Hová tűnt a bajnokcsapat?

Igen komplex feladat lenne, és tulajdonképpen lehetetlen is egyetlen posztban megfejteni, hogyan is történhetett az, hogy bő 6 év alatt egy bajnokcsapatból a bajnoki címre teljesen esélytelen keret alakulhatott ki. A rövid válasz persze Sir Alex és az azóta elfogyasztott három menedzser közötti különbség, a probléma valamivel hosszabb kifejtése biztosan tartalmazná Woodward nevét is, a minden aspektust megvizsgáló elemzés meg külön könyvet érdemelne. Ennek a bejegyzésnek nem is ez a témája, hanem sokkal inkább a 2012/13-as bajnokcsapat sorsa, vagyis hát inkább elherdálása.

Sokan az Öreg szemére vetik, hogy nem hagyott maga után megfelelő örökséget, azonban az akkori keretet megvizsgálva arra juthatunk, hogy megfelelő arányban szerepeltek abban rutinos és fiatal játékosok, mint ahogyan pályájuk csúcsán lévő spílerek is akadtak bőven. Nem szeretnénk a hatalmas baklövésnek bizonyuló David Moyes nyakába varrni a United 6 éve tartó hanyatlását, de egy olyan csapatot vett át, amely 11 ponttal végzett a második helyezett Manchester City előtt, és amely 20 alkalommal szerzett a szezonban legalább 3 gólt egy meccsen (9-szer legalább négyet). Ehhez képest az azóta eltelt 6 szezonban egyetlen egyszer sem volt közünk a bajnoki címhez, sőt az idények felében még a BL-induláshoz sem. A 2012/13-as bajnokságban pályára lépő 25 játékosból már csupán hárman tagjai a keretnek, és finoman fogalmazva sem sikerült a távozók megfelelő minőséggel való helyettesítése. A továbbiakban egyenként nézzük meg, mi is történt a United utolsó bajnokcsapatának tagjaival.

Michael Carrick (31 éves a szezon végén, 46 meccsen 2 gólt szerzett)

A bajnokcsapat tagjai őt választották az Év Játékosának, ami nem véletlen, hiszen a mindig is fontos láncszemnek bizonyuló Carrick talán legjobb szezonja volt ez. Ebben az évben lett népszerű a “Carrick, you know…” szurkolói nóta is, amelyet még évekig zengett az Old Trafford közönsége. Egykori 16-osunk Moyes és LvG csapataiban is alapembernek számított, és Mourinho első szezonjában is alap kezdő volt, 4 szezon alatt 140 meccset játszva. A következő szezonban viszont egészségügyi problémái miatt csak 5 meccsen játszott, és az idény végén 36 évesen visszavonult. Először Mourinho, most Solskjaer stábjában edző, a középpályán az általa hagyott űrt pótolni nem sikerült.

Patrice Evra (32, 42/4)

Akkoriban a világ legjobb balhátvédjei között tartották számon, a bajnokcsapatban is megkérdőjelezhetetlen volt a szerepe, mégis a következő szezon végén 1,7 millió fontért eladtuk őt a Juventusnak. Hogy kissé korai volt őt leírni, azt bizonyítja hogy Torinóban két bajnoki címet is szerzett, játszhatott egy újabb BL-döntőt, és 2016-ban egy Eb-döntőt is. Nálunk közben olyan arcok játszottak balhátvédet, mint Blind, Rojo, Blackett, Borthwick-Jackson, Love vagy Ashley Young.

David de Gea (22, 41/0)

Talán ő az egyetlen, aki a bajnoki cím óta jobb lett, hiszen ma Pogba mellett ő számít még világsztárnak a keretből. A 2012/13-as a második unitedes szezonja volt, és már kezdte kinőni az első szezonjában tapasztalt gyerekbetegségeket, az év csapatába is ő került be kapusként. Mindannyian tudjuk, mi jött utána: még négyszer választották meg az év kapusának a PL-ben, és többször is az év United-játékosa lett. Csak remélni tudjuk, hogy marad még, az évek során láthattuk hogy sokszor ő jelenti a különbséget győzelem és vereség között.

Robin van Persie (29, 48/30)

Egy újabb arc, aki a PFA Év Csapatába is bekerült, emellett ő lett a bajnokság gólkirálya is 26 góllal. Mindezt első unitedes szezonjában, ráadásul a klubnál az Év Játékosa és az év gólja díjat is ő nyerte. Talán őt érintette legfájóbban Sir Alex távozása, és az ezt követő két unitedes szezonjában összesen nem szerzett annyi gólt, mint Ferguson alatt. Az mondjuk még így is érthetetlen, miért váltunk meg tőle kevesebb mint 6 millió fontért (sőt állítólag még a bére egy részét is mi álltuk egy évig), hiszen a Fenerben és a Feyenoordban is meglőtte az évi átlag 15 gólját, mielőtt idén nyáron visszavonult.

Rafael (22, 40/3)

Az év gólja címre akár akkori jobbhátvédünk QPR elleni bombája is pályázhatott volna, és Rafaelnek is ez volt talán a legjobb szezonja United-mezben. Hogy mégsem Fabio és ő lettek az új Neville-tesók (testvére ebben a szezonban épp kölcsönben játszott a QPR-nél), az a képességek mellett Moyes és van Gaal urak lelkén szárad, hiszen míg Fabiot Mojszi 3 meccs és egy buta piros lap után ingyen elengedte Solskjaer Cardiffjába, Lajosunk 10 meccs alatt bizonyítottnak látta hogy Rafael nem üti meg a szintet, és alig 3 millió fontért elengedte a jobbhátvédet Lyonba – majd leigazolta Darmiant 16-ért.

Wayne Rooney (27, 37/16)

A 2012/13-as szezon nem úgy alakult Rooney számára ahogyan azt elképzelte. RvP érkezésével elveszítette a csatárpozíciót, szélsőtől árnyékéken át középpályásig mindent játszott, a Real elleni létfontosságú BL-visszavágón pedig ki is maradt a csapatból. Szezon végén be is nyújtotta az átigazolási kérelmét, de szerencsére még maradt, és csak további négy szezon után lépett le, közben megdöntve Sir Bobby gólrekordját. Ingyen engedtük el az Evertonba, ahonnan egy szezon után Washingtonba távozott, így mostanában leginkább az MLS gólösszefoglalóiban láthatjuk. Januártól visszatér Angliába, a Derby színeiben a Champo-ban lesz játékos/edző (most lesz 34 éves októberben).

Rio Ferdinand (34, 34/1)

Rio utolsó nagy dobása volt a bajnoki szezon. Az előző szezonokban különböző sérülésekkel bajlódott, ehhez képest a huszadik bajnoki cím megszerzésénél ő volt a legtöbbet szerepeltetett középhátvédünk. A PL-ben is bekerült az Év Csapatába elegáns védőjátékával, de sajnos a következő menedzser elvárásainak nem felelt meg, biztosan nem figyelte eléggé a példaként mutogatott Jagielka-videókat. Csupán 14 PL-meccsen játszott Moyes alatt, majd távozott a frissen feljutott QPR-be, természetesen ingyen.

Antonio Valencia (27, 40/1)

Emlékezhetünk, ez volt az a szezon amikor Tonio egy fantasztikus idény után megkapta a 7-es mezt, hogy aztán önkritikából jelesre vizsgázva a következő nyáron inkább visszaadja azt. Ekkor még csak néha-néha szerepelt jobbhátvédként, a következő szezonban is jobbszélső volt, de van Gaal és később Mourinho már csakis a védelemben számolt vele. Fergie távozása után még hat szezont maradt, a szurkolók még egyszer megválasztották az év játékosának, hogy aztán idén nyáron egy 10 éve itt játszó játékoshoz képest méltatlan utolsó szezon után a hátsó ajtón távozzon ingyen, haza Ecuadorba.

Tom Cleverley (23, 32/4)

Amikor még azt hittük, hogy ő lesz az új saját nevelésű sztárunk. Na jó, valamennyire azért joggal hihettük ezt, hiszen 2012-13-ban Cleverley mind a válogatottban, mind a Unitedben beverekedte magát a kezdőcsapatba. Sajnos Ferguson távoztával csökkentek a lehetőségei, és a katasztrofális következő szezonban talán ő volt az első példája annak a ma aggasztó méreteket öltő jelenségnek, hogy a United drukkerei kampányba kezdenek a klub egy játékosa ellen. A távozása körüli káoszról annyit, hogy Fellaini szorította ki őt a kezdőből, majd egy év Villa-kölcsönadás és szerződése lejárta után ingyen távozott az Evertonba.

Jonny Evans (25, 30/4)

Egy újabb többre hivatott saját nevelés, aki szintén nagy szerepet játszott a huszadik megszerzésében. Középhátvéd létére 4 gólt is szerzett, és olyan fontos meccseken is ő állt a védelem közepén, mint pl. a Real ellen a Bernabeuban. Unitedes karrierje végül csúfos véget ért: utolsó meccsén leköpte a newcastle-ös Cissét, ami után van Gaal 2015 nyarán 7,5 millió fontért eladta őt a West Bromnak. Ma már a Leicester első számú középhátvédje, még az is lehet hogy előbb fog BL-meccset játszani mint a United.

Danny Welbeck (23, 40/2)

Van Persie érkezése nem csupán Rooney-t szorította ki csatárposztról, de az előző szezonban berobbant Welbecket is. Ugyan 40 meccsen is pályára lépett a 2012/13-as szezonban (17-szer csereként), de csupán 2 gólt szerzett (az egyiket a Real ellen idegenben), leginkább azért mert csak 11 meccset játszott végig. Főleg a bal szélen számított rá Fergie, és ezt a szokást átvette tőle Moyes is, így a következő szezon végén Dannyboy benyújtotta az átigazolási kérelmet, hogy valahol máshol végre csatárt játszhasson. Az Arsenaltól kapott 16 millió font így utólag jó üzletnek bizonyult, mivel Welbeck sérülései miatt nem futotta be azt a karriert, amelyet fiatalkorában jósoltak neki.

Javier Hernandez (24, 38/18)

Chicarito, bár talán sosem volt a legerősebb kezdő tizenegy tagja, rohadtul hiányzik. A csereként beállva győztes gólt szerző, XXI. századi mexikói Solskjaer olyan figura, akit még most is elnéznénk a keretben, hátha bepattan a labda valamelyik testrészéről. 2012/13-ban ez 18-szor fordult vele elő (a Fergie-éra utolsó United-gólját is ő szerezte), aztán a következő idényben már csak fele ennyiszer, majd van Gaal mesternek az a zseniális ötlete támadt, hogy kölcsönveszi Falcaot, Hernandezt pedig kölcsönadja a Realnak. A következő szezonban Csicsó aztán kapott még 25 percnyi játéklehetőséget, majd még az átigazolási időszak lejárta előtt távozott Leverkusenbe 10,8 millió fontért (ahonnan két év múlva többért adták el a West Hamnek).

Sindzsi Kagava (24, 26/6)

A Dortmundtól igazolt japán első szezonjában, első japán játékosként PL-címet ünnepelhetett. A meccsek felén lépett kb. pályára, sem ő, sem Ferguson nem találta meg az ő igazi helyét. Rooney-val váltogatták egymást a tízes poszton, illetve a széleken is próbálgatta őt Sir Alex, de a Norwich elleni mesterhármasán kívül nem igazán nyújtott maradandót. Moyes alatt még tovább romlott a teljesítménye, 30 meccs és 0 gól, a Dortmund nyújtott neki segítő kezet, és 7,2 millió fontért (tulajdonképpen a két évvel azelőtti ár feléért) visszavásárolták. Azóta már a spanyol másodosztályban játszik.

Nemanja Vidic (31, 23/1)

Nagyon kevés meccset játszott abban a szezonban a csapatkapitány Vidic, hiszen nem csak a formáját kellett megtalálnia az előző szezonban elszenvedett 8 hónapos térdsérülése után, de több kisebb sérülés is hátráltatta. 23 meccsen még így is játszott, ezeken 18 gólt kaptunk, míg a többi 31-en összesen 43-szor találtak az ellenfelek a kapuba – a számok is azt mutatják, hogy még a súlyos sérülésből visszatérve, öregedve is a Red Wall legbiztosabb pontjának bizonyult. Moyes alatt neki sem ment a játék, szerződése lejártával ingyen az Interbe igazolt, ahol viszont a második szezonjában már nem játszott és 34 évesen, szezon közben visszavonult.

Phil Jones (21, 24/0)

Az ekkor még mindig pofátlanul fiatal Jones amolyan új O’Shea-ként a védekező posztokon szerepelt beugrósként. Főleg középhátvédként, de a jobb oldalon Rafael helyén, vagy alkalomadtán védekező középpályásként is helytállt. Azon három játékos egyike, akik a klubnál maradtak és idén is játszanak, de alighanem abban még maga Jones is egyetért velünk, hogy ennél mindenki többre számított. A sérülések miatt Jonesy első 8 teljes United-szezonjában mindössze 163 bajnokit játszott, és idén is aligha fog ez a szám 20 fölé emelkedni.

Ryan Giggs (39, 32/5)

Már az is csoda, hogy Giggs kivette a részét a huszadik bajnoki címből (ez volt neki a tizenharmadik), de aláírt még egy évre, hogy Moyes mellett segítőként és egyben játékosként dolgozzon. Utóbbit talán nem kellett volna, 22 meccsen szerepelt utolsó szezonjában, és ez volt az egyetlen idény, hogy nem talált be. Na jó, amikor ideiglenes menedzserként becserélte magát, az király volt.

Ashley Young (27, 23/0)

Youngnak talán ez volt a legrosszabb szezonja unitedesként: nem szerzett gólt, és a BL-ben egyszer sem szerepelt a kezdőcsapatban. Pedig ekkor még kedvelt posztján, balszélsőként számított rá Ferguson, de többször is megsérült az idényben, és a bajnoki aranyat is mankóval kellett átvennie. Csak sikeres átképzésének köszönheti, hogy a mai napig a klub játékosa, bár elszántságban és motiváltságban példát mutat a fiatalabb generációnak. Kilencedik szezonját kezdte idén United-mezben, immár csapatkapitányként.

Anderson (25, 26/2)

Nagyjából ebben a szezonban jöhetett rá mindenki, hogy Anderson megmarad örök ígéretnek. Időnkénti fellángolásokat hosszabb-rövidebb sérülések követtek a 2012/13-as szezonban is, és valójában ez az idény bizonyult Segges utolsó értékelhető időszakának a klubnál. Moyes fél év után kölcsönadta, Lajos meg két meccs után egészen Brazíliáig zavarta az egykori csodagyereket, akit az Internacional szerzett meg, természetesen ingyen. Bohóckodott még Törökországban is, aztán idén szeptemberben, mindössze 31 évesen felhagyott az aktív játékkal.

Chris Smalling (23, 22/0)

Peremembernek bizonyult Fergie utolsó bajnokcsapatában Smalling, pedig az előző szezonokban mind középhátvédként, mind jobbhátvédként megbízható teljesítményt nyújtott. Mindössze 10 bajnokin kezdett, és a BL-ben is csak két meccset játszott. A Red Wall kiöregedésével azonban több menedzser alatt is bizonyította, hogy ő a United első számú középhátvédje, pedig közben érkezett Blind, Rojo, Bailly és Lindelöf is. Solskjaer érthetetlen módon kölcsönadta őt az AS Romának, és új szerződése hiába szól 2022-ig, aligha fogjuk őt többet a United csapatában látni.

Nani (26, 21/3)

Nani még legjobb formájában is megosztó játékosnak számított a drukkerek körében, de a 2012/13-as szezonban messze volt legjobb formájától. Sérülések is hátráltatták, részben emiatt lépett csak 11 bajnokin pályára, de az ezeken szerzett 1 gól is mutatja, nem éppen régi önmagát idézte (és akkor a Real elleni meccset még nem is említettem…). A következő idényben gólt sem szerzett, majd először kölcsönbe a Sportinghoz került, 2015-ben pedig van Gaal elfogadta a Fenerbahce 5,4 millió fontos ajánlatát. Érdekesség, hogy 2013 óta mindig más csapatban játszik, most éppen az MLS-ben az Orlando City mezében lövöldözi a gólokat. Egyik találata bekerült az év góljai közé, és ezen a listán nem ő az egyetlen volt unitedes.

Anders Lindegaard (29, 13/0)

Ferguson szerette éreztetni De Geával, hogy ugyan ő számít az első számú kapusnak, de ha a teljesítménye romlana, ott áll mögötte a második számú, bevetésre készen (ez valami, ami mostanában hiányzik). Így eshetett meg, hogy az egyébként inkább középszerű Lindegaard a bajnoki menetelés során 10 meccsen is szerepet kaphatott. A következő két idényben aztán DDG kirobbanthatatlanná vált, dán cserekapusunk meg ingyen lelépett a West Bromhoz. Az előző idényben még a Burnley egyik cserekapusa volt, de PL-meccsen utoljára 2014 áprilisában védett.

Alexander Büttner (24, 13/2)

Már a leigazolásakor is csak néztünk, hogy ki ez a csávó, és a Wigan elleni debütáló meccsén kívül nem is emlékszünk sok dologra tőle. Egyértelműen backupnak érkezett, két szezon alatt játszott összesen 28 meccset, majd mint aki nem jól végezte dolgát, 5 millió fontért távozott a Dinamo Moszkvába.

Paul Scholes (38, 21/1)

Scholes ekkor már egyszer visszavonult, de úgy döntött hogy a visszatérős fél szezonjára ráhúz még egy teljeset, és immár 22-es mezben nyer még egy bajnoki címet. Nem ez volt a legjobb szezonja, szezon végén Fergusonnal együtt végleg visszavonult.

Darren Fletcher (29, 10/1)

Fletcher a betegsége miatt mindössze 3 bajnokin szerepelt, januárban műtétet is végrehajtottak rajta, ez és az eggyel előtti szezon volt Darren pályafutásának legnehezebb időszaka. A hosszú kihagyás sajnos meg is látszott a teljesítményén, és még szerepelt ugyan Moyes és van Gaal keze alatt is (utóbbinál cséká-helyettes is volt), 2015 februárjában ingyen elengedtük a West Bromba, ami talán hiba volt, tekintve hogy utána zsinórban 100 PL-fordulót játszott a WBA és a Stoke mezében.

Nick Powell (19, 6/1)

Futottak még kategória, két bajnokin lépett pályára csereként. 6 millió fontért vettük 2012-ben, 4 év és összesen 9 felnőttmeccs után ingyen engedtük vissza a Wiganbe. Bajnokin ugyan nem léptek pályára, de BL- és Ligakupa-meccseken szerepeltek még ebben a szezonban: Scott Wootton (1 millió, Leeds), Michael Keane (2,3 millió, Burnley, azóta angol válogatott), Marnick Vermijl (?, Sheffield Wednesday), Federico Macheda (ingyen, Cardiff), Ryan Tunnicliffe (?, Fulham), Robbie Brady (2,25 millió, Hull, ír válogatott), Josh King (1,1 millió, Blackburn, norvég válogatott).

Ha a posztban szereplő összegeket összeadjuk, az jön ki hogy a 2012/13-as bajnokcsapatból maradtak hárman az idei keretben, a többiek vagy visszavonultak, vagy távoztak a csapattól, és ezért mindössze 70 millió fontot kapott a klub. Lehetne ezt magyarázni a 6 év alatt jelentős mértékben inflálódott játékosárakkal, de ne feledjük el, hogy már Moyes is ennyit költött két játékosra, LvG pedig majdnem ennyiért hozta el egyedül Di Mariát. Még ha el is fogadjuk, hogy Fergie kiválóan tudott szarból várat építeni, akkor is elfogadhatatlan, hogy egy bajnokcsapat tagjait gombokért árusítottuk ki. Manapság nem csak győztes típusú játékosaink nincsenek, lassan már egy kezdőcsapatnyi jó játékosunk sem. Nem szeretnék egy jómadarat sem kipécézni a Ferguson utáni éra 4 állandó menedzseréből, mindegyikük kivette a részét az egykori bajnokcsapat lezüllesztéséből, így nem csoda hogy a mai keret nyomokban sem emlékeztet a 6-7 évvel ezelőttire. Sem minőségben, sem mélységben, sem kiegyensúlyozottságban. Persze ez történik, ha egy klubnál nincsen egységes, hosszútávú koncepció, minden BL-indulás nélküli szezon után kibasszuk az aktuális menedzsert, és minden új edző hozza a saját embereit, akiknek helyet kell csinálni. Mert így akár újabb 6-7 év is eltelhet anélkül, hogy bármilyen esélyünk is lenne a bajnoki címre.