Who are ya? – Fakupa

Ha január, akkor indul az FA Kupa harmadik köre, amelybe már a Premier League és a másodosztály csapatai is bekapcsolódnak, így értelemszerűen a Manchester United is. Meg a Reading persze, akik nem feltétlenül örülhettek a sorsolásnak, hiszen nem csupán a Uniteddel kell játszaniuk, de ráadásul még idegenben is. Sima hazai, mondhatnánk, főleg így a nagy győzelmi szériánk kellős közepén (elején? végén?), meg hát címvédőként az első akadályban elbukni ciki lenne, de azért érdemes odafigyelni az ellenfélre, mert könnyen előfordulhat, hogy jövőre bajnoki meccsen is az Old Traffordra látogatnak majd. Ha nem sokat tudnátok mai ellenfelünkről, akkor segítünk, olvasásra fel!

A Reading FC-t négy évvel az Osztrák-Magyar Monarchia után, 1871-ben alapították, és nyilván nem nehéz kitalálni, hogy nevüket a klub otthonául szolgáló városról kapták. A rendkívül modern és hangulatos, de angol viszonylatban nem túl nagynak számító város (azért laknak ott úgy két debrecennyien) a fociban sosem tartozott a nagyok közé. 1895-ben váltak professzionális klubbá, és szintén ekkor költöztek a majd’ 100 évig otthonukként szolgáló Elm Parkba. Sok siker nem érte a csapatot, a kezdeti évtizedek egyetlen megemlítendő epizódja az 1913-as olaszországi túra, ahol az AC Milant 5-0-ra, a nemzeti válogatottat 2-0-ra, a bajnok Pro Vercellit pedig 6-0-ra páholták el, a vezető olasz sportnapilap, a Corriere della Sera legnagyobb csodálatára (“Kétség kívül a Reading FC a legkíválóbb külföldi csapat amit Olaszország valaha látott”). Ez mondjuk a nagyságrendekkel előrébb járó szigetországban nem jelentett semmit, több klubbal együtt a readingiek is csak 1920-ban, a Third Division megalapításakor kerültek be az angol bajnoki rendszerbe. A régi becenevén Kekszeseknek (Biscuitmen) hívott klub öt év másodosztályt (1926-31) leszámítva maradt is a harmadik ligában, a hetvenes években a negyedosztállyal- majd a nyolcvanas években már inkább a másodosztállyal flörtölgetve.

Az igazi áttörés 1990-ben érkezett, amikor az azóta már Sirré vált John Madejski vette át a klub irányítását. A helyi vállalkozóból multimilliomos üzletemberré lett klubelnök irányítása alatt meghatározó másodosztályú klub vált a Royalsból, az 1994-es feljutást csak azért nem követte egyből egy másik, mert épp akkoriban faragták le a Premier League létszámát 22-ről 20-ra, így a bajnokságban megszerzett második hely nem ért PL-tagságot. Rengeteg elbukott osztályozó után végül 2006-ban ellentmondást nem tűrően jutottak fel a legjobbak közé, a 106 szerzett pont azóta is rekord az angol klubfociban. Bár sokan azonnali kiesést jósoltak az abszolút újoncnak, Steve Coppell csapata az előkelő nyolcadik helyen végzett. A second season syndrome azonban őket sem kímélte, és a következő szezonban kiestek. A kudarc miatt menesztett Coppell után kinevezett Brendan Rodgersnek aztán nem sikerült visszavezetnie a csapatot a másodosztályba, a 2009-ben csak ideiglenes megoldásnak szánt Brian McDermott azonban FA Kupa negyeddöntőig, elbukott playoff-döntöig (épp Rodgers Swansea-ja ellen) és 2012 tavaszán végül Championship bajnoki címig jutott a klubbal. Bennmaradniuk azonban nem sikerült, sem a szezon közben kitett McDermott, sem a helyére szerződtetett Nigel Adkins nem tudták megmenteni a csapatot, a Reading pedig azóta is a másodosztály kőkemény zúzdájából próbál visszajutni az élmezőnybe. Steve Clarke-nak és az időközben újra felvett, majd ismét kirúgott McDermottnak ez nem sikerült, ezért nyáron gondoltak egy nagyot, és a vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező egykori manchesteri kedvencet, Jaap Stamot nevezték ki vezetőedzőnek.

A jó öreg (na jó, még mindig csak 44) Jaap már több mint 15 éve, viharos körülmények között hagyta ott a Unitedet, és néhány öregfiúk meccset leszámítva nem is nagyon járt az Old Traffordon azóta. Az Ajaxtól Readingbe csábított egykori védőnk kinevezése egyelőre nem is bizonyult rossz döntésnek: a Reading harmadik, vagyis playoffot érő helyen áll, Stam pedig a Lajos-féle philosophy hű követőjeként labdatartós unalmas holland focit játszat az erre kevésbé fogékony Championshipben, de egyelőre úgy tűnik, működik a dolog. Érdekes, hogy pont a védekezés nem megy nekik annyira, egy Stam-csapatról látatlanban azt gondolnánk, hogy legalább fele annyira keményen játszanak, mint a menedzser fénykorában, de a kapott gólok száma (az osztályozós helyen álló csapatok között a legtöbb) és az ellenfelek által kialakított helyzetek tucatjai azt bizonyítják, hogy pont ebben a csapatrészben a leggyengébbek.

A keretük sem azt sugallja, hogy egy feljutásra esélyes gárdával hozná a kötelezőt Stam, hiszen néhány levitézlett PL-harcos, egykori csodagyerekek és melós Champo-játékosok keverednek néhány teljesen noname arccal. Kapujukban a több mint 100 PL-meccses ománi Ali Al Habsi az ismertebb nevek egyike, meg az Eb-n is látott velszi Chris Gunter, esetleg még a Hull City korábbi védője, az ír Paul McShane neve lehet ismerős, na meg persze Tyler Blacketté, akitől a félresikerült Celtic-kölcsönjáték után nyáron végleg megvált a Manchester United. A legjobban teljesítők között azonban olyan nem túl ismert spílereket találhatunk, mint a Leicesterben nem kellő Liam Moore, a 35 évesen 3 első osztályban szerzett gólt jegyző francia támadó Yann Kermorgant, vagy a 8 góljával házi gólkirály jamaicai jobbszélső Garath McCleary. A holland emberek jó szokása, miszerint külföldi munkájukhoz visznek magukkal még egy holland embert (kösz Depayt, Lajos!), Stamot sem kerülte el persze, a kerethez nyáron csatlakozott több honfitársa is. A harmincat betöltő középpályás zúzóember Joey van den Berg mellett a két válogatottsággal rendelkező balszélső, Roy Beerens beépültek a csapatba, míg az Ajax-nevelésű Danzell Gravenberchet egyenesen Arséne Wenger szúrta ki magának, vagy legalábbis megemlítette, hogy nem volt tőle szép lerúgnia az új igazolás Perezt a két csapat őszi Ligakupa-meccsén. 

A nyolcadik helyüket már említettük, ám mégsem emiatt emlékezhetünk a Readingre a közelmúltból. Szomorú rekordokat tartanak, az ő nevükhöz fűződik a PL történetének két leggólgazdagabb veresége: a Spurs elleni 4-6 és a Portsmouth elleni 4-7 is inkább a semleges nézőknek, és az ellenfelek szurkolóinak lehet emlékezetes, a readingi szemszögből 4-0-ról elbukott Arsenal elleni Ligakupa-meccs (5-7 lett a vége) pedig ágyús drukkereknek lehet kellemes emlék. Utolsó PL-szezonjuk egyben Fergie utolsó PL-szezonja is volt,  elég emlékezetes meccset toltunk velük. Az Öreg bemondta a szubkontrát, kétszer is hátrányból fordítva 4-3-ra nyertünk egy olyan szürreális meccsen, ahol nem csak Rooney és van Persie találtak be, hanem Hal Robson-Kanu meglőtte élete másik gólját, és még Anderson is betalált. Az egyetlen jó minőségű videón amit találtam a meccsről, idegesítő nyelven hablatyolnak, és még beágyazni sem nagyon tudom, de érdemes megnézni.

Minden amellett szól, hogy sima továbbjutás lesz ebből ma, még a történelem is. 19-szer játszottunk a Reading ellen, és mindössze egyszer kaptunk tőlük ki. Az mondjuk éppen egy FA Kupa harmadik körös meccs volt, de 10 év és 10 nap híján pont 100 éve, ráadásul csak az újrajátszás a Villa Parkban, hiszen az Old Traffordon eddig még sosem nyertek. A döntetlenért jönnek alighanem, nekünk meg nagyon nem kéne egy újrajátszás, ezért csak a győzelem elfogadható. Rooney és Romero a kezdőbe kerülnek, Schweinsteiger felbukkanhat, Depaynak és Schneiderlinnek lefőtt a kávé, de nagyobb rotációt talán a hétközi Ligakupa-meccsre tervez Mourinho. Mata a legutóbbi három FA Kupa meccsén betalált, érdemes lenne folytatnia a sorozatot, ehhez persze nem ártana kezdőbe kerülnie. Kérdés, hogy a csapat mennyire lesz motivált, és azt csak halkan jegyeznénk meg, hogy mennyivel könnyebb lenne a tavaszi hajtás a plusz 3-4 kupameccs nélkül, meg hogy mennyire érdemes rámenni a kupára, ha még a végső győzelem is kevés egy menedzseri állás megtartásához.