Nem akármilyen huszárvágás után máris jön egy újabb bajnoki rangadó, a korábban szokásos decemberi-januári dömping előrekovidozódott már október végére-november elejére. Télapó még nincs, mérföldkő azonban igen: az Ole’s at the wheel-projekt kerek századik mérkőzéséhez érkezik, azaz ez lesz Solskjaer századik meccse a főnöki székben.

Bevezetésképpen továbbra sem tudunk elmenni a vírushelyzet mellett.
Sejthető volt, hogy az idei (és valószínű a következő) szezon is mindenkiből jóval többet fog kivenni, mint amennyit bír. Egyelőre csak a Premier League-ben több, mint 40%-kal nőtt az elszenvedett izomsérülések száma a tavalyi szezonhoz képest, és ez még csak a fizikai aspektusa a dolgoknak, hogy mentálisan ez mennyit vesz ki a játékosokból, edzői stábból, illetve a klubok többi dolgozóiból, arról egyelőre nem találkoztam kutatással, de /szerkesztőségi felhívás/ aki tud ilyet, az linkelje be nyugodtan.
Köszi.

És most már tényleg az Arsenal.

Soron következő ellenfelünk is hasonló módszerrel próbál meg új várat építeni a több évtizeden át regnáló Főnök távozásával keletkezett űrben, mint mi: egy korábbi legendát játékost ültetve a manageri Citroen-székbe, majdnem napra pontosan egy évvel a miénk után (Solskjaer dec. 19-én lett caretaker, Arteta dec. 20-án. Jut eszembe, ha esetleg érkeznek az ellenféltől is olvasók, Artetáról mi a vélekedése a közösségnek: játékos csak, vagy inkább legenda? Nem tudtam dönteni).
Arteta és Solskjaer is tulajdonképpen a BL-helyekért folytatott harcot kell, hogy vívják, de amíg Artetának alulról kell betörnie, addig Solskjernak a felülről történő kipottyanást kéne elkerülnie – ennek jegyében verheti majd egymást bucira a két alakulat ma délután, sejtjük ugyanis, hogy egyikük sem fog óvatoskodva beleállni ebbe a találkozóba (pláne Solskjaer nem fog a Chelsea elleni 0-0, meg egy odahaza 5-0-ra megnyert BL csoportkörös meccset követően – de ennyire még ne szaladjunk előre).

Arteta első néhány fordulója egész jól sikerült, aztán jött a Liverpool címvédést demonstrálni rajtuk, majd a City és a Leicester is ellenük jelentkezett be a top 4 finishért, nekünk is illene beállni a sorba.
Olénál tavaly nagyon hatékonyan működött a nagyobb csapatok ellen alkalmazott haditerv, tulajdonképpen harmadik helyezést értek az ötvédőzéssel szerzett pontok, így idén is erre számíthatna az ellenfél – ha nem hengerelt volna hét közben a 4-3-1-2 gyémántunk.
Így Artetával együtt mi is csak tippelgetni tudunk, hogy mi is lesz majd a gameplan, Shaw ugyan egész meggyőző teljesítményeket tud hozni bal belső középhátvédként, de Telles kényszerű karanténfogságát tölti, úgyhogy a 3-4-1-2 lesz a kevésbé valószínű forgatókönyv.

Tavaly nem mulasztottam el egyetlen podcast alatt sem megemlíteni, hogy a sérülések, illetve a játékosaink kondíciójának menedzselése hagy némi kívánnivalót maga után, ebben egyelőre látok némi fejlődést (elsősorban a keret mélységét érintő beavatkozások miatt), de elkiabálni még nem szeretném a dolgot. Egyelőre csak az elmaradhatatlan Bailly (ha már az Old Traffordon elneveztünk korábbi legendáinkról két lelátót, akkor minimum az egyik fizioterapeutás szobát Eric Bailly-Roomnak kéne keresztelni), Phil Jones és a semmiféle hosszútávú terv részét nem képző Jesse Lingard küzd valamilyen problémával, Martial eltiltott (azt a lamellás gyereket továbbra is a teljes szerkesztőség nevében üdvözöljük, csak egészség legyen, az a fő, barátom), Telles meg ugye pozitív. Ugyan még sehol sem tart a szezon, de most először érzem azt Ole regnálása alatt, hogy nyugodtan fogok tudni aludni a vasvillamintás takaróm alatt, mert meg fogunk birkózni azzal is, ha majd egyszer elkezdi szedni a sűrű szezon az áldozatait – idén már vélhetően nem látunk sérült játékost végigjátszani komplett félidőket, és más hasonló rettenetet.

Artetáéknál egyelőre komolyabb problémát jelent hát ez a „Sérült Játékosok Nemzeti Frontja”, mint nekünk, az Arsenal egyszerre volt kénytelen nélkülözni a hétközi EL-forduló alatt Rob Holding, Calum Chambers és David Luiz játékát is többek közt (és ellenünk is kénytelenek lesznek), úgyhogy részemről jár az upvote Mikelnek, hogy mindezek ellenére három középhátvéddel meccselt a Dundalk és a Leicester ellen, ráadásul Xhakával a védelem közepén mindkét alkalommal (más kérdés, hogy azon az egy nagyságrenddel fontosabb bajnokin pont kikaptak, annak ellenére, hogy lejátszották a Leicestert. Xhakának meg nem szólt senki, hogy szögleteknél az ellenfél kapusa elé beállás csak addig hatékony, amíg áll legalább egyvalaki a kapufáknál az ellenféltől, különben lendül a zászló les miatt).

Az Arsenal tehát az utolsó két bajnokiján gólt sem szerzett, nem mellesleg utoljára 2015-ben volt rá példa, hogy meccset nyertek egy top 6-os ellenféllel szemben idegenben (a Cityt intézték el 2-0-ra még januárban).
Tovább súlyosbítja a helyzetet a vendégeknél, hogy az eddigi megbízható góltermést biztosító Aubameyang pálya szélére történő száműzésével elapadt a gólcsap, Lacazette-nél pedig szintén kevésbé rózsás a helyzet – ketten összesen eddig a hat forduló alatt négy gólt hoztak össze (igaz Alexandre az egyik fordulóból hiányzott), az utolsó két fordulóban pedig clean sheet-tel ajándékozták meg az ellenfeleket.
A legkiábrándítóbb helyzetben azonban kétségkívül Özillel áll a vendégek klubja: az Arsenal (Giroud távozásával) egyetlen világbajnoka idén márciusban játszott utoljára tétmeccsét a klubbal, és nagyon úgy fest, hogy ez az utolsó is volt egyben.
Özil kiállása a kínai kormány muszlim népirtása ellen tavaly decemberben történt, vélhetően a saját social media management-csapatának minden tagja két kézzel próbálta meg visszarángatni őt, mielőtt a küldés gombra nyom twitteren, ez pedig nem sikerült nekik. Az erre adott reakciók pedig Orwell 1984-ét idézték a kínai kormány részéről, a Premier League legnagyobb külföldi piacának számító ázsiai ország módszeresen törölte még az írásos emlékekből is Özilt (és vele együtt az Arsenalt is), de ezek után még mindig jutott neki 12 mérkőzés, változatlan intenzitással és percekkel – az Arsenal tulajdonképpen benyelte azt a találatot szó nélkül, amit ez a bejegyzés szült. Sokkal inkább vagyok azon a véleményen, hogy a mellőzés legfőbb oka nem ez.
Özil kálváriája már Emery alatt elkezdődött, amikor a 2018-as év elején aláírt, 2021 nyaráig szóló, heti 350 000 fontos fizetésről szóló szerződése elkezdett ketyegni, ami a Premier League legjobban kereső játékosává tette őt (hogy aztán Alexis Sanchez Usain Boltként döntse meg ezt a rekordot nem sokkal később). Abban is biztosak lehetünk, hogy a mindenféle szerepléssel és más egyebekkel kapcsolatos bónuszok is nála tartalmazzák a legtöbb nullát a bajnokság mezőnyében – az Arsenal boardja vélhetően rajta próbál spórolni ebben az amúgy is elég nadrágszíj-szorító helyzetben. Furcsa patthelyzet állt hát így elő: mindkét fél továbbra is teljesíti a szerződéses kötelezettségeit (a klub biztosítja a felkészülés és az edzés lehetőségét, Özil pedig időben megjelenik és edz), várva, hogy melyik fél enged majd a negyvennyolcból – ami könnyen lehet, hogy a szerződés lejártáig nem is következik be egyáltalán, a hidak pedig már javában lángolnak: Özil neve végül nem került be sem a Premier League, sem az Európa Liga nevezettjei közé.

Arteta egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a frissen megszerzett Thomas Partey-ban bízhat egyedül, aki az Atletico tagjaként igazi angolos játékot hozott a védelem előtt csücsülve (és ha csak annyit tudtunk volna róla, hogy a La Ligában játszik, de azt nem, hogy meliyk csapatnál, akkor az Atleticóra tippeltünk volna, Simeone gárdája még mindig a fizikálisan legkeményebb a spanyol élvonalban). Partey tulajdonképpen egy középpályás motor, ragyogóan fedezi a védelmet és kisegít, ha a felszaladgáló jobb- és balhátvédek mögötti folyosókban elkezdene mocorogni az ellenfél. Keményen szerel és a megszerzett labdákkal is egész hatékony passzokat küldözget: a progresszív passzok terén 20-at átlagolt meccsenként, és a játék átfordításában is elég erős (átlag 4 pontos 40+ yardos keresztlabdája van 90 percenként). Mindemellett bír egy tipikus Atletico középpályás legfőbb skilljeivel is: eszméletlen magas a meccsenként megtett távolság és az általa lefedett terület (a’la Saul és Koke), a heatmapjei általában beterítik az egész pályát. Rombol is kegyetlenül: átlag egy elcsípett passz+1,8 blokkolás/90, a fejpárbajait pedig stabilan 70%-ban nyeri, és még az a bónusz is jár Partey-val, hogy könnyedén cipeli 20-25 métereken keresztül a labdát is, áthozva azt a középpályán át a támadóharmadba.
Az egyetlen hátulütője talán, hogy a lapokat olyan ütemben gyűjti, mint a WADA a vizeletmintákat: csak idén már ötnél tart, mindezt úgy, hogy egyaránt besárgult a spanyol bajnokságban, az angol élvonalban, a spanyol szuperkupában és az Európa Ligában is, pillanatok alatt össze fog jönni valószínű az idei első eltiltása.

Összességében nálunk kevesebb per pillanat a viharfelhő, jó lenne hát ismét érintetlen állapotban visszaadni a felszerelésmenedzsernek de Gea hálóját a meccs végén, és behúzni a 3 pontot is. A kezdőrúgás 17:30-kor kezdődik a DigiSport 1-en, addig meg mindenki fegyelmezze játékostársait a dugoutban.