Kommentfogó és néhány gondolat az EB-ről

Ma este kerül sor a Magyarország-Belgium nyolcaddöntőre, ahol hazánk fiai mellett Fellaini csodálatos haja is megfigyelhető lesz. Gondoltuk, hogy érdemes lenne néhány gondolatot erről a nyárról megosztani és felkínálni nektek egy csodálatos kommentfogó posztot is.

lads

Szóval kezdjük ott, hogy itt van Argentína, akik eljutottak a Copa America fináléig és talán Messi egy győzelemmel egyszerre lehetne az EB és a Copa America legjobbja is a ma este folyamán. A sikerekből Rojo és Romero is kiveszi a részét. Kedvenc bal – és középhátvédünkről a különböző távozási pletykák röppennek fel, amiből reméljük semmi nem igazán komoly.

Ám térjünk át kontinensünkre, ahol de Gea továbbra is a rövidre kapja a gólokat, Martial sajnos csúnyán betlizik a francia válogatottban, Schneiderlin pedig igazából egy percet sem kap.

Chris+Smalling+England+v+Russia+Group+B+UEFA+gNNOAK4p8rSl

Smalling ura az angol védelemnek, ahogyan Rooney is mintha új szerepkörét próbálgatná a mélységi középpályán. Wales ellen ráadásul Rashford is kapott 20 percet és igen ígéretesen mozgott fiatal sztárunk.

Továbbá itt van még az isteni Bastian, aki beállt 3 percre az ukránok elleni első csoportmérkőzésen és mindjárt lőtt egy laza gólt, ami mint később kiderült, igen fontos volt a német csoportelsőséghez is. Bár az ágakat elnézve valószínűleg azt kívánják a világbajnokok, hogy bárcsak a másikon lennének.

bastian-schweinsteiger-germany-ukraine_3483021

Az északíreknél egy bizonyos Jonny Evans is igen meghatározó játékosnak bizonyult, de ő már nem a mi kutyánk kölyke, szóval ezen tovább is léphetünk. Mondjuk nagy kár lenne, nem szót ejteni az EB legjobb nótájáról, ami Will Grigg’s on fire névre hallgat és már sokan próbálják utánozni is természetesen és ez szintén az északírek nevéhez köthető.

A spanyoloknál esett már szó de Gea teljesítményéről, de Mata és Herrera is a keretben van, ó mégsem, így a D csoportot nyugodtan át is ugorhatjuk.

A svéd válogatottól gól nélkül kellett, hogy elbúcsúzzon Zlatan Ibrahimovic, aki a nemzeti mezt lerakva, természetesen az Olimpiára sem megy, szóval most már nagyon várnánk azt a bizonyos bejelentést.

zlatanibrahimovic-cropped-mr7x403ythbn1rbs7m1ky5l7jAz olaszoknál Darmian is rendben lévő kiegészítő ember, a belgák elleni mérkőzésen pedig a kezdőben is helyet kapott kedvenc jobbhátvédünk.

Mielőtt rátérnénk a magyar válogatottra, pletykák szintjén is kiemelhetjük, hogy Mkhitaryan vagy éppen Draxler átigazolási kérdése dübörög a weboldalakon, néha felmerül Pogba vagy éppen Morata neve, de ez már csak kellemes szórakozást biztosít. Az EB után mindenképpen várható némi mozgás, mi pedig reménykedünk, hogy 1-2 hasznos új név gazdagítja majd keretünket.

A magyar válogatott pedig remek teljesítményének hála ma a Fellaini által is felturbózott belga válogatott ellen lép pályára. Igazán szomorú, hogy az F csoportból bármelyik pozícióból továbbjutva is csak a kemény és még keményebb ellenfeleket dobhatták volna mellénk. Ennek ellenére nem fog feltartott kézzel kimenni Storck csapata a pályára, ti pedig itt kommentelhetitek aktuális érzelmi hullámvölgyeteket.

Hajrá Magyarország!

lead_800x600