Csak egy átlagos hazai meccs a liga utolsó helyezettje ellen…

Igen, ennek kellene lennie egy ilyen szombat délutáni mérkőzésnek, de amikor a csapat annyi gólt kap, amennyit a 16+, illetve amikor meccsek óta képtelen legyőzni az ezen szintű csapatokat, akkor bizony a vért pisilés egyáltalán nem lenne váratlan fordulat a csapattól.

A Fulham ráadásul új edzővel próbálja kiharcolni a ligában való maradást. A mindenre elszánt Ranieri pedig képes lehet arra, hogy a PL közeg jó ismerőjeként az Old Traffordon is bejelentkezzen egy kellemes döntetlenre. Ez a csapat ráadásul nem annyira pocsék, mint az eredményei mutatják, de a védekezésük nagyjából vállalhatatlan. A Premier League története során 15 forduló alatt csak egy klub (Barnsley 1997-98) kapott több gólt, mint ők. A Mitrovics, Schürrle, Vietto, Sessegnon, Kamara ötös viszont valószínűleg a mi bekkjeinknek is okoz majd némi fejtörést, bár valószínűleg csak 3-4 játékos lép majd pályára kezdőként ebből a sorból.

Jó hír, hogy Fosu-Mensah nem játszhat kölcsöncsapata ellen, míg kisebb érdekesség, hogy az a Rico áll majd a londoniak kapujában, aki tavaly még a Sevilla mezében ünnepelhetett az Old Traffordon. Viszont nézzük meg, hogy mi a helyzet a házunk táján.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy az egykori Fulham játékos, Chris Smalling játéka még jelenleg bizonytalan, ahogy két másik középhátvédé (Bailly és Jones) is. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ilyen porcelánlábú sorral igazán ritkán találkozni a futballban. Így megint könnyen előfordulhat, hogy Rojo lesz az egyetlen elérhető középhátvédünk. Ugyanakkor azért bízunk benne, hogy egy játékost sikerül még mellé hegeszteni a mai napon, aki eredetileg nem középpályás. Bizonytalan még Martial játéka is, de természetesen Sanchez sem érhető el. A héten pedig azt is megtudtuk, hogy Fred azért padozik, mert nem elég jó a védekezésünk. Nyilván ez a szegény brazilon múlik. A rongyosra játszatott Matics teljesítménye pedig teljesen hibátlan. És igazából tudjuk, hogy nincs is másra szükség, mint:

Igazából mi már 6 éve némi dinamizmusra vágyunk, de ezt sem a „Kiválasztott”, sem az „Öreg Louis” és a „Special One” sem hozta el nekünk. Őket pedig láthatóan nem érdekli, hogy mi az ereinket vagdossuk. Most már csak az vigasztaljon benneteket, hogy Ranieri szerint barátja, José egy nagyon jó ember…Ma 16 órától újra meccs, de nincs már kötelező győzelem. Igazából a Premier League tekintetében nehéz elhinni, hogy Mourinho munkásságával van esély arra, hogy elérjük a 4. pozíciót, ami egyébként még így sem tűnik elérhetetlenül távolinak, hiszen a Chelsea-Arsenal kettős biztosan az Európa Ligában tölti a tavasz jelentős részét, ráadásul a két klub érintett a Ligakupában is. A helyzet pedig gyakorlatilag megegyező a Tottenham esetében is, de ott még várjuk ki a dolgok végét. Egy új edzővel, egy új lendülettel közel sem lenne lehetetlen harcba szállni azért a bizonyos BL helyért, de így ez egészen biztosan nem fog menni…