Wolves – United: közösségi osztályzás

Győznünk ugyan nem sikerült, és így nem a tabella éléről várhatjuk a folytatást, de előző két wolverhamptoni látogatásunkkal ellentétben nem is kaptunk ki, így jelenleg a top4-ben tanyázunk, még ha ez két forduló után nem is nagyon jelent semmit. Hiába az első félidőben mutatott totális kontroll, a hazaiak 10 percnyi focival és egy jól eltalált Neves-bombával döntetlenre hozták a meccset, mi meg szomorkodhatunk az elpuskázott helyzetek és a kihagyott büntető miatt. Ez az elvesztett két pont még hiányozhat később, a mutatott játék és néhány egyéni teljesítmény miatt azonban joggal reménykedhetünk abban, hogy ez a szezon teljesen más lesz mint a tavalyi. Annyiban mindenképp más, hogy ezúttal a meccsek után fogunk posztolni, most például a korábban már belengetett közösségi osztályzás bukkan ismét elő, hogy ne csak mi osztogassunk érdemjegyeket hanem ti is.

De Gea – 0

Újra egy nap, mikor csapatkapitányunknak semmi dolga nem akadt. Az első félidőben akár egy terhes nő is állhatott volna a kapunkban, annyira nem csinált semmit támadásban a Wolves. Ez a második felesben sem változott sokat, mégsem úsztuk meg kapott gól nélkül a wolverhamptoni kirándulást. DDG előbb a kapufáról visszapattanó labdába épp annyit ért bele egy vállmozdulattal, hogy az ne pattanjon róla a kapuba, majd Neves föld-levegő rakétájánál kapaszkodhatott, de minden erőfeszítése ellenére nem érte el a felső lécről levágódó labdát. Nem is tudjuk nagyon osztályozni, mivel ezekről nem igazán tehetett.

De Gea, a munkanélküli

No Description

Wan-Bissaka – 8

Aki csak azért olvasná a posztot, hogy megtalálja a hétfői meccs (és egyben csapatunk) legjobbját, annak nem kell lejjebb görgetnie. AWB berobbanása továbbra is tart, ezt a Wolves ellen a mezőny legtöbb szerelésével, labdaérintésével és előre passzával bizonyította. Védekezésben szokás szerint betonnak bizonyult, és még a támadásokra is jutott energiája. Ha Lingard nem a saját arcára hanem a kapuba lövi Wan-Bissaka remek beadását, akkor új igazolásunk neve mellé az első gólpassz is bekerült volna, de csak első sárga lapját tudtuk elkönyvelni miután a minden bizonnyal időskori látászavarokkal (és elhülyüléssel) küzdő Moss spori kezezésnek nézte AWB vállal blokkolását.

AWB a MOTM?

Poll Answers: 5, 6, 7, 8, 9,

Lindelöf – 6

Lindelöfről ennyi jót már nem tudunk elmondani, ugyanis az első félidő kevés wtf-pillanatát ő szállította néhány érdekes tisztázással és kirohanással. Nem játszott rosszul, de olyan nagyon jól sem, és ezúttal a passzai is inkább alibinek tűntek, mint csapatot mozgató átadásoknak. Egy nagyon rossz passzára emlékszünk, amikor egy mélyről elvégzett szabadrúgást ívelt a többméteres lesen lévő Maguire felé, pontatlanul.

Lindelöf, az első számú

Poll Answers: 4, 5, 6, 7, 8,

Maguire – 7

Új igazolásunk villámgyorsan beilleszkedett a csapatba, ahogy azt a világ legdrágább védőjétől el is várjuk. Már második meccsén is ő irányított hátulról, még ha ez leginkább abban merült ki, hogy a tőle nem messze álló társaknak osztotta le a labdát. Ezt egészen pontosan 80-szor tette meg, ami Pogbával holtversenyben a legtöbb passz a mezőnyben. Természetesen a legtöbb fejpárbajt is ő nyerte, még ha ez a legtöbbször nem is párosult jó fejessel – különösen a pontrúgásaink után a hosszú oldalon a semmibe felfejelt labdáira emlékezhetünk. Védekezésben megállta a helyét, bár róla kaptuk a kapufát eredményező szabadrúgást (meg a gól előtti szögletet is), amikor 100 kilójával elsodorta valamelyik könnyen eső hazait.

Világ legdrágább védője

Poll Answers: 5, 6, 7, 8, 9,

Shaw – 6

Balhátvédünk akár magasabb osztályzatot is kaphatott volna, ha Nuno mester nem cseréli be a félidőben a kellemetlen ellenfélnek bizonyuló Adama Traorét. A hetvenes évek keleti parti stricijeit idéző wingback sajnos több esetben is gyorsabbnak és erőszakosabbnak mutatkozott, mint az első félidőben alkatát meghazudtoló sebességet mutató Shaw. Több jó kombinációt, megindulást, sprintet is láthattunk Luke-tól (a gólnál is majdnem ő kapta a labdát), de főleg a másik szélünkkel összehasonlítva azért éreztük, hogy lehetne ez még ütősebb is. A szögletek elvégzéséről önként lemondhatna, nem igazán jó a műfajban. Mondjuk ha a végén beverte volna a helyzetét, egy szavunk nem lenne rá.

Player of the year

Poll Answers: 4, 5, 6, 7, 8,

McTominay – 5

Erősen gondolkodom, mit is csinált a meccsen McTominay, de alig jut eszembe megmozdulása, fel meg nem írtam semmit meccs közben róla. Mintha lett volna egy blokkolt lövése, és többször is felugrott fejelni a középpályán, meg talán ő volt az aki még az első félidőben kapott egy csúnya, de sárga lapot természetesen nem érő rúgást. De az is lehet hogy nem, mindenesetre az feltűnő volt, hogy a taktika szerint nem igazán mehetett előre, maximum a pontrúgásoknál.

McTominay, a DM

Poll Answers: 4, 5, 6, 7, 8,

Pogba – 6

Sokak örömére ismét egy meccs, ahol teli torokból lehet ócsárolni Pogbát. Sajnos ezt néhány rasszista agyhalott meg is tette az anti-social média felületein, pedig a kihagyott tizenegyesen kívül Pogesz ismét jól játszott. Bár az első félidőben akadt néhány elhamarkodott vagy pontatlan passza, veszélyes támadást indító hosszú átadásból is láthattunk tőle. Az külön szerencsétlen, hogy mindenki a büntetőről beszél, pedig előtte nem akárhogy került helyzetbe, és ha Coady nem buktatja, alighanem győztes gólt szerez (hahó, piros lap!). Láttunk már ennél sokkal rosszabb tiziket is, sajnos Rui Patricio nagyon érezte az irányt, így végül is hiába köszönhetjük Pogbának a domináns labdabirtoklást és a helyzetek kialakulását, végül is jogos az is, hogy rajta ment el a három pont.

Pogba, bűnbak

Poll Answers: 4, 5, 6, 7, 8,

James – 6

Első gólja után talán megérdemelte a kissrác, hogy a kezdőben kapjon helyet, de egyelőre a felkészülési meccseken látottakat igazolja, mármint hogy neki inkább a cserepadról beállva kéne szétfutnia a fáradó ellenfelet. Gyorsasága nagy fegyver lehet, bár pont nem az ilyen mélyen betömörülő csapatok ellen, mint a 8 emberrel védekező Wolves. Érdekes bírói felfogásra utal, hogy az őt egész meccsen faragó védők pont annyi sárgát kaptak mint ő, de ezt fogjuk arra, hogy nagyon kicsi és nagyon gyors, ezért könnyű kibillenteni őt az egyensúlyából, illetve könnyű ezt műesésnek nézni. Folyamatosan küzdött, sokszor mutatta magát, néhányszor sikerült is a védők mögé kerülnie, de beadásai általában nem jutottak túl az első védőn, és ezúttal egyetlen lövése sem talált kaput.

James, zsebrakéta

Poll Answers: 4, 5, 6, 7, 8,

Lingard – 5

Lingard a letámadásunk fontos eleme, de ha nincs az ellenfélnél a labda, akkor ugye nincs kit letámadni, így ő sem olyan hasznos. Rengeteget futott most is, és nagy szerepe volt az első félidei totális dominanciánkban, de a kapu előtt rendre csődöt mondott. Gólunkat neki is köszönhetjük, Solskjaer taktikájában ez az egy oldalra történő területszűkítés és labdaszerzés után ott rövid passzokkal végigvitt akció amúgy is visszatérő elem, és ebben továbbra is igen fontos láncszem lesz Jesse, de egy csatár mögött játszó játékostól azért elvárnánk, hogy a tizenhatoson belül is hozzá tudjon tenni a játékhoz. Ez most nem sikerült, pedig Wan-Bissaka beadásánál senkitől sem zavartatva lőhetett volna.

Lingard, pressing playmaker

Poll Answers: 3, 4, 5, 6, 7,

Rashford – 6

Gólpasszt adott Martialnak, ráadásul ez lehetett volna akár két gólpassz is, ha Marci bele tud érni a hosszúra érkezve az amúgy igen jó beadásába. Nem áll olyan rosszul Rashfordnak ez a bal oldali csatár szerep, főleg hogy néha még képes védekezésben is besegíteni Shaw-nak, de valahogy azt érzem hogy nem kéne őt ott elpazarolni. Mert a Wolves ellen is jól játszott, de sokszor a kaputól túl távolról kellett indulnia, és gyakran percekig nem kapott labdát. Örökké nyitott kérdés marad, vajon beverte volna a tizit, de remélhetőleg a következő büntetőnket ő fogja lőni, mint ahogyan a következő veszélyes szabadrúgásunkat meg remélhetőleg nem ő.

Rashford, inside forward

Poll Answers: 4, 5, 6, 7, 8,

Martial – 7

A kilences mezhez méltóan játszott, nem csak a gólja miatt, hanem mert többször is remekül tartotta meg a labdát több védő gyűrűjében is. A már említett Rashford-beadást mondjuk beverhette volna úgy mint a gólját, és a második felesben ziccerben rosszul vette át a labdát, de összességében valami ilyesmi teljesítményt várunk el tőle, ha ő szeretne a kezdő középcsatár maradni. A két meccs – két akciógólra nem lehet panaszunk, mint ahogyan az olyan finomságokat is hiányoltuk tőle tavaly, mint a Pogbának sarokkal visszatett labda, amiből a tizenegyest kaptuk. Ötvenedik United-gólját szerezte, ezzel olyan arcokat előz meg mint Sheringham, Rashford, Lukaku vagy Nani, de egyelőre még egy találattal le van maradva Roy Keane-től és Steve Bruce-tól.

Martial, kilences

Poll Answers: 5, 6, 7, 8, 9,

Mata, Pereira, Greenwood – 0

Futottak még.