Tavaszi hadjárataink

A csapatunk már jó ideje minden tavasszal komoly lendületet igyekszik venni, annak érdekében, hogy trófea halmozási gyakorlatát sikeresen folytassa. A válogatott meccseknek köszönhetően és a Villa elleni mérkőzés felvezetéseként, (ami nem mellesleg első áprilisi mérkőzésünk lesz) összerántottunk egy kellemes kis visszaemlékezést az év negyedik havában véghezvitt hőstettekről. Reméljük valami hasonlóval sikerül idén is büszkélkedni majd május végére.

carrickget_2498819b

Ez a mérkőzés szintén a csodás glory szezonok közül való, méghozzá 2002-03-ból, amikor egy igen fontos mérkőzésen sikerült legyűrnünk a ma másodosztályban is csak nyüglődő Blackburn csapatát. Barthez baki és sérülés, mindezek mellett holland barátunk is érkezik, meg a kedvenc vörösünk is, Ricardo (hogy ki?) tizit fog, Giggs közel ’99-es szólót mutat be, micsoda meccs, élvezkedjünk.

Az elmúlt időszakban biztosan nem találkoztunk még ezzel a videóval, egy gyönyörű Arsenal verés 2007-08-ból. Nagyon fontos győzelmek közé tartozott ez akkoriban, amivel végleg sikerült leszakítani az Arsenalt és tartani a fix előnyt a Chelseavel szemben, akik egy nappal később csak döntetlent értek el otthon a Wigan Athletic ellen, Heskey 90. perces egyenlítő góljával, micsoda hihetetlen story. Ám nézzük az Arsenal elleni fordítást és a varázslábú Hargo gólt, amit az angolunk szerzett szabadrúgásból. Én különösen kedveltem Owen Hargreavest, aki nagyban hozzájárult a 2007-08-as duplázáshoz.

Egészen elképesztő, hogy a Manchester United, West Ham elleni zseniális comebackjéről nincsen emberi videó az interneten. 2011 áprilisában egy bizony nem mindennapi mérkőzésen, 2-0-s hátrányból sikerült megfordítani az állást, idegenben. Amihez ezúttal Wayne Rooney eszméletlen teljesítményére volt szükség. Így olvasóinkat nem is terheljük olyanokkal, mint a londoniak góljai. Nézzük Wayne tripláját és Hernandez kivégzős gólját. Elképesztő katarzisokat éltem át ezen a mérkőzésen is.

Bár a bajnoki siker sajnos ebben az évben nem jött össze, de egészen elképesztő mérkőzést sikerült produkálni a Blackburn ellen, akik ellen ma már a második mérkőzést idézzük fel. Valencia és Young legszebb napjaikat élik. Valencia gólja csoda, Young gólját pedig az ég tudja hány csak United játékos általi passz kíséri. Úgy cicázunk a Rovers-el, mint egy minden hájjal megkent sziámi macska az egérrel. Ezzel a győzelem 5, majd később 8 (!) tiszta ponttal is vezettünk a City ellen, de a bajnoki cím sajnos nem jött össze.

A bajnoki cím már idén sem jön össze, de remélhetőleg a dobogó második vagy harmadik helyezése becsúszik. Mindez az önbizalom mellett néhány játékos szerződéshosszabbítását, Bajnokok Ligáját és sok pénzt eredményezhet a klub számára, továbbá garantálhatóan újabb 100 millió elköltését és egy ütőképes csapat létrehozására is mérget vehetnénk.

Manchester-United-v-Sunderlandzáró