(Disclaimer: Az alábbi poszt szavazós megoldása nem a szavazatok megoszlásának aránya miatt érdekes elsősorban, hanem azért, hogy egy pár percre Ti is a Board helyébe képzelhessétek magatokat. Persze azt sem rossz látni, hogy mennyire értenek veletek egyet mások)

Ugyan a válogatott szünetnek köszönhetően kicsit lehiggadtak a kedélyek a csapat háza táján és a kommentmezőben is, de amíg kedvenc közösségünk eldönti, hogy kiknek szexibb a hangja (nekünk) podcastolás közben, addig Ezra barátotok egy kis Mourálfilozofival próbálja meg felkorbácsolni az indulatokat. Ezen a héten viszonylag kevesen írták le, hogy „MOU OUT”, és ugyan a szurkoló gyorsan felejtő állatfaj, a múlt bűneinek lepattanóját még az Alaptörvény is bezsákolja, ezért mi sem engedünk ennyire könnyen. Elmélkedésre fel!

Képzeljük el, hogy egy elszabadult villamos rohan egy olyan vágányon, melyen öt munkás dolgozik! A közeledben van egy kapcsoló, amit ha lenyomsz, a szerelvény egy másik sínre terelődik. De itt a probléma a következő: azon a vágányon is dolgozik egy munkás. De csak egy. Mit tegyünk? Feláldozhatunk egy embert, hogy megmentsünk ötöt?

Ezt a villamos dilemmának hívott etikai és morálfiolzófiai problémát 1967-ben vetette fel Phillippa Foot brit filozófus. Azóta a dilemmának több verziója is elterjedt, amikből 1-2-re szintén kitérünk. Gondolkodjunk hát most azon közösen, hogy 1-2 tényező változtatásával ti, kedves kommentelők, hogyan döntenétek. Minden szcenárió alatt a következő kérdést tesszük fel: Meghúzzuk a kart, és áttereljük a kocsit a mellékvágányra, vagy tétlenül robogunk a fővonalon?

1. Klasszikus felállás. Bemelegítés a többi forgatókönyvhoz. Az 5+1 emberünkről semmit nem tudunk. A döntés kizárólag a mi objektív igazságérzetünkre van bízva. Tényleg egyértelmű?

2. A villamos ugyanúgy a nagyobb csoport felé halad, de a mellékvágányon lévő egyedüli személyről tudjuk, hogy nem egy jó ember, sok fájdalmat okozott társainak és mindig csak a baj van vele. A másik ötről viszont semmit nem tudunk. Lehet, hogy lusta, semmirekellő emberek, és lehet, hogy van köztük 6 nyelven beszélő, zongoravirtuóz vagy fánkos ember. Nem látjuk őket onnan, ahol mi állunk.

3. A mellékvágányon egy olyan ember tartózkodik, aki egy jóravaló, kedves ember, mindig integet a szurkolóknak, általában csak a körülmények áldozata, azonban a fővonalon lévő 5 emberről semmit nem tudunk, ahogyan az előző verzióban sem. Ha van köztük csak 1 vagy 2 jó? És ha van köztük rossz ember? Az ő létük kevesebbet ér? Ki nélkül lenne nehezebb?

4. A mellékvágányon egy olyan ember áll, akiről ugyan a többségi társadalom azt gondolja, hogy egy megátalkodott gazember, de nekünk azonban szimpatikus. A fővonalon lévő 5 embert azonban szintén szimpatikus embereknek tartjuk, akikért kár lenne, ha elveszítenénk őket.

5. A mellékvágányon ugyanúgy a szerethető ember áll, a fővonalon azonban 5 olyan, akik lusták, nem követik az utasításokat, nem dolgoznak, ráadásul az egyik 10-es, a másik babagyár. A másik háromról nem tudunk semmit. Melyik vágányra tereljük a villamost?

6. Judith Thomson, amerikai filozófus 1976-ban újragondolta a villamos problémát és a következőként tálalta: Mi egy felüljárón állunk a sínek felett. Látjuk, hogy egy elszabadult villamos el fogja ütni a sínen lévő öt embert, ha elhaladt a híd alatt. Csak úgy állíthatjuk meg a szerelvényt, ha valami nehéz akadályt juttat a útjába. Az egyetlen ilyen nehéz dolog a közelben egy kövér ember, aki szintén a felüljárón áll. Ha a kövér embert lelökjük, akkor őt biztosan halálra gázolja a vonat, viszont az öt másik ember megmenekül. Tegyük fel, hogy a mi kövér emberünk nem vette meg idén Maguire-t, Alderweireldet, Perisicet és Williant, de semmi köze ahhoz, hogy a másik 5 a sínre került. Mit teszünk?

7. Michael J. Costa 1987-ben aztán maga is továbbgondolta a dilemmát, és az alábbi felállást dolgozta ki: A villamos ugyanúgy az 5 ember felé robog, és a mellékágon ugyanúgy csak egy ember van, azonban a mellékvágány egy olyan kitérőn helyezkedik el, ami még azelőtt visszacsatlakozik a fővonalba, mielőtt az az 5 embert elérné.

Tegyük fel, hogy a fővonalon lévő 5 emberünk borzasztó rossz ember, bomlasztó morállal, aki miatt azonban ilyenek lettek ott áll a mellékvágányon. Az másik vonalon lévő ember viszont maga is felelős részben az előbbi 5 bűneiért. Meghúzzuk-e a kart, hogy mindenkinek vége legyen, vagy elkerüljük a főgonoszt, hogy minimalizáljuk az elkerülhetetlen veszteséget?

8. Vissza a klasszikushoz:

A villamosunk megállíthatlanul robog a fővonalon az 5 ember felé. Az állomásfőnökség szerint 659.000.000 ember követi figyelemmel az eseményeket. Ebből nem tudjuk, hogy mennyi ember tartja fontosabbnak az 5 embert, azonban azt igen, hogy ebből 210.000 állandó utas szerint a mellékvágányon lévő ember az igazi áldozat, az ő megmentése a legfontosabb. A döntés azonban a mi kezünkben van. Hallgassunk a biztos 210 ezerre, vagy a hangosabb, de bizonytalan számú tömegre?

Aki eddig jutott a posztban, az valószínűleg megértette, mi volt a célja. A Burnley megverése egy újabb reménysugarat adott Mourinhonak, aki erre a hajszálvékony sugárba kapaszkodva kezdheti el karrierje megmentését, a vasárnapi győzelem ellenére ugyanakkor hiába nem lehetett meggyőzni sokakat és továbbra is azonnal ki kell rúgni szerintük, egyesek szerint ez már elég indok a szezon végéig kitartani José mellett. Én nem szeretnék egyik oldal mellett sem kiállni, de a fenti dilemmákkal szerettem volna kicsit árnyalni a helyzetet, és a két szélsőséges álláspontot közelebb hozni.

Tegyük fel magunkban a kérdéseket, vajon egy ember (helyes vagy helytelen) víziója miatt érdemes egy egész csapatot feláldozni? Vagy, akik nem hódolnak be az autoritásnak, azok mellőzhető elemek és a vezető személye fontosabb az egység érdekében? Esetleg nulláról kéne kezdeni mindent?

Bízom benne, hogy nem volt nagyon tömény és tényleg elgondolkodtattak benneteket a fenti felvetések, és hogy a válaszadás előtt az adott helyzetbe képzeltétek magatokat. A megoldás ugyanis ezekre a dilemmákra, hogy nincs jó megoldás, mert a problémának nem lenne szabad felmerülnie a való életben. És én személy szerint egyre gyakrabban érzek így a klub kapcsán.