuk fel persze a mai meccset, hiszen vasárnapi produkciónk még annyit sem ért – a Moyes-éra legmélyebb szakaszaiban sem láthattunk annyira kilátástalan játékot csapatunktól, mint most a Sunderland ellen. Leginkább azért, mert Fletcher és Cleverley a szinte teljesen elszigetelt támadóhármasunk támogatása helyett inkább azon morfondíroztak, miként múlhatják alul egymást ötperces ciklusokban, ami nem csak a látott teljesítmények miatt fájó, hanem azért is, mert rajtuk kívül jelenleg csak Anderson az egyetlen egészséges opciónk a belső középpályára. Márpedig amikor ő még a padra sem fér oda ilyen körülmények között, és inkább Januzaj jön be csereként; amikor RVP-nek még egy tisztességes momentuma sincs; amikor a távozás küszöbén álló Welbeck hoz a legtöbb frissességet a támadójátékunkba; és amikor mindössze egy 22 és egy 20 éves középső védőtől látunk elfogadható játékot… na akkor esélyes, hogy valami nagy baj van.

Na de vissza inkább a ligakupára, mert így is több karaktert pazaroltunk a vasárnapi borzalomra, mint amennyit az megérdemelt volna. Ellenfelünk a jónevű Milton Keynes Dons lesz, akiknek 10 éves múltja első blikkre megmosolyogtatónak tűnhet, gyors kutakodással azonban hamar rájöhetünk, hogy valójában a Wimbledon jogutódjáról van szó, akik egykoron a Premier League-ben is szerepeltek, sőt, 1988-ban az FA-kupát is elhódították. Most éppen a harmadik vonalban szerepelnek, ahol négy mérkőzést követően a 7. helyen állnak, két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel.

Túlságosan sok ismerős arcot nem találunk majd az ellenfél kezdőjében (kivéve, ha előszeretettel ereszkedünk az angol futballkultúra alsóbb bugyraiba valamiféle bűnös élvezetként), ez azonban külső szemlélőként a miénkre is igaz lesz, hiszen a sérüléshullám következtében LVG továbbra sem gazdálkodhat bőséges keretből. Az orvosi szoba népéhez vasárnap Smalling is csatlakozott, így mivel Rojo bemutatkozása továbbra is várat magára, Evans játéka pedig még mindig kérdéses, elsőcsapatos meccsrutinra most sem lehet számítani hátsó traktusunkban. A középpálya még nagyobb talány: ilyen szempontból Fergie legőrültebb napjait fogja idézni a kezdőnk, melyet meglátva nem kizárt, hogy visszasírjuk még a legendás Rafael – Park párost. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz örülni annak, hogy támadószekciónk viszonylag nagy épségben várhatja a találkozót.

Mi azért tippelünk egy jót a régi hagyományhoz híven: szerintünk az Amos – M. Keane, Evans, Blackett – Rafael, Jones, Fletcher, James – Kagava – Welbeck, Wilson tizenegy fog pályára lépni, és reményeink szerint ezúttal lesz miért végigülni a 90 percet. Vagy 120-at – bár az meg azt jelentené, hogy nem érte meg.